Marozzo

 Egy HEMA-ról szóló cikket szeretnék megosztani, ami a Pajtás c. úttörő lapban jelent meg 1979-ben Dávid Sándor tollából. A cikk teljes szövege:

Fegyver volt sportszer lett

 Mire d’Artagrian, a keményfejű gascognei legény Treville úr palotájában a földszintről felért az első emeletre, annyi párbajban vett részt, amennyi egy embernek egész életére is sok. Amint azt a Három testőr című kitűnő könyvből jól tudjuk, Athos, Porthos, és Aramis külön-külön is félelmetes bajvívó volt, s hősünknek mind a hármukkal meggyűlt a baja. Mai fejjel, mai ésszel nehéz elképzelni, hogy a párbajok tömege, úgyszólván semmiért történt, s ez nemcsak a regényekben volt így, hanem a való életben is. Meglökni valakit az utcán, rálépni valakinek a lábára, vagy csak „ferdén nézni” rá ... már elég ok lehetett a megvívásra. 

Vívóiskola az időszámítás előtt

 A vívás persze nem d’Artagnanékkal kezdődött, hanem sokkal előbb. És nem is volt annyira elegáns, mint az ő korukban. Mert ha — mondjuk — egy régi római harcos a csata hevében nagyot csapott rövid, tömzsi kardjával az ellenfele pajzsára, ismerve a vaskohászat akkori állapotát, az a kard bizony gyakran eltört. Ekkor aztán harcosunk eldobta, és bírókra, vagy ökölharcra kelt ellenségével, és a szépen indult vívópárbajt heves verekedéssel fejezte be. 

 Ez a módszer viszont megint csak nem halt ki a régi rómaiakkal. Később, a középkorban, amikor a lovagok már nehéz páncélba öltöztek, s ehhez is megtalálták a megfelelő fegyvert, a két kézzel fogott és forgatott pallost, még mindig dívott ez a „birkózós csel”. A nehéz pálossal ugyanis csak nagy nekikészülődés után, és ritkán lehetett egyet-egyet — igaz, akkor súlyosat — vágni, s ha az ember úgy istenigazából odavágott, hát utánaszaladt maga is. Ezért aztán az ellenfelek állóhelyben hajlongtak, ijesztgették egymást, cseleztek, mígnem valamelyikük megunta és vágás helyett eldobta a pallost, gyorsan odalépett ellenfeléhez, ledöntötte (mekkorát lehetett a páncélban esni!), kicsavarta a kezéből a fegyvert.

Pallos helyett rapir

 Egy szó mint száz: a vívás ilyen vagy olyan formában azóta létezik, amióta világ a világ. Az első írásos (rajzos) emlék időszámításunk előtt 1190-ből származik. III. Ramszesz fáraó építette a mai Luxor közelében fekvő Madinet-Habu templomot, amelynek falát domborművek díszítik. A reliefen többek között fül-védős maszkot viselő vívókat láthatunk, sőt, megfejtették a feliratokat is, amelyek közül az egyik így szól: „Vigyázz és figyeld és csodáld bátor kezem suhintását!” Akkortájt tehát már vívtak, sőt, ismerték a vívás valamilyen sportszerű válfaját is — erre utal legalábbis a fejvédő. 

 Ám ne essünk túlzásba. A mindenkori vívóeszköz, a római rövid egyenes kard, a hosszú, kétkezi pallos, a husáng és minden más, a maga korában elsősorban fegyver, félelmetes fegyver volt. A vívást tehát évszázadokon, sőt évezredeken át ez tartotta életben. De amíg idáig eljutott, sokat változott. alakult maga a fegyver. Mivel a vívás tudománya minden korban nagy jelentőséggel bírt, igen hamar megszületett szakirodalma is. Spanyolországban 1295-ben jelent meg Filippo Dal Serpente kézírásos műve, az első vívószakkönyv, amely a vívás technikáját tárgyalja, ismerteti a fegyvert és a taktikát is.

 Az Opera Nova, Achille Marozzo bolognai vívómester munkája 1536-ban jelent meg — és bizonyíthatóan mérföldkövet jelent a modern vívás fejlődésének útján. Addig a kétkezi pallos, és a nehéz páncél volt az uralkodó. Marozzo mester találta fel az új fegyvert — a rapirt.

