2014-02-24

Az X-vágás nyomában

Egyes szablyavívók néha arról vitáznak, hogy vajon a huszár hatvágás, hétvágás vagy egyéb X-vágás képviseli az igazán autentikus magyar kardvívó hagyományt. Mások egyenesen valami - hihetetlenül különleges - magyar sajátosságnak kiáltanának ki a hatvágást. Érdemes alaposabban és főleg érzelmi túlfűtöttség nélkül megvizsgálni a kérdést.

A legfontosabb vágási irányokat feltüntető ábrák mindig is szerepeltek az európai vívókönyvekben: Fiore dei Liberi (~1404), Codex Wallerstein (korai 1400-as évek), Philippo Vadi (~1485), Achille Marozzo (1536), Kölner Fechtbuch (1550-es évek), Joachim Meyer (1560-70), Heinrich von Gunterrodt (1579), Salvator Fabris (1606), Jakob Sutor (1612), Bonaventura Pistofilo (1627), Theodori Verolini (1679) és Francesco Antonio Marcelli (1686) (lásd http://www.hroarr.com/the-onion-vor-nach-flow-exercises-part-6/), Giacomi di Grassi (1570) is megemlíti a hatvágást, mint a csukló erejének és hajlékonyságának növelésére szolgáló gyakorlatot. Ebből a felsorolásból Marcelli könyve különösképpen érdekes, mivel ez az első olyan vívókönyv, amiben vázlatosan leírásra kerül a szablya használata.

A lista hossza jól mutatja az ilyen vágási ábrák népszerűségét a hosszúkard-, rapier- és egyéb vívással foglalkozók körében, illetve azt, hogy jóval az újkori huszárság, mint önálló csapatnem, megjelenése előtt már készültek olyan vívókönyveket, amelyekben szerepeltek ilyen ábrák, ezért nehezen elfogadható a magyar huszárság bárminemű elsőbbsége ebben a kérdésben. Napjaink egyik népszerű változata (Six Cuts) Alfred Hutton (1839-1910) brit vívó, szakíró Cold Steel (1889) című könyvében található, aki maga is egy másik könyvből, nevezetesen Roworth (1798) könyvéből vette azt át.

Ezek az ábrák nem tartalmaznak semmiféle titkos tudást, csupán a legalapvetőbb (!) vágási irányokat mutatják be, illetve egy adott vívórendszer teljes tudásanyagának egy apró töredékét képezik. A hatvágás egyik legkorábbi magyar említése Erdélyi János Magyar közmondások könyve (Pest, 1851) című gyűjteményben található: ,,34,30. Megtette a hat vágást. Azaz megtette, a mit kell. – A hat vágás igen hires. A magyar gyermek mindennél inkább igyekszik ezt megtanulni, mint a huszár fő mesterségét. Szerintök a huszár első vágást tesz a ló jobb füle mellett le és oldalvást hátra, a másodikat ugyanott alulról fölfelé, a harmadikat a ló bal füle mellett fölfelé, a negyediket ugyanott lefelé, az ötödiket feje fölött körül kanyarítva, a hatodikat szúrással előre. Első négy vágással védi lova kantárát és vágja oldal felőli megtámadóját; az ötödikkel védi magát hátulról, a hatodikkal előre tör s támad. – Ez a hat vágás falusi magyarázata.ˮ Ebben az esetben a hatvágás nem is pontosan hat vágás, hanem 5 vágás és 1 szúrás. Akit részleteiben is érdekel a téma, annak érdemes beleolvasni pl. a Gyakorlati Szabályzat a Magyar Királyi Honvéd Lovasság számára kiadványokba (2. kiadás, 1889, 3. kiadás, 1917 utánnyomás).

Összegzésképpen elmondható, hogy véleményem szerint nincs ,,igaziˮ és kevésbé ,,igaziˮ hatvágás, mert ez koronként is változott, illetve egy adott korban is voltak egymással versengő rendszerek, amelyek eltérő vívókoncepció, számozás stb. mentén szerkesztették meg ezeket az ábrákat. Természetesen fontos megismerni a különböző vágási sémákat, de nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, hiszen ez olyan, mintha arról folyna komoly tudományos vita, hogy az abc első hat vagy hét betűjét kell megtanulni ahhoz, hogy valaki tudjon olvasni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése