Pozsony (1909)

 Eredetileg ez a bejegyzés a nemzetközi nőnapon jelent volna meg, de aztán valahogy eltolódott a dolog, pl. az új könyv befejezése is némileg hátráltatott abban, hogy a bejegyzéssel foglalkozzak, de ez már egy másik történet.

 Tary Gizella első nagy sikeréről – az első magyar tőrvívóbajnokság (1909) megnyeréséről – eddig nem sok mindent tudtam, de aztán még tavaly, az ADT valamelyik nyílt napján gyűjtöttem pár cikket vele kapcsolatban. 

Tary Gizella a pozsonyi női tőrverseny győztese.

  A Nemzeti Sport cikke így írt erről: „A pozsonyi verseny volt az első, melyen külön szám és pedig szabályszerű tussverseny volt a hölgyek részére kiírva. Sokat lehetne vitatkozni afelett, hogy nőnek való sport-e a vívás. Egy bizonyos, hogy sok hölgy kedvvel űzi, különösen külföldön nagyon divatos és az is bizonyos, hogy egy-egy szép termetű, plasztikus mozgású tőrvívó hölgy esztétikai érzéki lát­ványosság.

 Néhány kísérlet után (Sztraka Norbert női csapata) Fodor Károlyé az érdem, hogy hazánkban a hölgyvívást felvirágoztatta. Tanítványai főrésze természetesen a Színművészeti Akadémiáról kerül ki, ahol kötelező tárgy a vívás, de nagy számmal akad vívóhölgy a társadalom más osztályaiból, sőt az arisztokráciából is. Nyomában jár Lovas Gyula mester, aki szintén szép ered­ményeket mutathat fel e téren, Santelli mester is mutatott be egyszer két arisztokrata hölgyet, kik ügyességükkel általános  csodálkozást keltettek. Vidéken Makay és Kónyái Kiss mesterek foglalkoznak főként hölgyekkel.

 Eddig azonban hölgyek csak akadémiákon szerepeltek, Po­zsonyban azonban tussra vívtak és az első vívóverseny babér, mely hölgy fejét ékesítette, Tary Gizella kisasszonynak jutott. Tary kisasszony szép termetű és megjelenésű, plasztikus moz­gású vívó, erélyesebb, mint bármely eddig szerepelt hölgyvívónk. Jól támad és arretál, védése kitűnő, még férfiversenyeken is való­színűleg szép szerepet játszana. Győzelmeit igen könnyen aratta s összes mérkőzéseiben csak egy tusst kapott. Első szereplését tekintve, meglepő volt a rutin és biztonság, amellyel a pódiumon mozgott, ezt részben valószínűleg a színpadnak köszönheti, hisz tudvalevőleg a Királyszinházban, Miskolcon, Szolnokon és Szatmárott, szóval mindenütt, ahol eddig fellépett, számottevő nagy és jól megérdemelt sikert aratott s előreláthatólag a jövőben is is úgy színpadon, mint a dobogón folytatni fogja diadalútját.” [2]

  A versenyt a Pozsonyi Vívó Egyesület rendezte és a vármegyeháza pompásan  feldíszített nagytermében folyt le, „óriási és igen előkelő közönség lelkes figyelme közepette. [...] Részletezve az egyeseket: győztes Tary Gizella (Fodor tanítvány), kitűnt nyugodt magatartása, szép pengevezetése, főleg több sikerült szép záró-szúrásával. Győzelmét főleg a többi versenyző fölötti nagy rutinjá­nak köszönhette. Második Kállay Antoinette és a harmadik Pálmay Alice, mindkettő Pozsonyból. Dacára annak, hogy csak öt hónapja, hogy Makay mester vezetése alatt tanulják a tőrvívást, oly szép eredményt mutattak, hogy vívásuk az est legszebb küzdelmei közé tartózik. Eboli Erzsébet és Stefánia Bécsből, gyönyörű pengevezetés és határozott parádokkal tűntek ki, mozgás közben mindig ideális szép formában voltak. E két nővér assaulja az est legszebbje volt. (Álnév. Igazi nevük Targler).

