2018-01-30

BSz-1

  A XXI. századi gyakorlóeszközök a víváskutatás mostohagyermekei: ezeket a vívókardokat előbb kitalálják, kifejlesztik, majd egy ideig használják őket, aztán előbb-utóbb eltörik (szétverik), végül kidobják a szemétbe, netalán ott porosodnak valamelyik raktár legsötétebb sarkában. Ritkán készül olyan alapos leírás, amely tartalmazná a pontos méreteket, a súlypont helyét, az eszköz tömegét stb. Pedig ezek a részletek sokat segítenek abban, hogy jobban értsük az adott vívókard alkalmazásának számos technikai apróságát.

  Korábban már írtam a baranta szablyavívás most használatos gyakorlójáról (BSz-4). Most az eszköz őséről szeretnék felidézni pár adatot.

A baranta szabadvívás során használt eszköz. Pár kép és néhány adat:
- penge hossza: ............................... 80,5 cm
- íve: ............................................... ~5 cm
- penge szélessége: ......................... ~ 5 cm
- keresztvas hossza: ...................... 11 cm
- markolat hossza: ........................ 12,5 cm
- markolat vastagsága: .................. 2 cm
- súlypont: ...................................... 26-27 cm (a keresztvastól mérve)!
[1]
Tudomásom szerint ez az első "tudományos közlés" a baranta gyakorlókardról.” [2]


  A 3. képen jól látszik az óvális hárítólemez két csapolása, hogy az egész „keresztvas” és markolat fele fehér szigetelőszalaggal van betekerve. A natur fa markolaton nincs semmi, jól olvasható egy szótöredék „...nyi”, valószínűleg a Zrínyi Baranta csapat egyik, a versenyen használt gyakorlóját fényképeztem le. (A képek a 2012-es Baranta Világkupán készültek, a miskolci városi sportcsarnokban.)

  2011-ben úgy mentem el az első baranta vívóversenyemre, hogy előtte még soha nem volt a kezembe ilyen vívókard. Utána döntöttem úgy, készítek egy másolatot, amivel legalább egyedül lehet valamennyit gyakorolni, hogy szokja a kezem. Ez látható a képen. (5 cm széles, gyári kerítéslécből készült.)


Az elajándékozott „kard”
_____________________________
  1. A vívóeszköz formája leginkább egy honfoglalás kori szablyára emlékeztet. Azoknak volt ilyen rövid keresztvasuk. A súlypontja pedig a lovassági kardok adatainak felel meg.
  2. Az adatok és a képek 2012-ben jelentek meg az Index.hu Harcművészetek topikjában.
  3. A képek ebben a hozzászólásban lehet megtalálni.

2018-01-25

Hun „szablya” II.

  Naivan azt gondoltam, hogy már egy korábbi bejegyzéssel sikerült - teljes mértékben - megcafolni ezt a tévhitet. Közben kiderült, van olyan fórumozó, aki úgy látja, hogy a hun „szablya” megléte kimondottan a hun-magyar kulturális rokonság egyik bizonyítéka.[1]

  A társalgás közben átvettük a 2016-os bejegyzésben ismertett érveket: téves szócikk a Pallasban,[2] nem ismerünk ilyen hun fegyvert (Bóna, Türk, Hidán).[3] Átnéztük a rendelkezésre álló (klasszikus) képeket, ezeken sem találtunk hun szablyát: Toronto | Kazár kardok | US képzelgés  |

  Megvitattuk a szaszanida egyenes egyélű kardokat. Közben érvként felmerült az, hogy ugyan a hunoknak nem voltak szablyáik, de a hun utódnépeknek - pl. onoguroknak - már igen.[4] Sőt, nincsenek is avar szablyák, mert amit a régészek annak vélnek, azok tulajdonképpen a 670-es onogur-bolgár beköltözés leletanyaga. Szép módszeresen sikerült tisztázni, hogy az avaroknak voltak már szablyáik az említett beköltözés előtt, sőt avar protoszablyákat is találtak a Kárpát-medencében;[5] a Kuver által vezetett onogurok inkább csak átvonultak errefelé. Sőt, abban az időben az onogurok sírjaiban többnyire egyenes kardokat találtak a régészek (Kuvrat kán sírja, Aszparuh kán feltételezett sírja). 

