2016-05-31

Huníjász

Kimondottan érdekesek a Lovasíjász c. film által kiváltott reakciók. Ebből gyűjtöttem össze egy párat.

* "Szeretnünk és ismernünk kell múltunkat! Azokat az eleinket, akikről hazugságokat tanító, cinkossá lett tanítók vagy nem beszéltek, vagy hazudtak róluk, vagy a mindenkori hatalom szájíze szerint mutatják őket. A pusztai nomád népek félelmetes harcmodora volt a lovasíjászat. Kassai Lajossal és a film alkotóival eljutunk a távoli Kínába, ahol egy helyi professzor vezeti őket a Hun Múzeumban, a tárgyi és nyelvi emlékek felszínre kerülnek, mindenki elgondolkozhat azon, valójában kik lehettek valódi eleink?

A magasból láthatjuk az egykori hun romváros Tungvacseng szabályos védfalait, bástyákat, lőréseket, hófehér falmaradványokat. Fentről nézve a zárt tér kirajzolódik, Kína a Világörökség részévé és zarándokhellyé szeretné tenni
." (Forrás)

* "A futóhomokra homokra épített vár
„Térdre kényszerítettük, akinek térde volt, fejet hajtattunk azokkal, akiknek feje volt. (...) Nekem hódol minden nép”- ezt maga Kassai Lajos szavalja egy furcsa beállításban. Belső-Mongóliában vagyunk, egy a kínaiak szerint a hunok valamikori legnagyobb városában, a várfal romjain pedig a fenti sorokat szavalja Kassai, talpig hun harcos, vagy annak vélt öltözékben. Mintha a rendező az mondta volna Kassainak, hogy: „Figyelj, most menj fel oda, és add elő Attilát (Athilát)!”.

A főszereplő és feltehetően a filmkészítők alapállítása ugyanis az, hogy a magyarok nem finnugor eredettel rendelkeznek, hanem a hunoktól származnak. „Ez a hazugság meddig tartható fent?”- kérdezi Kassai a mellette álló Obrusánszky Borbála orientalistától, aki elmondja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem hajlandó foglalkozni ezzel a kérdéssel. Végül Kassai még eldarálja minden hunhívő kötelező elméletét a hun-magyar rokonságot plagizálás módszerével egyszer és mindenkorra elvető, a finnugor nyelvi örökséget bevezető, XIX. századi tudósról Hunfalvy Pálról, majd ismét a tanyán találjuk magunkat
." (Forrás)

* "Konkrétan a filmben megtörténik az a gyalázat, hogy Kassai kiáll a Kínai Nagy Falra és  mintegy Attila, a nagy király reinkarnációjaként idézi fel az ősök szellemét: „Térdre kényszerítettük, akinek térde volt, fejet hajtattunk azokkal, akiknek feje volt. (...) Nekem hódol minden nép” Ilyen arcpirító szégyentelenség hogy fordulhat elő? Erre mi szükség volt?! Huhh..." (Forrás)

* "A film egy részében nyomon követhető Kassai Lajos Kínába tett utazása is, aki lovasíjászkurzust tartani érkezett a távol-keleti országba, valamint meglátogatta a Höhhot tartományi Hun Múzeumot, a kínai nagy falat és a déli hunok ősi fővárosának, Tungvancsengnek (Fehérvár) romjait is.

Kaszás Géza elmondta: a Kínában forgatott jelenetekkel szerették volna megmutatni, hogy a Kassai Lajos által viselt és használt felszerelések teljesen autentikusak, valamint igyekeztek felhívni a figyelmet a múzeumban őrzött hun régészeti emlékekre is, amelyek véleménye szerint megmunkálásukat, minőségüket, stilisztikai jegyeiket tekintve rendkívül hasonlítanak a Kárpát-medencei leletekre.

A filmrendező ezzel kapcsolatban megjegyezte: a filmkritikák „általában mindenféle előzetes megfontolások alapján születnek”, ezért nem érdeklik azok a kifogások sem, amelyek A lovasíjászt azért érték, mert lehetséges történelmi alternatívaként mutatja be a hun-magyar rokonság elméletét
."(Forrás) (Forrás)

* "Ez a film minden bizonnyal nagy port fog kavarni. Azt azonban erősen kétlem, hogy az AKADÉMIKUSOK kitörő lelkesedéssel fogadják majd azokat a jeleneteket, amelyeket Kínában, többek között a HUN múzeumban vettek fel. Merthogy igen, Kínában van HUN MÚZEUM, ahol olyan leleteket és tudást őriznek, amelyekről joga volna tudni minden magyar embernek, ám itthon még mindig mélyen hallgatnak erről az illetékesek.

De szerepel a filmben a Tongwancheng névre hallgató HUN város is, ami magyarul annyit tesz: FEHÉRVÁR. Szó esik arról, hogy a kínaiak ezt a helyet a világörökség részévé szeretnék nyilváníttatni. (Úgy hallottam, hogy időközben sikerült is.) Ám érdekes módon itthon nem ettől hangos a sajtó. A filmben csodálatos légi felvételeket láthatunk, amelyek úgy vélem mélyen megrázzák majd a múltunkra emlékezni vágyó magyar embereket. Ha rákeresünk az interneten, azért találunk erről a távoli helyről némi információt. Nem is akármilyet!

A film nagyon fontos kérdéseket feszeget... Például, hogy meddig tartható még ez az állapot? Meddig akarják még a magyar embereket a finnugor elmélettel etetni?

Hiába sütik rá egyes kritikusok erre a filmre, hogy ez csupán egy a lovasíjászatot népszerűsítő promóciós anyag, a figyelmesebbekhez biztosra veszem, hogy eljut majd az ébresztő gondolatok magva. S felnyílnak a szemek a saját valóságunkra, és sokan felteszik majd maguknak azt a bizonyos kérdést! Miért nem szabad nekünk tudnunk a saját szellemi örökségünkről, és a származásunkról?
"(Forrás)

* "A film négy nagyobb egységre bontható, amelyek viszont nagyon ügyetlenül, szerkesztetlenül követik egymást. A film elején Kassai Lajos mesél magáról és a sportról, majd rögtön Kínába utazunk, ahol egy kínai hunkutató-professzor és egy magyar szakértő/tolmács körbevezetik Kassait egy hun múzeumban, ahol mi derül ki? Hogy a világ el akarja hallgatni, hogy a magyarok a hunoktól származnak. Ez annyiban “igaz”, hogy az Akadémia hivatalos álláspontja szerint nincsenek konkrét rokonságra utaló bizonyítékok. A kínai professzor és a tolmácshölgy bedobnak néhány szót és szobrot, amik egyértelműnek tűnő párhuzamot mutatnak a hunok és a magyarok között, ez alapján tehát egyértelmű, a VILÁG el akarja titkolni a magyarok valódi származását, hiszen akkor újra kéne írni a történelemkönyveket. Ugyebár." (Forrás)


