2018-06-18

West vs East


 A képen Mitsuo Maeda (1878-1941) japán harcművész - dzsúdós stb. - látható. Per pillanat nem lehet tudni, hogy pontosan mikor és hol készült a kép, illetve a többi szereplő személyazonossága sem ismert. Valamikor az 1910-es években fényképezhették a jelenetet, és egy 1997-ben kiadott japán könyvben publikálták a képet. 

 Erről a félvételről már társalogtunk 2012-ben a Schola Gladiatoria egyik topikjában. Mostanában újra nézegettem a fényképet és észrevettem, hogy Maeda egy igen jellegzetes olasz fejvédet visel (secondo mod. Parise, ami először Parise 1884-es könyvében került bemutatásra).

  Egy másik könyvben sikerült találnom egy olyan változatot, ahol egy rövid japán szöveg is kíséri a fenti fényképet. [1]


  Kíváncsi leszek, hogy némi segítséggel sikerül-e lefordítani és értelmezni a szöveget.
________________________________
  1. A könyv pontos adatait azért nem adom meg, hogy ne befolyásolja a fordítást végzőket. (Most már megadhatóm.)
  2. A japán szöveg „megfejtése”: az első hat katakana jel felismerése, átmásolása nem okozott különösebb gondot. フエンツンク゛és a Google fordítója már adta is a választ: fencing (vívás) Maeda wikis szócikke alapján ismertem a neve kandzsis változatát, így ez sem okozott nagyobb problémát. (Az utolsó két jel.) Aztán itt kezdődtek a gondok: fel kellett ismerni a kandzsi jeleket! Ebben segített a find kanji by radical honlap. Az első siker a 左 jel volt, fordítása bal. Tehát a kép bal oldalán Maeda látható, ami nem egy hű, de nagy felfedezés, viszont egy eredeti japán felirat is igazolja, hogy a képen tényleg ő szerepel. A következő jel a 道 volt, szerintem ezt minden hm-es simán felismeri: . Megkínlódtam a 剣 jellel, sehogy sem sikerült kikeresni a listáról. Aztán megnéztem a bokken szócikket, és bingó: kard! Együtt: kendó vagy kardforgatás. Ezen a ponton végleg elakadtam, az istennek sem sikerült megfejteni a homályosan látszó 対 jel alapvonását, ami után ki lehetett volna keresni a kandzsi listáról. Némi pihenés után jött az isteni szikra: van egy európai vívás szavunk, mellette pedig a japán ellenpárja, mi van, ha a kettő között ott lappang a versus szó kandzsi jele? És bingó: a 対 tényleg az! 
  3. A második képen látható japán szöveg: フエンツンク゛_対_ 剣道 _左_前田. (Csak az olvashatóság miatt raktam be pár szóközt.) Hevenyészett fordítása: (európai) vívás japán vívással (kendóval) szemben, bal oldalt Maeda. Netalán: európai vívás japán vívás ellen... 
  4. Sajnos - jelen tudásom alapján - nem igazolható egy 2007-es angol könyv fordítása. Abban a 200. oldalon szerepel a fenti fénykép, meg az elemzett japán szöveg, és mellett a következő angol szöveg: „Maeda (Left) challenges fencer with wooden sword”. Nem tudjuk, hogy pontosan ki hívta ki a másikat, illetve hogy Maeda kezében tényleg fakard lenne.
  5. Bunasawa, Nori; Murray, John: Mitsuyo Maeda: The Toughest Man Who Ever Lived (2nd ed.). Judo Journal, 2007. 

2018-06-15

Vaszabla =/= vasszablya

 A blog rendszeres olvasói egész biztosan emlékeznek arra, hogy a hun korban még nem voltak szablyák. (Ezzel két bejegyzésben is foglalkoztunk korábban: Hun „szablya”, Hun „szablya” II.) A hunok hosszú, egyenes, kétélű kardokkal kalandozták végig Eurázsiát. 


