Thury kardja

 Alig két hét múlva fogunk megemlékezni Thury György halálának 450-ik évfordulójáról. A híres vitézt és kiváló kardforgatót 1571-ben ölték meg a törökök egy lesvetés során, Orosztony közelében. Thury levágott fejét egyenesen Isztambulba küldték, jelentésében Carolus Rym császári követ így írt erről: „Jelen hónap 10-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thúry György úrnak a fejét sok csapásoktól megcsonkítva, majd összevarrva a közös díván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézidobbal. A pasa Thúry fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy vigyék ki és tisztességgel temessék el”. [1]

Az egyik kardja

 A neves huszár legalább három évtizeden keresztül harcolt a törökökkel. Kiváló várparancsnok volt, nevéhez fűződik a várpalotai vár sikeres megvédése 1566 júniusában, amikor mindössze 500 katonájával tíz napig tartotta az erősséget a legalább tízszeres túlerőben lévő török ostromlókkal szemben, egészen a felmentő sereg megérkezéséig. Kortársai kimagasló kardforgató tudásáról is írtak, ő volt az 1550-es és 60-as évek egyik legismertebb bajvívója, több tucat véres párbajban győzedelmeskedett. Korai halála után -- ekkor még csak 52-53 éves lehetett -- egyik kedvenc kardját a II. Miksa császárnak küldték ajándékba. 1933-ban a díszes, arab pengével ellátott, 1070 mm hosszú kard visszakerült Magyarországra, a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertárába. Kovács S. Tibor a múzeum fegyverszakértője kiváló cikkében megemlíti, hogy a gyűjteményükben több hasonló, úgynevezett lóra való pallos található. Ezek átlagos hossza 115-119 cm, a pengék szélessége meg 5 cm. [2]

 A fenti két kép segítségével tudjuk csak igazán értékelni Thury kardjának impozáns méretét és művészi kidolgozottságát. [3]

____________________________________________________

1. Kovács S. Tibor: Huszárfegyverek a XV-XVII. században (2010), 152. o.
2. Kovács S. Tibor: Thúry György kanizsai kapitány pallosa. Folia historica 26. Budapest, 2008-2009. 77-84. o.
3. A 2017-es nagykanizsai kiállítás képei.

Thury's sword

 In less than two weeks' time many Hungarian reenactors will be commemorating the 450th anniversary of György Thury's death. The famous hussar and skilled swordsman was ambushed and killed by Turks in 1571 near Nagykanizsa. After the ambush his head was delivered to the sultan in Istambul. 

One of his swords.

 For nearly two decades he fought successfully against Ottoman invaders. Besides being an excellent commander, he was regarded by the contemporaries as one of the most outstanding duellists of 1550-60s. After his untimely death -- he was only 52-53 years old -- one of his favourite swords was sent to Vienna. In 1933 the Hungarian National Museum (HNM) received it back. [1]

Total length: 1070 mm. 

According to Tibor S. Kovács, curator of the HNM several other, very similar swords are in possession of the museum (average length: 115-119 cm, blade width: 5 cm).  

 The last two pictures give us a better understanding of the actual size and beauty of Thury's sword. [2]

____________________________________________________

1. Kovács S. Tibor: Thúry György kanizsai kapitány pallosa. Folia historica 26. Budapest, 2008-2009. 77-84. o.
2. An exhibition in 2017. (Gallery)

Hussar masks

  In 1557 a so-called Hussar tournament was held in Prague, during such an event one group of fighters usually wore Hungarian garments, and other wore Turkish clothing. In order to empasize racial features, „Turkish warriors” were provided with special steel masks. [1] These mask-visors were important props of Hussar tourmanents, and fortunately many of them can be found in museums.

  

  „Two helmet-visors survive from the court of Holy Roman Emperor Ferdinand I. (See Figure 1. [...]) Similarly, two illustrations showing post-tournament festivities—in a manuscript compiled (a half-century earlier) at the request of Emperor Maximilian I—show, respectively, men in very dark or netted face-masks plus black caps with a feather (i.e., sub-Saharans?) and men wearing clothing and masks apparently meant to make them look like Turks (they wear broad turbans and the masks have medium-dark skin and hooked noses).” 

Fig. 1 -- B62 & B65 (?)

  „Two helmet-visors made in Prague, made in Prague, ca. 1555. The one of the left was designed to resemble a sub-Saharan “Moor” with dark skin, broad nose, untrimmed whiskers, and some gold teeth. The one on the right was designed to resemble the face of a “Turk,” with light-brown skin-tone and a somewhat hooked nose. A visor (sometimes spelled vizor) was attached to a helmet to protect a fighter’s eyes during a joust or battle; it could be raised when not in use to reveal the individual’s identity and facilitate breathing. The visors shown here were constructed from iron (painted), leather, and horsehair. Multiple small holes in the painted “eyes” allowed the fighter to see what was directly in front of him. Both visors were—according to the Vienna museum that owns them—property of Archduke Ferdinand II of Austria (1529-95), son of Emperor Ferdinand I. The straight ridge along the top of the “skull” of each visor was presumably intended to help deflect attack by an opponent’s weapon. It bears some resemblance to the ridge seen in illustrations of certain traditional helmet shapes, e.g., those widely associated with Varangians. For higher-resolution image, go to http://www.khm.at/objektdb/detail/373597/.(Hofjagd- und Rüstkammer, Kunsthistorisches Museum, Vienna, inventory nos. B65 and B62.)” [Exotic]

Fig. 2 -- WA 248 & WA 284 (Ambras) [2]

A Hussar mask has typically the following dimensions:  

   height -- 29cm, width -- 22cm, depth -- 23cm.