  Per pillanat kb. itt tart a társalgás. Sajnos, volt olyan, hogy a Deadliest Warrior sorozat honlapja lett forrásként felhozva (mongol szablya). Közben további véleményeket is találtam a hun kardokkal kapcsolatban.

  „Although the curved blade was known as the gladius hunniscus in Central Europe in the 8th century, there is no evidence that the Huns actually used single-edged sabres. Their swords were of the long double-edged Sassanian type suitable for cavalry warfare, also adopted by some Goths. Curved sabres may have been known in China as early as the 5th century, but straight, 'proto-sabres' were soon the most common form of swords among steppe nomads.” [6]

  „Érdekesebb a helyzet a kardjukkal, pontosabban a kardjaikkal. Ezekről többet tudunk, bár a hiungnu régészeti leletek most is cserben hagynak minket, mert a sírrablók bolygatása miatt csak felismerhetetlen rozsdás törmelék maradt a kardokból (...) Viszont szép számmal maradtak a környező területekről kardleletek, keleten koreai királysírokban, nyugaton Kazahsztánban, Iránban és hun kori (V. sz.-i) kelet és közép-európai leletegyüttesekben.
  A régi akinakész helyét kétféle szálfegyver foglalta el: hosszú egyenes kétélű, és ennél valamivel rövidebb egyenes egyélű kard. Az előbbit inkább Kazahsztántól nyugatra találjuk a hun és a velük kapcsolatba került germán törzsek sírjaiban. Kétélű kardok ebben az időben másutt is előfordultak, a hunoké kiválik közülük rövid, vaskos, gyakran értékes féldrágakőből készült keresztvasával. A keresztvas kiképzése támasztékot adott a mutatóujj számára. Ezt a fegyvert ugyanis már nem szúrásra használták, mint az akinakészt, hanem vágásra, s a lovasnak jobban kézre állott, ha mutatóujját a keresztvasra nyugtathatta. (...) Többszőr megfigyelték az európai hunok sírjaiban, hogy egyszerre található meg bennük a kétélű meg az egyélű kard is.” [7]

  Egyszóval elég nagy biztonsággal lehet állítani, hogy se az európai hunok, se az ázsiai hunok (hsziungnuk) nem ismerték a szablyát. Eddig nem került elő olyan régészeti lelet, ami ezt cáfolta volna.
   
                                                                         Busted!
_________________________________________________
  1. Szándékosan nem adom meg a konkrét topik pontos elérhetőségét, mivel maga a jelenség érdekes, nem pedig a konkrét fórumozó.
  2. A Pallas konkrét kötete 1897-ben jelent meg. A Révai nagy lexikona 1925-ben kiadott kötete pedig egyszerűen átvette a Pallas szócikk rövidített változatát (93 sor -> 30+ sor), így tovább terjesztette a tévhitet.
  3. A hunok viszonylag hosszú egyenes vas kardjuk mellett egy rövidebb tőrkardot is használtak. (...) A kései hunok, más néven avarok szintén kettős fegyvert viseltek. Egyenes hosszú kardjuk egyélű, kétélű vagy fokéles változatban is készült.”
    Tóth Sándor: Fegyverkincsek Egerben (2013). A cikk az Ősi Gyökér c. kiadványban jelent meg, így nem vádolható MTA-ás „elfogultsággal”. A szerző fegyvergyűjtő, a diósgyőri várban is volt kiállítása.  
  4. A Hun Birodalom 470-re már teljesen megsemmisült, az onogurok és a hunok közötti pontos kapcsolat nem teljesen világos.
  5. Egyenes, egyélű és fokéles kardok.
  6. David Nicolle: Attila and the Nomad Hordes. Osprey Publishing, 1990 (64 pages); 13. o.
    Érdekes bevezető:
    Of all the conquerors who swept out of Central Asia, two names stand out in European memory – Attila the Hun and Genghis Khan the Mongol. Both are remembered for massacres and devastation; yet whereas Genghis is also famous for the laws he imposed on half of Asia and for the trade which flourished under Mongol rule, Attila's notoriety seems unrelieved by positive achievements. But what was Attila's short-lived empire really like? What happened to the Huns afterwards, and what role did the nomads of Central Asia play in the centuries between Attila and Genghis Khan?
  7. Kőhalmi Katalin: A steppék nomádja lóháton, fegyverben. Bp., 1972. 83-84. o., 112. o.     Kőhalmi Katalin könyvéről Konnát Árpád blogbejegyzése alapján szereztem tudomást.
  8. Az onogur kardok linkje túl hosszú. Megtalálható itt.