* "Korábban említette, hogy egy megegyezéseken alapuló világban élünk. Az is megegyezés kérdése, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a finnugor és nem a hun eredetünket fogadja el…

– Nem vagyok ítész ebben a témakörben, felnőttem egy közegben, ami meghatározta a gondolkodásmódomat. Csak annyit tudok, hogy van az Akadémia, ami egy hihetetlen módon erősödő, nagyon régóta fennálló állásfoglalásról nem hajlandó tudomást venni. Remélem, hogy a filmben feltett kérdések, ha mást nem, de legalább a felszínen valamiféle vitát fognak kialakítani: hogy döntsük el végre, finnugor vagy hun-magyar kérdésről van-e szó. Nagyon fontosnak tartottam, hogy se Kassai Lajos, se Obrusánszky Borbála ne hangoztassa a véleményét a filmben, hanem kérdezzünk meg erről kínai professzorokat, mondják el ők, ne mi legyünk a próféták. És ők elmondják, amit tudnak, amit a nyelvben, a leletekben, a gesztusokban, a zsigereikben éreznek. Ez egy megkerülhetetlen téma, és az álláspontjuk kikezdhetetlen: meg lehet őket kérdőjelezni, de azt kellő pontossággal és méltósággal tegyük. És akkor már jó irányba haladunk a válasz felé, csak merjünk ütközni. Jelenleg a különböző elméletek párhuzamosan futnak. Hát fordítsuk egymásnak őket.

– Miért nem képes létrejönni ez a párbeszéd?

– Legfőképpen talán azért, mert ha valaki talál ebben a témában valami érdekeset, az legfeljebb egy ötperces hír a televízióban. Viszont ha valaki elmerül ebben a kérdésben az interneten, döbbenetes mennyiségű információt talál. Természetesen nem tudjuk mindegyik szerző hitelességét leellenőrizni, de ha sokat kutakodunk, akkor kialakul egy döbbenetesen erős és meggyőző kép. Például Finnországban genetikai kutatásokat is végeztek ezzel kapcsolatban, miért nem hallunk erről? És amennyiben az Akadémia ennyire biztos az álláspontjában, akkor miért nem támasztják alá még erősebben és minden kétséget kizáróan? Ha lemegyek a boltba, és veszek egy kiflit, azt utána ezerféleképpen tudom bizonyítani. Nem lehet hatalmi szóval fegyelmezni valakit egy állásfoglalás elfogadására. Fel kell tárni a tényeket. Biztos vagyok benne, hogy a vélemények ütköztetésével rendkívül fontos dolgokat tudnánk meg az őstörténetről. Mennek folyamatosan az állami hirdetések például a migránsügy kapcsán, hogy meg kell védeni a kultúránkat. Egyetértek, de akkor tudjuk, hogy mit védünk meg. Mi a helyzet a hunokkal, a szkítákkal, voltak-e egyáltalán. Néztem például a fiammal A Gyűrűk Urát, és hirtelen eszembe jutott, hogy csak az őstörténet általam ismert fejezetei tele vannak hasonló gigantikus hősökkel, akik hasonló csatákban vettek részt és hasonlóképpen vívtak, mint a filmben. Ezek után miért kell nekünk Tolkien? Miért nem a magyar mondavilág hőseit emeljük fel és mutatjuk be példaként? A magyar őstörténet a világ egyik legfontosabbja. Nem azért, mert magyar, hanem mert elképesztő hősökkel, szervezettséggel és tudással voltak felvértezve. Ha a mozikban Nimród királyról vagy a haza megtalálásáról készülnének például filmek, akkor A Gyűrűk Urához hasonló produkciók születnének, csak magyar vonatkozásban, magyar identitással, gondolatokkal, gesztusrendszerrel. Miért nem készülnek?
" (Interjú Kaszás Gézával)


* "Celldömölkön Hömöstrei Pál házigazdaként beszélgetett a vetítés után Kaszás Gézával a filmről, bevonva ebbe minket, a nézőket is. Egy ilyen filmnél elkerülhetetlen kérdések merültek fel eredetünkről, mítoszainkról, máig eldöntetlen vitákról. Bizony, jobban tetszik a többségnek a hun-magyar eredet, mint a halszagú magyar-finn rokonság." (Forrás)

* Kaszás Géza "A lovasíjász" után a magyarság eredetét kutatja
"- Az elmondottak is azt bizonyítják, hogy rendezőként, producerként óriási a felelőssége. "A lovasíjász" nagyon magasra emelte a mércét. Gondolt-e már arra, hogy mi lesz a követkőző filmjének témája?

- Játékfilmet szerettem volna készíteni, de "A lovasíjász" fogadtatása, a rengeteg közönségtalálkozó élménye arra inspirál, hogy dolgozzuk fel a magyarság eredetét, hisz a film egyik kulcskérdése is ez.
Közismert - a Magyar Tudományos Akadémia által hivatalosan képviselt - finnugor kapcsolatunk, mellyel szemben "a népi emlékezet" és számos magyar és külföldi tudós szerint a magyarság hun, szkíta gyökerekkel rendelkezik. Az ősképekről beszél a filmben Kassai Lajos, hiszen mindenkiben élnek az ősképek. Érzelemmentes, tárgyilagos, okos kérdések megfogalmazásával keresem a választ. Az a tervem, hogy visszamegyek a hun területekre, belső Mongólia térségébe, és onnan végig jövök az azonos szélességi övön a Kárpát-medencéig. Utam során érintek majd olyan területeket is, melyek az esetleges finnugor leszármazást is igazolhatják, megkeressük a kapcsolódási pontokat. Kizárólag külhoni: mongol, orosz, kínai, amerikai, olasz, német tudósokkal, történészekkel, régészekkel, antropológusokkal, néprajzkutatókkal, zeneművészekkel fogok beszélgetni, akiket semmiféle elfogultsággal nem lehet vádolni.
Számos új kutatási módszer, új feltárás és ezek eredménye jelent meg a világban, melyek Magyarországra nem igen jutottak be. Ha Petőfi szintjén próbálnék fogalmazni: van a népi emlékezet és van a struktúra, amit hirdet, és ez a két dolog nem fedi egymást. Nézzük meg indulattól mentesen, tárgyilagosan, hogy kinek van igaza! Tegyük fel kérdéseinket!
" (Forrás)


* "Kissé túlnyújtott, a tájba túl sokszor el-elrévedő tabló egy emberről, aki példa lehetne a jövő nemzedék számára. A zene tolakodó mivolta és a didaxis rontják az összképet, a hun-magyar rokonságról szóló múltidézés pedig inkább erőltetett volt, semmint odaillő, és így nehéz eldönteni, hogy ez egy, az MTA irányába célzott fricska volt, vagy pedig annak bizonygatása, hogy a lovasíjászat bizony egy fontos, történelmi-kulturális hagyomány."

