Utóvédharc

  Komoly fenntartásokkal olvastam Hidán Csaba egyik korai cikkében arról, hogy Kolozsváron, Szabadkán és Budapesten 1918-ig szablyavívó iskola működött, illetve „a budapestiek könyvet is kiadtak róla a század elején, mely fényképeket is tartalmaz”. [1] 

   Az egészséges szkepticizmusra több okom is volt. Az 1896-os budapesti nemzetközi vívóverseny tektonikus változásokat okozott a magyarországi vívóéletben. A klubbok egymás után szerződtették az olasz vívómestereket. Erről így írt Gerentsér: „Utána egyhangúan Santelliben állapodtak meg, aki még ez év őszén, szeptember 15-én megkezdte a Magyar Athletikai Clubban működését. A Budapesti Torna Club Frederico Giroldinit szerződtette, a Fodor-Rákosi-iskola pedig Artur Gazzerrát. Ettől kezdve évről-évre több olasz mester jött be hazánkba,  elözönlötték a vidéket is, s a sok kiváló között bizony akadt nem egy olyan is, aki pedagógiai szempontból nem állta meg a helyét, s harmad-, sőt negyedrangú mesternek bizonyult.” Később további olasz mesterek is érkeztek: Volpini, Gennari és Angelo Toricelli (1869-1944). 

  Aztán volt egy generációváltás is: a Magyarországra települő itáliai vívómesterek sikerre éhes fiatalemberek voltak, a 20-30-as éveikben jártak, komoly verseny-eredményeket tudtak felmutatni, miközben a Keresztessy-iskola vezető mesterei épp kiöregedtek. Keresztessy József 1895-ben, Sándor fia 1897-ben halt meg, 1903-tól kezdve már nem oktatott a betegeskedő Vay Lajos (1854-1908), akinek maga Keresztessy adott vívómesteri oklevelet, pont úgy, mint a fiának. Sztrakay Norbert ~63 éves korában - 1905 környékén - hagyja abba az oktatást. Szóval minden adva volt, hogy a Keresztessy-iskola teljesen eltűnjön.

  Most viszont találtam egy izgalmas adatot arra nézve, hogy a régi szablyavívó iskolák 1900 után is továbbéltek, pl. a Kolozsvári Egyetemen. A forrás címe: Beszédek, a melyek a Kolozsvári m. kir. Ferencz József Tudományegyetem 1909/1910. tanévi rectora és tanácsának beiktatása és a tanév megnyitása alkalmával 1909. évi szeptember hó 19.-én tartattak. [2]

„37. Függelék: A Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem 1908/9 tanév 1. félévében teljesített testgyakorlati oktatás eredményei

 Az egyetemi torna- és vívóteremben heti 9 órán át felváltva a kezdők (3 csapatban 48 egyén); haladók heti 9 órában (2 csapatban 28 egyén); képzett vagy versenyzők heti 15 órában (1 csapatban 21 egyén) csoportjai tornázásban és vívásban működtek. [...] Összesen heti 60 órában tornázott és vívott 139 egyén. A kard-, tőr- és ökölvívásban, a katonai rendgyakorlatokban, szabad és füzér gyakorlatokban, szertornázásban és a birkózás különböző nemeiben iskolaszerű oktatás adatott és pedig a kardvívásban heti 27 órában a Keresztessy magyar V., az olasz iskolában a Radaelli-Girolamo és Masieillo D; a vitőrvivásban heti 18 órában felváltva franczia és olasz Cz. (Lyoni- és Páduai iskola); az ökölvívás pedig angol és hollandi rendszerben (Oxfordi és Leawardeni iskola) ; heti 3 órán át gyakoroltatott. A vívóteremben összesen bele számítva a tanár urak heti 6 óráját is, hetenként 54 vívó óra tartatott.”

