Eye candy

Fig. 1

Fig. 2

Fig. 3

Fig. 4

Fig. 5

 Not a terribly sophisticated post: just a few eye candies -- photos of a very nice training sword currently on sale at a Hungarian auction house.

________________________________________

1. Source.

Szótár

  Ami tulajdonképpen nem is szótár, hanem csak egy érdekes szószedet 1890-ből.

„A vívás magyar műszavai. 
   Mióta az olaszos vívás divatossá lett nálunk, mindinkább beférkőznek a magyar vivó-nyelvbe az idegen műszavak. Pedig van nekünk magyar kifejezésünk ezekre a műszavakra. Hentaller Lajos így állította össze a vívás magyar szótárát (Pesti Napló 1890. IV. 14): 

Appel Jelzés, dobbantás. Assaut Ütközés, mérkőzés, összecsapás. Ausfall Kiesés. (Van ezenkívül: Félroham és Egész roham.) Attaque Támadás. Battement Vascsapás. Cavation Kitérés. Cercle Körvágás. Céder Engedni. Changement Átmenet. Coup d'arret Elővágás. Coup de figure. Belső nagy arcvágás. Coup double Kettős találás; egyidejű vágás. Coup de téte Fejvágás. Coup de flanc Oldalvágás. Coupée Lökvágás [!] Croissé Csavarintás. Corps á corps Kéztusa vagy Test-testen. Derangée Lejegyverezni. Distanz Távolság. Engagement Kardérintés, kardnyomás. Feinte vagy finte Cselezés, cselszurás vagy cselvágás. Fintiren Cselezni. Froisse Surlás vagy kötés. Garde Viállás  (Van ezenkívül: Első, második, harmadik, negyedik állás.) Halt! Állj! Los! Rajta! Manchette Karvéd. Manchetter Karvivás. Mask Álarc. Marcher Járás. (Van: Előjárás és visszajárás.) Moulinet Kardforgatás, csuklázás. Plastron Mellvéd. Parade Háritás-védés. Prime Első (Első állás; első vágás; első védés. Quarte Negyedik. Rapier Vitőr [!]. Reprise Ismétlés, vagy ?? Rompre vagy retiriren Visszajárás, visszamenés, visszalépés. Salut Tisztelgés. Seconde Második. Touché, toccato Találva! Volt! Voltam! Érintve! Érintett! Terz Harmadik. Tempó Elővágás. Volté Kanyarulat. Mi magyarok ismerünk vágásokban még mell-, kar-, csukló-, kéz-, nyak-, hónalj-, belsó-, külső-, alsó-, felső-, oldal-, ellen- és fokvágást. Csinálunk kardunkkal oldalnyomást, oldalcsalást, oldalütést és ellenütést. Vágunk éllel és fokkal; vívunk egész testre, az ellen vágásait pedig védjük [kivédjük] vagy hárítjuk.”

  A szószedetet Hentaller Lajos készítette, és a Pesti Naplóban jelent meg 1890-ben, sajnos az ADT csak 1893-tól mutatja a cikkeket, így nem tudtam tanulmányozni az eredeti változatot. Viszont a Magyar Nyelvőr 1912-ben újra lehozta a szöveget. [1] Majd érdemes lesz alaposabban kielemezni.

Summary:

  In 1890 Lajos Hentaller (1852–1912) proposed a list of Hungarian fencing terms to replace German, French and Italian technical terms, widely used in Hungary at that time.

____________________________________________________

1. Magyar Nyelvőr – 41. évfolyam – 1912. A vívás magyar műszavai.
2. A szövegben meghagytam az eredeti helyesírást, néhol pedig olvashatatlan az OCR miatt.

Törökvész

  Az egyetemi könyvtár újdonságok polcáról nézett rám Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, jobb kezében szablya volt, baljával épp a vállából kiálló török nyílvesszőt készült eltörni, nyakában vastag aranyláncot viselt, díszes ruháját itt-ott már vérfoltok borították, tekintetében a halálba indulók végső elszántság láttam. „Deus, morituri te salutant!” - olvashattam ki a szeméből. Elkezdődött a szigetvári kitörés...