Forrás: http://kritikustomeg.org/film/64685/a-lovasijasz-2016/velemenyek/

* "De természetesen a hazai nemzeti radikális közösség nem a hagyományőrzés és testedzés népszerűsítése miatt emelte pajzsára A lovasíjászt, hanem azért, mert egy szakasza semmi másból nem áll, csak nyilvánvaló kampányolásból a hun-magyar rokonság mellett (amelynek oknyomozás része nagyjából annyiban merül ki, hogy belső-mongóliai utazása során Kassai költői kérdések formájában, egy-egy bambán néző ázsiai professzor társaságában sulykolja belénk mondanivalóját). Hozzá kell tennem, Kaszás filmje eleve 4 darab élesen elváló részre tagolódik, amelyek hol gazdálkodóként, hol tanítóként, hol lovasíjász-szaktekintélyként igyekeznek ábrázolni Kassait, a rendező pedig viszonylag keveset tesz azért, hogy ezekből egy egységes szemléletet, koherens narratívát alakítsunk ki. Főszereplője megnyilatkozásaiból egyszer a lovasíjászat elméleti hátteréről, egyszer a természettel kapcsolatos harmóniáról, egyszer pedig a pedagógiáról kapunk el egy-egy - ebben a formában meglehetősen semmitmondó - mondatot, és csak nagyon ritkán látjuk hosszabban beszélni életfilozófiájáról vagy elveiről."

Olvasói megjegyzések a fenti cikkhez:
* "Mit értenek hun-magyar rokonságon a filmben? Nyelvit? Genetikait? V vmi mást? És ha genetikait, akkor a mai magyarok és a hunok közöttit v. a honfoglaló magyarok és a hunok közöttit?"

* "Hát ez egy baromi jó kérdés, a filmben ugyanis ez nagyjából olyan szinten jelenik meg, hogy az ázsiai prof elmondja, hogy a "hun" szó jele a kínaiban ugyanaz, mint a "hungária" első jele, erre pedig Kassai réveteg tekintettel megkérdezi, hogy "meddig akarja még a világ tagadni az igazságot?" A nyelvrokonság bizonyítása annyi, hogy elmond 5 szót, ami hasonló a magyarban meg az ujgurban. De aztán meg azt bizonygatja, hogy a "hun" nép nem egy vér szerinti nép volt, hanem inkább közös kultúrájú népek együttese. Most akkor rakd össze, hogy mit akartak kihozni ebből. :)"

* "Elismerendő, hogy a radikális nemzeti oldal a hun-magyar rokonság firtatása miatt szereti főleg a filmet, de ennek firtatása szerintem Kassai Lajos szempontjából épül a filmbe, azaz, amit ő megtud erről, az alapján folytatódik a film: összeverbuválja a felvételizőket aztán a vizsgázókat. A hun-magyar rész a filmben kábé olyan, mint amikor Batman, vagy bármelyik szuperhős találkozik a maga őseredetével, Batman a sok denevérrel a barlangban például. Szóval a hun-magyar rész talán valóban hosszú, de nem indokolatlan, mert átvezet Kassai motivációjához, és végülis róla szól a film. Kaszás Géza majd meg fogja csinálni a nagy mozit a hun-magyar vonatkozásokról, de az más tészta, itt csak annyira érintette, amennyire a főszereplő miatt kellett."

Forrás: http://smokingbarrels.blog.hu/2016/05/19/a_lovasijasz_116

2016-05-26

A "gyémántszablya"

"A szablya
(...) A magyarok fegyverei, amelyekkel Európába érve egyedülálló harci sikereket arattak, a visszacsapó reflexíj és a szablya volt. Európa népei egyiket sem ismerték, védekezni sem tudtak ellenük.
[1] Európa vasszerszámait és fegyvereit vasércolvasztásából nyerte; Belső-Ázsiában a felszínen talált gyepvasércet sajátos technológiával „damaszkolták”, azaz újra és újra visszahajtva kikalapálták belőle az oxidált részeket, ami által egészen vékony, könnyű, sok ezer rétegű vágófegyvert állítottak elő. A damaszkolással mintegy 9-es keménységet értek el, így ezekkel a szablyákkal ma is üveget lehet vágni. [2]

Az ívelt pengéjű, egészen könnyű szablya őshazája Belső-Ázsia; Európába a hunokkal, az avarokkal került, de megmaradásában őseinknek is oroszlánrészük volt. Ezért megkülönböztetnek „hun”, „avar” és „magyar” szablyát.
[3] Ezzel a fegyverrel kis erőkifejtéssel mély sebeket lehetett ejteni, hiszen a húzással még mélyítették a vágást. Lóhátról könnyen lehetett forgatni, és vágtában az ellenségre suhintani.

A magyarok szablyái enyhén íves pengéjűek, fokuk mentén vércsatornával erősített, 70-90 cm hosszú, megtört markolatú fegyverek voltak; a pengék hossza mindössze 61-65 centimétert tett ki,
[4] tompa fokukat a hegyétől visszamérve mintegy harmadnyi hoszszan élesre köszörülték; ez a fokél, ami az ellenséges lovak megsebzésekor volt hatásos. [5] Európa népei nehéz, kétélű, mintegy 2 kgos kardokkal harcoltak; a szablya súlya ennek mintegy egynegyede, 500 gramm körüli volt. [6] A szablya megtört markolata megszüntette a csapások közötti „holtidőt”, fokéle a lovas harcmodort szolgálta; keresztvasa rövid, szárai kifliszerűen lefelé hajoltak, és gombban végződtek. Az egész fogantyút bőrrel vonták be, végére pedig fémkupakot erősítettek. A gombban végződő keresztvasak vörösréz, ezüst- vagy aranypalmettás díszítésűek, fémmel berakottak.

A magyarság éppoly szeretettel és ügyességgel díszítette fegyvereit, mint lovát, hiszen díszítőművészetünk messze híres volt; erről tanúskodik a Bécsben őrzött „Attila-szablya”; a karosi, a geszterédi, a rakamazi, a tarcali és sok más honfoglalás-kori kézifegyver.