  A függelékben találunk egy táblázatot: Táblás kimutatás a Kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem testgyakorlati óráin részt vett egyetemi hallgatók létszámáról az 1908/9. tanév 1. felében. Ebből mutatnék pár adatot.

Magyar kardvívás: ......... 94 fő

Olasz kardvívás: ............ 29 tanítvány

Tőrvívás: ........................ 21 fő

Ökölvívás: ......................  5 fő

Birkózás: ........................ 21 fő"

  Ebből jól látszik, hogy az 1908/09. tanévben Kolozsvárott mennyivel népszerűbb volt a régi, Keresztessy-féle kardvívás, mint az olasz sportvívás. A régi vívást gyakorló egyetemisták száma több mint háromszor (3,24) meghaladta az olasz kardvívás tanuló diákok létszámát. (A többi adat csak összehasonlításként szerepel.) [3]

További adatok az évkönyvből.

„1909. februárius havában pedig vívóink a dési vívóakadémián jelentek meg s szereztek pompás vívásukkal sok hívet a művészi vívásnak. Ezen kívül tárgyalásokat folytattunk egy Marosvásárhelyen rendezendő vívóverseny és a Dési Athletikai Clubbal egy athletikai verseny rendezése tárgyában, azonban a nem elégséges érdeklődés a terveinknek útját vágta.

Vívás:

Elnök: Hoór Egon, előadó: Posta Sándor. E sportág hatalmas lendületet vett. Engedve ugyanis a közszükségnek, bármennyire is terhelte ez anyagilag Clubunkat, az idei tanévre vívómestert szerződtettünk Cenker Béla úr személyében. A hatás hamar meg is látszott, mert vívótagjaink száma meghaladta az 50-et s házi vívóversenyünkön 14 verseny vívót voltunk képes kiállítani. Vivássportunk legkiemelkedőbb eredménye 1909 márcz. 6. és 7-én az egyetem aulájában megtartott országos tör- és kardvívóversenyünk volt. A verseny a legimpozánsabb keretekben folyt le. A „Magyar Athletikai Club", „Budapesti (Budai) Torna Egylet", „Szegedi Vívó Egylet", „Szolnoki Vívó Egylet", „Nagyszebeni Vívó Egylet", „Marosvásárhelyi Vívó Kör“ tagjainak részvétele valóban országos jellegűvé tette azt. A versenyen megjelent a „Magyar Athletikai szövetség" képviseletében Halász Gyula koronaőr százados, mely tény mutatja, hogy versenyünket a Szövetség is igen fontos sporteseménynek tekintette. Az aulát teljesen megtöltő díszes közönség igazán művészi vívásban gyönyörködhetett. A verseny magas színvonalát mi sem mutatja jobban, minthogy Krencsey Géza, kardversenyünk győztese alig pár hét múlva Magyarország bajnokai viadalából is győztesen került ki. A verseny befejezése volt az országos vívó akadémia, melyen a versenyzőkön kívül mint vendégek: Gr. Teleki Domokos, Filótás Ferencz huszárkapitány és Santerini olasz vívómester urak is megtisztelték Clubunkat részvételükkel. Végül említem meg, hogy e verseny hozta meg Clubunk egyik legszebb diadalát, ugyanis Posta Sándor alelnökünk a tőrversenyből országoshírű ellenfeleivel szemben, mint győztes került ki s a kardversenyben is harmadik lett.

Eredmények:

Házi handicap kardverseny 1908. deczember 13.

1. Posta Sándor   KEAC (előny nélkül).

2. Szikes László  KEAC (3 tuss előny).

3. Kozma György   KEAC (3 tuss előny).

Pozsonyi nemzetközi vívóverseny.

4. -dik Posta Sándor KEAC

Főiskolai kardvívó bajnokság (Budapesti EAC versenyén).