2018-01-21

Mongol


A saber from the early Mongol period, 14th century

  Amikor először láttam meg a képet, akkor még lelkesen azt gondoltam: „Végre! Itt egy igazi mongol szablya, egy ritkaság, amivel csak elvétve lehet találkozni netes fórumokon...” Alaposabban elolvasva a feliratot, meg a kísérő szöveget, kiderült: csupán arról van szó, hogy a fegyver a korai mongol korból származik (14. sz.). 

   A szablya érdekessége a viszonylag hosszú és közepesen ívelt pengéje [1], a jó hosszú fokéle, a penge felé hajló keresztvasa (ilyet a honfoglalás kori szablyákon láthatunk) és egy különleges díszítés a penge élén (kínai nevén tunkou).
__________________________________________________
  1. A markolatnyúlványhoz mért pengehossz.

2018-01-18

Kritika

Az előző bejegyzésben beígért kritikai észrevételek összefoglalója.

Mit mivel hasonlítunk össze?

Bálint Csanád régész:
  „...Egyetlen hun temetőt sem ismerünk a Kárpát-medencéből, hanem csak hun koriakat, ugyanígy a kelet-európai sztyeppéről sem. Ázsiában közöltek ugyan „hun” sírokat, de ezen meghatározásuk kizárólag a kormeghatározáson alapul („V. századi”), ami etnikailag teljesen irreleváns.” [1] (Ez a kritika már több, hunokkal kapcsolatos wikipédiás szócikkbe is bekerült.)

Ki mondja meg egy sírról, hogy ki fekszik benne?

Csáji László szociálantropológus, néprajzkutató: 
  „Sok genetikus bizonyos szempontból a csúcstechnológia bűvöletében él, és saját tudáskészletének elsődlegességében, dinamikus fejlődésében hisz. E friss, néhány évtizedes múltra visszatekintő tudományág művelőinek legtöbb munkájában az elméleti és kutatásmódszertani kérdések tisztázása elsikkad, és a népekre, földrajzi helyekre, nyelvekre vonatkozó zavaros fogalomhasználatuk sok félreértéshez vezet. Csak egyetlen példát emelek ki: Neparáczki Endre – Török Tibor és Pálfi György témavezetésével írt – doktori dolgozatának 42. oldalán olvashatjuk egy összehasonlítás kategóriáit: „Archaikusok: 3 yamnaya kurgán, 1 Baraba sztyepp, 1 Starcevo neolit kori, 1 dunántúli vonaldíszes kerámia. Recens minták: 23 bolgár, 7 székely és csángó, 2 jordán, 2 mansi, 1 khanty, 1 altaji kazah, 1 han kínai.” Nem szükséges bölcsésznek vagy társadalomtudósnak lenni ahhoz, hogy észleljük a nehezen összehasonlítható kategóriák anomáliáit (figyelmet érdemel az is, hogy az összehasonlítás alapját képező minták – elenyésző – darabszáma jelenik meg az adott címkék után).

  A természettudományos adatok önmagukban semmitmondók a nyelvi, etnikai folyamatok kérdéskörében. (Egészen más a helyzet, ha csupán egy genetikailag jól megragadható ún. haplocsoport elterjedéséről van szó, de az nem tévesztendő össze az előbbiekkel.) Ha egy genetikus adatához (pl. minták halmazához vagy egy haplocsoporthoz) hozzárendeli azt a fogalmat, hogy „hun”, „xiongnu”, „ázsiai”, „honfoglaló magyar”, „kelet-európai”, „székely”, „kelta”, „szláv”, „bolgár”, „szverdlovszki”  vagy „andronovó kultúra”, ezt biztosan nem genetikai szempontok alapján teszi, mivel ezek nem „populáció- vagy filogenetikai” szakfogalmak. Átveszi őket, és tartalmukat a történeti- és társadalomtudományok segítsége nélkül önkényesen, vagy csak néhány szakirodalmi forrást kiemelve próbálja használni
.” [2]

