Naturalisták

Lukovich István Víváselmélet és módszertan (Tőr-kézikönyv edzők, edzőjelöltek és a tanítás kérdései iránt érdeklődő amatőrök számára) c. könyvében (2011) írja a következőket: "A szerző igyekezett (...)  a vívás tolvajnyelvében járatlanoknak is biztos fogódzókat nyújtani, a kiváló formaérzékkel rendelkező klasszisok és az eredményes naturalisták megnyilvánulásait közös nevezőre hozni." Az idézetből látszik, hogy nem kapcsol egyértelműen negatív tartalmat a naturalista definícióhoz. Az Arlow- vagy Gerentsér-féle naturalista meghatározáshoz képest - esetleg - érdemes lenne alkalmazni egy olyan definíciót, hogy naturalistának minősül minden olyan vívó, aki ilyen-olyan okok miatt nem részesült klasszikus vívásoktatásban vagy tudatosan nem töltött éveket a klasszikusnak tartott mozgásformák elsajátításával.

A grundvívó könyv 44. edzése foglalkozik a naturalistákkal.

„Hiába azonban minden szabály és törekvés a durvaság kiirtására, mindig voltak és valószínűleg mindig lesznek ilyen "naturalisták"-nak nevezett vívók, akik nem tisztelik a szabályokat. Minthogy az ellenfeleket nem lehet mindig megválasztani, sőt a jó vívónak éppen arra kell törekednie, hogy mindenféle természetű és modorú vívóval kerüljön össze és gyakorolja magát velük, ajánlatos, hogy néha-néha a verekedő fajtával is próbálkozzon és megmutassuk, hogy a vívóművészet csakugyan győzedelmeskedik a nyers erő felett." [GE, 250]

„Nem lehetne művészetről beszélni, ha karddal kezünkben csak azért nem bírnánk boldogulni valakivel, aki hasonlóan egy szál karddal áll velünk szemben, mert ez nem vív szabályosan. Különösen áll ez akkor, ha a két vívó éles karddal áll egymással szemben, amikor a kapott vagy adott sebet semmiféle szabályra való hivatkozás nem veheti le." [AR, 211]

Gerentsér szerint, mielőtt azzal foglalkoznánk, hogy milyen vívástechnikai eszközöket használjunk a szabályokat kissé „tágabban" értelmező vívókkal szemben, el kell dönteni, hogy „ellenfelünk a naturalisták mely fajtájához tartozik, vajon vadul verekszik-e, vagy alattomos, óvatos verekedő-e? A vadul verekedő nem ismeri sem a technika, sem az elmélet titkait, vagyis: a fedett támadást, a tempóakciókat, a második szándékot és a tempó csodáit; egyszerűen előrerohan és igyekszik a látható résbe belevágni. Ha tehát ezt teszi, mindenek előtt igyekezzünk őt magunktól távol tartani s minthogy fedetlenül támadott, a karjára irányított elővágásokat minden nehézség nélkül alkalmazhatjuk. Az elővágások után azonban hidegvérrel védjünk, mert egészen bizonyos, hogy az ilyen vívó nem méltányolja az elővágásokat, amelyeket észre sem vesz... A menetet tehát csak akkor tekinthetjük befejezettnek és részünkről lezártnak, ha elővágásunk után védtünk és lehetőleg még riposztoztunk is, váltogatva a feltűnően finom, érintésszerű vágásokat a "kölcsönkenyér visszajár" alapján álló kemény, megtorló suhintásokkal. Egynéhány ilyen tus után, jóllehet dühe fokozódott, mégis gondolkozóba esik s rohamai ritkulnak... közeledésére visszavonulást színlelünk s úgy teszünk, mintha pengével védenénk, s mikor megindul, helyben maradva, egy jól irányított feltartószúrást alkalmazunk... Mindent kövessünk el, hogy felső feltartószúrást alkalmazhassunk, mert az ellenfelünket teljesen lefegyverzi.

Ne szoruljunk azonban tisztán a védekezésre, mert támadó vívóakcióink lecsökkentése előnyt szerez ellenfelünknek... igyekezzünk mi is támadni. Közelítsük meg rövid, szaggatott előrelépéssel ellenfelünket, állandóan nyugtalanítsuk rövid karvágásokkal s amikor látjuk, hogy kapkodva védeni próbál, egy jó tempót megragadva, adjunk neki egyenes vágást, de úgy, hogy ennek befejezése után gépiesen menjünk védésbe... Ha olyan helyzetben vagyunk, hogy kizárással hajthatjuk végre a szúrást vagy váltószúrást, ne mulasszuk el a kínálkozó alkalmat.

Támadásaink sikere többnyire kettős találatra fogja késztetni ellenfelünket... tehát alkalmazzunk második szándékot s jól mutatott áltámadásainkkal ugrassuk ki közbevágását, amelyet azután könnyen védhetünk és riposztozhatunk..." [GE, 252]
  
„Vannak óvatos naturalisták, akik alattomos kapkodásukkal azt a benyomást teszik, mintha belénk akarnának harapni, folyton pengénkre és kosarunkra ütögetnek, majd a legkülönbözőbb és leglehetetlenebb meghívásokat adják, közben előre-hátra ugrálnak s arra törekednek, hogy idegességük reánk ragadjon s egy cseltámadásban nyilvánuljon meg, amit azután gyors ambóval fogadnak. Az ilyeneket a küzdőtér végére kell szorítani s azután előrenyomulásukat vagy egyenes tempóvágással, vagy pedig a közbevágás utáni riposzttal fejezhetjük be.
  
Ha nincs is a naturalista vívóknak teljes fogalmuk a tempóról, a gyakorlás és a sok verekedés mégis kifejleszt némelyikben bizonyos kezdetleges tempóérzéket, de viszont tempóvételük mindig egyforma és naiv. Így csakhamar kiismerhetjük azt és hasznunkra fordíthatjuk.

Röviden összegezve... a naturalistákkal való mérkőzésünknél: 1. tartsunk távolságot; 2. alkalmazzunk gyakran karvágásokat, használjunk egyszerű akciókat és hagyjuk el a kettős vagy több cselt; 3. bízzunk meg jó védésünkben; 4. egyetlen kombinatív munkánk a második szándék legyen; 5. naturalistákkal ne álljunk ki sok találatra, mert a sok között mégis akad 1-2 a mi terhünkre. Okosabb csak néhány találatra menni és abból egyet sem kapni!" [GE, 253]

„Mindkét fajta vívó <naturalista> türelmünket szokatlan módon teszi próbára, mindkettő a fej- és mellvédő által védve, a vívószabályokat igyekszik kijátszani, hogy kevés tudása mellett is valami eredményt tudjon felmutatni; és ha nem bír, legalább a vívás tanait akarja ad absurdum vinni. Világos, hogy a küzdelem nem egyenlő, mert az ilyen vívók a nembánomság tetőpontján állnak és az emberi igaz természetet, mely önvédelemre késztet, megtagadják. Kapok, de adok is, én adom a nagyobbat, így okoskodnak. Szóval, nem győzhetjük meg őket: pengénkkel kell a művészet fölényét rajtuk bemutatni.” [AR, 214]

Ha a Gerentsér által említett típusokat összevetjük a Meyer-féle vívótípusokkal, akkor kiderül, hogy Meyer a) típusa lehetne Gerentsér vadul vagdalkozó naturalistája, a b) típus megközelítőleg Gerentsér óvatos naturalistájának felelne meg, míg a c) és a látszólag bolond d) típus képviselné az ideálisnak tartott, teljesen képzett vívót.