Kónyay Kyss Albertné és Kónyay Kyss Jolánka (Esztergomból) nagy igyekezettel dolgoztak.” [3]

Fodor Károly, Tary mestere [6]

 Lássuk az összes helyezést: „A Pozsonyi Vívó Egyesület háromnapos nemzetközi vívóversenyének tegnapi első napján dőlt el a hölgyek tőrversenye, amelyet Tary Gizella, Fodor Károly jeles tanítványa nyert meg. A fiatal művésznő a Király-Színháznak volt rövid ideig tagja, ahol a János vitéz boszorkány szerepében tűnt fel és legutóbb Szatmáron vendégszerepeit jelentős sikerrel. A verseny eredménye a következő:

1. Tary Gizella (Budapest).

2. Kállay Antoinette (Pozsony).

3. Pálmay Alice (Pozsony).

4. Kónyay Kiss Álbertné (Esztergom).

5. Kónyay Kiss Jolánka (Esztergom).

6. Eboli Erzsébet (Bécs).

7. Eboli Stefánia (Bécs).

 A győztes Bittó Dénes tiszteletdíját, arany plakettet, szalagon és díszoklevelet nyert, a helyezettek pedig ezüst­ plakettet és díszoklevelet kaptak.” [4] A versenyt február 12-14-én rendezték meg. A női versenyen is volt minősítés: „Hölgy-tőrversenyminősítés. 1. Tary Gizella u. h. 10.9. 2. Eboli Stefanie (álnév) u. h. 10.7 3. Eboli Erzsébet (álnév) u. h. 10.6. 4. Pálmay Alíce u. h. 9.3. 5. Kállay Toinette u. h. 9.1. 6. Kyss Jolánta u. h. 6.8. 7. Kyss Alberlné u. h. 5.7.” [5] Az utóbbi cikkből azt is megtudhattuk, hogy az „álnéven” versenyző bécsi hölgyek egy ottani vívómester lányai („Targler bécsi mester leányai”).

 A pozsonyi siker után Tary másfél évtizedig nem versenyzett, később Gerentsér Lászlótól is tanult. A fenti kép a Sportélet 1969. február elsejei számából való, amely részletesen foglalkozik a vívónő olimpiai szereplésével (Párizs, 1924).

_________________________________

1. Tuss = találat. Helyesen Sztrakay Norbert, aki érdekes módon a női tőrvívás ellen agitált és helyette a magyar szablyavívást javasolta. Arretál = feltartószúrás? (egy másik cikkben záró-szúrás) Parád = hárítás.
2. Nemzeti Sport, 1909. március 6., 29. o.
3. Pesti Hírlap, 1909. február 14., 18. o.
4. Az Újság, 1909. február 14.
5. Nemzeti Sport, 1909. február 20., 17-18. o.
6. A fénykép a Magyar Szalon 22. kötetében jelent meg 1895-ben.

Párbajozó hölgyek

  „Párbajt rendszerint csak férfiak szoktak vívni egymással. Nők sem mint vívófelek, sem mint segédek vagy tanúk nem szoktak szerepelni. A történelem azonban tud reá példát, hogy nők is párbajjal intézték el becsületügyüket. Knighton angol író tizennégy esetet említ, mikor főrangú hölgyek fegyverrel állottak egymással szemben. Különösen a francia nemes asszonyok párbajoztak sokat. Jeanne D'Arc, az orléans-i szűz, párbajra kényszerítette Montmorency herceget, aki az ő hadvezéri képességeit becsmérelte. És a herceg súlyosan megsebesült az orléans-i szűz pallosától. Richelieu herceg két kedvese, De Nessle márkinő és Van Polignac grófnő pisztolypárbajt vívtak a hercegért, amelyben a grófnő ellőtte a márkinő egyik fülét. Colloredo grófnő súlyosan megsebezte Livien bárót vítőrpárbajban, amiért a báró őt becsületében megsértette. D'Eon lovag, XIV. Lajos korának egyik legfélelmetesebb párbajvívója, aki 52 párbajban győztes maradt, egy főrangú hölgy volt. Ugyanebben az időben élt egy párizsi színésznő, aki 41 győzelmes párbajt vívott. Híres vítőrvívó volt Saint-Balmont márkinő, akinek Chateauvillard szerint 400 párbája volt. Ő ölte meg párbajban híres vetélytársát, Maupin táncosnőt és Chaton Gay de Muret asszonyt. Olaszországban emlegetik Rona ezredes felesége és Bellegrade márkinő párbaját, amelyben az ezredesné súlyosan megsebesült.” [Clair, 435] [2]