A szablya sokáig a magyarság félelmetes fegyvere volt. A Képes Krónikában megtaláljuk ábrázolását Attilánál, Lélnél, megjelenik Nagy Lajos udvari vitézeinél, és a veleméri templom 1377-es festményein.
[7]

A szablya továbbélését a magyar huszárság biztosította. A Mátyás király idején megalakult, majd a török megszállás idején megerősödött huszárság életben tartotta a könnyűlovas magyar harcmodort. Mivel a magyar lovas katona több mint ezeréves fegyvere volt a szablya, bízott benne a sztyeppe harcos, megbecsülést szerzett vele a végvári vitéz, és büszke volt rá a legújabb kori történelem huszára.

A legénységi szablya, amelyet az 1800-as években 1824 M, a tisztit pedig 1827 M, majd 1845 M jelöléssel regisztráltak, még a karabély mellett is a huszárok fegyvere maradt. A második világháború vége felé – 1944-ben – a nyilas hadvezetés rendeletet hozott, amellyel hivatalosan megszüntette a szablya viselését. Ez a magyar huszárság, a könnyűlovasság végét is jelentette.
[8]" (Székely Hírmondó) Hankó Ildikó

A cikk megjelenésének dátuma: 12/01/2011
___________________________________________
1. Európában 670 után jelentek meg a szablyák, konkrétan az Avar Kaganátus területén. Az ívelt kardok és reflexíjak ellenére az avarok veszítettek Nagy Károly seregeivel szemben (796, 803). A honfoglalók reflexíja sem volt valamiféle csodafegyver (lásd Szőllősy Gábor Mennyivel voltak jobb íjaik a honfoglaló magyaroknak, mint a korabeli Európa más népeinek? (1995) cikkét) A magyar kalandozó hadjáratok sikeressége csak több tényező - a megfelelő fegyverzet, a fegyelmezett haderő, a körültekintő stratégia, a hatékony taktika és a színvonalas logisztika - együttes kölcsönhatásával magyarázható.

2. Keveredik a karcolási keménység (Mohs-skála, amit főleg ásványok esetében alkalmaznak) és a fémeknél használandó nyomási (pl. Rockwell) keménység. Szívesen megnéznék olyan honfoglalás kori vagy egyéb szablyát, amivel vágni lehet az üveget. (A törés nem ér!)

3. Mint - egy korábbi bejegyzésból - már tudjuk: nincs hun szablya. A hun lovasok elég hatékonyan tudtak egyenes kardjukkal is suhintani.

4. Több karosi szablya teljes hossza 82-85 cm, ebbol kb. 12-15 cm maga a markolat, tehát a penge átlagos hossza 70 cm körül lehet. (Karosi szablyák)

5. Itt is megjelenik a lósebző toposz.

6. A 2 kg egykezes európai kard határozottan sok látszik, egy átlag középkori hosszúkard (XIV-XVI. sz.) is 2 kg alatt volt, valahol 1,4 és 1,8 kg között.

7. I. Lajos király bal oldalán állnak a kun vitézek, az egyiknél szablya, egy másiknál buzogány.

8. Ennek a mondatnak lehet egy olyan olvasata is, hogy lám-lám a csúnya nyilasok 1944-ben még a szablya viselését is megszüntették. A szablyás huszárságnak, mint támadó fegyvernemnek, már sokkal korábban vége volt (lásd gorodoki huszárroham, illetve a huszárság későbbi elitgyalogságként történő alkalmazása; előtte a japán-orosz háború lövészárokharcai).

2016-05-24

Kiliç


Török szablya (11-12. század)

Sajnos a kép mellett levő angol szöveg szinte olvashatatlan, pedig kimondottan érdekes lenne többet megtudni erről a szép pengéről. Ennek ellenére kibogarászható a hossza 73,4 (?) cm, ebből vissza lehet számítani az egyéb méreteket. Jól látszik a fokél és egy izgalmas elem, a penge erősén megfigyelhető tunkou. (Ennek nem ismerem a magyar megfelelőjét.)

2016-05-23

... Törökországban

Egy francia diplomata Törökországban

Egy svájci származású utazó, külügyi attasé törökországi élményeit örökítették meg levelei. [1] Számunkra ez azért lehet érdekes, mert igen részletesen ír az 1730 és 1739 közötti mindennapokról, pl. említi a különböző sportokat (birkózást), lovasjátékokat. Sajnos nyomát sem találjuk vívásnak, matraknak vagy egyéb kardos mókának.

"Lovasjátékok
(...) - A legérdekesebb gyakorlatuk a dzsirid, a dárdavetés. Kétszer is láttam, hogy edzették magukat ebben a játékban a Nagyúr icsoglánjai, vagyis apródjai a nagy Okmejdánon. A dzsirid vagy a dárda egy körülbelül három lábnyi hosszú és kéthüvelyknyi vastag puszpángbot vagy más, kemény és súlyos fából készült rúd. Ezt hajítják el, karjukat hátrafeszítve, hihetetlen nagy erővel és ügyességgel. Láttam olyant, aki negyven-ötven lépésnyire hajította. Hadd mondjam el, hogyan folyik ez a játékféle, amelyet ugyan inkább viadalnak kéne mondani. Az egyik játékos vad vágtában menekül, a másik a nyomában nyargal, és amikor eléggé közel kerül hozzá, ráhajítja a dzsiridjét. A menekülő hátra-hátrapillant, hogy lássa a dárdát, és hogy elkerülje, ha tudja. Ezért olykor teljesen hátrafekszik a lova farára, vagy odasimul a nyakához; néha egészen oldalt hajlik, úgyszólván lebújik a ló hasa alá; máskor meg elkapja röptében a dzsiridet. Akkor aztán az üldözőből lesz üldözött. Van, aki olyan ügyes, hogy sebes vágtában lehajlik, és a földről kapja fel a dárdát, a magam szemével láttam. Az bizonyos, hogy roppantul érdekes és szórakoztató játék ez, különösen, ha olyan ifjak gyakorlatát nézheti az ember, akik ügyesen hajítják s kerülik el a dzsiridet; vagy ha egyszerre többen harcolnak egymás ellen, és ilyen játékra jól idomított szép arab méneken lovagolnak. Én azonban, az igazat megvallva, sokkal jobban szórakoznék, ha nem kellene állandóan attól rettegni, hogy háton vagy fejen találja őket a dárda, amely bizony néha csúnya sebet ejt rajtuk
."