  Összegzésként a néprajzkutató így folytatja: „A populációgenetika és filogenetika hazai szakemberei közül tehát sokan felismerték, hogy az interdiszciplináris munka nélkül a genetikai adatok értelmezhetetlenek, biológusok vagy genetikusok értelmezési kísérletei nem elég hitelesek a társadalomtudományok és történeti tudományok szakembereinek bevonása nélkül. Sajnálatosnak tartanám, ha a Szegedi Tudományegyetemen a Természettudományi és Informatikai Kar Genetikai Tanszékén végzett munka során nem tartanák szükségesnek ezt az együttműködést. Török Tibor hvg.hu-n adott interjúja és Neparáczki Endre (...) PhD értekezése alapján úgy tűnik, hogy abban a kutatócsoportban ilyen párbeszédre egyelőre nem került sor.” [2]

Egy ingerült vita

  A Heti Válaszban megjelent cikk szerint: „2017. május 4-én ingerült vitába fulladt egy doktoridolgozat-védés a Szegedi Tudományegyetemen. A disszertáció címe A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel volt, szerzője a Biológia Doktori Iskola fiatal kutatója, Neparáczki Endre. Több forrásból hallottuk, hogy régészek és nyelvészek dühösen cincálták a dolgozatot, és néhányan még az eredményhirdetés előtt kivonultak.„” [3]

Ebben a cikkben fogalmaz meg további észrevételeket Csáji László néprajzkutató:
  „...Kiket tartunk „hunoknak”? Nem egyetlen, jól körülhatárolható népet jelentett ez: térben és időben elkülönülő államok léteztek Belső-, majd Közép-Ázsiában és Európában, ahol e fogalom inkább politikai névként jelent meg. A „hun” egy etnokulturális és hatalmi folyamat emblematikus fogalma lett. Hasonlóan sokrétű, mint most az „európai”. Nehezen értelmezhető, hogy egy genetikus kiket és miért tekint hunnak, de biztosan nem genetikai érvek alapján teszi.”
 
és Mende Balázs paleoantropológus: „Ez a kérdés kizárólag az archeogenetika  eszközeivel nem vizsgálható. Az, hogy ma mit nevezünk „hunnak”, elsősorban történeti és régészeti konstrukció, biológiailag önmagában nem definiálható. (...) A hun-magyar rokonságra csak akkor tekinthetünk értelmes genetikai vizsgálat kiindulópontjául, ha a történeti-régészeti interpretáció hitelesen megadja annak kereteit. Ennek feltételei hiányoznak: a genetikai hasonlóság kimutatása önmagában nem járul hozzá a kérdés tisztázásához.”

Az orientalista

Róna-Tas András nyelvész, orientalista véleménycikkében fogalmazza meg az alábbi észrevételeket. [4]

Szalmabáb érvelés?
 „Itt a nyelvészeti kapcsolat (finnugor rokonság, helyesen finnugor nyelvrokonság), az etnikai csoport (két népcsoport) és a genetikai, vagyis populációs kapcsolat között egyenlőséget tett a szerző, ezzel egy senki által nem állított tételt mond ki, majd cáfol.”

Tatár? Mongol?
 „Ezeket veti össze a szerző egy mai, recens bargut-mongol és egy meghatározatlan földrajzi azonosítású tatár elszigetelt egyén haplotípusával. Ezután arról értekezik, hogy a tatárok csak a tatárjárás idején kerültek a mai helyükre. Nem tudja, hogy a ma tatárnak nevezett csoportok török nyelvűek, történetük eltér a mongolokétól.”

Hun minta?
 „Végül bevon egy elszigetelt, ásatag, hunnak mondott mintát (Vezér utcai lelet), amelyről azt sem tudjuk, hogy a birodalmat vezető réteg germán vagy autochton vagy bevándorolt részéhez tartozott. A csontváz elsődleges leírása szerint „A koponyáján europid és mongolid formai jellegzetességek egyaránt megfigyelhetők”. Ennek az ismeretlen csontváznak ázsiai hun felmenőket valószínűsít, majd erre további hipotézisépületeket konstruál, hogy tudniillik a karosiak (!) „anyai vonalon Belső-Ázsiából származnak”.”

 „...kikerülhetetlen az a kérdés, hogy miért szembesülünk visszatérő módon azzal, hogy a tudomány, itt éppen a biológia, egyes képviselői átlépik kompetenciájuk határait?” 

