Hatvágás

  Ez már a sokadik bejegyzés, amely a hatvágással foglalkozik, de mivel még mindig sikerül új dolgokat találni a témában, így úgy gondoltam: ez lesz az évzáró bejegyzésem. [1]

 Először is készítettem egy ábrát, amely feldolgozza az általam ismert legkorábbi magyar hatvágás leírást:

A hat vágás igen híres. A magyar gyermek mindennél inkább igyekszik ezt megtanulni, mint a huszár fő mesterségét. Szerintök a huszár első vágást tesz a ló jobb füle mellett le és oldalvást hátra, a másodikat ugyanott alulról fölfelé, a harmadikat a ló bal füle mellett fölfelé, a negyediket ugyanott lefelé, az ötödiket feje fölött körül kanyarítva, a hatodikat szúrással előre. Első négy vágással védi lova kantárát és vágja oldal felőli megtámadóját; az ötödikkel védi magát hátulról, a hatodikkal előre tör s támad. – Ez a hat vágás falusi magyarázata. [2]

A csillagok jelölik a vágás végét.

(6. támadás  = a szúrás)

  Valamint találtam egy olyan barantás videót 2013-ból, ahol az oktató (Miklós Rudolf) a hatvágás egy alternatív, számomra eddig ismeretlen változatát mutatja be. [3] Szerinte a magyar szablyavívásban a huszár hatvágás a következőképpen történik (17:29):

• jobb felső vágás (1);
• bal felső (2);
• jobb alsó (3);
• bal alsó (4);
• sima fejvágás, 3. kézhelyzetben (5);
• fejvágás fokéllel, belső lendítés után, csuklózva.

_____________________________________________

1. Eredetileg mindenféle statisztikával akartam terhelni az olvasókat, de - nagy valószínűséggel - ez kimondottan unalmas lenne az erre tévedők számára. Pl. az, hogy a kendo vs fencing YT-videóm már 1.901.494 megtekintésnél tart, vagy a topikban lassan elérjük a 8 ezer hozzászólást.
2. Erdélyi János: Magyar közmondások könyve. Pest, 1851 (Az X-vágás nyomában)
3. Miklós Rudolf: Baranta („Miklós Rudolf rövid előadása Mikóházán a barantáról illetve hagyományos magyar fegyverekről: rövid bot, hosszú bot, íj, szablya.”)

Hatvágás (1809)

  Egy kedves vívókolléga hívta fel a közösség figyelmét egy német nyelvű lovassági szabályzatra [1]. A mű pontos címe: Abrichtungs-Reglement für die Cavallerie der Insurrektion des Adels von Ungarn. Konrad Adolph Hartleben pesti nyomdájában készült 1809-ben. Sajnos fraktúr betűtípussal nyomtatták, így elég nehéz olvasni.

  Első átnézésre - szablyavívás szempontjából - nincs benne túl sok érdekes részlet, inkább a lovassági dolgok dominálnak. Viszont Le Marchant (1796) angol könyve után ebben is találunk egy klasszikus hatvágás ábra. [2]

  Némi szöveg is kíséri az ábrát, de annak pontos feldolgozására még várni kell egy keveset.

_________________________________________

1.  A Vívás mint harcművészet c. topikban.
2. Az angol szerző az osztrák huszárság szablyahasználatát tanulmányozta igen alaposan 1794 körül. Tőlük vette át a klasszikusnak mondható szablyás vágóábrát.

Huszárok dicsérete 2.

The Monthly magazine (1812)
(Monthly literary register)

The late Major-General Le Marchant (Page 269) [1]

"He appears to have served his first campaign in the continental expedition of 1793 and 1794, under his Royal Highness the Duke of York. It was while employed on this service that he witnessed the great advantage to be derived in action from the skilful use of the cavalry sword, long practised by the Hungarian hussars; and became convinced of the decided superiority of this skill over the awkward and unscientific mode of their using the sword by the cavalry, whether as a weapon of offence or defence. On his return from the continent, he employed himself with great assiduity and perseverance in improving, and reducing into a system, all that his own experience had taught him on this useful and important point, as well as what additional information he was enabled to derive from other sources. In accomplishing this great object, he is said to have received no inconsiderable assistance from the Adjutatnt of the 16th Light Dragoons, who, we believe, was the officer first selected for initiation into the Austrian sword exercise, with a view to its future introduction into the British service. Major Le Marchant had, however, the honor of first perfecting and digesting that system which was published at the War Office in 1796, by his Majesty's command, and has since been adopted by the British cavalry."