2.-dik Posta Sándor KEAC

K. E. A. C. orsz. tőr- és kardvívóversenyén 1909 márczius 6. és 7.

Tőrversenyben:   első Posta Sándor KEAC

Kardversenyben:  3.-dik Posta Sándor KEAC; 5.-dik Hoór Egon KEAC; 6.-dik Szecsey István KEAC

Dési vívóakadémián 1909 február havában részvettek: Szikes László és Denk Arnold tagjaink.”

____________________

1. A nomád harcművészetek Kistarcsán. Teljes szöveg, elemzés.
2. Évkönyv (1909)
3. Akkoriban összesen 139 hallgatója volt az egyetemnek: 106 jogász, 11 orvos, 9 bölcsész, 5 gyógyszerész.

Torricelli

  This Italian fencing master - graduate of the prestigious Scuola Magistrale Militare di Roma - exerted great influence on Hungarian sabre fencing in the first decades of the last century. He was three years younger than Italo Santelli (1866-1945), and from the Southern Italy (Palermo). Torricelli arrived in Hungary in 1898, two years after Santelli won the millennial competition in 1896, and settled in Budapest. [1]

Angelo Torricelli in 1892

 Before 1898 he served as Company-Sergeant-Major, fencing instructor of the 3rd Regiment of Cavalry in Italy. Angelo Torricelli participated at the well publicised fencing exhibition at the Agricultural Hall (London) in 1892:

Italian Fencers at the Royal Military Tournament

Among the various performances at the Agricultural Hall has been the display of fencing with foil and sabre by representative instructors of the Italian army, under the direction of Cavaliere Masaniello Parise. Company-Sergeant-Major Agesilao Greco of the Field Artillery, is a master in the use of the foil, and his method illustrates the characteristics of the Italian style. With the sabre, Regimental-Sergeant-Major Vincenzo Drosi, Instructor of the 5th Regiment of Infantry, and Company-Sergeant-Major Angelo Torricelli, Instructor of the 3rd Regiment of Cavalry, gave a capital exhibition. 

Illustrated London News, Saturday, June 4, 1892

  

 In 1899 the Szeged Fencing Association invited Torricelli to teach in Szeged (now the third largest city of the country, is situated near the southern border of Hungary). The association's statute was approved on October 31, 1899, so he arrived somewhere in the last months of 1899. After having spent some time at Szeged he returned to Budapest.

 Fencing master Gerentsér wrote in 1941 that he was the student of famous Torricelli between 1897 and 1898 in his hometown, Szeged. So from this we can be sure that in 1897 Torricelli was already in this Hungarian city. Gerentsér sang the praises of Torricelli's teaching abilities and flatly stated that Torricelli was the best pedagogue he ever met. In his book - A modern kardvívás (Modern Sabre Fencing, published in 1944) - Gerentsér wrote very warmly about Torricelli:

„Toricelli mester eszményi tanár volt. Mindama mesterek között, akikkel életem folyamán itthon és külföldön találkoztam, őt tartottam a legértékesebb pedagógusnak. Tőle tanultam a legtöbbet, kérlelhetetlen pontosságot a tanításban és a tanulásban egyaránt. De nemcsak a legtökéletesebb oktató és rendkívül rokonszenves egyén volt, hanem egyúttal az olasz vívás klasszikus hagyományainak féltékeny őrzője is. Az ő oktatása, tanítványaira gyakorolt lelki befolyása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy később mint mester és szakíró, én is egész életemen keresztül megőriztem a klasszikus hagyományokhoz való szigorú ragaszkodást.”