_______________________________________________

1. „Wechselvisier zum Husarischen Turnier Erzherzog Ferdinands II. -- Nach dem Türkenfeldzug von 1556 hielt Erzherzog Ferdinand II. zur Fastnacht 1557 ein Husarisches Turnier in Prag ab, bei dem eine Gruppe als christliche Ritter und Ungarn verkleidet war, während die Mitglieder der anderen Partei als Türken und Mohren auftraten. Die Ambraser Sammlung beinhaltet zwölf Mohren- und Türkenmasken, die Wiener Sammlung sieben Stück, die für Husarische Turniere dieser Art angefertigt wurden.” [KHM] Altogether 12 Hussar masks are in the Ambras Collection (Ambras Castle, Innsbruck), and 7 masks can be found in Vienna (KHM).
2. „Mohren- und Husarenmasken -- Die Maskenvisiere - in zeitgenössischen Turnier-beschreibungen werden sie auch "Larffen" genannt - waren wichtige Requisiten für das sog. "husarische" bzw. "ungarische" Turnier. Bei diesen Verkleidungs- bzw. Maskenturnieren stand eine Partei in Husaren-Aufmachung einer anderen als Osmanen und Mohren verkleideten gegenüber. Die Husaren, eine ungarische Elite-Einheit des Reichsheeres, waren als Verteidiger des Reiches im Osten gegen die Osmanen anerkannt; sie traten in den ungarischen Farben Rot-Weiß-Grün auf und trugen ungarische Säbel, lange Sporen, Flügeltartschen sowie die langen, hohlen Reiterspieße der osteuropäischen oder türkischen Lanzenreiter, so genannte "Copi". Erzherzog Ferdinand II. veranstaltete in der Zeit seiner Statthalterschaft in Böhmen (1547-1564) zahlreiche husarische Turniere, die vor dem realpolitischen Hintergrund der aus dem Osten drohenden Türkengefahr als Mittel der politischen Propaganda dienten. Verstärkt wurde diese Aussage durch die "visuelle Imagination" mittels Maskierung und Verkleidung. Die aus Eisen gefertigten und mit Ölfarbe bemalten Wechselvisiere imitierten die Physiognomie der "Mohren" und "Husaren" beim Turnier. Ausgeschnittene Augenbrauen dienten als Sehschlitze, die gemalten Augen der Masken sind mit Luftlöchern versehen. Ein angenietetes Lederband oberhalb der Mundöffnung war zur Anbringung des charakteristischen langen Schnauzbartes der Husaren gedacht; er besteht hier aus Rosshaaren. Seitlich und oben sind Reste von angenieteten Lederschlaufen erhalten, an denen Helm, Turban oder der "ungarische hut" befestigt werden konnte. Angefertigt wurden die Masken in der Prager Hofplattnerei Erzherzog Ferdinands II., der übrigens selbst bei Turnieren häufig in der Rolle des Husaren aufgetreten ist.”
3. Mask visors used in Hussar tournaments (Innsbruck, 1582). Armoury of the Ambras Castle.

Matrak

   Around 1574 a German botanist and traveller called Leonhart Rauwolf met with an Ottoman pasha along with hundreds of sipahis marching toward Damascus. Later in his book Rauwolf mentioned the Ottoman cudgel fencing (known nowadays as the game of matrak).

  The excerpts are from the English translation of Rauwolf's book - entitled A Collection of Curious Travels & Voyages in two tomes, the first containing Dr. Leonhart Rauwolf's Itinerary into the eastern countries...., compiled and translated by John Ray in 1693, 111 years after the German publication. 

Excerpts from Page 110 [2]

   Modern transcription of the 1693 text: „The Sipahis which came with the Basha, took (because they would not be idle) their diversion in running, shooting with arrows, and in fencing, or cudgel-playing, and sometimes the country people came in with them, and play with them, but not in so many sorts of arms as the fencing-masters do in our country, viz. with daggers, swords or halberds, for these are not in fashion in these countries. 

   They take instead thereof only cudgels, with them they approach towards one another three times, let not with such flourishes and neatness as our fencers do before they begin, for their long cloths hinder them. In their left hand they have a buckler which is about a foot diameter round, covered with leather and stuffed out with hair; in their right hand they have a cudgel, wherewith they strike at one another in the first bout, as the boys do in our country, but in the second and third bout, they strike cross-wise, chiefly in the third which is the last, which they take off cleverly with their bucklers and sometime they strike at one others legs, but never to hurt one another; when this is done they turn back and march off. This manner of fencing is very common in these countries.” (FB)

  A fascinating first-hand account about matrak.

__________________________________________

1. I have found the first citation of Rauwolf's visit of the Ottoman Empire on Silkfencing Team FB-page.
2. Online version.

Bal? Jobb??

  2015-ben a topikban már foglalkoztunk azzal, hogy vajon az ilyen-olyan parasztok hogyan fogták a hosszabb markolattal rendelkező kardokat (pl. hosszúkardot). Szerszámfogást (SZF) használtak, amikor a bal kéz van elől, mögötte pedig a jobb? [1] Vagy netalán a klasszikus hosszúkard-fogást (HKF) alkalmazták? Ekkor a jobb kéz van a keresztvasnál, mögötte helyezkedik el a bal kéz.

  Most újra átnéztem „fegyvertelen” parasztokról szóló bejegyzések képeit.

  A klasszikus: „Haust du mich so stich ich dich” (Beham mester)

A:  Beham 1

Hosszúkard: HKF (p13 / p4 = 2,7; miközben a wikis szócikkek alapján ez 4-4,5 lenne)

B:  Beham 2

Hosszúkard: HKF, rövid bunkó: HKF (1543) [3]

A téma egy későbbi feldolgozása (Bry, 1592)

Egyéb festők:

C: Bry testvérek (a fenti kép)

Szinte másolta az 1543-as képnek. 

Hosszúkard: SZF, rövid bunkó: SZF [2] (p13 / p4 = 2,5; itt még rövidebb a kard)

D: Stammbuch (Bamberg)

Langes messer? Kriegsmesser?: HKF (1590)

  Szóval, egy távolról sem reprezentatív minta alapján inkább a HKF a gyakoribb a német parasztokat ábrázoló képeken.

Summary:
  There was a post about „weaponless” medieval peasants in Europe. In the current post I have examined the holding of a longsword by peasants, based on different paintings by Beham, Bry. From this non-representative sample is clear that a classing longsword holding (Hungarian abbreviation: HKF) - the right hand near the  crossguard, the left hand near the pommel - was used.

______________________________

1. A topikban azt is megvitattuk, hogy nem mindegy milyen szerszám van az ember kezében: fejsze vagy ásó.
2. llustration from the brothers de Bry's 'Emblemata Saecularia' (Frankfurt, 1592). Johann Israel de Bry, Johann Theodor de Bry.
3. És bal kezes vívókat is láthatunk!

Törökvész

  Az egyetemi könyvtár újdonságok polcáról nézett rám Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, jobb kezében szablya volt, baljával épp a vállából kiálló török nyílvesszőt készült eltörni, nyakában vastag aranyláncot viselt, díszes ruháját itt-ott már vérfoltok borították, tekintetében a halálba indulók végső elszántság láttam. „Deus, morituri te salutant!” - olvashattam ki a szeméből. Elkezdődött a szigetvári kitörés...

