Tolnai (1930)

A Tolnai új világlexikona Vívás szócikke [1]:

 „Vívás. A néprajzi tudomány írásos adatai szerint a V. története visszanyúlik az emberiség őskorszakába. Az ősember a kard primitív formáját alkalmazta embertársai és a vadállatok ellen vívott harcaiban. Az olasz Capoferro 1640. megjelent művében az asszírok királyának, Ninus-nak tulajdonítja a vívás feltalálását, viszont az indusok szerint Brahma nevéhez fűződik a V. föltalálásának dicsősége, míg a múzeumokban található feljegyzések szerint Kr. e. a XVIII. sz.-ban már virágzó testnevelő-iskolákban oktatták a vívást. 

 A görög hitregékben olvasható hoplomachia tisztán katonai természetű gyakorlat volt és mint ilyen, ki volt zárva az atlétikai gyakorlatok sorából. A rómaiaknál találjuk meg az első vívóintézmény nyomait. A gladiátoriskolákban valósággal művészetté emelték a rövid, de éles kard forgatását. 

 A középkor a lovagvilágban élte ki magát. Az egyéni nézeteltérések fegyveres úton való elintézésének módját az északi törzsek után a spanyoloknál találjuk és a lovagi intézményben csúcsosodott ki nálunk is az akkori idők erkölcse. A perdöntő bajvívások fontos szerepet játszottak az igazságszolgáltatásban és e ,,bajok”-at bírói jogérvénnyel, a bíró által kijelölt küzdőtéren intézték el. A modern vívás korszakát a lőfegyverek elterjedésétől számítják. A vívóművészet a németek által bevezetett hosszú, keskeny, hegyes és ruganyos pengével (centille) indult el hódító útjára. A XVI. sz.-ban már Olaszország mesterei oktatják a vívás tudományát és a francia főurak is az olasz úttörők iskoláiban forgatják a pengét. Németországban III. Frigyes császártól a kard mesterei szabadalmat (Privilegiumsbrief) nyertek. Különösen a frankfurti híres vívóiskola indult virágzásnak.

 A V. nemes sportja bennünket, magyarokat különösképpen kell, hogy érdekeljen. Nemcsak azért, mert a világ egyetlen nemzetének históriájában sem játszik oly nagy szerepet a kard, mint a magyarság ezeréves történetében, hanem azért is, mert az 1908. év óta Magyarország áll az első helyen a világ vívónemzeteinek sorában. A magyar vívósport története a magyar vitézeknek a törökökkel a XVI. sz.-ban vívott párharcaival kezdődik. A XIX. sz.-ban, 1825. alapították meg Pesten a „Pesti Nemzeti Vívóintézet”-et. Friedrich Ignác, az egykori porosz gárdatiszt tanította vívni az akkori magyar közélet kitűnőségeit, közöttük Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt és Wesselényi Miklóst. Az első magyar vívóintézet megszűnése után, 1849. Keresztessy József nyitott vívótermet a magyar fővárosban. Később Sztrakay Norbert (akinek vívóterme Gerentsér László egyetemi vívómester vezetése alatt ma is fennáll), Halász Zsiga, Vay Lajos gróf, Fodor Károly, lovag Arlow Gusztáv, Rákossy Gyula, Leszák Károly, Lovas Gyula és Gerentsér László vezették be az ifjúságot a vívás művészetébe. 

 1893. folyt le Budapesten az első vívóakadémia, amelyet olaszok rendeztek. Egy év múltán a Magyar Atlétikai Club-nak a Nemzeti Lovardában rendezett akadémiája már oly nagy erkölcsi sikerrel végződött, hogy 1895. már megrendezhette a MAC a Vigadóban az első nemzetközi vívóversenyt, amelynek az osztrákok részvétele adta meg a nemzetközi jelleget. Győztese a magyar Iványi Gyula volt, de a többi versenyszámot, közöttük a mesterversenyt az osztrákok nyerték, akik a bécsújhelyi K. u. K. Akademie der Fechtkunstban elsajátították az egész világon korlátlanul uralkodó olasz stílust.

 Az olasz fegyverek diadalmaskodtak abban az időben nálunk is és ennek befolyása alatt a MAC olasz mestereket szerződtetett. Első helyen áll ezek között Santelli Italo, a millenáris kardverseny győztese. A mai napig is az ő iskolájából kerül ki a magyar vívók java. Giroldini Frederico és Toricelli Angelo volt a másik két olasz mester, akiknek útmutatása nyomán indult el a magyar vívósport a mai dicsőség felé. Az olasz vívórendszer technikája, párosulva a magyar faj kitűnő tulajdonságaival, megteremtette a magyar vívórendszert, amelynek Gerentsér László iskolája volt a megtestesítője, szellemi vezére pedig Nagy Béla. És ezzel megindult a magyar vívósport renaissance-a. 1900 óta egész Európában a magyar kard győzedelmeskedik. A londoni olimpiász egyéni karddöntőjébe öt magyar került, a stockholmiba hét, a párisiba és az amsterdamiba 3—3. Londonban és Stockholmban Fuchs Jenő, Párisban Posta Sándor, Amsterdamban vitéz Tersztyánszky Ödön nyerte az egyéni kardvilágbajnokságot. Londonban, Stockholmban és Amsterdamban a kardcsapatvilág-bajnokság is magyar kézre került. 

 1925 óta európai vívóbajnokságokat is rendez a nemzetközi vívószövetség. Az elsőt Ostende-ban tartották meg, ahol Garay János nyerte meg a kardbajnokságot. 1926. Budapesten, 1928. Vichy-ben rendezték meg az Európa-bajnokságot. Mindkét helyen Gombos Sándor, Santelli mester tanítványa lett az európai kardbajnok 1929. még egy Európa-bajnokot adott a Santelli-iskola Glykais Gyula személyében. 

 A leghasználatosabb vívófegyverek: a vívótőr (fleuret, rapier, fioretto), a kard (sabre, sciabola, Säbel), a párbajtőr (epée, spada, Degen) és végül a szurony (bajonette). A vívás céljai a következők: tanulás, begyakorlás, barátságos mérkőzés, akadémiai vívás, versenyvívás és párbaj. A tanulás és a begyakorlás a mester felügyelete alatt történik és a versenyvívás alapfogalmainak elsajátítását célozza. A barátságos mérkőzésen két vívó próbálja ki képességeit és gyorsaságát. Az akadémiai vívás a vívóművészet szépségeinek bemutatása meghívott közönség előtt, ünnepi keretek között. A versenyvívásnál többen mérkőznek egymással és itt a versenybíróságnak az a feladata, hogy megállapítsa, vájjon a résztvevő versenyvívók között melyik a legjobb. A mérkőzésnek assaut (asszo), a kapott és adott találatoknak touche (tuss) a szakkifejezése. A versenyvívásnál a küzdő felek négy tussra, nemzetközi és bajnoki versenyeknél öt tussra mérkőznek. E két utóbbi esetben tisztán az adott és a kapott tussok arányát mérlegelik a versenybírák, akik azt figyelik, hogy hol esett tuss és ha mindkét fél érintve lett, hol esett érvényes találat. Aki ellenfelének előbb adott négy, illetve öt tusst, az győzött. A verseny győztese viszont az lesz, aki a legtöbb győzelmet aratta ellenfeleivel szemben. 

 A párbajvívás két félnek lovagias ügyből keletkezett mérkőzése sebzőképes fegyverekkel, az előre megállapított feltételekkel, két-két megbízott és egy-egy orvos jelenlétében. 

 A versenyen megjelent összes bírák együttesen alkotják a versenybíróságot. Az ítélőbiróság (zsűri) az a három v. öt zsűri tag, amely a mérkőzéseknél éppen bíráskodik. A versenyen a szükséghez képest fellebbezési bíróság (jury d’Appel) alakulhat, amelynek feladata a verseny közben emelt óvások felett határozni.”

 Per pillanat még nem tudni teljes bizonyossággal, de ezt a szócikket -- valószínűleg -- Siklóssy László művelődéstörténész írta, mivel szerepel a lexikon szerkesztői között. [3]

__________________________________________________

1. Tolnai Új Világlexikona 18. Vég-Zs (Budapest, 1930), 104-106. Forrás.
2. A szócikkben található képek.
3. Tolnai Új Világlexikona 1. (Bp., 1926)

Vendégkönyv

A kiállítás vendégkönyvéből.