Forrás:
https://books.google.hu/books?id=DWkEAAAAQAAJ

_____________________
1. Le Marchant nekrológja. A tábornok a spanyol handszintéren - a salamancai csatában (1812. április) - halt meg , miközben lovassági rohamot vezényelt. Magyar huszárokkal 1793-1794 között találkozott a németalföldi hadműveletek során. 1796-ban jelent meg a könyve, amiben szerepel a - klasszikusnak mondható - huszár hatvágás (Six Cuts), és a vágások sorrendje.

Olasz vívás (3.)

Mindig örülök annak, ha új szablyavívó anyagok kerülnek a nyilvánosság elé. Ilyenkor lehet látni, hogy pontosan merre haladnak a kollegák és milyen fejlesztések történnek egy adott vívóiskolán (-irányzaton) belül. Érdeklődve olvastam a "Szablyavívás – Alapok" cikket [1]. Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam az "olasz legendával", most inkább a cikk többi részét szeretném elemezni.

Sajnálatos, de nem lehet tudni, hogy pl. az olasz vívással kapcsolatos adatok honnan származnak [2]. Mely könyvek tanulmányozása alapján fogalmazta meg a cikkíró a következő megállapítását: "Az olasz iskola a fegyvereik adottsága miatt vonalas, már-már kissé sablonos." Nem tisztem védeni az ottani vívást, de a jobb érthetőség miatt érdemes felidézni, hogy a modern kardvívás egy viszonylag keskeny páston (1,8-2 m) folyik, sőt korábban, az 1890-es évek környékén az olasz mesterek egy 30-40 cm szélességű deszkán oktatták a vívást. Egyszóval, ebben a változatban nincsen különösebb szerepe az oldalmozgásnak. Az sem mellékes, hogy a Scuola magistrale di Roma-ban, az olasz központi vívómesterképző intézetben oktatott vívást elsősorban párbajozáshoz használták és nem hadivívásra, ami az érvényes találati felület meghatározásában is nyomon követhető.

Hasonló a helyzet a vágásábrákkal. A hatvágással máskor foglalkoznék, pillanatnyilag inkább az olasz vágóiskolát ábrázoló kép lenne érdekes. A szerző 5 vágást jelzett az ábrán: 1 - fejvágás, 2 - belső vállvágás (nyakvágás), 3 - külső csípővágás, 4 - külső vállvágás, 5 - belső csípővágás. Ezeket a vágásokat érdemes összevetni az előző bejegyzésben szereplő ábrával, ami feltünteti az olasz szablyavívás legismertebb vágásait, pontosabban testvágásait. Látható, hogy az olasz vívás is ismeri a vízszintes vagy függőleges síktól eltérő irányú vágásokat (pl. F - emelkedő oldalvágás, amiből hónaljvágás is lehet ; I - áthúzott mellvágás). Nehezen elfogadható megállapítás, hogy az olasz iskola statikus vagy sablonos.

Az 1896 előtti magyar szablyavívás számos részletben tért el a Radaelli által megalapozott vívóirányzattól, de az egész biztos, hogy az olasz vívók is ismerték az egyfajta hungarikumként kikiáltott hatvágást, sőt még a nyolcvágást is. A küzdőstílusuk a korabeli beszámolók, illetve az akkori versenyek eredményei alapján nem igen tűnik sablonosnak.

1. http://szablyavivas.hu/ismertetok-leirasok/szablyavivas-alapok/

2. Ez a magyar szablyavívással foglalkozó részekre is igaz. Nem lehet tudni, hogy leírtak kizárólag a szerző saját tapasztalatának összegzése vagy a cikk megírásakor - esetleg - más szerzők munkáira is támaszkodott.

Huszár hatvágás (2.)

"– Hát testvír, a kardot tudod-e jól forgatni? – kérdé a Württemberg-huszár.
– Mert hej, aki angyala van, nekünk, huszároknak az ám a professziónk. Igyál már, nó!
– Még egyéves huszár sem vagyok, bajtárs – válaszolék –, de azért a kardot csak meg tudom forgatni. Tanultam ám vívni is ily rövid idő alatt.

– Igen ám, megtanultad a hatvágást, úgy-e testvír? – szólt a Württemberg-huszár. – Jaj testvír, az a hatvágás olyan forma gyakorlat, mint amikor az egy íves kicsiny porontyot olyan taszigálható kerek szíkbe helyezik la, hogy járni tanujjík. Igyál már nó testvír! Az a hatvágás – folytatá – csak arra való, hogy a kézcsukló mindenfelí könnyen hajojjík. Hanem hát tanultátok-e a csalfa vágást, meg a
komisz vágást?

– Azt sem tudom mi fán terem az, bajtárs – válaszolék.
– Úgy-e nem! No gondoltam – szólt a Württemberg-huszár, bajuszát megcsavarintva. – Jaj testvír, azokra a vágásokra nem tanít ám bennünket sem a regula [katonai szabályzat], azokra egymást tanítjuk, csak úgy titokban, mert hej nagy hasznát vesszük mi azoknak. Tígedet is megtanítlak, testvír, azokra, mindjárt, ha ugyan hamarosan megtanulod. Ej, aki angyala van, de igyál már nó!
– Iszom, bajtárs – szólék. (Pedig én már csak nyalogattam a bort.)
– Mindjárt megmutatom, testvír, azokat a vágásokat, de künn az udvaron, mert ebben a törpe, kicsiny szobában nem lehet ám karddal vívni. Korcsmárosné! – kiáltott a Württemberg-huszár. – Agyík csak ide egy lepedőt, vagy pedig egy nagy keszkenőt la! Mindjárt visszaadom!
– A manóba, bajtárs – szólék –, talán csak nem akar lepedőbe vagy keszkenőbe takarni, mint a pólyás gyermeket.
– Ne fílj, testvír, mindjárt megmutatom ín, mire szüksíges az, la!
– válaszolt a Württemberg-huszár. – Jer csak ki az udvarra.

Kimentünk.
– No testvír – szólt a Württemberg-huszár –, jer csak ide, hadd tekerem ezt a lepedőt a nyakad körül, mert nem akarlak ín megvágni, testvír, csak tanítni akarlak. A lepedővel aztán a nyakamat körülkötötte.
– Szükségtelen volt ez bajtárs – szólék. – Nem hiszem, hogy a kardjával hozzám érhessen. Kifogom a vágásait, mert tanultam ám én is vívni.
– Igen?! No jó! – szólt a Württemberg-huszár. – Vond ki csak a kardodat s védd nyakadat bal felül, hadd lássam, mikípp nem fírek ín a kardommal hozzád, testvír. Vívállásba helyeztem magamat, kardomat, szokás szerint, a fejemet fedezni, feltartottam, s Württemberg-huszár bajtársnak élesen a szeme közé néztem folyton. Meglehetős jártassággal védtem magamat, egy-egy lépést hátrálva és ismét előbbre haladva, a kardcsapásokat egymás után fogva ki, s már-már örvendtem a diadalnak, midőn a Württemberg-huszár a lábával nagyot toppantott, s kardja balfelől a nyakamon nyugovék, miközben jóízűen nevetett nagy bajusza alól.
– Próbáljuk meg még egyszer, bajtárs – mondám.
– Jól van, testvír – válaszolt a Württemberg-huszár –, akár tízszer is. De most nem fárasztalak olyan hosszasan, hamar le foglak vágni. Védd magad! Megkezdődött tehát köztünk ismét a harc, mely alatt minden erőmet arra kívántam fordítni, hogy a nyakamat balról megvédjem. Hasztalan, akárhogy védtem azt, a Württemberg-huszár kardja ismét csak a nyakamra surrant.