Hun egyenes kardok

  Így az olvasók - nyilvánvalóan - pillanatok alatt ki fogják szúrni az alábbi szövegben rejtőzködő hibát: „A hun előkelők temetkezéseire jellemző volt a sírtól külön elrejtett halotti áldozat; ilyen a Pécs-Üszögpusztán előkerült leletegyüttes (kard aranylemezes tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj aranyborítása, aranyozott pálcarudas vasszablya, nyeregkápa aranyborítása, arany kantárdíszek), és a kiemelkedő nagyszéksósi lelet (arany nyakperec, aranycsatok, nyereg- és kardhüvelydíszek, lószerszámveretek, rekeszdíszes arany szíjvégek, faedények aranypántjai és egy perzsa borostyánkehely).” [wiki: Hunok]
   
   Igen! Én is pontosan arra gondoltam ;-)

   Persze ilyenkor mindig hasznos egy gyors ellenőrzés.
 „A Pécs közelében levő Üszögpusztán még 1900-ban kiásták azt a sírt, amelynek helyes kiértékelésére csak a húszas, illetve ismét az ötvenes évek folyamán került sor. A sírlelet csonkán került múzeumba, de még így is 66 darabból áll. Olyan tárgyak ezek, amelyek a legfelsőbb katonai vezető réteg régészeti hagyatékára jellemzőek, és szoros rokonságban állnak a Bátaszéken és a lengyelországi Jakuszowicén kiásott sírok leleteivel. Arany lószerszám véretekből, nyeregborításokból, szalagokból, szíjborításokból és kardborításokból, valamint a tegez és az „arany-íj" borítólemezeiből áll. Hozzátartoznak még a vas nyílhegyek, egy lándzsacsúcs, egy kétélű egyenes kard és egy zabla.” [VMMI]

  Most már csak arra voltam kíváncsi, hogy kb. hányszor lett idézve a hibás szöveg. Kiderült - elég sokszor! Sőt, azt is sikerült megtalálni, hogy melyik szövegrészt olvasta hibásan az egyik wikipédista, valamikor 2007 legvégén.

  „Pécs-Nagykozár-Üszögpuszta – „Pécsüszög” (Baranya megye) 1900-ban szőlőforgatás közben 70 cm mélyen, az agyagréteg határán talált hun áldozat. Ember- vagy állatcsont, égett csontmaradvány nem volt a közelben. Annak ellenére, hogy a teljes lelet már eredetileg sem került múzeumba (s azóta is fogyott, csonkult), az egyik legteljesebb áldozati együttes. A leletek: kard aranylemez tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj hosszabb végének aranylemez borítása, vas kopjacsúcs, 4 db háromélű nyílhegy, aranyozott pálcarudas vaszabla, nyereg első kápájának és nyeregdeszkájának hálómintás aranylemez borításai és a hátsó kápa arany szegélydísze, ló fejkantárának levél és félhold alakú arany csüngődíszei és téglalap alakú – részben rekeszekkel díszített – szíjveretei, préselt arany szíjvégek, ezeken kívül egyelőre nem ismert rendeltetésű díszített aranypántok és sima borítólemezek. Az aranylemezeken nincs égésnyom, halotti vagy áldozati máglyán sosem voltak. A lelet kora a 434–454 közötti két évtized.” [1]

  Szóval a szegény kolléga a vaszablát olvasta vasszablyának, és lett egy olyan „lelet” a neten, ami „igazolta” a hun szablyák létezését. Természetesen a wikis szócikkben javítottam a hibát.
______________________________________
  1. Bóna István et al: Hunok – gepidák – langobardok. Balassi, 1993.

2018-06-13

Aranyszablya

 A vércsatornával, a fokéllel kapcsolatban korábban már idéztem Hidán Csaba történész, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola vezetőjének véleményét. Az egyik blogbejegyzésben röviden be lett mutatva a 2015-ben megjelent könyve is.

 Most két régi képet szeretnék megosztani a vívóiskola korábbi időszakából. Egy régebbi honlapról töltöttem le őket, valamikor 2011-ben.




  Ezekkel a képekkel az indexes topikban is foglalkoztunk. Különösen akkor szembetűnő a védőfelszerelés mennyiségi és minőségi változása, ha megnézzük az Aranyszablya egyik 2014-es videóját, ahol több asszót is láthat az érdeklődő (csoportkép védőfelszereléssel: 0:27, fa- és fémszablyás asszók: 1:02).

2018-06-10

Gerentsér (1942)


  Ezt a bronz érmét Dabóczi Mihály szobrászművész készítette 1942-ben. Egy évvel később pedig befejezte a vívómester homoki mészkőből faragott síremlékét. A művész abból a szempontból is érdekes, hogy ő is vívott: Santellinél is, meg a BEAC-ban is. 