 104 oldalas könyvecske (bookazine) az 1566 - Dzsihád Magyarország ellen. Zrínyi kora és a hódoltság címet viseli és öt fejezetből áll:

• A dzsihád ideológiája
• A hódítók
• A Zrínyiek
• Az ostrom
• A hősök emlékezet

  Az ütős borítót és fejezetnyitó illusztrációkat Mező Imre Zsolt rajzolta. Csupán két apró hibát kellett volna korrigálni: 1) a borítón Zrínyi szablyáján fordítva van markolat, felfelé kunkorodik a keresztvas penge felőli része, nem pedig lefelé; 2) egy olyan török szablyát ábrázol, amit két kézzel markol a gyalogos török harcos, miközben a feje mögül a lovon ülő keresztény vitéz felé készül vágni (37. o.) Látványos, jól megrajzolt kép, csak éppen nem nagyon tudunk ilyen eszközről.

  Külön ki kell emelni a könyv részét képező képregényt, amit gimnazisták rajzoltak. Az egyik rajz kimondottan jól sikerül: madártávlatból mutatja Szigetvár ostromát. Láthatjuk az egész várat, csupán néhány felhőfoszlány meg némi felszálló füst érzékelteti a magasságot, meg az óváros felett lebegő madár, miközben ég az újváros, a törökök meg ostromolják az óvárost.

   További két alfejezetben láttam izgalmas dolgokat:

• Szulejmán-emlékhely kérdőjelekkel. 10 protest érv (86. o.) ; [1]
• Budapest felülnézetből (92. o.) - egy régi, 1605-ös metszeten kiszínezték a muszlim imahelyeket (Evlia Cselebi 1663-ban Budán 46, Pesten 5 muszlim templomot írt össze). A metszet alatt pedig a mai Budapest látképére helyeztek el muszlim imahelyeket ;-))

 Élvezetes volt böngészni a régi ábrázolásokat, sajnos nem mindegyik képhez tartozott forrásjelölés. Szerencsére egy-egy metszet felirata sokat segített a kutakodásban. A 98. oldalon látható:

„Die gefangen klagen” [2]

  Mivel könnyen olvasható a „Die gefangen klagen” szövegcím, így gyorsan meg lehetett találni a kép eredetijét a Wikipédián, a metszetkészítőt (Erhard Schön), aki Dürer kortársa volt, a nyomdászt (Hans Guldenmund), végül a verset jegyző nürnbergi mesterdalnokot, Hans Sachs-ot [3].

Sachs német verse:

O Herre Gott, laß dich erbarmen

Unser Ellend - gefangen, armen,

Erwürgen sech wir unser Kinder,

Genummen sind uns Schaf und Rinder,

Haus unde Hof ist uns verbrennt,

Und wir geführt in das Ellend.

Weh daß uns unser Mutter trug,

Erst müß wir ziehen in dem Pflug

Und Gersten essen, wie die Pferd,

Mit unserm Munde von der Erd.

Kumm, grimmer Tod, und uns erlös

Von dem grausamen Türken bös. [4]

 Ebben az egy képben összesűrítve láthatjuk a korszak egészét: a török által végzett dúlást, az elhurcolt foglyokat, és a török fenyegetéstől („grausamen Türken”) való rettegés visszatükröződését a korabeli európai kultúrában (fametszeten, versben), mindezt a kor „internetével” - a nyomtatással - sokszorosítva, az egyszerű  néphez hatékonyan eljuttatva.

  Érdemes lenne kielemezni a török lovas felszerelését is.

______________________________________________

1. Gondolom, ezt nem kell különösebben magyarázni.
2. „Die gefangen klagen. Türkischer Krieger verschleppt Gefangene in die Sklaverei. 303 x 197 mm. woodcut, watercolour and letter press. Entwurf: Erhard Schoen Druck: Hans Guldenmund (died 1560)”
3.  A mesterdalnok, aki egész életében cipészként kereste a betevőt, jó sokáig élt, 81 éves (LXXXI) korában készült róla egy metszet, amin az alábbi latin felirat olvasható: „Musas teutonicam videor docuisse latinas Linguam, plectro vti dum voluere meo.”
4. Viszonylag pontosan fordítható a Google segítségével.
5.  A 28. oldalon található Schundi kedvenc martalóc-ábrázolása.

Pagano (1553)

Egy izgalmas utalást találtam egy régi, 2012-es topik HEMA injury - Germany az egyik hozzászólásában.

Steven Reich:

"Read Pagano's 1550 narrative of the exhibition sword bout between the two youths. Clearly, they were wearing protective headgear--the author describes it." (Korábban is láttam, de valahogy nem jártam utána.)

GS: Pagano Renaissance fencing master

"From 1553, we have the only surviving treatise of a possible Neapolitan school, Le Tre Giornate (The Three Days) by Marcantonio Pagano. Despite being written well into the Renaissance Pagano's work focuses on medieval weapons: the two-handed sword, the partisan, and a slashing spear called coltello inhastato ("pole knife")."

És az utolsó GS: Marcantonio Pagano 1553.

"What if I told you that in 1553 people fenced with longswords hard and fast, with protection and masks? (Írja Piermarco Terminiello)

“Sir Don Costantino, as one of those aware of their play, quickly said in a loud voice: “halt my good fellows, that you will witness two valiant men”.

At these words many were opposed, asserting worriedly that itshouldn’t be allowed for two youngsters to partake in this play with two handed swords, unarmoured as they appeared.

The Prince and the Duke of Amalfi, as it happens gentlemen not easily frightened by such games, even they were suddenly struck with concern; and would have been even more so, had Pagano not assured them that the play between the two would end well.

This was because, having left space for the combatants, as soon as the two youngsters appeared, facing each other with their spadoni, all of their apparel seemed normal. But nonetheless underneath they were armoured, which none of those present, however discerning they might have been, had noticed.

The most appropriate measure was that they had hats on their head, made in such a way that as soon as they lifted them, an iron mask came out to cover their faces.

Pagano divided the two of them, and from that moment, having taken a step back, suddenly they produced fierce blows, touching their hands to their hats so that their faces remained armoured.

They were strong with their sword in hand, and by God with such speed that they seemed two bolts of lighting entwining with each other.”