Török szablyák említése:
"Ez utóbbiakból láttam például olyanokat, hogy több mint száz piasztert ért pusztán a pengéjük. Azt mondták, hogy Eszki-Sztambulból valók, vagyis hogy Ó-Konstantinápolyban gyártották őket, a törökök tudniillik Sztambulnak hívják a városukat. Alig hinném, hogy szebb, jobb és díszesebben dömöckölt pengéket valaha is látott valaki. Én láttam olyant, amellyel egyetlen suhintásra kettészeltek egy csaknem kisujjnyi vastagságú vasat. Minden török vágyainak netovábbja egy ilyen szablya." [2]
___________________

1. César de Saussure (1705-1783): A Török Birodalom mindennapi élete, 1730-1739
(Részletek egy 18. századi svájci nemes leveleiből)

Antal László fordítása; válogatta, szerkesztette: Steinert Ágota
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

2. Összehasonlításként - egy rabszolganő ára kezdődött 100 piaszternél - "Száz és öt-hatszáz piaszter között mozog az áruk, aszerint, hogy a tökélynek mily fokán állanak, s hogy éppen bőség avagy hiány van-e az effajta áruban."

2016-05-20

Karosi szablyák (2.)

"Szablya (Karos-Eperjesszög II. temető 52. sír) [1]

 A markolat körte alakú poncolt és aranyozott hátterű két félből összeillesztett palmettamintás, két félből összeillesztett markolatgomb díszíti. A gombos végű, ívelt, középen gúlával ékesített bronz ellenzőhöz ötszög alakú poncolt és aranyozott hátterű palmettás markolatgyűrű támaszkodik. A félből összeállított markolatgyűrűnek csak az előlapja díszített, hátlapja egyszerű ezüstlemez. A markolatgomb és a markolatgyűrű között az él felé hajló oldalon ívelt, karélyos szélű, aranyozott hátterű palmettamintás ezüstlemezt szerel­tek, melyet szélein ezüst szegekkel rögzítettek. A hüvely torkolatverete az előzőekhez hasonlóan poncolt, aranyozott hátterű, palmettás ezüstlemez csakúgy, mint a hozzászegecselt, félkör alakú függesztő. Hasonló ki­képzésű volt az alsó - csak töredékesen megmaradt - függesztő, és a hozzá kapcsolódó lemezpánt. A hüvely alsó harmadát díszítetlen ezüstlemez borította, mely fölé az indításnál még egy ezüst poncolt hátterű palmettás pántot szegecseltek. A szablya alsó függesztőszíjának hosszát egy ezüst, mindkét végén palmetta-csokorral dí­szített ezüst, kettős csattal lehetett szabályozni, végét pikkelymintás kis szíjvégen zárták le, s három, szintén aranyozott bronz, kerek rozettas verettél is díszítették, A felső rövidebb szíjat egy ugyanilyen rozetta, öt darab aranyozott ezüst szív alakú kis veret és egy pikkelymintás kis szíjvég díszítette. A szerelékek és a veretek ko­pottak, javítottak.

Miskolc, Herman Ottó Múzeum; ltsz.: 94. 46.4-5.; Vas, aranyozott ezüst, bronz.
Szablya hossza: 87 cm.
A kettős csatt: 3,4x1,7 cm. A rozetták átmérője: 1,2 cm. Szív alakú veretek: 1,1x1,1 cm.
Kis szíjvégek: 3,15x1,2 cm."



"Szablya (Karos-Eperjesszög II. temető 11. sír) [2]

 Pengéje enyhén ívelt, alul 17,5 cm hosszan fokéllel ellátott. Csónak alakú keresztvasának mindkét vége a penge felé hajlik és gömbben végződik. A keresztvas közepén gúla alakú kiemelkedés látható. Markolata az él felé hajlik, a markolatnyúlványhoz hozzározsdásodott a fa markolatlemez egy része, melyet hajdan bőrrel vontak be. A markolat elülső oldalán, a keresztvashoz közel egy öntött ezüst, karélyos veret látható, melynek közepéből hurkos fejű vas szegecs nyúlt ki, ez tartotta a csuklószíjat. A markolat él felé hajló oldalának közepén öntött ezüst gúla alakú, palmettamintás ujjtámasz látható. A markolatvéget ovális átmetszetű, ráhajlított ezüstlemezzel díszítették, melynek mintája végtelenbe szőhető palmettaháló, háttere aranyozott és körponcokkal ékesített. A hosszú használat során ovális végződése letöredezett. A hüvelyből csak a félkör alakú, öntött bronz függesztő fülek maradtak meg, melyeken ezüstlemez-borítás nyomai láthatók. Az archaikus fegyver egyedülálló a korszak régiségei között, előképei a Kazár Kaganátus népeinek hagyatékában találhatók.

Miskolc, Herman Ottó Múzeum; ltsz.: 94.11.1.; Vas, öntött ezüst, poncolt ezüst.
H.: 90,1 cm, keresztvas h.: 9,8 cm.
Irodalom: Révész 1989. 43.; Révész 1991. 87-97." II/11. szablya (fekete-fehér kép)

"A laza, homokos talaj szerencsésen megőrizte a fent említett ötvöstárgyakat és viszonylag jó állapotban, jó állaggal kerültek a laboratóriumba. A földes, néhol meszes rárakódás eltávolítása után előkerült a fémfelszín zöldes (rézszulfátos) megjelenéssel. A tisztítást Na-hexametafoszfát 10%-os oldatával folytattam. Ekkor néhány helyen előbukkant az ezüst felszín is. A rézsók az ezüst ötvözetéből váltak ki, és lerakódtak a felszínen. Ez adta a tárgy zöldes bronzos megjelenését. A tisztítást a továbbiakban komplexonnal folytattam. A kezelés során a rézsók eltávolítását követően az alapfém megjelenése vált megfigyelhetővé. Először az aranyozott fémfelszín jött elő, majd a kezelés többszöri megismétlésével lassan megtisztult a tárgy egész felülete. - A kémiai tisztítást közben egy-egy mechanikai lepucolás is követte, puha szőrű kefével, ecsettel. Az aranyozás jó minőségű tűziaranyozás volt. Felülete viszonylag pórusmentes, és így a korrózió nem hatolt alá, illetve a tisztítás során nem vált le. Az ezüst véreteket a továbbiakban Argentol 10% oldatával kezeltem, majd kö­zömbösítettem, végül többször váltott desztillált vizes öblítés után megszárítottam. Szárítás után a fémeket PVA 5%-os oldatával védtem le."

Kováts Tibor: A karosi honfoglalás kori temetők fémanyagánal restaurálása

http://epa.oszk.hu/02000/02030/00028/pdf/HOM_Evkonyv_33-34_693-700.pdf

Ui.:
 "E cikk megjelenését az inspirálta, hogy a millenniumi kiállítás részeként a karosi leletek ismét a nagyközönség elé kerülnek. A közel tíz évvel ezelőtt végzett restaurálásról szakmai körökben már beszámoltam, de a tudományos feldolgozás és publikáció befejezése és megjelenése előtt nem kívántam leközölni.