  A könyvhöz írt kiváló előszóban - Clair Vilmos és a párbaj - Ságvári György hadtörténész megjegyzi: „Clair maga is bevallja a kötet előszavában előszavában, hogy "könyve kétségkívül hiányos, és egyes adatait nézve téves is lesz". Azt csak sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy eme bejelentésnek igyekszik is megfelelni, mert történeteiben valóban sok a pontatlanság, néha nagyvonalú a mesélés. A leírt párbajtörténeteket abban a formában csak kritikával és a szükséges pontosításokkal fogadhatjuk történeti tényként.” [Clair, 82] Ezzel a megjegyzéssel maximálisan egyet lehet érteni, és pontosan meghatározható az egész mű vívástörténeti használhatósága.

Egy következő bejegyzésben megtörténik a különböző női „párbajhősök” alaposabb elemzése.

_______________________________________________
1. Clair = 
   Clair Vilmos: Magyar párbaj - A párbaj története • Magyar párbajok • Párbajkódex.
   Osiris Kiadó, 2002.
2.  Párbajkódex, I. A párbajról általában.

Tary Gizella

Elkészült a wikipédiás szócikke.

"Tary Gizella (Szolnok, 1884. november. 19. - Budapest, 1960. február 8.) színésznő, tőrvívó, olimpikon, a női vívás hazai úttörője és népszerűsítője, írónő. Az első magyar tőrbajnoknő, az első magyar vívómesternő.[1][2]

Életútja
Szolnokon született egy tízgyermekes kisiparos-asztalos családban, tizenegy éves korában már apja műhelyében dolgozott.[2] Húszévesen beíratkozott Rákosi Szidi magán színésképző iskolájába, amit három év múlva el is végez, jeles eredménnyel.[2] A színiiskolában Lovass Gyula vívómestertől sajátította el a vívás alapjait, a „kottázott” fegyverforgatás elemeit. Később beíratkozott Fodor Károly híres vívóintézetébe.

A Rákoskeresztúri köztemetőben (Budapest) van eltemetve.[3]

Sportpályafutása
1909-ben megnyerte a Pozsonyban megrendezett első magyar női tőrvívóbajnokságot. A pozsonyi siker után másfél évtizedig nem versenyzett. Néhány hónappal a párizsi olimpia előtt elkezdi a felkészülést Italo Santelli segítségével.[4] Mivel nem talált megfelelő női ellenfeleket, többnyire férfiakkal edzett. Az 1924. évi nyári olimpiai játékok tőrvívás egyéni számában 6. helyezést ért el. Ezzel Tary Gizella lett az első magyar női pontszerző olimpikon. Női tőrvívásban 9 nemzet 25 sportolója indult: 4 dán, 4 francia, 4 brit, 3 holland, 3 svéd, 3 svájci, 2 amerikai, 1 magyar és 1 lengyel. Azon az olimpián tíz – kilenc férfi és egy nő – vívó képviselte Magyarországot. A magyar vívók összesen egy első, egy második, két harmadik, egy negyedik és egy hatodik helyezést értek el, és ezzel huszonnégy olimpiai pontot szereztek.

„Alig ismertem, pár szónál többet soha nem beszéltünk egymással. Valaha a Santelli-teremben láthattam gyakorta, vívás közben, a tehetség, a rutin és ötletesség játékos tobzódásával, pusztán a vívás élvezetéből, a sport művészetéért forgatva fegyverét, vagy amikor groteszk-tréfásan vívóink ismert mozdulatait parodizálta.”