A rapir, bár még mindig súlyos fegyver, de már elég könnyű ahhoz, hogy fél kézzel is hasznosan forgatható legyen. Eleinte még vágni is lehet vele (hiszen lényegében egy hegyes, egyenes, hosszú fegyver), de hamarosan kizárólagosan szúrófegyverré válik. Marozzo után ötven évvel ugyanis a tudós, matematikus és építész Camillo Agrippa világosan bebizonyította, hogy a szúráshoz kevesebb erő szükséges, ráadásul sokkal nehezebb védeni, mint a vágást. 

A vágástól a szúrásig

 Közben persze a fegyver maga is átalakul. A lapos, elülső harmadában még éles penge keresztmetszete megváltozik, vaskosabb, lapos négyszög lesz, majd rövidesen felveszi mai alakját, amely leginkább a háromélű vonalzó keresztmetszetéhez hasonlít, vágóéle már nincs, hegye viszont, mint a tű. Már csak szúrnak vele. D’Artagnan és a három testőr fegyvere már ilyenforma. A szúrás biztosan hatol át a bő, lebernyeges ruházaton, nem akad fönn, mint a vágás. Egy időben a vívók bal kezében (illetve: a másik kezében) pajzsot, köpenyt, esti párbajoknál lámpást, vagy rövid pengéjű tőrt találunk. Ezzel a kezével, és a benne levő szerszámmal védett a vívó, míg a másik kezében levő rapirral támadott. Később aztán a könnyen kezelhető rapir átvette a védő feladatokat is, feleslegessé tette a másik kéz használatát. 

 Ezt a fegyvert nevezték el a franciák epée-nek. a spanyolok espadon-nak, az olaszok spadá-nák, az angolok small sword-nek, a németek degen-nek. Hozzánk évszázadokig nem jutott el, mert nálunk, és Európának ezen a felén még nagyon sokáig a keleti görbe kard volt a vívófegyver. Amikor aztán, mint sportfegyver mégis eljutott: párbajtőr lett a neve. Le Percbe du Coudray 1635-ben azonban már egy új szálfegyverről ír könyvében. Ez az epée-nél hajlékonyabb, könnyebb (pengéjének keresztmetszete négyzet) és a vívók iskolázásánál, egymás közti gyakorlatozásánál vált be kitűnően. A neve: fleuret. Azaz nálunk: tőr. 

 A francia Enciklopédiában (1735) már szerepel az „escrime” szó, és említést tesznek a vívósisakról is. Még a nagy francia forradalom előtt feltalálják a maihoz hasonló fémrostélyos sisakot — és ezzel már el is érkeztünk ahhoz a korhoz, amelyben a vívás elkezdhetett csak sporttá válni. 

Jelképes legyőzetés

 Persze ehhez még sok minden kellett. A párbajláz megfékezésére például magában a vívásban találták meg az eszközt. Szigorították a szabályokat, az úgynevezett konvenciókat. Ilyen konvenció például: a támadást védeni kell. És csak a védés után jöhet a viszont-támadás — a riposzt. A szigorú szabályok mellett a nagyobb tudású vívók már sokféleképpen nyilvánvalóvá tehették fölényüket, nem kellett ellenfelük megsemmisítésére törekedniük. Hosszú és ellentmondásos folyamat végén ugyan, de létrejött, elfogadottá vált a jelképes legyőzetés ténye. Ekkor vált sporttá a vívás. 

 A párbajtőrrel 1933 óta vívnak elektromos találatjelző gép előtt. A tőrvívásban 1955-ben vezették be a gépet, és kész van már (de nem használják) a kardgép. A találatot nem a kiserkenő vér, hanem színes lámpák jelzik. A küzdelem izgalma azonban megmaradt. Néhány szót kíván még a vívókard története — amely csak 1833-ig nyúlik vissza. Amikor is Giuseppe Radaelli olasz vívómester az addig sportvívásra alkalmatlan, görbe vagy egyenes, de nehézkes kard helyett új fegyvert készített: a könnyű, egyenes pengéjű vívókardot, amellyel szúrni és vágni egyaránt lehet. Így méltó társa a párbajtőrnek és a tőrnek. 

 Hogy milyen is ma egy párbajtőr, a vívófegyverek „doyenje”? Teljes hossza legfeljebb 1 méter, ebből a háromélű, hegyben végződő penge hossza maximálisan 90 cm lehet. A markolatot fogó kezet egy kör (pontosabban félgömb) alakú, 13,5 cm átmérőjű kosár védi. A fegyver teljes súlya a 770 grammot nem haladhatja meg. A tőr pengéje ugyanilyen hosszú, de súlya csak fél kiló, s ugyanilyen súlyú 88 centis pengéjével a kard is. A vívás, bár évezredek óta él, talán soha olyan népszerű nem volt (a sportvívás biztosan nem), mint napjainkban, az egész világon. Hazánkban különösen az, bizonyára azért, mert a legeredményesebb olimpiai sportágunk, az újkori olimpiákon vívóink eddig huszonkilenc aranyérmet szereztek. (Dávid Sándor)

* * *

Mai szemmel kimondottan izgalmas olvasni ezt a szöveget. Majd lesz egy kis elemzés és hibajavítás is.