A bodrogközi Karos község Eperjesszög nevű dűlőjében 1986-1990-ig ásatásokat végzett Révész László régész. A magyar honfoglalás kor régészeti emlékeinek kutatásában kiemelkedő szerepet játszik a Felső-Tisza-vidék leletanyaga. E terület temetői kitűnnek gazdagságukkal, a fegyverek és méltóságjelvények nagy számával és sajátos szerkezetükkel. (...) A szablyák közül a két legszebb darabot a palmettás, poncolt aranyozott ezüstszerelékkel ellátott fegyverek tisztítását és konzerválását ismertetem. E szablyák a bécsi szablya közeli rokonainak tekinthetők
."
______________________
Mindkét szablya a Papszer utcai épületben látható (Elit alakulat állandó kiállítás).

1. A pengéről semmit sem lehet tudni, mivel a hüvely teljesen rározsdált az acél pengére. Csak a szép hüvelyvereteket lehet megcsodálni.

2. Szerencsére itt jól látszik az egész penge. A kiállított szablyák közül ez a kedvencem!

2016-05-16

Őstéma

   „A világ legtermészetesebb dolga, hogy egy magára valamit adó közösség (...) számon tartja múltjának eseményeit és kíváncsisággal fordul a velük kapcsolatos új ismeretek felé. Különösen egy olyan országban, mint a miénk, ahol az elmúlt évtizedekben nem különösebben ösztönöztek elmélyült önismeretre bennünket. Nyilván ebből a „lefojtottságból” és az „inga visszalendüléséből” is ered, hogy a magyar múlt e korszaka iránt ma tömeges érdeklődés mutatkozik, ezt sokán igyekeznek kielégíteni. Olyanok is, akik ehhez nem rendelkeznek megfelelő felkészültséggel, vagy ha igen, a tudományos fegyelmet és etikát félrehajítva fantasztikumokkal tömik a kevésbé tájékozott olvasó fejét. Sokuknak kedvenc foglalatossága, hogy a téma hivatásos kutatóit, kivált az MTA tudósait, érdektelenséggel, tudatos megtévesztéssel és a fényes magyar múlt eltagadásával vádolják. Egyre többször hallani olyan követeléseket, hogy a kormány állítson fel magyar őstörténet-kutató intézetet, amely végre „hitelesen mutatná be” eleink legkorábbi történetét.
   A valóságban a magyar tudományosság még a legnehezebb időkben is rengeteget tett a magyar őstörténet titkainak fellebbentéséért, és ma is szervezett formában folyik őstörténetkutatás az MTA-n belül. 2012 februárjában az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában létrehoztuk - hivatalos nevén - az „Őstörténeti  témacsoport”-ot, amely valójában egy őstörténeti intézet szerepét tölti be, és az ország legkiválóbb kutatót tömöríti.
   Ebben a közösségben született meg a gondolat, hogy a szigorúan vett tudományos kutatás és publikációk mellett (...) indítsunk el egy olyan könyvsorozatot, amelyben az egyes szakterületek (régészet, politikatörténet, nyelvészet stb.) legújabb eredményeit tennék közzé mindenki számára élvezhető formában, ahol a szöveg és a kép egymás mellett és egyenrangúan beszél arról, honnak jöttek, hol és hogyan éltek, mit viseltek és ettek, vagy hogyan harcoltak elődeink. (...)

   Tisztelt Olvasó! Olyan könyveket akarunk az Ön kezébe adni, amelyek a tényeket tiszteletben tartva és fantazmagóriák nélkül is épp elég izgalmasnak és különlegesnek láttatják az éppen feldolgozott témát. Arra kérjük, hogy ha jelen munkánk  elnyerte tetszését, keresse a következő kötetet is, és adja tovább a jó hírét” - írta 2014 szeptemberében Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója az első kötet bevezetőjében.

   Tisztelt Szerzők és Szerkesztők!
Elnyerte. Köszönöm a színvonalas munkát, pompás rajzokat és az igényesen elkészített térképeket. Továbbadtam a könyvek jó hírét. Várom a folytatást!
Egy lelkes olvasó.                  

A sorozat - Magyar őstörténet - eddig megjelent kötetei (Bp., Helikon):

2016-05-14

Poliglott 2.

Látva, hogy mennyien nézték meg az előző bejegyzést, a szerkesztőség úgy döntött, hogy érdemes folytatni a téma további, bitrégészeti  kutatását. 

A wikipédiás szócikkből látható, hogy mekkora nyelvtehetség és kutató volt Podhorszky, amit 1858-ban levelezői tagsággal ismert el az MTA. 1876. március 13-án tartotta meg „A magyar képzők és ragok megfejtése sinai gyökszók által” című akadémiai székfoglalóját. Első olvasatra nem teljesen egyértelmű, hogy vajon a Sínai-félszigetnek mi köze lehet a magyar ragokhoz, de a látszólagos ellentmondás könnyen feloldható a korabeli helyírás segítségével: az akkori sinai = a mai kínai. Igen, a szorgalmas nyelvbúvárunk kapcsolatot vélt felfedezni a magyar és a kínai nyelv között (pl. hiep: fej, tu: út szóegyezésekkel próbálta bizonyítani a két nyelv rokonságát) [1] Erről írt is egy vaskos, 344 oldalas kötetet, ami Párizsban jelent meg 1877-ben [2]. Mellesleg egy hun–magyar őstörténetet is alkotott magának, de erről nem maradt fenn túl sok részlet, mivel korábbi felvetéseit többször gúny tárgyává tették.

Ezen a ponton érezheti az olvasó, hogy ideje lenne átklikkelni egy izgalmasabb oldalra, de javasolnám, hogy ne tegye, mert itt fejeződik be a hagiográfiás rész, és válik némileg bulvárossá a bitrégészet. Azt tudjuk, hogy Podhorszky a két Széchenyi fiú nevelője volt. Ismert, hogy 1842. november elsején köttetett a határozatlan időre szóló szerződés, amiben a nevelő igen tiszteséges - évenként 400 forintos - javadalmazás ellenében lett a gyermekek oktatója [3]. 