„Mindig nagy örömünkr* szolgál a magyar vívás történetét jobban megismerni. Ez a kiállítás egy hiánypótló a hajdani Magyarország ma már elcsatolt területeink vívóéletét feleleveníteni.

Kár hogy az anyag kevés lehetőséget, bepillantást ad a Selmecbányán zajlott vívóéletről. (1) Talán több adat, újságcikk történeti bemutatás többet nyújtott volna. (2) Gondolom nemcsak lovag Alov Gusztáv tevékenykedett Selmecen. (3) A párbaj egy járulékos elem* volt a vívósportnak de nem a fő ****. (4)

Itt többet látni, olvasni a párbajokról mintsem Selmeci városi és egyetemi vívósportról. (5) Kassán és Lőcsén nagyobb publicitást kapott a vívás de ettől még lehetett volna több adatot is bemutatni. (6)

Köszönjük a szervezők munkáját és re*** egyszer majd még több ismerethez juthatunk e hajdani virágzó felvidéki magy. város vívásáról.”

Dr. Salamon Gábor

* = jelöli az olvashatatlan szövegrészt. A mondatokat én számoztam.

„Gratulálok a jó kezdeményezéshez, és a szép kiállításhoz. Örülök, hogy részt vettem a megnyitón. További sok sikeres munkát.”

Németh Árpád

„Köszönet és gratuláció a szervezőknek a kiállítás létrejöttéért.”

Patócs Béla

________________________________

1. Mindhárman vívómesterek.
2. Kimondottan örülök minden konstruktív kritikának. Egy kicsit később reagálni is fogok Salamon úr észrevételeire. 
3. (1) (2): A selmecbányai egyetemi életről 1 db tanulmány készült 1896-ban, meg pár helyi újságcikk foglalkozik vele. Vannak még adataink az ottani gimnáziumi vívóéletről (evangélikus líceum évkönyvei). Elképzelhető, hogy a jövőben további adatok is előkerülnek a selmeci vívással kapcsolatban.
4. (3): Jelenleg egyetlen képesített vívómester selmeci tevékenységéről tudunk, ez Arlow Gusztáv. Harwich tanulmányából kiderül, az ottani akadémisták már korábban - 1907 előtt - is szerettek volt vívómestert szerződtetni, de nem jártak sikerrel.
5. (4): A megnyitón elhangzott, hogy főleg az 1896 és 1912 közötti időszakra kívánt koncentrálni a kiállítás. Ebben az időszakban a párbajozás, illetve az arra való felkészülés komolyan motiválta a vívókat. Valószínűsíthető, hogy akkoriban a vívás tanulásában fele-fele aranyban volt jelen a sport és a párbajozás mint motivációs tényező.
6. (5): A kiállítás 4 képpel illusztrálja a vívásoktatást, és pontosan ennyivel a párbajozást. Egy újságcikk, 1 összefoglaló, 2 életrajz mutatja be a selmeci vívást; 3 újságcikk a párbajozást. Arányaiban nincs túlsúlyban a párbajozás mint téma.
7. Köszönöm a kritikai észrevételeket!

Virtuális

Virtuális kiállítás

A plakát

"Összefoglaló
  Pont 100 éve annak, hogy a Bányászati és Erdészeti Főiskola kénytelen volt elhagyni Selmecbányát. Az 1918-at megelőző évtizedekben pezsgő egyesületi sportélet - tornászás, atlétika, vívás, birkózás, túrázás - folyt az Akadémián. A kiállítás a selmeci vívás legizgalmasabb időszakát szeretné bemutatni korabeli fényképek és tárgyak segítségével.

  Az összegyűjtött anyag két nagyobb tematika szerint lett csoportosítva. A vívásoktatás tárgykör azokat a vívóeszközöket (kardokat, fejvédet, vívókesztyűket) mutatja be, melyekhez hasonlókat a selmeci diákok is használtak a gyakorlás során. Továbbá korabeli vívókönyveket láthat az érdeklődő, megismerheti az akadémiai vívóklub 1860 és 1918 közötti történetét, a Selmecbányán oktató lovag Arlow Gusztáv vívómester életútját.

