2017-03-02

Jó könyv???

  2014-ben már foglalkoztam Eszes Máté 1988-ban kiadott könyvével, akkor még azt írtam róla: „Egy egész jó könyv, sajnos elég sok benne a pontatlanság.” Pár hete újra - most már alaposabban - átrágtam magam rajta, pl. elolvastam a Horthy-korszakról írt fejezetet, amit korábban kihagytam. A második nekifutásnak az volt az oka, hogy két vívókollega könyvének irodalomjegyzékében is szerepel a Híres bajvívások... c. mű mint felhasznált vagy javasolt irodalom. [1]

  Elég radikálisan megváltozott a véleményem. 
  A könyv Clair Vilmos ismert szerzeménye - Magyar párbajok Attila hun király idejétől 1923. év végéig (I-II), Bp. 1930 - alapján készült, illetve a Párbajkódex (1943, 28. kiadás) felhasználásával. Kiegészítve egy igen tendenciózus saját résszel, amely megpróbálja nevetségessé tenni a Horthy-korszakot, az akkori párbajügyeket. A XV. fejezetben - „Lovagias ügyek” a két világhaború között - találja meg az érdeklődő azokat a részeket, amitől erősen késő Kádár-kori feelingje lesz az embernek. [2]

  Összegzésként elmondható, hogy kimondottan problémásak:
  • a korábbi bejegyzésben említett részek (túl nehéz lovagi páncélok stb.);
  • a kritikátlanul, ellenőrzés nélkül a Clair-könyvből átemelt részek: pl. Bolyai mint párbajhős, női párbajok;
  • a Horthy-korszak tendenciózus kezelése: az állítólagos levél; a jugoszláv király elleni merénylet taglalása során előforduló durva hibák, csúsztatások [3]; egy kitalált (?) párbajtörténet 1943-ból [4].
  A párbajok iránt érdeklődők számára sokkal hasznosabb az Osiris Kiadó által, 2002-ben megjelentetett könyv, ami tartalmazza mindhárom Clair könyvet, mentes a rendszerváltás előtti politikai felhangoktól, és amelyhez egy kiváló előszót írt Ságvári György történész-muzeológus. Ezt a könyvet egy másik bejegyzésben mutatnám be.

  Csak erős idegzetűek!

Horthy-levél?
„…​Minthogy az utóbbi napokban Magyarország ellen szórt alantas gyanúsítások messze meghaladják a megengedhető határokat, és én felelősnek érzem magam hazám becsületéért, nem marad más kiút számomra, minthogy személyes elégtételt követeljek az államfőtől. (…) A legsúlyosabb feltételek mellett kívánok vele párbajozni: a fegyvernem megválasztását átengedem neki.” [5]
  Egy könyvismertetőben olvasható a folytatás: „E sorokat vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója fogalmazta, s a levelet Masaryk csehszlovák köztársasági elnöknek címezte! Elképesztő? Valóban az. Ám a kor „becsületkódexe” számtalan, hasonlóan elképesztő párbajt „diktált”, hiszen aki úriembernek számított, nem térhetett ki a tiltott, de bizonyos társadalmi rétegek által megkövetelt elégtételkérés, illetve -adás kényszere elől. A szerző e témakörben párját ritkító összefoglalásában jó néhány olyan, korának és történelmünknek kiemelkedő egyénisége szerepel, akiket e veszedelmes „divat” nemegyszer veszélybe sodort - sokszor nevetséges csekélységek miatt.” [moly] [6]

A merénylet
  „II. Sándort, Jugoszlávia királyát 1934. október 9-én horvát usztasák Marseille-ben meggyilkolták. Csakhamar kitudódott, hogy a merénylőket a jugoszláv határ közelében, magyar területen létesített kiképzőtáborban készítették fel. Itt, Jankapusztán gyártották azt a könyv alakú bombát is, amellyel a merényletet végrehajtották. A gyilkosok zsebükben magyar útlevéllel és Budapestről kapott pénzzel indultak szeptember végén Budapestről... Amikor 1934 végén és 1935 elején a csehszlovák sajtóban leleplező cikkek és Horthy személye elleni támadások jelentek meg a marseille-i merénylet kapcsán ... Horthy ... párbajra hívó levelet fogalmazott.”
  Nem II., hanem I. Sándort ölték meg. Konkrétan 1 gyilkosról tudunk: egy macedón terroristáról, 1 usztasa megijedt és elmenekült a helyszínről, 2 társa ott sem volt. Nem Jankapusztán képezték ki őket. A királyt nem felrobbantották, hanem lelőtték. Bomba volt, de nem használták. Nem gyilkosok, 1 db gyilkos.
  Ormos Mária részletesen foglalkozik a jankapusztai tábor működésével, tényleges céljával (82. o.), a tábor felszámolásával (118. o.), a csökkenő csehszlovák sajtókampánnyal (188. o.), a szovjet elvtársak véleményével (193. o.), végül az egész ügy - magyar szempontból - kimondottan sikeres lezárásával (199. o.). Horthynak nem volt semmi különösebb oka egy kihívás megfogalmazására. (Eddig nem találtam az állítólagos levél nyomát, Eszes Máté pedig nem ad meg konkrét forrást.)
   Az Ormos-könyv 1968-ban jelent meg, 20 évvel később illett volna beleolvasni, mielőtt valaki belekezd a tendenciózus bekezdés megírásába.
_______________________________________________________

1. Pl. Hidasi Gergely könyve is hivatkozik rá.

2. Eszes Máté, 1988, 127-137. o.

3. Érdemes összevetni 132. oldal állításait a történelmi tényekkel. (Lásd pl. Sz. Ormos Mária: Merénylet Marseille-ben. Kossuth Könyvkiadó, 1968).

4. Minden forrásmegadás nélkül a szerző közöl egy levelet, amiben egy hadapródiskolás számol be egy párbajról, aminek szemtanuja volt. Az egész történet egy komoly kérdőjel!

5. Részlet az állítólagos levélből. Eszes i.m. 132

6. A szöveg a könyvborító hátlapján található.

7. Miért lenne párját ritkító? Egyszerűen felhasználja Clair Vilmos anyagát.

8. Kimondottan érdekes a szovjetek hozzáállása: „Minthogy a szovjet kormány meg volt győződve arról, hogy a magyar kormány szerepe a merényletben más országokéhoz képest elenyésző volt, a szovjet sajtó, valamint a szovjet politikusok és diplomaták ezt megelőzően sem kapcsolódtak be a Magyarország elleni hangulatkeltésbe és kampányba.” (Ormos, 193. o.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése