Magyar szablya (2.)

A hibásan leírt FRIHGIA szó miatt a keresés egy érdekes lengyel találatot adott. Egy ingyenes hírdetési oldalon kínálták eladásra a lenti XVII. sz. szablya pontos másolatát.

"Replika: Szabla Węgierska XVII wiek z książki W.Zabłockiego (Szable Świata) dług.całkowita 940mm.głownia 820mm.szer.głowni pod jelcem 33mm.na zastawie 31mm.pióro 33mm.grubości pod jelcem 6mm.na piórze 4mm.dług.pióra 280mm. wraz z młotkiem ,krzywizna 40mm. waga 0,90kg wyważenie 240mm.od jelca.Głownia płaska z dwoma strudzinami,na zewnęcznej stronie głowni napis 'FRIHGIA" .Jelec stalowy esowaty o dług. 120mm.wraz z kabłąkiem dług.100mm.paluch pasowany.Rękojeści drewniana obciągnięta skórą,kapturek migdałowy mosiężny typ węgierski.Głownia szabli wykonana z stali resorowej kuta,hartowana,odpuszczana i polerowana.SZABLA DO WALKI."

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a kép W. Zabłocki könyvéből (A világ szablyái) való, viszont most az is kiderült, hogy egy ilyen, viszonylag pontos másolatnak mi a tömege: 0,90 kg (a keresztvasnál mérve 6 mm, a fókélnél pedig 4 mm vastag a penge). A lengyen szövegben hüvelykujj-gyűrű - paluch - is meg van említve, valamint kovácsolt, edzett penge.

Magyar szablya

XVII. sz. magyar szablya (Muzeum Narodowe, Krakkó), ott a felirat: "Frihgia", azaz fringia. Érdekességek: súlypont: 240 mm, a penge ívmagassága: 42 mm. Annyit sikerült megérteni a lengyel szövegből, hogy a szablya súlyelosztása igen alkalmassá teszi lendített vágások és csuklóvágások végzésére.

Hergsell (1888)

 
Két kép, kedvcsinálónak, Gustav Hergsell O šermu šavlí (On Sabre Fencing) című könyvéből. Az első kiadás németül jelent meg 1885-ben, Unterricht im Sabelfechten (128 oldal), a második kiadás (1888) ennek cseh fordítása (110 oldal, 8 rajz). Az alsó képen a XIX. sz. utolsó évtizedeinek divatos szablyafogása látható (angol szakszóval posting). Valószínűleg azzal magyarázható, hogy a méretes vívókesztyűkben (lásd fenti kép) így volt kényelmes megfogni a viszonylag nehéz pengével és szűk markolattal rendelkező szablyákat. Később ez a fogás eltűnik, mivel az olimpiai kardvívásban előírás, hogy hüvelykujj milyen távolságra legyen kosártól.

Prím-szekond

  Az egyik szablyavívó kollega kérdése volt a következő: "Lenne egy kérdésem: most olvastam Tomanóczy Gusztáv vívókönyvét (1942), és abban azt írja, hogy a terc-rendszer a "magyarabb", a prím-szekond pedig az olasz. Ezt máshol még nem olvastam, mi a véleményed erről?" Nem tőlem kérdezte, de mivel érdekel a téma röviden válaszolnék.

"In the years between the World Wars, László Borsody, returning to earlier principles of Hungarian sabre fencing, developed a system of sabre play that depended upon the articulation of the wrist and fingers, and a defensive system that consisted of the parries of third, fourth, and fifth executed with the arm strongly bent to keep the advanced target well out of the antagonist's reach, as distinguished from the sabre defensive system of Italo Santelli comprising the three parries of second, first, and fifth, executed with the arm three quarters extended (Gaugler 1998:392; 418)."

  Angol wiki, a Borsody Lászlóról szóló szócikk, amiben igen sok mindent ki kellene javítani, de konkrétan ez a megállapítás teljesen helytálló, hiszen Santelli rendszerében a szúráson volt a hangsúly. Az 1900-as évek előtt a prím-szekond rendszer volt az uralkodó: Igálffy-rendszer, amit a bécsújhelyi vívóintézetben is tanítottak, de ezt használta a régi magyar kardiskola is (Keresztessy). Utána az új olasz kardiskolában is a vonal-parád elmélet szerint vívtak. Aztán több magyar vívómester - pl. Borsody, Gerentsér - kezdte el fejleszteni a háromszögelő (terc-kvart-kvint) hárítási rendszert. Viszont nem ők találták ki, mivel már a XIX. sz. vége felé a híres bécsi Joseph Hartl is a terc-rendszert használta és tanította (ő volt az, aki női tanítványaival körbeutazta a világot, 1884(?) még Budapestre is eljutott, és nagy valószínűséggel ő inspirálta Sztrakay Norbert könyvet a női kardvívásról).

Müller (1847)

 

  Ezek a képek Philipp Müller vívókönyvéből (szablya és vívótőr) vannak, amit 1847-ben adtak ki görög nyelven Athénban. Címe: Theoretische u. praktische Anleitung zur Fechtkunst, Mit 15 lithogr. Tafeln.

A szerző vívást oktatott az ottani katonai akadémián.

  Érdekes a védőfelszerelés: a szablyavíváshoz is tőrvívás "maskot" - tulajdonképpen a mostani fejvéd rostélya - használtak, amit kiegészítettek a fejvágások tompítására szolgáló hurkaszerű védőréteggel (Wurst). További érdekesség a lábat védő rész. A későbbiekben ez ki fog kopni a szablyavívás gyakorlatából, mivel nem fognak lábra támadni.

Híres bajvívások...

Véletlenül került a kezembe Eszes Máté Híres bajvívások, hírhedt párbajok című könyve (1988, Bp., Népszava, 1997, Bp., Móra Kiadó). Egy egész jó könyv, sajnos elég sok benne a pontatlanság.

"A kardpárbaj csöppet sem volt veszélytelenebb, mint a pistolypárbaj. Ha eret vágott a kard, a sebesült menthetetlenül elvérzett." (XVI. o., Képmellékletek)

A szerző nem veszi figyelembe, hogy milyen feltételek mellett voltak - tényleg - életveszélyesek a kardpárbajok: nehéz, kifent pengék, bandázsok nélkül, szúrás engedélyezésével, illetve pancser párbajsegédekkel, akik nem tudtak vagy nem mertek időben beavatkozni, meg tapasztalatlan orvosokkal, akik pl. jégkockával próbálták elállítani az artériás vérzést.

Aztán meg a szokásos mítoszok.

"A tetőtől talpig páncélba öltözött lovagot kísérői sokszor csak emelőszerkezettel tudták lóra ültetni. Ha leesett róla harc közben, könnyen végzetessé vált a baleset." (V. o.)

"A lovag az ötven-hatvan kilót nyomó páncélt csak apródja, fegyverhordozója segítségével tudta magára ölteni. Korabeli ábrázolásokon gyakori jelenet, amint kötéllel, csigával emelik fel a lóra a súlyos páncélba bújtatott lovagot. A ránehezedő túlsúly aztán megbosszulta magát a csatatéren, mert könnyű sérülés esetén is magatehetetlenné vált, a testét fogva tartó vaskalodában elvérzett vagy megfulladt." (26. o.)

Ezt a rész még elemezni sem érdemes, annyira hibás.

Egy zárógondolat:

"Bajvívás, párviadal, párbaj. E három szóban különböző korok emberének életre-halálra szóló igazságkereső, hamisságot elleplező dühe sűrűsödik. Az oklevelek, krónikák, művészi alkotások segítségével felvillantott kultúrképek meggyőzgetik az olvasót, milyen döbbenetes módon mondott csődöt a józan emberi ész." (139. o.)

Csak csendes jegyezném meg, hogy párviadalok nem mindig szóltak életre-halálra, a párbajok - különösképpen a kardpárbajok - pedig a legritkább esetben voltak ilyenek. A halálos párbajokért főleg a tapasztalatlan segédeket terhelte a felelősség.

Borsody

Borsody László (1878-1939)
honvéd fővívómester, a modern magyar kardvívás egyik megteremtője

Egy segítőkész wikipédista közreműködésével sikerült megtalálni a halotti anyakönyvi bejegyzését (81/1939., Bp., II. ker.) és a gyászjelentését.

A bejegyzésből (1939. január 27.):

" Borsody László, nyugállományú magyar kir. őrnagy, Bp., II. ker., Fő u. 40.; 

r. kath.;

60 éves;

<elhalálozás időpontja> 1939. január 25., déli 12 óra;

<a házastársa rovat> üres! [1]

<szülei> néhai Borsody Sándor, néhai Fuchs Róza;

<halál oka> fejlövés, koponyatörés, öngyilkosság;

<bejelentő> Kolumbár Istvánné [2]"

A gyászjelentésből az derül ki, hogy számos elő testvére volt: István, Sándor, Erzsébet (özv. Horváth Ferencné), Ilona (Kolumbár Istvánné). [4] Meg van adva, hogy életének 61-ik évében hunyt el, hirtelen. A gyászjelentésre valaki ráírta "Öngyilkos". Szerepel: ny. őrnagy, aligazgató [3]. "Engesztelő szent mise-áldozat az elhunyt lelkiüdvéért január 30-án a kapucinus atyák Fő-utcai plébániatemplomában." [539]

____________________________

1.  Másoknál még az elhunyt házastársat is megadták, tehát nagy valószínűséggel agglegény volt.
2.  A testvére, szül. Borsody Ilona (a gyászjelentésből). A gyászjelentésben KOLUMBÁN szerepel.
3. Valószínűleg az Országos Testnevelési Tanács aligazgatója volt, mert ebben a minőségében várta 1937-ben a párizsi világbajnokságról hazatérő vívóinkat. (Javítás: 1936 novemberében ment nyugdíjba, előtte a SPOTI aligazgatója volt.)
4. A családjával kapcsolatban lásd: itt

Balassa (2.)