 Angelo Torricelli died in 1944 and was buried in Palić (part of Subotica, Serbia; Hungarian: Szabadka, Palics). [1]

Italian fencing masters who went to London

and participated at the fencing displays (1892) [2]

__________________________________

1. From an article, published in 1975 about László Gerentsér by László Klell, amateur researcher of the history of fencing. 
2. The name of Italo Santelli is competely misspelled (Idalo Sanselli).
3. Scuola Magistrale Militare di Roma = Central Military Fencing School of Rome

Gyíkleső

  Mint minden izgalmas kultúrtörténeti barangolás, ez a bejegyzés is egy teljesen rutin kereséssel indult, amikor azt szerettem volna megtudni, hogy a Harcművészetek topik hány hozzászólásában lett megemlítve a vívás. Rögtön találtam is egy izgalmas hozzászólást 2006-ból:

A vívás afféle "úri passzió"- azon a bizonyos pozsonyi diétán (országgyűlés) is ezért érezte magát "parasztok által legyőzöttnek" az a két francia mester, akik egy huszár hadnagytól és egy bakonyi kanászgyerektől szenvedtek el olyan súlyos sérüléseket, hogy fel kellett adni eddigi hivatásukat... Az egyik így vélekedett az esetről: "...a magyarok ténylegesen barbárok. Magas-kultúrának nincs helye abban az országban... a vívást csak néhány jóravaló fiatal gyakorolja... a többiek csak a durva verekedést ismerik, nincs bennük lovagi szellem... rúgnak, ütnek a vívás közben... néha lefogták a vívó kezemet, aztán kirúgták belőle a kardot... ráadásul a nézőknek még imponált is ez a barbár színjáték..."

Ők is vívni szerettek volna. Sajna nem ismerték a vívás szemléletű és a harc szemléletű küzdelmi módszerek különbözőségét... [2]

  Csettintettem is rendesen!

  Hű, egy kanászgyerek, aki ledarált egy külhoni vívómestert; ez már tényleg valami. Csupán annyi a gond ezzel a szép, honfiúi kebleket melengető történettel, hogy - nagy valószínűséggel - egy szó sem igaz belőle. No, de ne siessünk ennyire előre... Induljunk el előbb a Bakonyba, hátha arrafelé tudnak valamit az öregek erről a daliás kanászgyerekről. Sajnos, az ottani bácsik csak a vállukat vonogatták, meg valami Guglifalvát emlegettek, ahol talán tudnak valamit a népek a híres bojtárról.

  Bizony tudtak ám! Kiderült, a bakonyi kanászbojtár vs külföldi vívómester történetet már 1903 előtt leírta a Tóth Béla által összeállított hatkötetes A magyar anekdotakincs (1898-1903). Hangos könyvként megtalálható a MEK-en: Gyíkleső és a fokos.

  Az ízes magyarsággal felolvasott történetből kiderül, hogy egy pozsonyi diétára ellátogatott egy vívómester, aki - mint mondta - francia módi szerint „verekedett” és azzal kérkedett, hogy ő bizony mindenkit legyőz. És tényleg - gyíklesőjével jól helybenhagyott pár fiatal urat Pozsonyban, erre egy dunántúli gróf felvetette, hogy bizony az ő bakonyi kanászának a fokosa többet ér, mint a francia módi szerint forgatott díszkardocska. A mit sem sejtő vívómester elfogadta a kihívást, kiállt szépen a méretes kanászbojtárral szemben, megszúrta az egyik fülcimpáját, aztán a másikat, végül a fickó orrát vette volna célba, de a gróf bíztatására („Üsd, fiam, üsd! Hiszen azért vagy itt!”), több sem kellett a srácnak, a méretes fokosával odanyomott egyet a vívómesternek, és KO.

  Hát ennyi a történet. Szép is, kerek is, minek elemezzem. De azért vívástörténeti forrásként nem használnám. ;-))) Ennek az adomának van egy másik feldolgozása is (2016): A bajnok - meg a somogyi kanász. Az alaptörténeten csupán annyit igazított a szerző, hogy nála egy gonosz talján vívómester terrorizálja a budapesti kaszinókat valamikor az 1880-as évek közepén. Hullanak az emberek, mint egy Kill Bill remake-ben, hiszen már vagy 8-10 embert ölt meg az olasz, akit biztosan Gualtiero Malatestának hívtak, mint az Alatriste c. film egyik főgonoszát. Ja, meg az egyetlen ütés előtt volt egy komolyabb fokosbemutató.

Summary:
  An anecdote from around 1903 that a Hungarian herdboy defeated a foreign fencing master with his shepherd axe. Nice anecdote, but a very unlikely encounter.

_____________________________________________________

1. Gyíkleső  – rövid díszkard; szurony. Tréfás névadás, arra céloz, hogy az ilyen fegyver nem való komoly harcra. (Magyar etimológiai szótár)
2. 51181. sz. hozzászólás

Comparison

  Most people assume that the content of Wikipedia articles is more or less static. That is not the case. Let's see for example Kendo article. On 26th July 2010 an editor - Kozushi - created an interesting and informative section called Comparisons with Western Fencing: 

„Comparisons with Western Fencing

  Kendo and fencing, the two major international sword-based sports, are similar in many respects. The major similarities and differences are outlined here:

Footwork

Footwork is different as the two handed shinai demands that the body face squarely forward. Therefore, both feet point forward with the big toe of the left foot as far forward as the heel of the right and with about one foot length distance between them. In fencing the back foot angles out at 45 to 90 degrees and the forward foot is further ahead to enable balance and further reach with the lunge. The kendo footwork closely resembles that found in historical fencing manuals such as Joseph Swetnam, Giacomo di Grassi and George Silver where the body and both feet are turned squarely forward, and the heel of the right foot near the big toe of the left, as in kendo.

This is an illustration [3]

Footwork similarities include the use of shuffle stepping to move forwards and backwards and the lunge being the primary means of scoring a point. The kendo lunge is executed with different movement dynamics from the fencing lunge, since the power stems from the outward rotation of the hip and drive off the calf muscle instead of the extension of the leg; however, the speed and reach of the attack is comparable. Kendo requires a stomping step to score whereas fencing does not, and forward recovery is typical in kendo while the backwards recovery is typical in fencing. Body contact forbidden in fencing is allowed in kendo.

Guard Position

The primary guard position with the sword is very similar. The sword is held in a central position with the point extended out towards the opponent. In kendo, the tip of the sword is to the right of the opponent's tip so as to facilitate guarding against cuts to the wrist. This is called chūdan no kamae. Fencing also has the tip slightly to the right of the opponent's. In kendo, the kendoka place their hands on the shinai or bokken in the same location regardless of whether a kendoka is left-handed or right-handed. The left hand is placed at the bottom of the shinai with the right hand near the tsuba. Also, the right foot is placed ahead of the left foot.

There are alternative guard positions in kendo and Western fencing. In kendo, the two other guard positions utilized in keiko are gedan no kamae, where the tip of the shinai is pointed to the floor, and jodan no kamae, where the shinai is lifted above the head. In fencing, the tip of the blade can be pointed downward. In modern fencing with electrical scoring equipment, the fencer's en guarde position can be such that the weapon arm is drawn back such that the blade is point up in preparation to strike, an uncommon Jodan-like stance often and effectively used by eight-time US Foil champion Michael Marx.[18]

Scoring

In theory kendo scoring is quite similar to épée: first one to hit the target with sufficient force wins. However, successful kendo points must pass a style template (ki-ken-tai-itchi, outlined above) while épée points do not, excluding matters such as boundaries and sportsmanship. Kendo lacks the concept of "right of way" (that executing a counterattack is de facto a fault if the original attack succeeds in hitting) as applied in foil and sabre.

Respect/Sportsmanship

In competition, the kendoka bow to each other, step towards each other, draw their shinai and perform sonkyo, which is similar to a salute. At the end of the bout, the kendoka step back to their starting positions, perform sonkyo, get up, take steps backwards and bow to each other again. In fencing, the fencers (with their masks off) salute with their weapon to each other and salute the referee before the bout. And at the end of the bout, the fencers remove their masks, salute their opponent, salute the referee and then shake hands with their opponent. Optional is to shake hands with the referee or salute the audience.”