_________________________________________________

1. Pajtás, 1979. december 20. (Megtalálható az ADT-n.)

Nihil (3.)

Konkrét oldalakhoz kapcsolódó észrevételek
(Folytatás)

57. o.:
„Iskolavívás alapgyakorlatok. Csonka gyakorlatok.”

Szövegváltozás:
Megemlítve, hogy ezek tulajdonképpen az iskolavívás alapgyakorlatainak csonka változatai.

58. o.:
Egy Gerentsér-idézetre - „a szabatos és elegáns vívó nem sokat ugrál és nem él vissza a távolságtartás előnyeivel...” [GE, 118] - írta a bíráló, hogy napjainkban ez már elavult nézet, a mai sportvívás 70%-ban lábmunka stb. („Lábmunka fontossága: kb. 70%-ban a lábmunka dominál.”)

Válasz:
Nem kétséges, hogy a modern sportvívásban ez tényleg így van, de azt is figyelembe kell venni, hogy a grundvívás célja nem az mai olimpiai kardvívás megvalósítása nehezebb vívóeszközökkel, hanem a vívás egy korábbi változatának megismerése. 

65. o.:
„Hárítások gyakorlása
A klasszikus változat: helyben, hátralépéssel, belépéssel (második szándékkal).”

Válasz:
A védések gyakorlása (terc-, kvart-, kvintvédés stb.) mindig helyben történik (pl. 3. edzés, 41-43. o.), külön ki lett hangsúlyozva a fél hátralépések szerepe hárításkor (65. o.), illetve meg lett említve a belépéssel való védés mint elméleti lehetőség (162. o.)

66. o.:
„A szabályváltozások mély nem számít, nem jelzi ki a gép.”

Válasz:
Az oktatás elején csak a csípővonal feletti találatok számítanak, pontosan úgy, mint az olimpiai kardvívásban, de a 40. edzésen a grundvívó megismeri a lábtámadásokkal is, természetesen azok védését is megtanulja, illetve a lábtámadások alkalmazásával kapcsolatos taktikai szempontokat is. Így az alapszíntű vívásoktatás befejezésékor már az egész testét védenie kell szabadvívás közben!

„Magasabb - mélyebb védések?!”

Válasz:
Az iskolavívás során a tanuló elsajátítja az átlagos védési helyzeteket, ugyanakkor szabadvívás közben adódnak ettől eltérő helyzetek, amikor a vívók közötti magasságkülönbség, vívótávolság stb. miatt indokoltak  a magasabban vagy mélyebben vett  védések. (Erről szól a Gerevich és a Gerentsér idézet a 66. o.)

70. o.:
„Hasvágás: kézhelyzet (4. kézhelyzet)?”

Válasz:
Hasvágás = vízszintes vágás az ellenfél hasára, tercállásból jobbról balra. 4. kézhelyzet leírása, 33. o.: „a kard éle balra, ujjak felfelé (kéz szupinációban)”.

71. o.:
„Kistávolságról a fejvágást nem lehet kivédeni.”

Válasz:
Hibásan lett megadva a vívótávolság.

Szövegváltozás:
Kistávolság -> középtávolság

75. o.:
„Riposzt gyakorlása:
- saját tempóra,
- ellenfél tempójára indul a (vissza)támadás.”

Válasz:
A könyvben a visszatámadás számos változatával foglalkozunk.

134. o.:
„Elmélet: vállak lazítása, nyújtó-lazító gyakorlatok. Vívás közben is erőteljes vállfelhúzás-leengedés-lazítás.”

Szövegváltozás:
„(Lásd mit javasolt a merev váll lazítására Borsody László [DU, 19] (1. edzés, Alapállás, Régebbi változat). Ezt a lazító gyakorlatot akár asszó közben is alkalmazhatja a vívó, ha megengedik a körülmények.)”

145. o.:
„Inkvartata: kvart-kizárás? oldalmozgás?!”

