Fokél

Egy klasszikusnak számító idézettel kezdeném a témát.

"Az avarok szablyáján is megvan a fokél, de markolata a penge egyenes folytatása. A fokélnek kettős oka lehet: az egyik az, hogy a háton köszörült szablyavég könnyebb lesz s ezáltal az ütés súlya nem a penge végén érvényesül, hanem körülbelül a hajlásnál, az alsó harmadban. Ez rendkívül növeli a fegyver erejét. A másik oka pedig az lehet, hogy nemcsak lovas, hanem a ló ellen is használták a szablyát. Míg az első, éllel levágott ütés a lovasnak szólt, a visszafelé rántott szablya fokélével a ló hasát lehetett támadni. Mindezt pedig egyetlen mozdulattal. Erre a megállapításra Kovács István jutott s az ő magyarázatából ismerjük meg a mozdulat-kihasználásnak ezt a bámulatos ésszerűségét. Ez utóbbi miatt kellett megtörni a szablya markolatát is, így ugyanis nem kellett a szablyán fordítani, hanem egyszerű csuklómozdulat elegendő volt ahhoz, hogy a ló hasát felhasítsák. (...) Érdekes, hogy kovácsaink - nyilván a megrendelők akarata szerint - néhány alkalommal megpróbálták a nyugati, kétélű kardot is szablyamódra meggörbíteni. Jobban esett fogása s jobban illett így a begyakorolt kézbe." (267. o.)

László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete (1944; Bp., Püski Kiadó, 1997)

A fenti szöveget azért érdemes ismerni, hogy láthassuk mekkorát képesek tévedni a máskülönben éles szemű megfigyelők, ha nem tesztelik alaposan egy-egy elegáns elméletük gyakorlati életképességét, megvalósíthatóságát meg hatékonyságát.