Idéznék Széchenyi 1857. november 6-án fiához írt leveléből: „Podhorszky volt a nevelőd. Nem vagyok teljesen jogosult ítéletet mondani róla, minthogy előbb őt magát kellene meghallgatnom, és főleg alaposabban kellene vizsgálódnom. Annyit azonban megállapíthatok anélkül, hogy igazságtalan lennék hozzá, hogy jellemében - lehet, hogy tudtán kívül - jócskán volt képmutatás. Nem olyan fából faragták, hogy öntudatosan és nemes büszkeséggel hívhatta volna ki a Napot, mondván: "Legfényesebb sugaraiddal világíts be mindent, amit valaha tettem és teszek, mert - bár gyenge és bűnös ember vagyok - nincs semmi, ami miatt pirulnom kellene, ami minden valamirevaló ember előtt megbélyegezne." Igen, Podhorszky alakoskodó volt, akit a sokszor emlegetett és igen kényelmes "élelmesség" vezérelt.
   Gyakran bántalmazott Téged, mert indulatos volt, és így haragján nem mindig tudott úrrá lenni; máskor viszont az egekig dicsért és magasztalt, és a legbensőbb ragaszkodást színlelte, mert elég "élelmes"(!) volt ahhoz, hogy gondoljon a jövőre is, amikor talán majd a peu pres 'moitié' [4] osztozhatik Veled az uradalmon.
   Mindezt nem sejtettem, azt legkevésbé, hogy Podhorszky ütlegel. Előttem mindig olyan kitűnő, tanult ábrázatot öltött és úgy tudott viselkedni, hogy föl sem mertem róla tételezni ilyen állati brutalitást. Anyádnak jobb szeme volt, gyakran meg is említette a dolgot; én azonban nem akartam igazán elhinni, Te pedig hallgattál; - amit nagyon megértek -, valahogy úgy, mint ahogy a közkatonának - bármennyire ígérgessék is bántatlanságát - nem jut eszébe soha, hogy káplárját, aki mindig a nyakán ül, bepanaszolja. - Elsősorban ezzel magyarázható, hogy nem nyílt, hanem zárkózott emberré lettél.” [5]
   No comment.
_____________________________________

De a délibábos nyelvészet még ekkor sem adta meg magát, tovább járt a maga útján, még az Akadémián belül is. Podhorszky Lajos 18 évvel levelező taggá történt megválasztása után megtartott szókfoglaló értekezésében a magyar nyelv kínai eredetét próbálta igazolni.” (Ligeti Lajos: Az Akadémia könyvtára és az orientalisztia)

2.  Ludwig Podhorszky: Etymologisches Wörterbuch der magyarischen Sprache : genetisch aus chinesischen Wurzeln und Stämmen erklärt. Paris, Verlag von Maisonneuve, 1877 (344 p. 8° (25 cm)) Móricz Zsigmond hagyatékában is található ebből egy példány.

3. A Nemzeti Vívóintézet 1837. évi zárszámadása szerint az intézmény első vívómestere - fővívómesternek is lehetne mondani - 350 forint évi fizetést kapott, ennek fejében hetente háromszor volt vívóóra (télen 14-17-ig, nyáron 6-9-ig). A megalakult, de az osztrákok által 1849-ben pár napi működés után bezáratott Hadi Főtanoda vívómesterének fizetése 400 forint volt, a tanárok 800 forintot kaptak. Podhorszky viszont teljes ellátás - szállás, étkezés, mosás stb. - mellett vállalt állást a grófnál.

4. Kb. fele-fele arányban.

2016-05-13

Poliglott vívómester

Megtanult latinul, görögül, héberül, angolul, franciául; a szanszkrit, az ó-skót és a skandináv nyelvekkel is foglalkozott; tanulmányozta a finnugor népek nyelveit; 1849-ben Törökországba menekült, ahol törökül tanult; később kínaiul, és megismerte a japán, a koreai és a mandzsu nyelveket is. Ez így bőven elég, hogy poliglottnak nevezhessük.

Podhorszky Lajosnak (1815-1891) hívták. Egy vívóiskola FB oldalán láttam meg a fényképét (az eredeti itt látható). A vívómesteri tevékenységéről nem sokat tudunk - 1840–1841-ben Pesten vívómesterként dolgozott. 1841-ben az akkori híres vívómesterrel, Chapponnal történt versenyvívásnál [1] a jelen lévő Széchenyi István Béla és Ödön fiaihoz hat évre felfogadta nevelőnek (a szerződés részleteit is ismerjük [2]). Vívómesteri képesítéséről semmit sem tudunk (konkrétan kik írták alá vívómesteri oklevelét, ha volt ilyene), meg azt sem, hogy kitől tanulta a vívás tudományát.

Ui.:
Korábban Széchenyi István naplójában - sajnos - nem találtam semmillyen adatok Podhorszkyval vagy a Chapponnal folytatott mérkőzésével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy nevelőnek szerződtette, nem tartotta annyira fontosnak, hogy írjon róla a naplójában. Milyen kár!
__________________________
1. Abból a korból nem sok versenyről tudunk, ez valami vívásbemutató lehetett vagy netalán egy kihívás jellegű megmérettetés.

2. „Az időben utolsó, 1842-ben kötött szerződés gr. Széchenyi István és Podhorszky Lajos megállapodása, Széchenyi idősebb fiának, Bélának a neveltetéséről. Ez az írás az előzőektől eltérően nem határozta meg a szerződés időtartamát, csupán a nevelő javadalmazására tért ki részletesen. A gróf arra kötelezte magát, hogy Podhorszkynak „Lesz a házban szabad lakása, fűtése, mosása, világítása, élelme és szolgálata. Fizetése évenként 400 (négyszáz) forint.” A szerződés a továbbiakban a megbízás megszakadása esetére időarányosan lebontott díjazást ismerteti, illetve a nevelő feladatkörét feltételesen bővíti – ugyanekkora javadalmazás fejében, de egy nevelő-segéd alkalmazása mellett – a gróf kisebbik fia, Ödön nevelésével. Végezetül a kölcsönös hat hónapi felmondási időben állapodnak meg.

Széchenyi 1845. dec. 2-án a következő levelet intézi Lunkányihoz: „Barátom, Ödön fiamat nemsokára ki kell vennem az asszonyok kezébül. Podhorszkival (sic!) némileg és legközelebbi napokra kibékültem. Gondolatom most ez: egy Instructort venni fel, ki Podhorszky segédje volna és ekkép némileg alatta állna. – E szerint mind a két fiamnak tulajdonkép csak egy nevelője volna, és pedig Podhorszky személyében. Már most az a kérdés, hol találhatnék ily Instructort?
Virág Irén: A magyar főrangúak nevelői a 19. század kezdetén

2016-05-10

Kardtánc

László Gyulánál olvashatjuk: „Van egy érdekes emlékünk, amelyik az Urál hegység vidékéről való, olyan helyről, amelynek közelében őseink élhettek: egy perzsa ezüsttál. Ebbe karcoltak bele két karddal táncoló emberalakokat. A perzsa ezüsttálak leggazdagabb lelőhelye nem Perzsia, hanem éppen az Urál két oldala. (...) A férfialakok rajza a végletekig egyszerű, és feltűnő, hogy a középen levő férfi majdnem kétszer akkora, mint a környezetében táncolók. A művészetekben kezdetben a lelki nagyságot, a tekintélyt valóban nagysággal fejezték ki. (...)” [1]

Kardtánc karcolata egy permi ezüsttálon [2]
 
Egy másik részben a régész középkori forrásokat említ, amelyekból kiderül, hogy „a férfiak fegyvertáncaikat karddal kezükben ropják Jártasak voltak ezekben a kardtáncokban az iskola diákjai is. 1500-ban egy alkalommal a budai iskolás diákok mutattak be egy ilyen kardtáncot a király öccsének, Zsigmond hercegnek... Eljárta ezt a fegyvertáncot a fital Mátyás király is. Száz évvel később az ifjú Balassi Bálint fergeteges juhásztánca képesztette el az udvart.” [2] Természetesen azt nem lehet tudni, hogy „középkorunk táncaiban mennyi az ősi soron való örökség, de a leírások szinte ráillenek a permi tál kardtáncosaira.”