A kiállított tárgyak másik része a XIX. század utolsó évtizedeinek, illetve a XX. század elejének párbajmániás hangulatát kívánja érzékeltetni. Annak az időszaknak a soha vissza nem térő, Krúdy Gyula által finoman megrajzolt légkörét, amikor a vidéki gimnazista diáktól kezdve a székesfővárosi neves politikusig bezárólag sokan és sokszor párbajban kívánták bizonyítani úriember mivoltukat. Akkor még gyakran megtörtént, hogy a vívóegyletben tanultakat kardpárbajban is hasznosítani tudta a felkészült sportoló. A párbajvívás gyakorlására szolgáló kardok, Clair Vilmos legismertebb munkája a Párbaj-Codex egészítik ki a korabeli újságokban megjelenő - néha véresen komoly - történeteket." [BE] 

Selmeci hagyományőrzők

A kiállításon 2 tárló és 10 tabló látható. Tablók:

1. A kiállítás plakátja.
2. Összefoglaló (10 mondat); akadémiai hallgatók kardokkal 

   (bányász és erdész egyenruhában).
3. A Selmeci Akadémia rövid története; az Athletikai Club történetének 

   fontosabb évszámai; Arlow Gusztáv életrajza; adatok Harwich Ernőről.
4. 1909-es újságcikk a házi versenyről; csoportkép a klubtagokról (1890).
5. Arlow arcképe karddal (1901) [AR]
6. Vívók (1894, 1902)
7. Párbajozó vívóállásban (53. ábra) [AR]
8. Párbajozók
9. Újságcikkek párbajokról (Tisza vs Károlyi, Keglevich, egy párbaj Arlow termében)

Végül, a 10. tablón látható az 1890-es érme, Németh Árpád vívómester életrajza (+ egy jó kép a FB-ról), valamint a kiállítás impresszuma.

Tárlók:

• 2 vívókard (krómozott, gömb) (3), Cemens Jung; könnyű fejvéd (700+ g), könyökvédő; 2 vívókesztyű; Arlow könyv (1902)
• 2 párbajvívás gyakorló (1), (2); Murz Frigyes könyve (1890); Clair Vilmos Párbaj-Codexének 14. kiadása (1927); Magyar párbaj (2002); vívóplakettek.

Lassan kezdünk...

 Érdeklődők

Hagyományőrző vállak

Szakmai társalgás és borozgatás
 

Búcsú...

Képek: Lady P.

Tercállás

  A topikban pont ez a téma került terítékre. A felső képen a két véglet látható: a teljesen nyújtott karú terc vívóállás Del Frate 1868-as könyvében és egy másik változat Parise 1884-es művéből. Az alsó kép pedig azt mutatja, amikor az olaszok már kialakították az egységes kardvívásukat, és azt kezdték el tanítani világszerte: Britanniától a cári Oroszországig.

  Két kép szemből mutatja a terc vívóállást (Fig. 3), valamint terc meghívást (Fig. 19). Az ábrák Barbasetti 1899-es könyvéből lettek kiollózva. (Érdekes, hogy a 19. ábra teljesen megegyezik a 24. ábrával, ami tercvédést mutatja). A kicsi képeken Leszák (1906), Arlow (1902) és Barbasetti (1899) könyveiben bemutatott tercállás látható oldalról. Határozottan meglepő, hogy milyen mértékben azonos a könyök és a törzs közötti távolság ezekben a könyvekben.

BA:  távolság a könyök és a felsőtest között pont 1 talpnyi (legyen 1 talp = 25+ cm), 1899
AR:  némileg - 5-6%-al - több, mint egy talpnyi távolság, 1902
LE:  ~1 talp, nem lehet pontosan kimérni, a vívóruha miatt nem azonosítható a könyök
GE:  pontosan 1 talp (68. ábra, Gerevich Aladár terc vívóállásban), 1944

Mozaikdarabka

Egy újabb, apró mozaikdarabka került a helyére.