– Syposs Zoltán (1907-1989) sporttörténész"

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tary_Gizella

A 1924. játékok során a D-csoportból (3., 3 győzelem, 2 vereség, 17 adott találat, 20 kapott) került a középdöntöbe, ahol a B-csoportban (3., 3 győzelem, 2 vereség, 18 adott találat, 18 kapott találat) vívott és továbbjutott a döntöbe (6., 0 győzelem, 5 vereség, 6 adott találat, 25 kapott). Akkor Tary 39 éves volt, de volt nála idősebb versenyző is, a dán Yutta Barding (43). Ennek ellenére Barding 5:2 nyert vele szemben a döntöben. Egy másik érdekesség: Ellen Osiier, a versenyszám olimpiai bajnoka úgy nyert, hogy az összes mérkőzését megnyerte (negyed-, közép-, döntő).

http://en.wikipedia.org/wiki/Fencing_at_the_1924_Summer_Olympics_%E2%80%93_Women%27s_foil

A nők és a vívás, 2.

  A pozsonyi "verseny egyik érdekessége a hölgyek nemzetközi versenye volt, hiszen ennek megrendezése 1909-ben ez igen nagy sikert jelentett. A győzelmet Tary Gizella szerezte meg, aki a Fodor-intézetben tanult vívni, és olyan magas szinten sajátította el a vívás tudományát, hogy Santelli mester javaslata és gyűjtőakciója nyomán 1924-ben nevezték a párizsi olimpia hölgyek tőrversenyére, ahol a hatodik helyet szerezte meg. Ő volt az első magyar hölgyolimpikon."

  "A pozsonyi versenynapok egyik érdekessége, hogy a legjobb vívók a Makay vívóterembe járó hölgyekkel is gyakorolhattak. Erre Posta mindig nagy szeretettel gondolt vissza. „Nem azt ambicionáltam, hogy közülük a legerősebbel vívjak, mondhatnám a leggyengébbet választottam, aki „véletlenül” a legcsinosabb volt… Ebben a hölgyversenyben fölényesen győztem, mert meghívást kaptam a tőrleckék folytatására – a verseny után.”"

Forrás:

Posta Sándor kardvívó kalandos élete a kolozsvári vívóteremtől a párizsi olimpiáig (II.)
Killyéni András (2013. július 27.)

  "Magyarországon a nők csak az 1880-as években kezdtek vívni. Ekkorra elfogadottá vált, hogy a vívással „nem vétenek a jó erkölcs és az ízlés ellen”. Carl Ede vívómester próbálta meghonosítani a női vívást, de Fodor Károly mester teremtette meg a tömegbázist. Tanítványainak zöme a Színművészeti Akadémiáról került ki. Közben a női kardvívás nyom nélkül megszűnt, a tőrvívás azonban egyre több tanítványt hódított meg. Magyarországon az első „hölgy-tőrversenyt” 1909-ben rendezték meg Pozsonyban, Tary Gizella, egy fiatal színésznő győzött."

Forrás:

http://sportszertar.wordpress.com/vivas_tortenet/

A nők és a vívás, 1.

Az egyik fórumon jelent meg az alábbi hozzászólás: "...Ha belegondolunk, hogy kb. 100 éve nem is nagyon oktatattak vívást nőknek, a szabadvívásra nem is gondolhattak, arra hogy férfiakkal vívjanak pedig pláne. Még a XX. sz. 20-30-as éveiben a női vívóknak meg kellett várniuk, amíg a vívómester iskolázik az összes férfi versenyzővel és csak utána kerültek sorra ők, annak ellenére, hogy esetleg korábban érkeztek a terembe (lásd Elek Ilona visszaemlékezéseit)." Zárójeles megjegyzés: Talán annyit érdemes lenne pontosítani, hogy a hozzászólás elsősorban magyarországi helyzetre vonatkozott.

Erre válaszolva írta az egyik kedves vívókollegám: "Annyira nem vívhattak a nők, hogy még 1816-ból is találtam megörökített eseményt, amikor a nők szabadvívtak férfiakkal. Száz éve az éppen 1914 akkor már bőven vívtak a nők tömegesen."