Marcantonio Pagano (1553) [1] [2]

Némi kereséssel még az is megtudható, hogy a küzdő fiatalemberek a vívómester rokonai voltak, konkrtétan unokaöccsei. Nem semmi a vívómester megjelenése! [3]

__________

1. Történelmi vívókönyvek mikrofordításait tartalmazza.

    A place to post micro-translations of historical fencing treatises.

2. 2016 márciusában készítette Piermarco Terminiello brit HEMA-kutató.

3.

"In a history of the Pagano family there are some biographical notes on Marcantonio Pagano (published in 1553). He was apparently born in 1503 and died aged 59 years, having dedicated the last ten years of his life to teaching the art of arms to others. There is also a physical description of Marcantonio: tall, powerfully built with a shaved head, small ears, a hirsute brow, and a forked beard nearly down to his waist.

In Marcantonio's book there are descriptions of a pair of fights (one night with spadoni the next with daggers) between two of Marcantonio's young nephews: Mutio Pagano and Gerolamo Pagano."

Notes on some minor 16th Century Italian Mss.

Menő martalócok

  A lenti képet akkor találtam, amikor belenéztem Romsics Ignác 2017-ben kiadott Magyarország története c. könyvbe, ahol a honfoglalás kori részre voltam kíváncsi.

Portyázó törökök, 1568; vízfestmény [1]

  Különösen a borotvált fejű martalóc tetszik. Elképesztő a korabeli piercingje! Valószínűleg patkószögeket szúr át a fejbőren. Lehet, hogy valamilyen módon kapcsolódik a nyakában fityegő szerencsepatkóhoz. A könyvben némileg levágott változatban szerepel a kép: nem látszik a lándzsa hegye, meg a turbános harcos jobb kezében levő csákányfokos. Apró hibát lehet találni a szövegben is: „Fokossal, dárdával és szablyával (jatagánnal) felfegyverkezett török könnyűlovasok egy 1568-ban készült vízfestményen”. A menő martalóc kezében egy klasszikus magyar szablya látható: viszonylag hosszú keresztvas, keresztvas-tüskék, pengevájat, magyaros markolatkupak. Ez garantáltan nem jatagán! 

   Érdemes megfigyelni a menő, magas sarkú, rövid csizmákat. A piercinges martalóc bal combja alatt jól látszik egy kellően méretes hosszútőr, a turbános nyerge mellett pedig egy hárítópántos, lóra való pallos, aminek némileg olyan a markolata, mint egy parasztkésnek.

  Ha nem tévedek, akkor ezek lennének az akindzsik.

____________

1. A képet számos helyen meg lehet találni: pl. itt. Project Multimedia History of Hungary and Finland on CD-ROM (Képek, ábrák, hanganyagok és filmrészletek jegyzéke, lelőhelyei). Romsics könyvében a 208. o. után következő III. Kép- és térképmelléklet első képe.
2. A Magyar Kódex (Kossuth Kiadó, 2000) III. kötetének 122. oldalán is megtalálható. Itt egy további könyvre hivatkoznak A Habsburgok. Egy európai dinasztia története. Gulliver Kiadó, Bp., 1995. Tovább már nem követtem a vízfestmény történetét.

Zrínyi II.

  Magyarul Szendrei János (1857-1927) történész, régész készítette az első alaposabb összegzést a szablyáról: „Zrínyi Miklós szablyája, gyöngén görbülő aczélpengével, a melynek hosszú fokéle van. Vastagon aranyozott, egyenes keresztvasa végei felé vékonyodik és karimával ellátott gömbben végződik. A keresztvas végei felé többszögletű. A nagyon gyengén hajló, csaknem egyenes, – vászonnal és e fölött barna selyemmel bevont markolat fája két helyen át van fúrva. E lyukak szélei ezüst boglárkával vannak beszegve. A két lyukon a kardzsinor volt keresztülfűzve. Az ezüst markolat kupakján a Zrínyi-család czimere van bevésve, a melyen érdekes az, hogy az eddig ismert czimerektől eltérőleg a sisakoromdísz egy koronás növekedő sárkány. A czimer körül N C de Z (Nicolaus Comes de Zerin) és 1567 van bevésve. A fahüvely elvágott végű és aranyozott ezüst foglalványokkal bír. A csúsztató mindkét oldalán művészi arabeszk vésetekkel diszített. A vászonnal és fekete bársonynyal bevont hüvely négy hordkarikával bír. Alakja tiszta magyar, mint a minő a XVI. és XVII. században nálunk és Lengyelországban divatos volt. E kard, a hagyomány szerint Zrínyi Miklós tulajdonát képezte s mint ilyen legbecsesebb hadtörténeti ereklyéink egyike. Azonban, ha csak a markolat végébe vésett czimer volna e részben az irányadó, úgy kételyeink merülhetnek fel, mert ott az 1567. évet látjuk bevésve, már pedig Zrínyi Miklós Szigetvárnál 1566-ban esett el és így a czimer e kardba egy évvel később vésetett be, a mikor a család valamely más tagjáé volt. A bécsi udvari fegyvergyűjteményből kiállította: Ő csász. és apost. kir. Felsége.” [Arcanum] [1] [2]

 A szablyát 2016-ban - a szigetvári ostrom 450. évfordulójához kapcsolodó rendezvények keretében - állították ki a Csáktornyai Múzeumban. 1896 óta a nagyközönség nemigen láthatta Zrínyi eredeti sisakját és kardját. „- E két ereklye a harciasság és a bátorság jelképe - mondta Vlado Kalsan, a múzeum igazgatója, hozzátéve: - Mindkettőt a bécsi Művészettörténeti Múzeum kölcsönözte nekünk két hétre. Zrínyi nem pont ezekkel harcolt Szigetvárnál, ám eredetiségükhöz nem fér kétség, bizonyítottan hozzá tartoztak.
  A történet a 16. század közepéig nyúlik vissza, amikor II. Ferdinánd tiroli főherceg elhatározta, összegyűjti a kor legjelentősebb hadvezéreinek és hőseinek személyes, harci tárgyait. [3] Majd’ másfél száz egykori harcossal lépett kapcsolatba, s kérése legtöbbjüknél meghallgatásra talált. Így Zrínyi Miklósnál, illetőleg annak családjánál, merthogy ők küldték az Innsbruck melletti udvarba a szóbanforgó tárgyakat. Hogy célba értek, az 1577-es keltezésű udvari leltár is igazolja, külön említve Zrínyi vértezetét. (...)
  Zrínyi Miklós kardjának eredetiségére vall a markolatán látható családi címer, a csáktornyai vár képével, valamint a jellegzetes sas szárnyakkal. És ott az ominózus évszám, 1562, mellette az öt gravírozott latin nagybetű: NCPPZ. Feloldásuk: „Nicolaus comites perpetui (de) Zerin” (...) Ugyancsak a tiroli főherceg érdeme, hogy Zrínyi Miklós palástja fennmaradt, amely szintén a bécsi múzeum raktárába került. A mente azonban meglehetősen rossz állapota miatt egyelőre nem állítható ki. A selyemből szőtt ruhát levél alakú, keleties motívumok díszítik. A ruhadarabot a 19. században az akkori technikai lehetőségeknek megfelelően konzerválták, ám még sokat kell dolgozniuk rajta a restaurátoknak. Bécsben tervezik, hogy mindhárom tárgyat egy ottani állandó kiállításon mutatják be.” [Zaol] [4]