  Az 1917-es huszárszabályzatban ilyet olvashatunk: „135. A vívó oktatásnál könnyű, 2 cm. széles pengével bíró kardot kell használni.” Ezt összekapcsolhatjuk az Arlow könyv megfelelő passzusával: „Egyébiránt ott, ahol a segédek lovassági kardban állapodnak is meg, nem szoktak a felek kezébe 20 mm.-nél szélesebb és 1 klgr.-nál nehezebb kardot adni.” [AR, 228] (A szerző megjegyzi, hogy lovassági kard 39 mm széles.)

  Így teljesen reálisnak tűnik az az elképzelés, hogy lovassági karddal történő párbajoknál kiköszörűlt, de nem kifent - azaz borotvaéles - lovassági gyakorlókardokat adtak a felek kezébe. Ezzel teljesült az elvárás, hogy lovassági eszközökkel történjen a kardpárbaj, ugyanakkor a viszonylag könnyű fegyverek nem okoztak túl veszélyes sérüléseket. Azzal, hogy milyen sebeket lehetett ejteni a nehezebb huszárszablyákkal, Arlow kimondottan tisztában volt, nem véletlenül említette az 1902-es könyvében a 750 gr-os határt.

  De arról, hogy Arlow Gusztáv pontosan mit is tapasztalt meg, egy másik bejegyzésben szeretnék írni. ;-)

Inkvartata

A grundvívás könyvben csak érintőlegesen - és érdekességként - lett megemlítve az inkvartata vívóakció.

Idézet a könyvből:
 „A modern sportvívás - legjobb tudomásom szerint - egyetlen olyan akciót ismer, melynél megtörténik a vívóvonal elhagyása. „Beugrásnál előreugrunk, akként, hogy jobb lábunk egy lábnyira előre a vívóvonalra essék, míg a bal láb 45° alatt a vívóvonaltól jobbra kerül, bal vállunkat pedig erélyesen hátrarántjuk.” [AR, 18;  171, 52. ábra] Egy másik leírás szerint „először kis kitörést csinálunk, majd bal lábbal hátra és jobbra kilépünk, s a kosarat egyidejűleg balra eltoljuk.” [TG, 208; 71. ábra] A beugrás, más néven inkvartata leírása csak érdekességként került az edzés anyagába. Ezen vívóakció gyakorlásával várjunk addig, míg nem sikerül megtanulni az egyszerűbb oldalmozgási lehetőségeket.” [GV, 145] [1]

Mivel a recenzens vívómester is megjegyzést fűzött ehhez a részhez, ezért érdemes pár dolgot tisztázni.

Az Arlow könyv 52. ábrája - Beugrás belső arcvágással (inquartata) - alapján nem kapunk túl használható útmutatást az akció végrehajtásával kapcsolatban. (Nem túl jó a fénykép minősége, sőt a vívók elhelyezkedése sem teljesen egyértelmű.)

 Sokkal könnyebben értelmezhető a Tomanóczy könyv (1942) vonatkozó szakasza. Ebből kiderül, hogy egy utolsó ütemű feltartó vívóakcióról van szó, amelynek a „befejező vágása vagy szúrása a belső felső résekre esik: inkvartata a nevük” [TG, 208], végrehajtása pedig a fenti idézetben van leírva. A 71. ábra azt illusztrálja, amikor a támadó - a bal oldali vívó - nagytávolságról egyenes fejvágást hajt végre (kitörésben látható) [2], míg a terc- vagy szekondállásból induló, védekező fél apró kitöréssel csökkenti a vívók közötti távolságot, majd bal lábbal kilép jobbra és hátra, ezzel szinte kitér a fejvágás elől. (Az Arlownál szereplő váll hátrarántás is ezt a célt szolgálja.) Közben a védekező balra tolt kosárában elakad a támadó pengéje, és a feltartó szúrás eléri az ellenfél bal mellkasát (belső felső rés). Tomanóczy még annyit fűz hozzá az inkvartatahoz, hogy „az utolsó ütemű feltartó szúrások (vágások) végrehajtása rendkívül nehéz: ehhez kitűnő tempóérzék, nagy gyakorlati készültség és gyorsaság szükséges”.
__________
1. 34. edzés, Oldalmozgás szakasz.

2. Ez a 208. o. szereplő első példából derül ki.

750+ g

Ha Arlow sejtette volna, hogy az egész könyvéből ezt az egyetlen részt fogják idézni, vitatni a legtöbbet, akkor biztosan gondosabban fogalmazott volna.