– Ez volt a komiszvágás, testvír – szólt a Württemberg-huszár –, de hátra van még a csalfavágás. Ezt legjobban lóháton lehetne megmutatni. Azonban így gyalogosan is megmutatom. Kípzeld csak, hogy ellensíg vagyok s atakírozok [rohamozok (attackieren, német)] reád lóháton; a kardomat így ni, szúrásra tartom, de jól vigyázz, testvír! A kardomat kiparírozd, különben keresztülszúrlak.
– Na már attól nem félek, bajtárs – válaszolék. – Jöjjön csak bátran s szúrjon, mert fogadom, félrecsapom a kardját.
– Meglátjuk, testvír – szólt a Württemberg-huszár nevetve. – Nézd csak, ín 10-12 lépésre távozom s úgy rohanok reád, szúrásra tartott karddal. No hát vidd magadat. Ezzel a Württemberg-huszár gyors léptekkel rohant reám, hogy keresztülszúrjon; midőn azonban előmbe ért és szúrni akart, én kardommal a szúrás veszélyétől magamat megvédendő, erősen lecsaptam jobbra, hogy az ő kardját a szúrás irányából félreüssem, de nagyon csalatkoztam, amidőn azt hittem, hogy a kardját ütöm félre, csak a puszta levegőben kanyarítottam egyet, míg a Württemberg-huszár kardja ismét a nyakamat érintette balról. Hogy a tisztelt olvasónak e huszár bravour-vágásról fogalma legyen, elmondom röviden, hogy Württemberg-huszár bajtársam azáltal szedett reá, hogy ő csak színleg szúrt, s midőn én a kardját félre akartam csapni, ő visszarántván kardját s villámgyorsasággal intézett vágást balról a nyakamra.

– Hagyjunk fel, testvír, a gyakorlattal s menjünk be a kocsmába, mert borunk meghűlt eddig – szólt a Württemberg-huszár. Bementünk s ismét a borosasztal mellett foglaltunk helyet.
– Miképp viheti e vágásokat oly gyorsan végbe, bajtárs? – kérdém –, hogy szándéka észrevehetetlen. Pedig ugyancsak a szeme közé néztem.
– Ez a mestervágás a mi titkunk – válaszolt a Württemberghuszár –, és ismeretlen az ellensíg előtt is, mert amidőn annak nyitjára reá jönne, már az atyaúristenhez a mennyországba vándorolt. Nagyon ritka eset az, testvír, hogy az ellensíg e vágások elől megmenekülni tudjon. Hosszas gyakorlattal lehet ezeket csak megtanulni. Megtanulnátok ti is, csak lennítek sokáig a mi közelünkben. De igyál, testvír, aki angyala van ennek a subickos világnak. Már megint fogytán van az icce, la!
Alig ürítettünk még egy pohár bort, testvéries egyetértéssel, midőn az utcán trombitaszó harsant meg."    184-186. oldal

Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben
Írta: Imreh Sándor (1830. április 11. - 1895. december 25.), volt Mátyás-huszár (15. huszárezred)

Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta Pászti László
OSzK, Gondolat Kiadó, Bp. 2003
"Két önálló füzetet jelentetett meg, az elsőt 1880-ban Visszaemlékezés az 1848–1849. évi szabadságharcra Erdélyben címmel. Nem tudjuk, mi motiválhatta, hogy ekkor végre megírja emlékeit, de a könyv nagy sikere bizonyára ösztönzőleg hatott rá a későbbiekben... Második füzete, melyben már bővebben írta meg az eseményeket, 1882-ben látott napvilágot, Emlékek az 1848–49-ik évi szabadságharc korszakából Erdélyben címmel."

"Imreh Sándor visszaemlékezéseinek 206 oldalnyi terjedelmű, fólió méretű kötetes kéziratát az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi Fol. Hung. 1022. jelzeten. Mint korábban jeleztem, a szerző részletekben már közreadta visszaemlékezéseit, de teljes terjedelmében jelen kiadásban lát először napvilágot."