 104 oldalas könyvecske (bookazine) az 1566 - Dzsihád Magyarország ellen. Zrínyi kora és a hódoltság címet viseli és öt fejezetből áll:

• A dzsihád ideológiája
• A hódítók
• A Zrínyiek
• Az ostrom
• A hősök emlékezet

  Az ütős borítót és fejezetnyitó illusztrációkat Mező Imre Zsolt rajzolta. Csupán két apró hibát kellett volna korrigálni: 1) a borítón Zrínyi szablyáján fordítva van markolat, felfelé kunkorodik a keresztvas penge felőli része, nem pedig lefelé; 2) egy olyan török szablyát ábrázol, amit két kézzel markol a gyalogos török harcos, miközben a feje mögül a lovon ülő keresztény vitéz felé készül vágni (37. o.) Látványos, jól megrajzolt kép, csak éppen nem nagyon tudunk ilyen eszközről.

  Külön ki kell emelni a könyv részét képező képregényt, amit gimnazisták rajzoltak. Az egyik rajz kimondottan jól sikerül: madártávlatból mutatja Szigetvár ostromát. Láthatjuk az egész várat, csupán néhány felhőfoszlány meg némi felszálló füst érzékelteti a magasságot, meg az óváros felett lebegő madár, miközben ég az újváros, a törökök meg ostromolják az óvárost.

   További két alfejezetben láttam izgalmas dolgokat:

• Szulejmán-emlékhely kérdőjelekkel. 10 protest érv (86. o.) ; [1]
• Budapest felülnézetből (92. o.) - egy régi, 1605-ös metszeten kiszínezték a muszlim imahelyeket (Evlia Cselebi 1663-ban Budán 46, Pesten 5 muszlim templomot írt össze). A metszet alatt pedig a mai Budapest látképére helyeztek el muszlim imahelyeket ;-))

 Élvezetes volt böngészni a régi ábrázolásokat, sajnos nem mindegyik képhez tartozott forrásjelölés. Szerencsére egy-egy metszet felirata sokat segített a kutakodásban. A 98. oldalon látható:

„Die gefangen klagen” [2]

  Mivel könnyen olvasható a „Die gefangen klagen” szövegcím, így gyorsan meg lehetett találni a kép eredetijét a Wikipédián, a metszetkészítőt (Erhard Schön), aki Dürer kortársa volt, a nyomdászt (Hans Guldenmund), végül a verset jegyző nürnbergi mesterdalnokot, Hans Sachs-ot [3].

Sachs német verse:

O Herre Gott, laß dich erbarmen

Unser Ellend - gefangen, armen,

Erwürgen sech wir unser Kinder,

Genummen sind uns Schaf und Rinder,

Haus unde Hof ist uns verbrennt,

Und wir geführt in das Ellend.

Weh daß uns unser Mutter trug,

Erst müß wir ziehen in dem Pflug

Und Gersten essen, wie die Pferd,

Mit unserm Munde von der Erd.

Kumm, grimmer Tod, und uns erlös

Von dem grausamen Türken bös. [4]

 Ebben az egy képben összesűrítve láthatjuk a korszak egészét: a török által végzett dúlást, az elhurcolt foglyokat, és a török fenyegetéstől („grausamen Türken”) való rettegés visszatükröződését a korabeli európai kultúrában (fametszeten, versben), mindezt a kor „internetével” - a nyomtatással - sokszorosítva, az egyszerű  néphez hatékonyan eljuttatva.

  Érdemes lenne kielemezni a török lovas felszerelését is.

______________________________________________

1. Gondolom, ezt nem kell különösebben magyarázni.
2. „Die gefangen klagen. Türkischer Krieger verschleppt Gefangene in die Sklaverei. 303 x 197 mm. woodcut, watercolour and letter press. Entwurf: Erhard Schoen Druck: Hans Guldenmund (died 1560)”
3.  A mesterdalnok, aki egész életében cipészként kereste a betevőt, jó sokáig élt, 81 éves (LXXXI) korában készült róla egy metszet, amin az alábbi latin felirat olvasható: „Musas teutonicam videor docuisse latinas Linguam, plectro vti dum voluere meo.”
4. Viszonylag pontosan fordítható a Google segítségével.
5.  A 28. oldalon található Schundi kedvenc martalóc-ábrázolása.