"A kardnak soha nem szabad 75 dekánál nehezebbnek lennie, mert súlyosabb karddal már nem lehet vívni." [AR, 228] (Arlow-határ) [1]

Újra és újra elolvasva az idézetet, az egész oldalt, illetve a fejezet elejét úgy tűnik, hogy a következő dolgokra gondolhatott a szerző:

a) egy átlagos fizikummal rendelkező, képzetlen ember, akit fel kell készíteni a párbajra (paukolás), nem tud hatékonyan forgatni egy 750 g-nál nehezebb párbajszablyát; nem vívni fog vele, hanem félelmében kaotikusan csapkod majd (lásd Gárdonyi Géza esetét a barátjával, eredmény: egy majdnem levágott bal kar, két megsérült párbajsegéd); [2]

b) egy tapasztaltabb vívó ugyan hatékonyabban fogja forgatni a nehezebb kardot, de egy ilyen kiélezett helyzetben túlságosan belelendül majd, és nem fogja határolni a vágásait (erőszakosan átvágja a védéseket és hatalmasokat fog támadni stb.) (lásd Wesselényi párbaját, eredmény: egy eltört markolatkengyel, 4 levágott ujj; Herczeg Ferenc egyetlen honaljvágással sebesítette meg ellenfelét, aki a szakszerűtlen ellátás miatt pillanatok alatt elvérzett);

c) és minden egyéb, ami a két véglet között még elképzelhető.

 Szóval, meztelen felsőtesttel meg egy nehéz szablyával már nem vívás lesz a párbaj során, inkább élet-halál harc, méghozzá úgy, hogy a felek nem is lesznek teljesen tisztában a bevállalt kockázat mértékével.

 A lényeg az idézet szövegkörnyezetében keresendő: Arlow csupán a szablyapárbajokra tesz megállapítás, hiszen pár sorral később leírja: "A rendes párbajkard súlya 40-60 dkgr., a penge szélessége 12-16 mm. széles szokott lenni." Csupán lejegyzi a korabeli szokásokat, egy ajánlást tesz, nem pedig egy általános és örök érvényű megállapítást, amely egyformán igaz a római lovassági kardra (II-III. sz.), a németalföldi rapierra (XVII. sz.) vagy a huszár szablyára (XIX. sz.), és egyáltalán az egész vívásra.

___________________________

1. 2018-as kiegészítés: Mivel ez az adat Arlow 1902-es könyvében jelenik meg, így VSz a vívómester megérdemli, hogy a nevét viselje ez a határérték.
2. Ez az állítólagos karlevágás Clair Vilmos (2002) könyvének olvasása után maradhatott meg: „...sőt bal karját szinte tőből levágta”. A korabeli újságok (1890) sokkal pontosabban tudósítottak az esetről.

Szabadvívás 1.

"A vívó egész tudását és ügyességét a mérkőzésben használja fel, mely a vívástanulás tetőpontja: végcélja.

A mérkőzés (assaut) két vívó küzdelme abból a célből, hogy egymást a vívóművészet eszközeivel legyőzzék. Gyakorlati alkalmazása tehát a mérkőzés az iskolában megszerzett elméleti tudásnak és teknikai képzettségnek: hű képe és kifejezője a két vívó művészi képességének. A mérkőzésnek a vívók között férfias, lovagias küzdelemnek kell lennie, melyben egyenlő tudás és ügyesség mellett a szellemi fölény lesz a döntő.

Az iskola az eszközöket nyújtja; a mérkőzés feladatát ezeknek alkalmazása képezi."

[Arlow, 197]

Arlow (1902)

 Lovag Arlow Gusztáv 1902-ben megjelent A kardvívás című könyvének képanyagát fogom ide feltölteni a köz javára.

Frissítés (2019.X.17.):

  2012-ben azért töltöttem fel ide a könyv fényképeit, mert az akkori másolatok rossz minőségű képeit gyakorlatilag semmire sem lehetett használni. Mivel a vívómester könyve teljes egészében és kiváló minőségben elérhető a MEK-en, így néhány régi bejegyzést más célra fogok felhasználni.