Válasz:
A könyvben csak érintőlegesen, érdekességként lett megemlítve az inkvartata.
Részletesen a következő blogbejegyzés foglalkozik a témával:
<blog>

Szövegváltozás:
TG-idézet: kimaradt a bal melléknév.

Nihil (2.)

A Nihil obstat bejegyzés folytatása.

Konkrét oldalakhoz kapcsolódó észrevételek

17. o.:
„...a felállnak kifejezés azt jelenti, hogy a vívók felállnak egymással szemben, vívóállásba a kiválasztott vívóvonalon.” (Recenzensi aláhúzás)

Válasz:
A gyakorlás kezdetén az edzőpartnerek mindig egy felrajzolt vagy már meglévő vívóvonalon helyezkednek el, egymással szemben, vívóállásban, az adott gyakorlathoz megadott távolságra (kis-, közép-, vagy nagytávolságra).

18. o.:
„Egyáltalán nem lesz könnyű feladat edzőtársat találni a vívás gyakorlásához...”
(Recenzensi megjegyzés: „Előadások?!”)

Válasz:
Elképzelhető, hogy ismeretterjesztő előadások segítségével is lehet toborozni edzőtársakat.

„...az ügyesebb pedig nehezítse a saját helyzetét, törekedjen arra, hogy súlyosabb  feltételek mellett is sikerüljön a támadása vagy a védése. Általában a gyakorlatozók arra törekedjenek, hogy maguknak minél nehezebb, az ellenfélnek pedig minél könnyebb helyzetet teremtsenek,...” (Recenzensi aláhúzás)

Válasz:
Ez egy Gerentsér-idézet [GE, 154].

Szövegváltozás:
Némi magyarázó szöveggel kiegészítve. ( súlyosabb <nehezebb, kedvezőtlenebb> )

25. o.:
„Mély vívóállás:  nem csak a gyors kitöréshez, hanem az előre-hátra mozgáshoz is.”

Szövegváltozás:
Kiegészítve: „meg az előre- vagy hátralépéshez!”

„Lépés előre: a 3. pont: a súlypont emelkedése hiba.”

Szövegváltozás:
Kiemelve a hiba szó.

37. o.:
„Lépés előre: kezdőknél a lépéshossz kb. 1 lábfej.”

Szövegváltozás:
Kiegészítve: „(Kezdőknek az ajánlott lépéshossz kb. 1 lábfej.)”

45. o.:
„A mai sportvívásnál már nincs 2 m-es figyelmeztető vonal.”

Szövegváltozás:
Töröltem a kifogásolt részt.

54. o.:
„Túl erős fejvágások...”

Szövegváltozás:
A lehetséges retinaleválással kapcsolatos részt töröltem.

55. o.:
„Mellvágás... Áthúzással, érintéssel.”

Válasz:
A könyv szövege külön nem foglalkozik az áthúzott mellvágással, csupán azt a változatot mutatja be, amikor a penge egy ponton érinti az ellenfél testét, és rögtön visszatér vívóállásba. A kardírás jelei között viszont már szerepel (m/) = áthúzással végzett mellvágás. Gyakorlás közben foglalkozunk az ilyen vágással.

(Folytatás a következő bejegyzésben: Nihil (3.) )

Nihil obstat

Nihil obstat [1]

  Korábban már említettem a Vívás mint harcművészet topikban, hogy elbírálásra odaadtam a grundvívás könyvet egy vívómesternek, még tavaly decemberben. Januárban vissza is kaptam, most pedig szeretném ismertetni a bíráló észrevételeit. Ezek vagy általános észrevételek (* jelölve), vagy egy adott oldalon található szövegrészre vonatkoznak. A recenzens megjegyzései az alábbi rendszer szerint kerülnek ismertetésre: előbb idézem az észrevételt, illetve ha szükséges, akkor a kapcsolódó részt a könyv szövegéből (dőlt betűs idézet), utána következik az erre adott választ, illetve az ezzel kapcsolatos szövegváltozást, amennyiben volt ilyen. [2]

Általános észrevételek

* „Technikai változásokon ment át a vívás. Felgyorsult. Egy 5 pontig vívott asszó 1 perc alatt véget ér.”

Válasz:
Nehezebb vívóeszközökkel nem biztos, hogy ennyi idő alatt véget ér egy küzdelem. Az is fontos szempont, hogy egy grundvívónak még gyakorlóeszközzel a kezében is úgy illene vívni, mintha egy éles kardot markolna, és egy éles karddal nézne farkasszemet! (Nem biztos, hogy egy fegyverrel szemben a vívó bevállalná azokat az akciókat, melyeket védőfelszerelésben, egy vívóeszközzel szemben gondolkodás nélkül megtesz.)