Fechtirozás (1821)

Szinte biztos, hogy erről még nem társalogtunk a VMH topikban. A szomszéd témában - Harcművészetek - Wesselényi (1796-1850), mint az egyik első magyar ökölvívó lett említve, aki Angliában tanulta az ökölvívást. (Közben pedig Rákóczi Ferencről is kiderült, hogy tanították öklözni.)

Bécs, 1821. október 30.
   „30-án. Reggel ujra 1 és fél órát játszám a Ball-házban, mentől tovább, annál szebbnek, de an­­nál nehezebbnek is tanálom ezt a játékot. Csereynél egy Amár nevü szerecsen Fechtmeister­­rel assaut csináltam. Már olyan rég nem fechtiroztam, hogy ugyan gyalázatos rosszul ment a viaskodás. Szinte semmi döfés nem akart eszembe jutni. Annyira „Steif” valék és döféseim oly gyengék, hogy a néger többször legyőzött, mint az velem megtörtént, a mióta fechtiero­zom. Nem hozott volt maskokat s azt proponálá, viaskodjunk anélkül. Ez eléggé genieroza s szinte rosszul ütött ki, mert egy rossz védőmozdulatom által arcba kapám döfését s szemem csakhogy nem kifolyt. Fechtirozó modora kemény és keze erős, gorombán markiroz s pozitiója rossz! Nem lehet jó fechtirozónak nevezni. Ily erős mozgás után jól ebédelék s nem takarékoskodva többet költék egy forintnál.”

Báró WESSELÉNYI Miklós útinaplója
1821-1822.
(MEK)

Ui.:

   Ha azt vesszük figyelembe, hogy ifj. zsibói bölény háromszor használja a döfés kifejezést, akkor nagy valószínűséggel tőrvívás csörtéről lehetett szó. Abban az időben a magyar kardvívásban viszonylag keveset szúrtak. A „gorombán markiroz” talán azt jelenti, hogy az ellenfél (túl) erősen szúr. Milyen érdekes, hogy még nem használja a vívás szót, helyette a viaskodás jelöli a küzdelmet.

Fechtmester (német) = vívómester,

Assaut (francia) = asszó, csörte, szabadvívás,

Steif (német) = merev,

Genieroz = zseníroz (feszélyez).

Kozákolló

  Nagy élvezettel gyűjtöm a különös eszközökről szóló történeteket. A wikis Petőfi szócikket nézegetve gazdagodtam az alábbi legendával, amit a 87 éves rugonfalvi Jeddi Tamás mesélt az újságírónak. A történet Petőfi halálát próbálja még fordulatosabban ábrázolni, egy egzotikus kozákfegyver felhasználásával.

  „A kozák roham elől is egymagában menekült. Futott, amíg szusszal bírta. Dédapám is látta egyszer, még a csata közben, amint egy udvarban a sütőkemence tetején ült, és jegyzetelt. Rögtön felismerte, mert nem volt rajta katonai egyenruha, kihajtott ingnyakkal ült, mentét viselt, kezében nem volt sem kard, sem egyéb kézbeli a pennán kívül.

  Petőfit kozákollóval szúrták le.
  
  Amint mondtam, a veszély elől menekülő költő, bárki ajánlotta, hogy felveszi kocsijára vagy lova hátára, most sem fogadta el a felajánlást, pedig szorongatott helyzetben volt, s miért tette volna akkor, amikor még nem volt veszélyben. A buni eltérőig szaladt, ott leült kicsit megpihenni, s mert a kozákok nyomában voltak, újra futásnak eredt, kifelé tartott, az erdő felé. Az eltérőtől olyan 150 méterre szúrták le. Ezt onnan tudom, hogy még kisfiú voltam, amikor édesapám - 1926-ban vagy 27-ben lehetett - Segesvár felé mentünkben elvitt arra a helyre. Ott két román embert - egyikük 82, a másik akkor 90 éves lehetett, hosszú, gondozott körhajat viseltek, bocskort hordtak, nem olyan harisnya volt rajtuk, mint amilyent a székelyek viselnek, hanem olyan, mint amilyen az övéké - megkérdezett, hogy igaz-e, hogy itt esett el Petőfi. Azok tudtak magyarul is, apám is valamennyit románul. Pontosan itt - mutatta a helyet egyikük, mert az ő apja is itt esett el, a másik szerint rokona szerencsésen megmenekült.