There was an alternative version of the Scoring subsection:

  „The major differences lie in the scoring of a point. In kendo the stroke of the shinai, the kiai and foot stomp known as fumikomi must all take place simultaneously. Following this, there are several acceptable methods to demonstrate zanshin or continuous awareness after the strike. One common method involves following the strike with three swift smaller steps past the opponent and then turning around to face him or her in a ready position. All of these must happen to score a point. In fencing only the touching of the sword to the opponent's pointable area with sufficient pressure counts for a point. No kiai, fumikomi or zanshin is needed. This makes scoring at close quarters in kendo more difficult than in fencing as the momentum necessary to create an acceptable zanshin demonstration is harder to generate then when one is further out. Therefore pushing the opponent backwards or using the opponent to push oneself backwards, or both methods, are often used to generate distance when close to one another. In fencing, physical contact, known as corps a corps is forbidden. Instead, sword strikes without major footwork movements is often used at close quarters.”

  On 7th December 2010 the whole section was still in the article. On 7th April 2011 it was severely shortened, and finally the section was completely removed on 13th April 2011 by another editor - Ekwos -, claiming that it is an original research, and therefore should be deleted from WP. [2]

  Sometime in the near future it would be interesting to review the whole text.

___________________________

1. I have checked several treatises on Wiktenauer: George Silver, Di Grassi, Marozzo. So next time I will return with more detailed review.
2. Technically the editor was completely right, but with the more careful approach the whole section could have been saved, because it does contain useful information for readers.
3. It was not in the original text.

Shashka 2.

  As promised a series of blog posts on Cossack shashkas is continued. 

  Today we could study a nice drawing of so-called “Nizhegorodka” shashka M1834. [1] In that year shashka was officially adopted by the regular Russian troops. The author of the article writes: „These shashkas were still very similar to traditional Caucasian samples with the hilt of two wooden pieces. A steel or brass ring was added to protect the grip.”

Side view & several crosssections of the blade

  He continues: „The hilt was not embedded into the scabbards, so it was called “Asian” pattern, while those shashkas, popular among irregular Caucasian cossacks, which hilts embedded, were called “the Caucasian pattern”. Note that there is a hole for a knot – unlike traditional Caucasian shashkas. Scabbard is wooden, covered with leather, with a brass mouth, two scabbard bands with loose rings for a belt and two bands with mounts for bayonet. Initially there were no a chape on the scabbards, later it was decided to install it.

Side view of the scabbard

  Later some other regiments and units adopted it. This pattern was used till 1917. It was rather successful and popular pattern. So much so that when in 1881 a new shashka pattern replaced the P1834 in Nizhegorodsky and Seversky dragoon regiments, the soldiers disliked it, resented, and soon P1834 was returned them.”

  In the second picture there is a remark that the location and dimensions of the bayonet fittings are from a particular document N 157-1895. So it is clear that it was added in or after 1895, and the Model 91/30's cruciform bayonet is for the famous 3-line rifle M1891. [2]

  Specification (from [3] ):

• Total length ........................................... 1000 mm;
• Blade length .......................................... 880 mm;
• Blade width ........................................... 34 mm;
• Blade curvature .................................... 70/395 mm;
• Weight .................................................. 877-939 g

___________________________________________________

1. Nizhegorodsky dragoon regiment (Нижегородский 17-й драгунский полк).
2. (Russian: трёхлинейная винтовка образца 1891 года), colloquially known in the West as Mosin–Nagant and in Russia as Mosin's rifle is a five-shot, bolt-action, internal magazine–fed, military rifle developed from 1882 to 1891, and used by the armed forces of the Russian Empire, the Soviet Union and various other nations. It is one of the most mass-produced military bolt-action rifles in history with over 37 million units having been made since its inception in 1891.
3. Федоров: Холодное оружие. с. 70-71.