* „Fless törölve!” (+ 126. o. is)

Válasz:
A fless törlése az olimpiai kardvívásból nem korlátozza annak (módosított) alkalmazását a grundvívásban.

* „(keresztlépés nincs)”

Válasz:
A keresztlépés egy fontos didaktikai eszköz a grundvívás elsajátításakor, a szabadvívásban csak igen korlátozott mértékben használható (lásd Kitérés lábbal 158. o.)

* „Összességben nagyon sok az idézet, saját szavakkal egyszerűbben, átláthatóbban lehetne megfogalmazni ezeket. Saját vélemény!”

Válasz:
Kétségtelen, hogy a grundvívás könyv rengeteg idézetet tartalmaz, és bizony egyes idézetek szövege nem túl érhető. Ugyanakkor - főleg - a Gerentsér-idézetek azért szerepelnek ily nagy számban, mert az eredeti könyv ritkaságnak számít, és csak kevés könyvtárban lelhető fel. Azt szerettem volna, ha minél több érdeklődőhez eljutna az eredeti szöveg, ezzel csökkentve az átfogalmazás miatti félreértelmezések számát.

Szövegváltozás:
A legnyakatekertebb idézetek szövegét átfogalmazom, meghagyva az idézet pontos fellelhetőséget. (Folyamatban.)

* „Egyenes vágás, előkészítő gyakorlat:
- helyben,
- kitöréssel (két ütemben, egy ütemben),
- saját tempó,
- az ellenfél tempójában (kéz-, lábtempó).”

Válasz:
Az egyenes vágást a grundvívó helyben - kistávolságról - kezdi el tanulni (4. edzés, 49. o.), akár három részre is bontva a kézmozdulatot, fokozatosan csökkentve az ütemek számát, utána kitöréssel folytatja. Ezeket az iskolagyakorlatokat saját tempóban végzi, azaz akkor támad, amikor akar. Később már az ellenfél kéz- vagy lábmozdulatára indítja az egyenes vágást (kéz-, lábtempó) (11. edzés, Kézről vett tempó szakasz (81. o.), Lábról vett tempó (82. o.))

* „Módszertan: a mozgástanulásban, előrehaladásban
- elfogadható technika esetén,
- ütemezéssel 1,2, majd 1,
- kitöréssel saját tempóból,
- kitöréssel TT tempóra (kar, láb),
- kitöréssel kar-, lábtempóra.”

Válasz:
Lásd az előzőt.

* „Általában "ismétlések száma 5" - szerintem kevés, de a tanítványtól függ, hány gyakorlat(ismétlés) szükséges az elfogadható végrehajtáshoz.”

Válasz:
Jogos észrevétel.

Szövegváltozás:
Külön ki lett hangsúlyozva, hogy ez a szám csupán egy irányadó érték.

* „Mozgástanulásnál: Ha megvan a külső kép [3], akkor lehet gyorsítani.”

Válasz:
„...a mozgásokat először lassan és nagy figyelemmel kell tanulni és gyakorolni s csak ha jól tudjuk azokat, kell az eljárást gyorsítani...” [GE, 34] (2. edzés, Elmélet szakasz)

* „Távolságtartási játék: vívóállásban kezdeményező, védekező, először fegyver nélkül. Találat után megállni...”

Válasz:
A lábmunka „Igazodó” gyakorlata (A) (3. edzés, 44. o.), (B) (4. edzés, 51. o.), (C) (5. edzés, 57. o.)

* „Általánosságban: - gimnasztikai gyakorlatok, - célgimnasztikai gyakorlatok hiányoznak.” (Recenzensi aláhúzás.)

Válasz:
Eredetileg két hivatkozás lett megadva - [LU, 113] és [SZ, 105] -, olyan vívókönyvekre, melyek nagyon részletesen foglalkoznak ezekkel a gyakorlatokkal. Mindkét könyv hozzáférhető még a kisebb könyvtárakban is.

Szövegváltozás:
„(Mind a könyv recenzense, mind a korrektora kiemelte, hogy érdemes jobban kihangsúlyozni a bemelegítés, illetve a célgimnasztika fontosságát, mivel ezek a gyakorlatok felkészítik a vívók testét a gyakorlás során tapasztalható igénybevételre, csökkentik a sérülés veszélyét. Lukovich István könyve (1969), Szabó László könyve (1977) nagyon részletesen foglalkozik ezekkel a gyakorlatokkal.)”