De ki védi meg Neparáczki Endrét?

  Pl. a saját témavezetője, Török Tibor: „Ennek ellenére első bejelentéseink régészeti körökben igen ellenséges fogadtatásban részesültek. Folyamatosan azt a kioktatást kapjuk, hogy a nyelvészeti rokonság független a genetikai rokonságtól, ezért nem létező álláspontot cáfolunk.” [5] És egy lelkes újságíró - Czakó Gábor -, aki számos cikkben (pl. Attila és Árpád nyelve, Magyar Idők) próbálta védeni a hunokat és Neparáczkit. Azonban ezek a cikkek, inkább filippikának tűnnek, mint kiegyensúlyozott és tárgyilagos elemzésnek. Egy kis ízelítő a cikkek hangulatából:

  „Akárcsak Alexandriában, s miként megtörténhet ez Berlintől Londonig azokkal a könyvekkel, melyek vagy ellenkeznek a Koránnal, ezért rászolgáltak a tűzhalálra, vagy benne vannak, akkor pedig fölöslegesek.”

  „Hunfalvysta nyelvészeti elképzelésnek alárendelt történettudományunk máig adós a korábban érkezett s azóta is itt élt magyarok történetének föltárásával. Ahelyett, hogy legalább most munkához látott volna – nyilván ezeregy oka volt, hogy miért nem tette –, gőzerővel ostorozni kezdte az immár doktor Neparáczki Endrét és témavezető tanárát, Török Tibort, aki időközben a maga kutatását is megjelentette.”

 „Fehér-feketének mutatkozó kérdések tudományos vizsgálatának eredménye sem perdöntő minálunk. A leleplezettek általában vállat vonnak: na és?

  Természetesen a fenti idézetek csupán felvillantanak pár gondolatot az említett anyagokből, a bővebb megismerésükhöz mindenképpen érdemes elolvasni a cikkek teljes szövegét.
___________________________________________________________
  1.  Bálint Csanád: Szürrealizmus, genetika és egyebek: rövid reagálás a „honfoglalók ősei hunok voltak” felvetésre.
  2. Csáji László Koppány: DNS-bázisú társadalom- és nyelvtörténet?
  3. Borbás Barna: Huns not dead? (online és nyomtatott változat)
  4. Róna-Tas András: A tudományok határai.
  5. HVG: Genetikusok szerint a honfoglalók ősei hunok voltak... (A genetikus csoportot vezető Török Tiborral a Szegedi Tudományegyetem professzora, Boldogkői Zsolt beszélgetett.)

Hunni ante portas!

  Manapság bizonyára ezzel a rossz latinsággal [1] megfogalmazott kiáltással figyelmeztetik egymást a közelgő hun hordák érkezésére a finnugrisztika „omladozó” fellegvárának (tudományos) őrei, a Neparáczki-féle PhD dolgozat tavalyi védését követően. Igen ritkán fordul elő, hogy egy doktori disszertáció ilyen közérdeklődést, jelentős sajtóvisszhangot váltson ki. Ez egyértelműen a témaválasztásnak és a dolgozat (talán túlzottan) merész következtetéseinek köszönhető.

  A dolgozat pontos címe: A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel.


Eredmények
  A disszertációból kiderül, hogy honfoglalás kori temetőkből - a karosiakból (I., II., III.) is - vett minták mitokondriális DNS-ét (mtDNS) vizsgálták a legmodernebb módszerekkel. [2] Az ásatag anyagminták elemzése komoly körültekintést és odafigyelést igényelt, mivel igen könnyen megtörténhet a fogakból nyert, 50-300 mg-os örlemények szennyezése modern DNS-el. Összesen 89 lelet került kielemzése, a kutatók a teljes mtDNS genom szekvenciáját meghatározták, így pontsabban tudták megállapítani a csontvázak haplotípusát. Ezek vitathatatlan eredmények!
  A honfoglalás kori minták feldolgozásával elkészített 54 filogenetikai fa alapján lett megfogalmazva az alábbi összefoglaló: „A minták nagy része egészen egyértelmű származást mutatott, 31%-uk Kelet-Belső Ázsiából, 28%-uk skandináv-germán népektől származó szekvenciákkal adott közeli megfelelést. A minták 6%-a mutatott nagy valószínűséggel kaukázusi-közel-keleti származást.” (59-60. o.) [3]

Vitatható állítások és következtetések

  Az alábbi állításokkal kapcsolatban több szakember fogalmazott meg kritikát.