  S ők határozottan állították, hogy a költőt kozákollóval szúrták át jobb felén, s baloldalán feküdt a földön. A kozákolló egy nagyon félelmetes fegyver volt, talpukon viselték a kozákok, s ahogy beledöfték a ló szügyébe vagy akár az ember testébe, az olló szétnyílt, s a belső szerveket teljesen szétroncsolta. Petőfit jobb oldalán érte a szúrás, mellette vértócsa volt, és iratok meg egy szíjas bőrtáska hevert valamivel távolabb tőle. A táskát átkutathatták, a benne levő iratokat szanaszét dobálták...”

Kristó Tibor: Petőfit kozákollóval szúrták le... (Hargita Népe, 2004.08.11)

Két jó térkép egy másik cikkből, amely sokkal tudományosabban próbálja vizsgálni 

az egész történetet:
| Az egész völgy | Részlet |

1824 M

 Egy véletlen folytán találtam meg ezt a pompás kivitelű, kiállítási katalógust.

„Fényesebb a láncnál a kard...” Emlékkiállítás az 1848-49 évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára. Bp., Hadtörténeti Múzeum, 1999

  Ebben a kötetben számos kardadatot talál az érdeklődő. Most az 1824 M szablyákkal foglalkoznánk. Egy korábbi bejegyzésben (Magyar szablyák (XIX. sz.)) már szerepelt egy ilyen kard (a katalógus szerint a 3.7. tárgyleírás: 1824 M huszár legénységi szablya). Lássunk további leírásokat.

3.42

1824 M huszár legénységi szablya

Teljes hossz hüvellyel : ... 102,5 cm
Hüvely nélkül: ................ 97,2 cm
Hüvelyhossz: .................. 89,5 cm
A keresztvas hossza: ...... 13,5 cm
Penge hossza: ................. 84,0 cm, szélessége: 3,5 cm, íve: 5,0 cm
Súlya: hüvellyel: ............. 191,5 dkg

Hüvely nélkül: ................ 90,5 dkg  (!)

Szabványos. (...) A keresztvas belső felére, a kengyel felőli oldalon 7 mm átmérőjű, csillagszerű kereszt van beütve. A penge belső oldalán a pengetőnél 825-ös szám, a külsőn ugyanott FISCHER bélyeg. HTM 0761/Fe (97. o.)

3.73

1824 M huszárszablya, altiszti kardbojttal

Teljes hossz hüvellyel :  103,5 cm
Hüvely nélkül:               98,2 cm
Hüvelyhossz:                 87,4 cm

Penge hossza:               84,5 cm, szélessége: 3,5 cm, íve: 5,1 cm
Súlya: hüvellyel:            188 dkg

Hüvely nélkül:               94 dkg (!!)

Szabványos 1824 M. huszárszablya, bőrbojttal. A pengető jobb oldalán FISCHER mesterjegy, bal oldalán 825-ös bélyegzés látható. HTM 0547/ Fe (103. o.)

3.88

1824 M huszárszablya

Teljes hossz hüvellyel :  102,5 cm
Hüvely nélkül:               98 cm
Hüvelyhossz:                 89,7 cm

A keresztvas hossza:     13,2 cm

Penge hossza:               85 cm, szélessége: 3,3 cm, íve: 5,3 cm

Szabványos. (...) HTM 0657/Fe (106. o.)

Ui.:

A kiállítás rendezésében részt vett Kedves Gyula, ő írta a Forradalom és szabadságharc Magyarországon 1848-1849-ben és a Fegyverek a szabadságharcban c. fejezeteket. A fegyverek tárgyleírását Kedves Gyula, Bán Attila és Kovács S. Tibor (!) készítették.