Balassa, Konstantin
Die militärische Fechtkunst. Eine Darstellung der im Kriege vorkommenden Fechtarten, mit Beseitigung aller beim Kunstfechten vorkommenden, vor dem Feinde aber nicht füglich verwendbaren Stiche. Hiebe und Paraden, zum Gebrauche für Infanterie und Cavallerie. (wiki)

Mit 26 Abbildunen nebst einem Anhange über das Kunstfechten mit dem Säbel. Mit 16 Abbildungen. (h. 4-r. 4 és 67 l.) Pest, 1860. Herm. Geibel. 2.40
67 pages, with illustrations, dimensions: 20 x 27 cm

A képek Alex Kiermayer jóvoltából lettek feltöltve.

Balassa Konstantin

Egy érdekes kordokumentum lenne, ha hozzáférhető lenne online. A KuK lovassági és gyalogos kardhasználatát mutatja be, a XIX. sz. első felében. Pár kép ízelítőnek.

Modern kozákok (2.)

Egy 2011-es verseny képei:

A háttérben kozák lándzsavívás látható, ottani megnevezése: pikavívás.

Modern kozákok (1.)

Versenyeken az utódok ilyen saska (kb. kozák szablya) gyakorlókat használnak.

Hagyományőrzés?

Egy barantás FB megjegyzésből:

"Ha egyetemes népszerűségre törekszel, akkor ne csinálj és ne mondj semmit. Annak ellenére hogy én se értek egyet vele azt mondom: ha valaki röhög rajta, tegye. Várom a másik oldalon a "bezzeg" példát.

Véleményem szerint: valódi hagyományőrző társadalom NINCS. A hagyományőrzők maguk a hagyományőrzés szót nem voltak képesek definiálni, így most a fazekas, a lovagi hagyományőrző meg a néptáncos mind-mind hagyományőrző. Ebbe ne menjünk most bele jobban, csak azért írtam, hogy ez az a társaság, aki most szerinted röhög rajtunk. Azok a "hagyományőrzők", akikkel meg érdemes tartani a kapcsolatot, maguk is szerveznek versenyeket (OB-t, NB-t, VB-t, vagy épp hogy hívják azt). Példának okáért: mennyivel jobb, ha egy versenyt Végvári Vitézek Viadalának hívnak? Hol vannak a végváriak? És a vitézek? Őket miért nem röhögik ki?

Jó dolog amúgy az önkritika, kell gyakorolni és amúgy lehet hogy jogos is. Csak ne a hagyományőrzők legyenek a mérce..."

  Hazánkban a hagyományőrző szó tényleg egy kissé elmosodótt fogalmat takar. Külföldön jobban elkülönül a re-enactor és a living history. VSZ nincs azzal semmi gond, hogy a hagyományőrzés tágabban értelmezett változatában jelen van a fazekasság, a néptánc és a kodex alapú lovagi vívás, utána pedig mindenki leszűkítheti a maga kis részterületére. A minőségi katonai hagyományőrzés már jó ideje jelen van hazánkban, teljesen felesleges úgy tenni, mintha ez a "partikuláris" tevékenység nem képviselne komoly értéket.

  Azzal nincs gond, hogy egy több száz tagot számláló szervezet minek nevezi a rendezvényét, viszont az némileg furcsa, ha egy VK-án csak mutatóban jelenik 1-2 külföldi csapat, az is a környező országokból. Talán érdemesebb lenne egy kevésbé bombasztikus jelzőt választani a máskülönben színvonalas verseny megnevezésére.

A kiröhögés helyett hasznosabb egymás kölcsönös megértése és a kapcsolódási pontok keresése.

(A szerző nem hagyományőrző.)

Szablyaábrázolás

Az egyik legkorábbi szablyaábrázolás (1392), tudomásom szerint ettől csak a Képes krónikában (~1360) található ábrázolások régebbiek. Érdemes megfigyelni a felfüggestés ábrázolásának hitelességét, illetve a hüvely furcsa ívét (elképzelhető, hogy a festő kezdetleges pespektíva megjelenítési képessége a ludas). (wiki)