  „Az egyik egy Belső Mongóliából származó bargut, a másik egy tatár egyéntől származik, és a a távolabbi találatok is ugyanazon népekbőltatárokból és kínaiakból származnak. A ma Kelet-Európában élő tatárok Mongóliából származnak, és csak a tatárjárás idején kerültek maihelyükre. Fontos megemlíteni, hogy ugyanabba az alcsoportba tartozik egy ásatag hun minta Magyarországról (Vezér utcai lelet). Ezek alapján nagyon valószínű, hogy a Karos-I/3 és Karos-I/5 honfoglaló minták anyai vonalon Belső-Ázsiából származnak, és a hun találat azt is valószínűsíti, hogy ázsiai hun felmenővel (Xiongnu) rendelkeztek.” (55. o.)

  „Adataink összességében ellentmondanak a honfoglalók lehetséges finnugor származásának, és sokkal inkább összeegyeztethetők azok hun(Xiongnu = ázsiai hun) származásával.” (67. o.)

  „A mi adataink közvetlen genetikai bizonyítéknak tekinthetők arra vonatkozóan, hogy az európai hunok Xiongnu eredetűek.” (67-68. o.)

  „A genetikai eredmények alapján Árpád népe a kelet-európai sztyeppén maradt vagy oda vissza-vonuló hunok egyik ága lehetett.” (67. o.)

  Nyelvészkedés... „Ezt azért tartjuk helyénvalónak, mivel a jelenlegi hivatalos álláspont a magyar nyelv Kárpát-medencébe érkezését egyértelműen a honfoglalókhoz köti. Eredményeink alapján ez a lehetőség csak akkor áll fenn, ha a magyar és hun nyelveket azonosnak tekintjük. A hunok nyelvét azonban a török nyelvek közé sorolják, és a nyelvészeti vizsgálatok igen komoly, ismeretlen néptől származó török eredetű szót azonosítottak nyelvünkben. Adataink alapján ez a réteg biztonsággal a hun nyelvből származtatható.” (69. o.)

Érdekességek
  Neparáczki kutatása szerint a karosi két leggazdagabb - legtöbb díszes melléklettel ellátott (veretes szablya, készenléti íjtegez stb.) - sírban nyugvó hogfoglalók testvérek lehettek (II/52., III/11.).

  A következő bejegyzésben a doktorival kapcsolatos kritikai észrevételeket fogom felsorolni, illetve azokat a cikkeket szeretném bemutatni, amelyekben elismerően írtak Neparáczki Endre disszertációjáról.
_______________________________________
  1. Hannibal ad portas szállóige parafrázisa.
  2. Az archeogenetikai kutatások területét az utóbbi néhány évben forradalmasította az újgenerációs szekvenálás (NGS) módszer alkalmazása.” (22. o.)
  3. Skandináv összetevő: ruszok (varegok) vagy gótok?
  4.  „Kijelenthető, hogy a korábban rendelkezésre álló források értelmezésében a történész, nyelvész és régész kutatók elérték a lehetséges határokat. A meglévő honfoglalás kori leletek és történeti adatok többsége feldolgozásra került...” (6. o.) Nos, ha felidézzük a honfoglalás kori temetők feltártsági mutatójának Makkay- vagy Vékony-féle becslését (0,25%, ill. 0,50%-os feltártság), akkor könnyen belátható, hogy a régészet távolról sem érte el a lehetséges elméleti határt.

2018-01-12

Évkezdő

Három csodás kard [1]

  Ezek a fegyverek Észak-Oszétiban kerültek elő a földből, szerencsére régészeti feltárások során: A - egyélű protoszablya (palas), VIII-IX. sz., 81 cm, vas, ezüst; Tarszkoje község, 9. katakomba, Kantemirova feltárása 1977-ben (az eredeti képen 117. sz. jelöli); B - szablya, X-XII. sz., 103 cm,  vas, ezüst; Zmejszkaja, 9. katakomba, Krupnova, Kuznecova feltárása 1957-ben (149. sz.) [2]; C - szablya, X-XII. sz., 90 cm,  vas, aranyozott bronz; 14. katakomba, Zmejszkaja, Krupnova, Kuznecova feltárása 1957-ben (135. sz.) [3][4] Ritka, hogy jó képekhez részletes régészeti és egyéb adatok is tartoznak. Hasonló alán szablyákat láthatunk a Sudár Balázs által jegyzett sorozat 3. kötetében.