Korrekt összefoglaló

„A mintegy hetven-kilencven centiméter hosszú szablya enyhén ívelt, hatvan-hetvenöt centiméter hosszúságú, egyélű pengével bírt, amelynek tompa fokát a hegytől visszamért nagyjából harmadnyi hosszán ugyancsak élesre köszörültek. Ezt nevezték fokélnek, s ha a fokél kiugrott a fok vonalából, török szóval: elmannak. Pengét a fokánál lecsonkolt rombusz metszetűre kovácsolták úgy, hogy hosszában a fok mentén - mindkét oldalon - egy keskeny, a fokél indulása táján elsekélyesülő árok: a vércsatorna [1] futott rajta végig. Az ily módon kialakított penge erősebbé, rugalmasabbá és egyúttal könnyebbé is vált. Szembetűnő a pengével egy darabból kovácsolt markolatvasnak a hosszú él felé hajlása, aminek következtében a markolat és a fokél tengelye csaknem egybeesett, ezért ez a szablyatípus szúrásra is alkalmas volt. A gyakran körbehegesztett lemezpánttal is megvastagított pengetövön ült meg a markolatvasra húzott és a markolatborítással leszorított, vasból kovácsolt vagy bronzból (...) [2] öntött keresztvas (= ellenző)...”

Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Bp., Zrínyi Kiadó, 1986, 232-234. o.

„...a viszonylag könnyű (kb. fél kilogramm) fegyver...” [Kristó, 237]

„Mindebből még megalapozottabnak tűnik az a  - korábban már elfogadottnak tekintett, de újabban ismét megkérdőjelezett - vélemény, hogy a kétélű kardok csak a X. század második felében terjedtek el a magyar vitézek között s jutottak eltemetésük során a földbe. Jobb magyarázat híján nagyon valószínű, hogy ez a válzozás azzal a politikai lépéssel kapcsolatos, amelyre Géza nagyfejedelem a kalandozások lezárulást (970) és a német-bizánci szövetség létrejöttét (972) követően kényszerült.” [Kristó, 245]

Ui.:

A könyvben számos jó - sajnos csak fekete-fehér - fényképet talál az érdeklődő a honfoglalás kori szablyákról: beregszászi (teljes hossz: 80 cm, markolat nincs, penge + pengenyúlvány), szobi (teljes hossz: 76,7 cm, egyenes penge, hiányzó hegy (p0), csontlemezes markolat: hossza 10,7 cm, hiányzó p5), sárbogárd-tinódi besenyő (?) (XI-XIII. sz., hossza: 99 cm, hiányzó p0). (Elgondolkodtam azon, hogy jó lenne egy olyan lista, amin szerepelne az összes ilyen lelet + részletes leírás.)

_______________________________________________

1. Erre sokkal szakszerűbb kifejezés a pengevájat.

2. Egyetlen esetben tudunk ezüstből öntött keresztvasról (Orosháza-Pusztaszentetornya).

Parafrázis

   „Idejöttök, hogy vívjatok, de a vívást is munkának fogjátok fel. Azt hiszitek, tennetek kell valamit annak érdekében, hogy felérjetek a csúcsra. Ez képtelenség! A vívás nem így működik. Játszanotok kell, mulatságnak kell felfognotok. Ne vegyétek olyan komolyan! Élvezzétek! Csak ha élvezetből csinálod a vívást, akkor fogsz fejlődni. Ha munkának, kötelességnek fogod fel, olyasminek, amit muszáj megtenned, hogy elérhesd a nirvánát, a megváltást, akkor megint csak a saját ostoba kategóriáidba próbálod belepréselni a játék világát.

   A vívás játék: leela. Önmagáért élvezd! Minél több dolgot teszel csak úgy önmagáért, a cselekvés öröméért, annál előbb leszel.” [1]

Osho után szabadon. Nem vagyok valami nagy rajongója a Rolls-Royce-s gurunak, a könyvét is csak véletlenül láttam meg a könyvtárban, de ez a rész kimondottan megtetszett. (Persze Osho nem a vívásról írt, hanem a meditációról.)