A csáktornyai kiállításon készült két kép (Wikipédia Commons):  

Szablya | Szablya és sisak | [5]

Armamentarium heroicum
  „A Habsburgok családi és uralkodói reprezentációjában írott és képi eszközök mellett nagy szerepet kapott a dinasztia műpártoló és műgyűjtő tevékenysége is. Ferdinánd főherceg az 1560-as években kezdte kialakítani az ambrasi kastély hatalmas gyűjteményét, melyben igen hangsúlyos szerepet kapott a törökellenes program; igyekeztek megszerezni a nagy csatákhoz, híres hadvezérekhez kötődő ábrázolásokat és relikviákat. A gyűjtemény alapítója kezdte előkészíteni az Armamentarium heroicum című összeállítást, mely a kincstárban őrzött páncélokat és azok egykori viselőit örökíti meg 125 metszeten. A kiadvány, amely végül csak 1601-ben jelent meg latinul, majd két év múlva német fordításban” Zrínyi Miklóst ábrázoló metszetet is tartalmazott. A rézmetszeteket Domenicus Custos – a Giovanni Fontana által készített előképek alapján – készítette. Zrínyit, a többi hírességhez hasonlóan egy szoborfülkében, alatta névtáblával ábrázolta a németalföldi művész. [Turul] [6]

Zrínyit ábrázoló rézmetszet a British Muzeum gyűjteményében.

 

A metszet leírása:

  „Portrait of Count Miklós Zrínyi; whole length, standing to left, stepping forward with his left foot, looking to left, holding axe in his right hand and sword with the left, wearing plumed, jewelled turban, ornate cloak, braded doublet, kilt and high-healed shoes, helmet lying at his foot; in ornate niche supported by pillars decorated with putti and acanthus leaves, surrounded by festoons; verso with letterpress Latin biography of the sitter, within ornate woodcut border, featuring putti holding fruits, allegorical heads, and various military objects; after Fontana. Etching and engraving

Date: ......................... 1600-1615 (c.)
Dimensions: .............. Height: 425 millimetres; Width: 292 millimetres
Purchased through:   Sotheby's (sale June 1871, lot 4486)”

További olvasnivaló: Legendák és valóság: Zrínyi Miklós és Szulejmán halála

Vicces mellékszál

  „Esetleg Csontváry groteszkbe hajló képe az etalon, amelyen „a szigetvári hős egy parasztbarokk kúria előtt álldogál kényelmes testtartásban, csípőre tett kézzel, egymagában. Másik karja előrenyújtva, hihetnők, amerre a pogányt sejti, markában kurta pengéjű szablya, ám e szabja inkább tőr, sőt még inkább papírvágó kés, annál is inkább, mert ha figyelmesen vesszük, egy papírfecnit látunk a hegyére tűzve, ami ugyanúgy lehet a megboldogult Szulejmán utolsó ultimátuma, mint a mennyország térképe, és a kés nem is a törökre, hanem egy gondosan ápolt egzotikus növényre mutat az udvar közepén.” [7]
________________________________________

1.  Dr. Szendrei János: A XVI. és XVII. század hadtörténelmi emlékei. Magyarország történelmi emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. Habsburgok kora.

2. Szendrei még 1567-es számot látott a Zrínyi-címer mellett. Kovács S. Tibor könyvében a 36. ábrán látható a szigetvári hős fegyvere. [KST, 89]

3. Az Armamentarium heroicum nevet viselő dokumentációt.

4. Mihovics József: Zrínyi kardja és sisakja - Bécsből érkeztek a szigetvári hős gróf 

    katonai ereklyéi (2016. szeptember 21.)

5. Commons összefoglaló: „Sabre of Nikola IV Šubić Zrinski (1508-1566), Ban (Viceroy) of Croatia, national hero who fell at the end of the battle of Szigetvár in Hungary, at an exhibition in Čakovec County Museum on the 450th aniversary of the battle.” A felvételeket Silverije wikipédista készítette 2016 szeptemberében a csáktornyai Muraközi Múzeumban. A sisak részletes leírása megtalálható Kovács S. Tibor könyvében.

6.  Erdős Zoltán: II. Lajos ikonográfiája a 16. században. Turul, 2014.

7. Csontváry Kosztka Tivadar: Zrínyi kirohanása Forrás: www.hung-art.hu

Dusägge

Egy másik szép Dusägge (Sword Site kép).

  A Carl Beck gyűjteményben található egyik stájer szablyáról (Dusägge) már volt szó a VMH topikban (2016). A Kovács S. Tibor könyvet lapozgatva láttam meg a kard ikertestvérét. A MNM Fegyvertárában található kard annyiban különbözik a svájci gyűjteményi darabtól, hogy kissé rosszabb állapotban van, nem annyira tiszta a pengéje és kiugró fokéllel rendelkezik.

  „A 16. század második felében, elsősorban osztrák (stájer) területen nagy számban bukkantak fel dusák nevű fegyverek, amelyek többnyire sima, fokéles szablyapengével és bonyolult, a nyugati (tőr)kardokon ismeretes markolatkosárzattal voltak ellátva. A grazi tartományi hadszertárban az 1581-es évben 262 dusákat írtak össze, amelyből 200 Passauban készítettek. (...) A műtárgy kiugró fokéles pengével szerelt, amely a fok alatt futó két széles pengevájattal rendelkezik. Laposra kovácsolt keresztvasa egyik oldalt lefelé, míg a másikon felfelé hajlik. Ívelt markolatpánttal, széles, négy szív, és egy kör alakú nyílással áttört markolatvédő lemezzel, valamint hüvelyujjvédő gyűrűvel ellátott. A dusák azért is fontos szablyatípus, mert a 16. század végén, a 17. század első felében a magyar szablyán felbukkanó újítások, mint az ívelt markolatpánt (markolatkengyel), vagy a hüvelykujjgyűrű ebből a fegyvertípusból származnak.” [KST, 93]

  Az ikertestvér adatai: hossza: 90 cm, penge szélessége 3,5 cm, tömege: 1,36 kg. (A Lugosi-Temesváry könyvben is szerepel.)