 „Dabóczi Mihály szikár termete ismert volt a vívótermekben is. Fiatalkorától hódolt ennek a sportágnak. A Marosvásárhelyi SE-ben tanulta, együtt gyakorolt Szabó Lászlóval és Csiszár Lajossal, Santelli Italo későbbi mester-tanítványaival. A harmincas–negyvenes években volt a BEAC első osztályú tőrözője, párbajtőrözője, de elsősorban kardvívója. Veszélyes balkezes vágásainak és szúrásainak gondolatától ma is összeborzonganak azok, akik még viaskodhattak vele. Nagy küzdő volt a páston és az életben egyaránt. Szívósan, székely módra. Nagy vitatkozó hírében állt. Sportszeretetéről nemcsak a sok érem, dísztárgy tanúskodik, amelyek a kemény csaták emlékét őrzik, hanem a művész számos sporttárgyú alkotása, többek között A vívó; a harmincas évek elején első sikerét hozó Futó; a vívás elmélyült mesteréről és tudósáról, Gerentsér Lászlóról készített plakett és a süttői márványból faragott síremlék a Farkasréti temetőben: az életnagyságúnál nagyobb tanító megtört és meghajló alakja. A Santelli Italóról mintázott emlékérmek – az 1930-as években vívóakadémiák, versenyek győzteseinek adományozták – már régóta numizmatikai értékűek. A Maestróról készült bronz domborművét 1980-ban bekövetkezett halála előtt még a Sportmúzeumnak ajándékozta, ennek mását Santelli Italo síremlékén helyeztette el. Ritkaságszámba megy az Elek Ilonáról készített érem is. Gipszben, terrakottában formálta meg többek között Kabos Endre olimpiai bajnok, továbbá Klell Kálmán sporttörténész és Szabó László mester portréját.” [2]
________________________________________
  1. A kép Prohászka László Dabóczi Mihály (2006) c. könyvéből származik. (MEK)
  2. Kő András: Dabóczi Mihály, a vívók szobrásza. (2005)
  3. Az idézetben süttői márvány szerepel, de sokkal valószínűbb, hogy mészkőből készült. (Érdemes megnézni a síremlékről készült képet.)

2018-05-29

Hatvágás (1809)

  Egy kedves vívókolléga hívta fel a közösség figyelmét egy német nyelvű lovassági szabályzatra [1]. A mű pontos címe: Abrichtungs-Reglement für die Cavallerie der Insurrektion des Adels von Ungarn. Konrad Adolph Hartleben pesti nyomdájában készült 1809-ben. Sajnos fraktúr betűtípussal nyomtatták, így elég nehéz olvasni.

  Első átnézésre - szablyavívás szempontjából - nincs benne túl sok érdekes részlet, inkább a lovassági dolgok dominálnak. Viszont Le Marchant (1796) angol könyve után ebben is találunk egy klasszikus hatvágás ábra. [2]


  Némi szöveg is kíséri az ábrát, de annak pontos feldolgozására még várni kell egy keveset.
_________________________________________
  1.  A Vívás mint harcművészet c. topikban.
  2. Az angol szerző az osztrák huszárság szablyahasználatát tanulmányozta igen alaposan 1794 körül. Tőlük vette át a klasszikusnak mondható szablyás vágóábrát.

2018-05-23

Static flexibility

 Legutóbb Németh Árpád gyűjteményének második látogatásakor mértük meg néhány kard pengéjének hajlékonyságát. Az ilyen adatok viszonylag ritkán kerülnek publikálásra. Röviden összefoglalnám a témával kapcsolatos korábbi hozzászólásokat (a fogalom meghatározása, pár adat).

 „A sportkard statikus hajlékonysága (a külhoni static flexibility) 2,5 kg, olyan szobamérlegen, amelynek mérési hibája +- 0,5 kg. Ha nem felejtem el, akkor egy +-0,1 kg-os konyhai mérlegen is letesztelem. A barantás BSZ-4 ~8-9 kg-os erőhatásnál hajlik, ami fejvéd arcrészére vagy torokra igen-igen kellemetlen; bordára / szegycsontra pedig határozottan "okító" jellegű.” [5357. hozzászólás a Vívás mint harcművészet topikban]

 „Közben lemértem a sportkardom statikus hajlékonyságát: 2520-2540 g lett az eredmény egy normális digitális mérlegen (pontosság: +-1-2 g). Természetesen ez egy adott pengére vonatkozik (V-alakú; a PBT-ben lehet válogatni a keményebb vagy rugalmasabb pengék közül).” [5373.]

 Egy másik sportpenge hajlékonysága (a markolatnál eltört V-alakú, ukrán penge): 1,5 kg szobamérlegen (+-0,5 kg-os pontosság). Utána egy konyhamérlegen is el lett végezve a mérés: 1,99-2,00 kg (+-1-2g). Ez az összehasonlítás azért fontos, mert Németh Árpádnál csak szobamérlegen lett lemérve a kardok hajlékonysága. [1]

Több - párbaj gyakorlására szolgáló - vívókard statikus hajlékonysága:
- aranyszínű, hálós markolat: ................................. 2,1 kg;
- 3,4-3,5 kg;
- 3,4 kg;
- legvastagabb pengével rendelkező vívókard: ...... 3,7 kg.