_______________________

1. Osho: Férfiak könyve. Bp., Édesvíz Kiadó, 2016, 238. o. (Eredeti cím: The Book of Men, 1998)

Véletlen

Böngészés közben akkor beszélhetünk véletelen találatról, ha pl. egy ismert HEMA-fórum olvasása közben találunk kiváló hazai forrást. Ilyen véletlen folytán leltem rá Kristó Gyula Az Árpád-kor háborúi c. könyvére, ami az Zrínyi Kiadónál jelent meg 1986-ban. Az élvezetes szöveg mellett, igen sok jó képet és ábrát talál benne az érdeklődő. Egy kis ízelítő a kínálatból.

19. ábra

Honfoglalás kori szablya rekonstrukciója (19. ábra) (MEK)

 Elölnézetben (1), a fok felől (2), a hüvely (3.) A szablya szerelékének
változatai: markolatgombok (4-7), a markolat tövét borítő gyűrű (8),
keresztvasak (9-11), pántos és lemezes függesztőfülek (12-14),
koptatók (15-17).

20. ábra

X-XI. századi kard rekonstrukciója (20. ábra)

Ui.:

Jó látni, hogy egy - vélhetően - hazai fórumozó által írt hozzászólásban egymás mellett hivatkoznak Schundi blogjára meg a jelen blogra. (Kár, hogy a XVI. századiként megadott szablya a leírás szerint XVII. századi.)
A könyvben (233. o.) sokkal jobban látszik a fokél szimmetrikus élezése (2), illetve a kiemelkedő fokél (3).

Ui. 2.:
(5)-ös markolatgomb a karosi II/11. szablyán látható (ezüst); (6)-os II/52., III/11. szablyákon (és a gnadendorfin is ilyen van; tervezett külön bejegyzés). (8) és (9) látható a II/52. szablyán.

Híres bajvívások...

Véletlenül került a kezembe Eszes Máté Híres bajvívások, hírhedt párbajok című könyve (1988, Bp., Népszava, 1997, Bp., Móra Kiadó). Egy egész jó könyv, sajnos elég sok benne a pontatlanság.

"A kardpárbaj csöppet sem volt veszélytelenebb, mint a pistolypárbaj. Ha eret vágott a kard, a sebesült menthetetlenül elvérzett." (XVI. o., Képmellékletek)

A szerző nem veszi figyelembe, hogy milyen feltételek mellett voltak - tényleg - életveszélyesek a kardpárbajok: nehéz, kifent pengék, bandázsok nélkül, szúrás engedélyezésével, illetve pancser párbajsegédekkel, akik nem tudtak vagy nem mertek időben beavatkozni, meg tapasztalatlan orvosokkal, akik pl. jégkockával próbálták elállítani az artériás vérzést.

Aztán meg a szokásos mítoszok.

"A tetőtől talpig páncélba öltözött lovagot kísérői sokszor csak emelőszerkezettel tudták lóra ültetni. Ha leesett róla harc közben, könnyen végzetessé vált a baleset." (V. o.)

"A lovag az ötven-hatvan kilót nyomó páncélt csak apródja, fegyverhordozója segítségével tudta magára ölteni. Korabeli ábrázolásokon gyakori jelenet, amint kötéllel, csigával emelik fel a lóra a súlyos páncélba bújtatott lovagot. A ránehezedő túlsúly aztán megbosszulta magát a csatatéren, mert könnyű sérülés esetén is magatehetetlenné vált, a testét fogva tartó vaskalodában elvérzett vagy megfulladt." (26. o.)

Ezt a rész még elemezni sem érdemes, annyira hibás.

Egy zárógondolat:

"Bajvívás, párviadal, párbaj. E három szóban különböző korok emberének életre-halálra szóló igazságkereső, hamisságot elleplező dühe sűrűsödik. Az oklevelek, krónikák, művészi alkotások segítségével felvillantott kultúrképek meggyőzgetik az olvasót, milyen döbbenetes módon mondott csődöt a józan emberi ész." (139. o.)

Csak csendes jegyezném meg, hogy párviadalok nem mindig szóltak életre-halálra, a párbajok - különösképpen a kardpárbajok - pedig a legritkább esetben voltak ilyenek. A halálos párbajokért főleg a tapasztalatlan segédeket terhelte a felelősség.