* „Edzésterv: a tanulási szinteket nem lehet meghatározni.
Általában függ:
- a vívó aktuális kondicionális állapotától,
- életkorától,
- előképzettségétől,
- aktuális pszichikai állapotától.
Könnyű, nehéz...”

Válasz:
Jogos észrevétel. Általánosságban elmondható, hogy grundvívást előképzettség nélküli, idősebb embereknek oktatunk, odafigyelve az aktuális terhelhetőségre. Az ajánlások csupán tájékoztató jellegűek.

* „Sportvívás,
együttes -> többszöri szabálymódosítás,
villanykardvívás - nincs <olvashatatlan szöveg>,
együttes támadás - azonos időben indított támadás, penge nélkül,
kettős találat - ambó - párbajtőr, független a láb- és pengetámadástól, egyidejű találat.”

Válasz:
Az együttesek problematikájával, azok elkerülésével számos helyen foglalkozik a könyv.

* „Módszertan:
Mozgástanulásnál egyszerűtől a bonyolultabb felé (terc -> körterc).”

Válasz:
Ezt az elvet követi az egész könyv.

_______________________________________

1. A katolikus egyházi cenzúra engedélye valamely egyházi kiadványon (a.m. semmi akadálya).

2. A recenzens a könyv A4 méretben kinyomtatott változatát kapta meg (188 oldal), az észrevételek számozása ez alapján történt.

3. Elfogadható technikai végrehajtás.

(Folytatás a következő bejegyzésekben: Nihil (2.) )

Inkvartata

A grundvívás könyvben csak érintőlegesen - és érdekességként - lett megemlítve az inkvartata vívóakció.

Idézet a könyvből:
 „A modern sportvívás - legjobb tudomásom szerint - egyetlen olyan akciót ismer, melynél megtörténik a vívóvonal elhagyása. „Beugrásnál előreugrunk, akként, hogy jobb lábunk egy lábnyira előre a vívóvonalra essék, míg a bal láb 45° alatt a vívóvonaltól jobbra kerül, bal vállunkat pedig erélyesen hátrarántjuk.” [AR, 18;  171, 52. ábra] Egy másik leírás szerint „először kis kitörést csinálunk, majd bal lábbal hátra és jobbra kilépünk, s a kosarat egyidejűleg balra eltoljuk.” [TG, 208; 71. ábra] A beugrás, más néven inkvartata leírása csak érdekességként került az edzés anyagába. Ezen vívóakció gyakorlásával várjunk addig, míg nem sikerül megtanulni az egyszerűbb oldalmozgási lehetőségeket.” [GV, 145] [1]

Mivel a recenzens vívómester is megjegyzést fűzött ehhez a részhez, ezért érdemes pár dolgot tisztázni.

Az Arlow könyv 52. ábrája - Beugrás belső arcvágással (inquartata) - alapján nem kapunk túl használható útmutatást az akció végrehajtásával kapcsolatban. (Nem túl jó a fénykép minősége, sőt a vívók elhelyezkedése sem teljesen egyértelmű.)

 Sokkal könnyebben értelmezhető a Tomanóczy könyv (1942) vonatkozó szakasza. Ebből kiderül, hogy egy utolsó ütemű feltartó vívóakcióról van szó, amelynek a „befejező vágása vagy szúrása a belső felső résekre esik: inkvartata a nevük” [TG, 208], végrehajtása pedig a fenti idézetben van leírva. A 71. ábra azt illusztrálja, amikor a támadó - a bal oldali vívó - nagytávolságról egyenes fejvágást hajt végre (kitörésben látható) [2], míg a terc- vagy szekondállásból induló, védekező fél apró kitöréssel csökkenti a vívók közötti távolságot, majd bal lábbal kilép jobbra és hátra, ezzel szinte kitér a fejvágás elől. (Az Arlownál szereplő váll hátrarántás is ezt a célt szolgálja.) Közben a védekező balra tolt kosárában elakad a támadó pengéje, és a feltartó szúrás eléri az ellenfél bal mellkasát (belső felső rés). Tomanóczy még annyit fűz hozzá az inkvartatahoz, hogy „az utolsó ütemű feltartó szúrások (vágások) végrehajtása rendkívül nehéz: ehhez kitűnő tempóérzék, nagy gyakorlati készültség és gyorsaság szükséges”.
__________
1. 34. edzés, Oldalmozgás szakasz.

2. Ez a 208. o. szereplő első példából derül ki.