Parise Model 1 sportkard: ...................................... 2,1 kg

  Az adatokból jól látszik, hogy korabeli - XIX. sz. vége, XX. sz. első évtizedei - vívópengék nem voltak túlságosan merevek, a gyűjteményben található legvastagabb penge statikus hajlékonysága sem éri el a 4 kg-t, miközben a barantás vívóeszközön mért érték ennek a duplája (8-9 kg). Ebből ki lehet következtetni a HEMA-szablyákkal szembeni elvárásokat.

 Érdemes felidézni egy híres párbajban (Keglevich vs Hencz) használt kardok paramétereit: „A használt kard egy kb. 700-750 gr súlyú félolasz kosarú, 18 mm-es görbe magyar pengével ellátott közönséges vívókard volt, 5 cm-re beköszörült teljes heggyel.” Vagyis egy sima vívókard pengéjét köszörülték ki, nem túl hosszú vágóéllel, viszont szúrásra alkalmas heggyel. Egy ilyen átlagos hajlékonyságú, hegyes penge olyan lazán átment Keglevichen, hogy a szegény gróf egy ideig nem is értette: miért lett vége a párbajnak?! Az adatok között megjelenik az Arlow-határ (<750 g), a kosár közelében mért pengeszélesség (18 mm). [3]
_________________________________________________
  1. Jobbnak tűnik egy olyan változat, hogy előbb egy digitális konyhamérleggel mérjük a penge hajlékonyságát. Egy ilyen mérleggel +-1 g pontossággal lehet általában mérni, 5 kg-ig. Utána következhet egy szobamérleg. 
  2. Tibor nejlon szablyája: „Ennek a tömege 654 gramm, POB 13 cm-re a kosártól. A kosár meg a markolat, illetve a rögzítések a polipropilén kardjaimon már jól bevált megoldások, némi vassal a markolatban. Azoknak az volt a hátránya, hogy a "penge" egy cső volt, de ennek végre van rendes lapja és éle. A legnagyobb fegyvertény viszont az, hogy sikerült szépen elvékonyítani, ezért korrektül hajlik szúrásnál. Az alapanyag meg nagyon príma, úgy ugrik vissza egyenesbe, mint egy acélpenge. A Blackfencer-féle módszerrel 7,8 kg a statikus hajlékonyság, kb. fele a Blackfencerének. Ez nyilván biztonságosabbá teszi, kérdés, mennyire fog "hullámozni". Érzésre nem lesz gond, vastagabb anyagból indultam, drasztikusabb vékonyítással.” [5270. hsz.]
  3. Mivel ez az adat Arlow 1902-es könyvében jelenik meg, így VSz a vívómester megérdemli, hogy a nevét viselje ez a határérték.

2018-05-19

Juhász (2.)

Az előző bejegyzés - posztmodern mese - folytatása.

  Ahogy lépkedett a díszes márványlépcsőkön, azon törte a fejét, vajon milyen furfangos kérdéseket tesznek fel majd a mulatozó dolmányos uraságok. Úgy vélte, az lesz a legjobb, ha a Mátyás királyról és az okos lányról szóló meséből merít majd ihletet, és szofisztikált okosságokkal köszönti az uraságokat. Arra számított, hogy a nagyhasú, Döbrögi-szerű, fontos udvari méltóságok keményen kritizálják majd a könyvét. „Hát nem tudtad, te szerencsétlen paraszt, hogy a huszárok vívórendszere a legjobb?! ...legjobb...legjobb...” - visszhangzik majd a díszes, zsinóros dolmányt viselő ezredes öblös hangja a terem gótikus boltozata alatt, miközben lendületesen hadonászik ezüstveretes huszárkardjával. „Hogyan merészel valaki vívókönyvnek nevezni egy olyan irományt, ami összelopkodott idézetekből áll?” - kontrázik rá egy fekete talárba öltözött magiszter, a király kardvívás mestere (magister ensis). Mások furfangos kérdésekkel próbálják majd nevetségessé tenni a szegény juhászt: „Ha tényleg olyan jó ez az egész, ahogy állítod, akkor miért nem lehet olimpiai bajnok egy grundvívóból?”, „Ha igaz, amit a juhász mond a több száz éves európai vívóhagyományról, akkor miként lehetséges, hogy a régi mesterek korábban nem találták ki a grundvívást?” De ezzel még nem lesz vége a vesszőfutásnak, mert az ebédnél szándékosan nem adnak neki kanalat, így serclivel kell majd kikanalaznia a levest. Ilyen dolgokon törte a fejét a szegény ember, miközben lassan felért a hatodikra. Ott ebédet ugyan nem kapott, ellenben megtarthatta a beígért előadást. 