  Kimondottan hasznos, hogy Beck-féle stájer szablya markolatának külső oldalát mutatja a kép, míg az ikertestvér markolatának belsejét láthatjuk. A képek alapján megállapítható, a markolatkengyel nincs összeszerelve a jellegzetes négyzet alakú markolatgombbal. (Ez leginkább a norvég képen látszik majd.) Az is jól kivehető, hogy hüvelyujjgyűrű még teljesen más, mint későbbi lengyel változat.

  Egy másik szép példány a svájci gyűjteményből: belső oldal [3]
  Két további képet sikerült találni: Dussack (Styria) [1] | Norvég tessak [2] |

Megfigyelhető, hogy norvégok számára készített változat mennyire elveszítette műtárgy jellegét, minden nagyon alapszintű és a lehető legolcsóbban elkészíthető.

Stájer szablya

  „Säbel, «Dusägge», deutsch Ende 16.Jahrhundert. Klinge mit unbekannter Meistermarke und originaler Wolfsmarke, Passau. (...) Volle Rückenklinge ( Länge 90,2 cm, Breite 3,9 cm), im Rückenbereich ein schmaler Hohlschliff, im Ort zweischneidig. (...)

Gesamtlänge: 105,3 cm Gewicht: 1340 g

Kommentar
Im 15.Jahrhundert wurde für die bei der hussitischen Volksarmee allgemein als Seitenwehr gebräuchlichen langen, hirschfängerartigen Messer oder sogenannten Krummschwerter die tschechische Bezeichnung «tesak» verwendet. Von dieser lässt sich in der im deutschen Sprachraum in der 2. Hälfte des 16. Jahrhunderts feststellbare Begriff «Dusägge», «Dussack» usw. ableiten. In dem 1570 in Strassburg erschienenen, reich illustrierten Buch des Joachim Meyer über die Fechtkunst wird eine eigentümliche Fechtwaffe mit breiter etwas gekrümmter Klinge und einem einfachen ovalen, offenen Griff, als «Dusacke», vorgestellt. Das Fechten mit dieser Waffe scheint eine deutsche Spezialität gewesen zu sein.

Neben dieser einfachen Fechtwaffe haben wir seit dem letzten Viertel des 16. Jahrhunderts Kenntnis von einem Griffwaffentyp mit einer kräftigen, säbelartigen Klinge, der mit einem Degengefässen ausgestattet in zeitgenössischen Inventaren als «Dusägge» oder «Säbel auf Teutsch gefasst» aufgeführt wird. Es war die Steiermark, die im Zeichen der Türkenabwehr unter Erzherzog Karl II. (reg.1564-1590) u.a. in Graz ein neues Zeughaus erhielt, Waffen aller Art ankaufte, darunter auch zahlreiche Dusäggen. Bis auf eine Lieferung von 40 Dussägen aus Passau, welche 1579 den dortigen Messerschmieden Conrad Meisgen und Michel Eckhart bezahlt wurden, traten als Dusäggen-Lieferanten des Grazer Zeughauses ausschliesslich ansässige Klingenschmiede und Schwertfeger in Erscheinung. Von der Hand steirischer Klingenschmiede stammen nachweislich gegen 700 in obrigkeitlichem Auftrag hergestellte Dusäggenklingen. Das Grazer Zeughausinventar von 1594 erwähnt 1370 «Gemeine Seitenwehr»,, es dürfte sich um dabei um Dusäggen gehandelt haben.
 

Die vorliegende Waffe weist sich dank der typischen, «gemeisselten» und tauschierten Wolfsmarkentauschierung als ein Passauer Produkt aus. Eine gleiche Marke, ein Wappenschild mit ungedeutetem Zeichen, erscheint auf einem Zweihänder um 1590 aus dem Zeughaus der Stadt Wien. Auf steiermärkischen Dusäggen deren Klingen zumeist einen verbreiterten, zweischneidigen Ort, einen sog. «Jelman» aufweisen, findet man keine Nachahmungen der Passauer Wolfsmarke.

Die Klingenschmiede, Messerer und Schwertfeger des exportorientierten Passau nahmen in Kenntnis der Nachfrage die Dusägge als eine eher bäuerliche Waffe im letzten Viertel des 16. Jahrhunderts in ihr Produktionsprogramm auf. Durch Einkäufe Dänemarks 1617/18 unter König Christian IV. (reg. 1588-1648) in Deutschland verbreitete sich die Dusägge in grosser Zahl bis nach Norwegen. Als Waffe der norwegischen Bauern behielt die Dusägge mit der norwegischen Bezeichnung « thisack, tesack» ihren angestammten Namen. (...)” [Beck]
__________________________________________

1. Az olasz wikipédia dussack szócikkében található a kép, és szintén stájeországi a kard.

2. Commons kép: „A German-style sabre or dusack (tessak), dated to the late 16th century (c. 1570-1590), kept in the Nordic Museum, Stockholm (image no. NF.2010-0624). Norsk Folkemuseum, via digitaltmuseum.no.” A Beck-gyűjtemény fenti német szövege is említi a norvég tesack nevű kardokat.

3. Ha jól látom, akkor a pengén felfedezhető a passaui farkas.

Zrínyi-szablya

Ezzel a véletlen találattal kezdődött a történet. "Már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tulajdonában van a Zrínyi-szablya hiteles másolata, amelynek eredetijét évszázadok óta a bécsi Szépművészeti Múzeum őrzi."

És így folytatódott.
  "A következő tanévtől már a Zrínyi-szablya hiteles másolata is szerepel majd azon egyetemi jelképek között, amelyek előtt leteszik a fogadalmat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új doktorai. A szigetvári Zrínyi Miklós nevéhez köthető kézifegyver eredeti változata a bécsi Szépművészeti Múzeumban található, a nemrég elkészült, egyetlen magyarországi hiteles másolat már az NKE tulajdona. 