Huszár hatvágás

"A huszárok kiképzése

A katonai kiképzés mindig lóháton történt, egy-két napig egy nyújtófa szerű bottal tanulták a huszár hatvágást, majd 2-3 nap múlva már karddal tanulták a huszár hatvágást. Ehhez a hat vágáshoz, vagyis a kard suhintásához erős kar kellett, azért huszárnak többnyire erős embereket vettek be. Ez abban állt, hogy villámgyorsan egy-két másodperc alatt úgy kellett a suhintásokat alkalmazni, hogy az ellenségnek először a két karját kellett levágni, majd combra vágni és a kard alulról felhúzva magunktól elfelé vágva, ezen utolsó vágással az ellenség fejét kellett levágni. Ezt a huszár hatvágást a nagyapám nekünk kis unokáinak a nyújtófával nagyon sokszor bemutatta. Amikor a nyújtófát a kezébe vette, körülnézett, a szobában nincs-e közel hozzá valamelyik kis unoka a hét közül, és azután olyan villámgyorsan suhintott és vágott a nyújtófával, hogy a levegőben a nyújtófát nem is láttuk, csak a suhintását, illetve súgását hallottuk. Akit folyton arra kértünk, hogy még csak egyszer csinálj, az csinálta is többször lelkesedve, a szemei csillogtak, mondhatnánk szikráztak még 70 éves korában is, és minden alkalommal megjegyezte, hogy "hej, csak jó vezér kellett volna a magyarnak". Mikor már tudták a hatvágást természetesen lovon ülve, és vágtatás közben kellett ezeket a vágásokat gyakorolni. Azután megtanították őket, hogyan kell pisztplyt megtölteni, a puskaport, golyót vagyis lőni a pisztolyból, szintén lovon ülve tanulták. A puskaport, golyót, amely ólomból volt, zacskóban kapták és külön a gyutacsot, vagyis a kapsznit. A lövést embernagyságú púpú vagy töltött zsák figurákra. Mikor egy-két hét alatt mindezt megtanulták, mentek a csoporthoz, ahol az ütközetekbe csatákba vitték őket.
EA 2055, 9.
Hatvani Szabó Etelka gyűjtése, Szegvár (Csongrád megye), 1947"

Dömötör Ákos: Hősök és vértanuk
Mondák és visszaemlékezések a szabadságharcról. Bp., 1998, 114. oldal.

Összefoglaló:
"Az 1848-49-es szabadságharc mondáinak és visszaemlékezéseinek a gyűjteménye zömében eddig kéziratos anyagot, évtizedek óta szerényen megbúvó feljegyzéseket tár az olvasó elé. ... A szabadságharc legendás tábornokai ... sokszór igen ellentmondásosan jelennek meg a népi emlékezetben, éppen úgy, mint a császári elnyomást szolgáló Haynau, vagy Rózsa Sándor, a széles körben ismert betyárvezér. Furcsa kémekről szóló izgalmas történetek, a kortörténet tarka mozaikjai, a hétköznapi emberekhez közel álló vibráló életképek érzékeltetik, hogy nemzeti történelmünk népköltészeti visszatükröződése számos ismeretlennek tűnő részletre irányíthatja a figyelmet."

EA = Etnológiai Adattár; centenáriumi gyűjtés kéziratai

Az X-vágás nyomában

Egyes szablyavívók néha arról vitáznak, hogy vajon a huszár hatvágás, hétvágás vagy egyéb X-vágás képviseli az igazán autentikus magyar kardvívó hagyományt. Mások egyenesen valami - hihetetlenül különleges - magyar sajátosságnak kiáltanának ki a hatvágást. Érdemes alaposabban és főleg érzelmi túlfűtöttség nélkül megvizsgálni a kérdést.