  A díszteremben nem uraságok ültek ám, hanem a juhászhoz hasonló, csillogó szemű érdeklődők, akik végig derűs jóindulattal hallgatták, miket mesél a grundvívásról az Üveghegyen túli megyéből érkezett, szegényes ruhát viselő vándor. Nem értették, vidéki magányában miként találta ki ezeket a dolgokat a nép egyszerű gyermeke, aki nem is hasonlított egy igazi víváskutatóra, de még egy tőrőlmetszett régészre sem.

 A végén a - nem túl nagy számú - hallgatóság meg is tapsolta rendesen a juhászt, csak úgy visszhangzott a budavári palota díszterme, ahol nem sok vívót, meg e-könyvet láttak eddig az ottani impozáns falak. Kérdeztek is rendesen a várbeli népek, de nem csavarosat ám, inkább csak érdeklődve tették fel kérdéseiket. Legkevesebb 20 percig válaszolgatott illedelmesen a grundvívónk. Rendesen megtette a hatvágást, bele is izzadt a homloka. Csak úgy süvített a levegőben a szittya szablya; süvíteni süvített, de még így sem vágott le senkit a legélesebb gyakorlókardjával. Még a fülcimpája sem hiányzott annak a bátor kislegénynek, aki ott helyben kipróbálta a grundvívást! :-)

  Kellemes meglepetésként az előadásra eljött a juhász régi, kedves vívópajtása is, akivel beszélgettek egy jót, a régi szép időkről meg a visegrádi lovagi tornákról.

  Lassan vége lett az egésznek, a szegény ember tisztességgel megköszönte a szíves fogadtatást. Azt, hogy foglalkoztak a könyvével, nem röstellték feltenni a palotai FB-oldalra, plakátot készítettek az előadáshoz. Aztán baj nélkül átsétált a kapukon, a strázsáló vitézek mellett, akik - látva emberünk szegényes gúnyáját - még a bajszuk hegyét sem mozdították, nemhogy a köszönésére válaszoltak volna. Azon is morgott rendesen a juhász, hogy egy másik, mogorva ruhatáros lekezelően megjegyezte: „Máskor kend ne adjon be turista hátizsákot a palota ruhatárába, mert itt csak finom urak szattyánbőr táskáit látjuk szívesen!” A grundvívó íziben kardélre hányta volna az okvetetlenkedő emberkét, de a sikeres előadás után túl jó volt a kedve ahhoz, hogy hatot suhintson legélesebb gyakorlójával.

  Aztán hazaindult a juhász a széles folyó vizében csillogó Budáról. Egyetlen aranyforinttal sem lett gazdagabb, nem kapott se díszes dolmányt, se hivatali stallumot a szorgalmas munkájáért. De még egy árva rézpetákot sem, amiből vehetett volna magának egy kisfröccsöt a hamuban sült pogácsához, amit még otthonról hozott a tarisznyában. Hazafelé kicsit korgott a szegény ember gyomra, mert állófogadás sem volt a könyvbemutató után. :-(( Ennek ellenére bocskora nyomán vidáman porzott a hosszú út hazáig. Érezte, hogy valami olyasmit tett, amit még soha nem cselekedtek meg ősei. 

  Írt egy igazi könyvet! 

  Nagyapja még csak másolta a templomi énekeket írnoki szép betűivel; édesapja apróbb cikkeket próbált írt, melyek aztán hébe-hóba meg is jelentek itt-ott. De egyik őse sem gondolt arra, hogy könyvet írjon, bemutatót tartson, eljusson a budavári palotába. Ő meg kitalálta, megírta, elküldte, a deákok feltöltötték, aztán több mint ezren megnézték az e-könyvét. Ezért aztán üres zsebbel, korgó gyomorral, de igen vidáman lépdelt a távoli hegyek felé a szegény juhász, miközben már azon törte régészforma fejét: miről is szóljon a következő könyve!

  Ha a messzi Budáról az Üveghegyen túlra vezető út hosszabb lett volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna.

Üveghegy vármegye kéklő hegyei közt, 
Sajónekeresd közelében 
rótták juhászbotra 2017 májusában.