  Az egykori várvédő hősnek tulajdonított szablya évszázadok óta az osztrák fővárosban található. Hosszú tárgyalások és szakmai egyeztetések után tavaly sikerült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai küldöttségének megtekinteni és kézbe is venni az értékes relikviát. „A fotósból, hadtörténészből, kovácsból és fegyverszakértőből álló szakértői gárda munkája és a bécsi magyar nagykövet, valamint a katonai attasé segítsége révén nyolc hónap alatt készült el az eredeti fegyver méretében, tömegében is szinte teljesen hiteles másolata”- mondta el (...) a szakértői csoport vezetője. Az NKE tudományos rektorhelyettese hozzátette, hogy az egyetem vezetése döntött a hiteles másolat elkészítéséről. (...) „Az egyetem birtokába került Zrínyi-szablya csupán abban különbözik a mintegy 400 éves eredetijétől, hogy ezen a díszítések nem nemesfémből készültek”- teszi hozzá Padányi József. A rektorhelyettes elmondta azt is, hogy az eredeti szablya díszfegyvernek készült: valószínűleg egy ünnepélyes alkalomra csináltatta Zrínyi, aki nem is használta azt a csatákban. Megtudtuk azt is, hogy az eredeti relikvia vizsgálatakor a szakértők számos érdekes felfedezést tettek, amelyek alapvetően változtathatják meg a korszakkal kapcsolatos had- és művészettörténeti elképzeléseket. Az új tudományos eredmények a Hadtörténelmi Közleményekben jelennek majd meg, várhatóan az ősszel." [NKE cikk]

Képek: Másolat | Eredeti | Rövid videó (látszik a markolat és a hüvely) |

A Bécsi Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) adatlapja:

"Säbel samt Scheide
Objektbezeichnung .............  Blankwaffe: Säbel
Kultur ................................... Ungarisch
Datierung ............................. datiert 1562 [2]

Künstler [1] ......................... Nikolaus Zrínyi (1508 - 1566) - GND
Material/Technik ................ Eisen, feuervergoldetes Silber, Leder, Haut, Textil, Holz
Bildrecht .............................. Kunsthistorisches Museum Wien
Inv. Nr. ............................... Hofjagd- und Rüstkammer, A 421b"

  Szablyásoknak érdekes adatok: tömege 1,15 kg, a penge hossza 83 cm, szélessége 3,8 cm. Nincs rajta pengevájat, viszont jellegzetes törökös, a fok síkjából kiemelkedő fokél rendelkezik (itt szélesebb a penge, mint a keresztvasnál). (NKE, Új megvilágításban...)

  Pár részlet a fenti cikkből.

  "Zrínyi Miklós hagyatékáról először Tiroli II. Ferdinánd főherceg leltárában találunk adatokat 1595-től, ennek részét képezte egy díszes katonai sisak, egy mente, valamint a szablya. Részletes tudományos leírást Szendrei János készített 1886-ban, amely egy évszázadon át meghatározta a hazai hadtörténeti gondolkodást. A történelem során a szablya visszaszerzésére számos kísérletet tett a magyar fél, azonban mind kudarcba fulladt. (...)

  Az NKE rektorhelyettese ismertette, hogy a szablya sorsa kiemelten fontos számára, valamilyen formában történő hazahozataláról a mai napig nem tett le. Kutatócsoportot állítottak fel annak érdekében, hogy a közel 100 évvel ezelőtti vizsgálat után újra elővegyék a Zrínyi szablya kérdéskörét, hiszen Szendrei János elméleteivel kapcsolatban kétségek merültek fel. A kutatások több érdekességet is feltártak.

  A Zrínyi szablya jelenleg a Habsburg gyűjtemény részét képzi, azonban nincs kiállítva, csupán egy leltári tárgy. Padányi József kifejtette, hogy egy magyar típusú szablyáról van szó, amely valószínűleg török eredetű lehet, ezt Zrínyi alakíthatta át a magyar jellegzetességek szerint."

  "„A markolat kupakja egy gyönyörű, vésett, a Zrínyi család címerét tartalmazó ezüst foglalatban elhelyezett fém névjegy.” A vésetben megláthatjuk a csáktornyai tornyot, a várfalat, valamint egy ebből előbúvó sárkányt. Emellett tartalmaz még öt betűt: N-C-P-P-Z, azaz Nicolaus Comes Perpetuus de Zrinio. [4] „Miklós gróf Zrínyi örökös ura” – fordított a rektorhelyettes. Szendrei azonban a karcolatok tanulmányozásánál újabb hibát véthetett, az 1567-es számot vélte felfedezni. Ebből következtetett arra, hogy a szablyát valószínűleg a gróf 1566-os halála után készítették. Ez azonban nem így történt: Padányi József csapata a részletes kutatás során felismerte, hogy a véset az 1563-as évszámot rejti. Így új megvilágításba került a szablya története. Valószínűsíthető, hogy díszessége okán díszszablyaként szolgált, a pengéje kitűnő állapotban van.

  Miért készíttetett magának Zrínyi Miklós egy drága aranyozott szablyát? A kutatócsoport itt fedezte fel a hiányzó láncszemet: 1563-ban koronázták meg I. Miksa Habsburg uralkodót, amikor hősünk vezette a magyar bandériumot, személyesen ő vitte az országalmát a király elé. „Azt gondoljuk, hogy ez a díszszablya egy nagyon tudatos és az eseményhez kötött eszköz.” A család végül miért adta át ezt a díszszablyát a gróf halála után a Habsburgoknak? Hogy emlékeztessék az uralkodót, az elhunyt hős ezt viselte a koronázáson és később a vérét áldozta a hazáért."

További háttéradatok a szablyáról egy következő bejegyzésben lesznek.
_______________________________

1. Szerencsésebb lett volna a Besitzer (tulajdonos), mivel nem Zrínyi készítette magának.

2. Egy másik NKE cikk szerint az 1563-as évszámot találták meg a markolatok.

3. Kanizsa TV Híradó: Új megvilágításba került a Zrínyi szablya (YT, 2017)

4. Egy másik cikkben Zerin szerepel.

Átlagok

   Damjanich János egyik hatalmas kardja kapcsán jegyezte meg az egyik kollega: „Valahogy nem lep meg, hogy soha nem vesztett csatát, eléggé felemelő lehetett egy ekkora vaddisznó ember mellett harcolni :) Meg elég demoralizáló lehetett az ellenfélnek, amikor repkedtek a végtagok körülötte :)”

  Még mielőtt túlságosan beleélnénk magunkat a csatában repkedő végtagok vizionálásába, érdemes szembesülni azzal a ténnyel, hogy a konkrét kard az egy díszkard, amit Damjanich özvegye adományozott egy múzeumnak, és amit a tábornok soha nem használt csatában, legalábbis a nyilatkozó múzeumi kurátor szerint. Ez a szablya az Aradi Emlékmúzeumban található, és a riport időpontjában egy időszaki kiállításra érkezett Gyulára. [1]

Képek: penge | teljes kard |

  Amikor ilyen extrém méretekkel rendelkező szablyákat lát az ember, akkor hasznos lehet felidézni, hogy milyenek voltak az átlagos kardok egy-egy korszakban. Ehhez Kovács S. Tibor kiváló könyvében - Huszárfegyverek a 15-17. században (2010) - találunk hasznos adatokat:

„A magyar szablya tömege fokozatosan csökkent, a 16. század közepi 1 kg-ról a 17. század első felében 0,8 kg-ra, míg a század végén 0,6-0,7 kg lett a szablyák átlagos súlya. A 16. század közepe táján alakult ki a jellegzetes magyar huszárszablya, amely formáját - kisebb változtatásokkal - egészen a 18. század elejéig megőrizte.” [KST, 111]

Példák:  

• 16. század közepe: Zrínyi szablya (1563, 1,15 kg); Bebek György (+1567) szablyája:  hossza 94 cm, penge szélessége 3,3 cm, tömege 1,01 kg [KST, 89];
• 17. század első fele (inkább közepe): hossza 94 cm,  penge szélessége 3,7 cm, tömege 0,78 kg [KST, 95]; Rákóczi László (1633-1664) oldalfegyvere: hossza 101 cm,  penge szélessége 4,4 cm, tömege 0,84 kg [KST, 95]
• 17. század vége: hossza 98 cm,  penge szélessége 3 cm, tömege 0,69 kg;  hossza 92 cm,  penge szélessége 2,9 cm, tömege 0,69 kg [KST, 107].

___________________________________________

1. Az egyik riport a gyulai kiállításról

2. Egy másik riport (Két hét alatt kétezren nézték meg..., YT)

Fejvédelem

1. Bascinet (~1450); 2. Kolbenturnier sisak
3. Tornasisak gyalogos küzdelemhez (1510)
4. Kolbenturnier sisak
5. Sisak hídcsatához, Pisa (~1590) [Gioco del ponte Pisa]
6. Tornasisak: fémrács, plusz drótfonat, valószínűleg bőr (1480)

  Már egy ideje gyűjtögetem a képeket a középkori vagy kora újkori fejvédőkről, amelyek tornákon meg egyéb sportrendezvényeken stb. használtak. A konkrét bejegyzést Sch.... kollega (VMH) megjegyzése inspirálta: „A Meyer kódexben már rogyásig vannak federek, illeve ekkor már létezik a bőr dussack is, ergo a biztonságos gyakorlás gondolata már erősen dokumentálva megjelent a XVI század derekán Európában. Ez annyiból fontos, hogy erősen vonatkozik a dolgozat témájához, a sportvíváshoz.” Ezt szerettem volna további adatokkal alátámasztani.

  Kimondottan érdekes a (3) tornasisak, amit nem kopjatöréshez használtak, hanem gyalogos küzdelemhez. Nem kevésbé érdekes az (5) fejvéd, amit olaszországi hídcsatáknál vettek fel. A korabeli „játék” lényege - adva van egy híd, a két végén két csapat, a feladat: elfoglalni a hídat. A küzdelem közben köveket dobáltak, bunkós botokat és pajzsokat használtak (XVI. sz. Wolin ;-)) Egy külön izgalmas történet a Kolbenturnier.

Szpáhi

Vége a nyárnak, "indulhat" a kutatás, ami - természetesen - eddig sem szünetelt.

 
Egy valamikori ellenfél: deli szpáhi (Melchior Lorck fametszete, 1576).

"Lorck produced the most thorough visual record of the life and customs of Turkey in the 16th century, to this day a unique source... Of the three and a half years (1555-1559) that Lorck spent in the Turkish capital, approximately one and a half were spent with the rest of the entourage in confinement at the caravanserai where the Germans had been installed...

In 1555 at the caravanserai, the Elci Hani, Lorck produced engraved portraits of Busbecq and his co-envoys, Ferenc Zay and Antun Vrančić (Antonius Verantius), a few drawings of animals and a view over the rooftops of the city from one of the top windows of the lodging. In the periods of greater freedom however, he drew ancient and modern monuments of the city as well as the customs and dresses of the various peoples gathered from all parts of the Ottoman Empire. At the end of his sojourn, he must have been spending extensive time with the Turkish military, as he was later able to portray a large number of different ranks and nationalities in the Ottoman army."

Legrégebbi huszár

A legrégebbi, ismert huszárábrázolás (1500 körül).

Részlet a szablya hüvelyérol: kopjás-tárcsás huszár.

Lugosi József, Temesváry Ferenc: Kardok.
Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988, 40.A kép.
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

Török kor (3.)

Egy másik töredék a török korból.

Egy kép Heinrich von Gunterrodt De Veris Principiis Artis Dimicatoria (1579 ) könyvéből.

Rokonok

A kép szerkesztője a középkori falchionok típusait próbálta bemutatni, de az eredmény egy kissé vegyesre sikeredett. A legfelső tényleg egy falchion (valószínűleg a Thorpe), utána egy jellegzetes XV. sz. magyar szablya következik, fokéllel, S-keresztvassal [1], utána négy darab olasz storta (ottani falchion). A legalsó kettő pedig dussack (teszak): kardpenge, komplex markolat, ellensúlyként szolgáló markolatgomb (XVI. sz., a leírások szerint ilyenből sok van pl. Grazban). (Lásd a Dusägge bejegyzést)

Dussack (myarmoury):  1610 körüli dussack [2]

Frissítés: 2016. június 14.; 2017. december 19.
_________________________

1. Kovács S. Tibor, 66-67. o. "S" keresztvasú szablyák, 15. század (MNM Fegyvertár).

2. Lehet, hogy ez inkább egy storta. Eléggé eltér egy stájer szablyától (Dusägge).

Perzsa szablya

Perzsa szablya (méretekkel, PoB 245 mm) a XVI. századból.