Kétségtelen, hogy külföldön más volt a helyzet. Arról a bizonyos vívás 1816-os vívásról Rowlandson készített rajzot (köszönet a kollegának a hivatkozásért), az eseményre Henry Angelo londoni vívótermében került sor. Számos érdekes eleme van a történetnet, de erről majd máskor, inkább lássuk a honi helyzetet.

Kozák Péter Illem, sport és divat című könyvének (2004) 7. fejezetében olvashatunk a legrészletesebben arról, hogy milyen volt a magyarországi női vívás XIX. sz. utolsó évtizedeiben. Néhány részlet:

"A nők kezükbe sem vették a „fleurette-et” vagy a „rapirt”, amíg el nem terjedt a népszerű Erzsébet királynőről, hogy szívesen forgatja a tőrt és a kardot.[17] Erzsébet igazi sportlady volt, nagy lovaglásokon és vadászatokon vett részt,[18] reggeli után rendszeresen tornagyakorlatokat folytatott, s az 1880-as évek elején vívni támadt kedve. A királyné vívómesteréül Friedrich Ferencet kérték fel, a francia származású mestert, aki nyugdíjazásáig a pesti tudományegyetem vívótanára volt. A királyné szívesen tartózkodott Budán vagy Gödöllőn, s ilyenkor Friedrich mester naponta órát adott neki és leányának Mária Valéria főhercegnőnek is.[19] Az öregedő Friedrich mestert a kortársak „győzhetetlennek” hívták, aki életében csak egyetlenegy vereséget szenvedett el, az anekdota szerint épp a felséges királyné „amazon kardjától.”[20]

A nők vívása Bécsben ekkor már nem volt újdonság. Joseph Hartl bécsi vívómester a bécsi „tanítóképezde” és a konzervatórium tornatanára az Adlergassén felállított vívóiskolájában női kurzust is beindított.[21] Nem tudjuk, hogy Hartl vívótermében mióta oktatott hölgyeket? Erzsébet Friedrich Ferencet 1882-ben kérte fel a királyi család vívómesterének.[22] A Pesti Hírlap 1884-ben, Hartl és tanítványainak budapesti vendég-szereplése idején azt közölte, hogy „a nők vívását Bécsben csak az elmúlt évben kezdték emlegetni.”[23] A Pesti Hírlap híradásából tehát 1883-ra következtethetünk, ez esetben nem nehéz összefüggést találni Erzsébet váratlan vívószenvedélye és Hartl női vívótanfolyama között."

Hartl mester és a nyolc bécsi amazon 1884. április 20-án tartották meg a budapesti bemutatójukat, illetve április 22-én versenyvívásra is sor került a Vigadó nagytermében. Mindenki lelkesen dícsérte a produkciót, de "a bécsi vívónők bemutatóját kísérő lelkesedés hamar lehanyatlott. Hartlékat feltehetően az érdeklődés hiánya miatt nem sikerült megnyerni egy újabb vigadóbeli fellépésre." Később Sztrakay Norbert próbálkozott a női vívás népszerűsítésével, ennek eredményeként jelent meg A magyar kardvívás, mint női testgyakorlat című munkája 1895-ben. A könyvbeli fényképek alapján ismerjük a szablyavívást tanuló hölgyek nevét, de a női vívás nem tudott széles körben elterjedni.

A magyar vívómesternek "a női tőrvívással szembeni bizalmatlansága teljesen irreleváns volt – mivel az elmúlt századvég hölgyei sem a tőrt, sem a kardot nem forgatták" - ezzel zárja a Kozák Péter a vívással kapcsolatos részt. - "Sztrakay Norbert kardiskolája a 19. század vége sporttörténetének egy szokatlan, furcsa fejezete maradt, akárcsak a nagy konkurens Hartl bécsi vívóamazonjai."

Nagy kár, hogy kor hölgyei közül csak nagyon kevesek tapasztalhatták meg a vívás örömét.