„A kölcsönös üdvözlés után vallásos ceremóniák kerülnek sorra, majd két kézre fogják a bambuszt és "elmélkedtek". Ez több mint a mi lélektani koncentrációnk, mert magában foglalt olyan mágikus elemeket is, amit a kendó jelentett a vívó számára, túl a gyakorlótermen is. Az elmélkedést (bátorságkoncentráció, önbizalomgerjesztés) előírt be- és kilégzési gyakorlatok szakítják meg. Ezt követte egy csatakiáltás sorozat. (Véleményem szerint ebben a rontásüzést, az ellenfél racionális megzavarását és autogén-tréning motívumait kell keresni). A kiáltozások során már megközelítik és árgus szemekkel méregetik egymást, majd midőn az ellenfelek hangja elhal, megkezdődik a csoportos összecsapás. A győztes az, akinek sikerül az ellenfele fejére, vagy vállára két olyan ütést mérni, hogy az maga is elismeri a vereségét. Küzdelem közben meg van engedve, hogy az ellenfelet nekifutással feldöntsék, illetve elbuktassák. A pár nélkül maradt győztes társait segíti. A küzdelmet rituális ceremónia zárja le. Hasonló keretek között zajlanak a páros mérkőzések is.
A II. világháború után az amerikaiak a meglepetésszerű támadások megelőzése érdekében betiltották a gyakorlását. Csak a békekötés után engedélyezték. A kendó hamar kiheverte a kényszerszünet okozta visszaesést. Ma más modern sportként tartják nyilván. Meghódította a nőket is. A japán testnevelési főiskolákon a fő tantárgyak közé tartozik.
Modern vívóiskola változatát a hazatérő katonák Amerika-szerte elterjesztették. Különösen az egyetemisták körében vált közkedvelté. (Lásd a tüntető diakokról készült filmfelvételeket! [...]” A lehagyott rövid rész a modern olimpiai vívásról szól.
_______________________________________________________
Itt is megtörtént a szöveg ellenőrzése.
No comments:
Post a Comment