Egy másik érdekesség a könyvből: „A kétélű kard hatásosabb fegyver ugyan a szablyánál, de nem is a szablya győzött harcainkban, hanem az előzőleg már szétzilált, harci kedvében megtört harcosokon lett úrrá seregünk. Egyébként egy jó szablya átvágta a gyűrűs páncélt is.” [3] Hmm?! Szívesen megnéznék egy ilyen tesztet.

Az ezüsttál
A tálat, ami tulajdonképpen nem is tál, hanem egy  26,5 cm átmérőjű, 6,5 cm magas ívóedény, aminek hiányzik a nyele (az egyik képen jól látszik a nyelet rögzítő négy szegecs helye) 1866-ban találták a Kockij Gorodok melletti lelőhelyen, Nyugat-Szibériában. Jelenleg az Ermitázsban van. A edény belső felülete sima, ebbe van belekorcolva a kardtáncos jelenet. A Felső-Kámamellék vidékén és Nyugat-Szibériában a IX-X. sz. több olyan ezüsttál vagy egyéb tárgy került elő, amelyen sámánok (?), harcosok (?) szent tánca látható. (A szablyák a IX. sz. körül jelentek meg a Felső-Kámamellék területén.) Urálon túli területen az ugor népesség vadászmágiájához kapcsolják a tudósok ezeket az ábrázolásokat  (rodanoszki kultúra).

Maga a tál nászajándékként készülhetett kazár területen a VIII. sz. második fele - IX. sz. közötti időszakban, a vőlegény próbait ábrázolja, a mennyasszonnyal folytatott archaikus és rituális küzdelem egyes stációit.
_________________________
1.  László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról. Bp., 1982, A kardtánc fejezet, 78. o.

2. Itt Zolnay Lászlót idézi László Gyula. Még keresem az idézet pontos forrását.

3. László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról. Bp., 1982, Közelharc fejezet, 30. o.

2016-05-03

Hun szablya?

Folytatva a szablyával kapcsolatos tévhitek ismertetését, most a hun "szablya" kerül a proszektúra asztalára, ahol kénytelen lesz szembesülni Ockham mester bonckésével. Míg a "lósebző" fokél elmélete a XX. század 30-as éveiben keletkezett, addig a hun "szablya" legalább 40 évvel korábban jelenik meg a patinás Pallas nagy lexikona [1] egyik szócikkében. Innen vette át a wiki és egyes szablyavívó oldalak.

"Szablya
egyélü s kisebb-nagyobb mértékben görbe kard, melynek külső széles van kiélesítve s ez különbözteti meg azoktól a sarlómódra belső felükön kiélesített görbe kardoktól, melyek az európai árjáknál a régi dákoktól kezdve egész a Sz. elterjedéséig voltak használatban. A Sz. elnevezés már a népvándorlás korában meghonosodott a szlávoknál s az őket környező népeknél (...)

A Sz. Magyarország területén legelőbb a népvándorlás korában tünik föl s két változatban fordul elő, egyik a szarmata-hunn, másik az avar Sz. A penge mindegyiknél keskeny, nem valami hosszu, görbülése is csekély, sőt a csúnyi Sz. egyenes, a markolat szintén egyenes mindkét változatnál, csupán a keresztvas alkotásában van köztük eltérés, mely a szarmata-hunn Sz.-nál egyenes, hosszu, négy oldalu pálcát képez s közepe felé jól megnyult végekkel ellátott romboid idomba megy át, míg az egykoru német forrásokban «gladius Huniscus»-nak nevezett avar Sz. keresztvasa rövid és széles lemezből áll, mely tojásdad csúcsban végződik és középrésze szabályos rombust alkot s erre néha préselt díszítésü négyszögü aranyozott ezüst lemezkét erősítettek.

Mindegyiktől különbözik a honfoglaláskori magyar Sz., melyből ez idő szerint Magyarország területéről hat példány ismeretes, u. m.: a nemes-ócsai, székesfehérvári, tarcali, bezdédi, egyik szolyvai (a másik avar jellegü) s a gombási
."

22/1. és 22/2. kard a Bóna könyv 66. oldalán

Ezzel szemben Bóna [2] könyvébe az összes hun kard egyenes és kétélű, tehát nem szablya. "...A kardot sokáig nem tekintették a hunok jellemző fegyverének, holott az Altajtól (...) kezdve a délorosz és ukrán steppéken át Közép-Európáig éppenséggel a hosszú, viszonylag keskeny pengéjű, kétélű, gyakran erős keresztvassal is felszerelt kard volt a hun lovas másik főfegyvere az íj és nyíl mellett." [Bóna, 165] A szerző megemlíti, hogy "...a nem ritkán 100-110-120 cm hosszú, az antik világban ismeretlen méretű kardjaik Altal és Tien-san vidéki sírjaikban tűnnek fel először..." [Bóna, 41]

Ha ez nem lenne elég, akkor megemlíthetjük Türk Attila véleményét: "Kelet-Európában a 7. században még a 75-100 cm hosszúságú egyélű kardok jellemzőek, a szablya feltűnése egyértelműen a kazár korszakhoz köthető." [3]

 56. A bátaszéki hun áldozati lelet aranyveretes kardja.
Rekonstrukció [Bóna, 128]

Tehát hun vagy szarmata-hunn szablya egyszerűen nincs, soha nem is volt. Az egész azzal magyarázható, hogy az akkori szócikk még igen pontatlan régészeti eredmények alapján íródott.
___________
1. Az első önálló vállalkozású, nem fordításon alapuló magyar nagylexikon (1893-1900; 16 + 2 pótkötet).

2. Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Bp., Corvina, 1993.

3. Petkes Zsolt - Sudár Balázs (szerk.): Honfoglalók fegyverben. 2015, 46. o.