  Ha már volt évzáró bejegyzés, akkor legyen évkezdő is. Főleg akkor, ha a bőség zavarával küzd az ember. Rengeteg jó témát és képet találtam az utóbbi időben. Ezeket majd fokozatosan feldolgozom: lesz pici genetika a Neparáczki cikk kapcsán (Hunni ante portas); újra előkerül a hun szablya téma; egy pompás blogban talált képeket fogom ide elmenteni, köztük egy igen ritka leletről készült képet (Mongol szablya).
_____________________________

1. Az eredeti kép itt található.

2. Képszerkesztőben mérve nincs ívmagassága. Csak a markolat dőlésszöge utal szablyára.

3. Képszerkesztőben mérve 1 cm körüli lehet a penge ívmagassága.

4. „1957-ben az Észak-Oszét (akkor még Autonóm) Köztársaság területén, vagyis az Észak-Kaukázusban Zmejszkaja Sztanyica (és nem Sztancija, ahogy néhányan idézik, mert a név „Kígyós" Kozákszállást és nem állomást jelent) 14. sz. katakombájából, korban valamivel fiatalabb, de mégis közeli analógiája került napvilágra V. A. Kuznyecov ásatása révén. (13) Ez a szablya mégsem feltétlenül bizonyíthatja azt, hogy észak-kaukázusi fegyverkovácsok alkotása a bécsi vagy akár a Zmejszkaja Sztanyica-i fegyver, csupán arról van szó, hogy egy igen magas rangú alán vezető kezében is volt egy kevésbé díszes szerelésű, bár más stílusú és kidolgozású szablya. Az vereteivel inkább bizáncias, Fekete-tenger melléki műhelyre utal, melyek aranyozott ezüstlemezekből készültek, és szemben a bécsivel, nem volt, nem lehetett használatban, csupán szimbolikus jellegű díszfegyver volt. Ezt is volt alkalmam eredetiben tanulmányozni Moszkvában. (Súlya 140 dkg.)
  Ugyanabban az évben kezdték meg az Adigé Autonóm Területen, a Farsz folyó mellett P. Ditler vezetésével a Koloszovka 1. néven ismert lelőhelyen egy nagyobb halomsíros temető feltárását. Az egyik urnás sír mellékleteként, eltört pengéjű, aranyozott bronzveretekkel ellátott szablya került elő, amelyet az ásató a IX. századra keltezett. Később még három szablya került elő. Az őszes leletek idegennek tűnnek környezetükben. A szablyák korábbiak lévén mint a bécsi, csak távoli analógiaként szolgálhatnak hozzá (14).
  Utóbb a Csecsen-Ingus Autonóm Köztársaság területén, a Martan-csu folyó partján 1974-ben végzett feltárások, melyeket V. Vinogradov vezetett (az egykori Magat alán város közelében), olyan jellegű szablyát és egyéb vereteket hoztak napvilágra az ottani kurgánok-ból, melyek 10. század végi alkotások, és távoli rokonságban vannak bizonyos magyar honfoglalás kori leletekkel. (15)
   Mind a koloszovkai, mind pedig a Martan-csui szablyák pengéi más jellegűek, mint a bécsié. Ezektől és az ismert honfoglalás kori szablyákétól eltér a bécsin az, hogy a fokéi a penge szinte egyharmadának hosszában végighúzódik, hosszabban, mint a többiek esetében. (1-2. kép) Ez a penge viszonylagos fiatalságára utal, más szóval arra, hogy nem készülhetett a 10. sz. első felében, mert a meghosszabbodó fokéi a későbbi szablyákra jellemző.

Erdélyi István: Megjegyzések az úgynevezett Nagy Károly-szablyáról. (1994)

5. Кузнецов Β. Α.: Змейский катакомбный могильник (по раскопкам 1957 г.). МАДИСО I. Орджоникидзе, 1961. 110-133.