A legfontosabb vágási irányokat feltüntető ábrák mindig is szerepeltek az európai vívókönyvekben: Fiore dei Liberi (~1404), Codex Wallerstein (korai 1400-as évek), Philippo Vadi (~1485), Achille Marozzo (1536), Kölner Fechtbuch (1550-es évek), Joachim Meyer (1560-70), Heinrich von Gunterrodt (1579), Salvator Fabris (1606), Jakob Sutor (1612), Bonaventura Pistofilo (1627), Theodori Verolini (1679) és Francesco Antonio Marcelli (1686) (lásd http://www.hroarr.com/the-onion-vor-nach-flow-exercises-part-6/), Giacomi di Grassi (1570) is megemlíti a hatvágást, mint a csukló erejének és hajlékonyságának növelésére szolgáló gyakorlatot. Ebből a felsorolásból Marcelli könyve különösképpen érdekes, mivel ez az első olyan vívókönyv, amiben vázlatosan leírásra kerül a szablya használata.

A lista hossza jól mutatja az ilyen vágási ábrák népszerűségét a hosszúkard-, rapier- és egyéb vívással foglalkozók körében, illetve azt, hogy jóval az újkori huszárság, mint önálló csapatnem, megjelenése előtt már készültek olyan vívókönyveket, amelyekben szerepeltek ilyen ábrák, ezért nehezen elfogadható a magyar huszárság bárminemű elsőbbsége ebben a kérdésben. Napjaink egyik népszerű változata (Six Cuts) Alfred Hutton (1839-1910) brit vívó, szakíró Cold Steel (1889) című könyvében található, aki maga is egy másik könyvből, nevezetesen Roworth (1798) könyvéből vette azt át.

Ezek az ábrák nem tartalmaznak semmiféle titkos tudást, csupán a legalapvetőbb (!) vágási irányokat mutatják be, illetve egy adott vívórendszer teljes tudásanyagának egy apró töredékét képezik. A hatvágás egyik legkorábbi magyar említése Erdélyi János Magyar közmondások könyve (Pest, 1851) című gyűjteményben található: ,,34,30. Megtette a hat vágást. Azaz megtette, a mit kell. – A hat vágás igen hires. A magyar gyermek mindennél inkább igyekszik ezt megtanulni, mint a huszár fő mesterségét. Szerintök a huszár első vágást tesz a ló jobb füle mellett le és oldalvást hátra, a másodikat ugyanott alulról fölfelé, a harmadikat a ló bal füle mellett fölfelé, a negyediket ugyanott lefelé, az ötödiket feje fölött körül kanyarítva, a hatodikat szúrással előre. Első négy vágással védi lova kantárát és vágja oldal felőli megtámadóját; az ötödikkel védi magát hátulról, a hatodikkal előre tör s támad. – Ez a hat vágás falusi magyarázata.ˮ Ebben az esetben a hatvágás nem is pontosan hat vágás, hanem 5 vágás és 1 szúrás. Akit részleteiben is érdekel a téma, annak érdemes beleolvasni pl. a Gyakorlati Szabályzat a Magyar Királyi Honvéd Lovasság számára kiadványokba (2. kiadás, 1889, 3. kiadás, 1917 utánnyomás).

Összegzésképpen elmondható, hogy véleményem szerint nincs ,,igaziˮ és kevésbé ,,igaziˮ hatvágás, mert ez koronként is változott, illetve egy adott korban is voltak egymással versengő rendszerek, amelyek eltérő vívókoncepció, számozás stb. mentén szerkesztették meg ezeket az ábrákat. Természetesen fontos megismerni a különböző vágási sémákat, de nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, hiszen ez olyan, mintha arról folyna komoly tudományos vita, hogy az abc első hat vagy hét betűjét kell megtanulni ahhoz, hogy valaki tudjon olvasni!

Három huszár

 Angol nyelvű leírás:
"Three hussars practicing with sabers
Prints, Drawings and Watercolors from the Anne S.K. Brown Military Collection
Caricatures and cartoons
Notes:
Oblong folio, small folio, 4to, 8vo, 12mo, etc., unbound; mounted and bound in red cloth, white leather label st. gold "Austrian Army in Poland, 1848-50 - original drawings", by Macdonald, '63; upright folio. Title provided by cataloger."

http://repository.library.brown.edu/studio/item/bdr:242401/