Tavaly még arra bíztattam a blog olvasóit, hogy ne habozzanak (szakmai) megjegyzéseket, (konstruktív) kritikai észrevételeket tenni, ezzel gazdagítva közös tudásunkat. Sajnos nem sok eredménnyel járt a kezdeményezés. Ennek hatására január végén elindult egy indexes vitatéma - A vívás mint harcművészet -, ami messze felülmúlta a kezdeti elvárásaimat (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9221230).
Mind a minőségi tartalom tekintetében, mind pedig mennyiségileg (2400+ hozzászólásnál járunk, ami már többszörösen meghaladja a militia.hu korábbi szaktopikjának a méretét). És ami sokkal fontosabb: az aktív hozzászólók létszámával!
Az aktív topiklakók közt van:
- tőr- és botvívó,
- IV. danos kendós,
- szablyavívó,
- kenjitsus, aki szablyavívó versenyre is elmegy,
- HEMA-kutató, aki a XVII. sz. magyar szablyavívás megismerésével foglalkozik,
és akinek hamarosan könyve jelenik meg a témában,
- mameluk hagyományőrző, aki a Magyar Szablyavívó Iskola (MSZVI)
edzéseit látogatja,
- a kínai kardvívás iránt érdeklődő kungfus.
Az elmúlt időszakban csatlakozott hozzánk:
- egy barantás oktató,
- egy lelkes blogíró, aki korábban az MVSZI-hez járt vívni, és a jelen blog segítségével
talált rá az indexes fórumra.
További lelkes fórumozást!
Külön kiemelném a topik működését jellemző rendkívül konstruktív és szakmai hangulatot.
2015-10-22
2015-10-10
750+ g
Ha Arlow sejtette volna, hogy az egész könyvéből ezt az egyetlen részt fogják idézni, vitatni a legtöbbet, akkor biztosan gondosabban fogalmazott volna.
"A kardnak soha nem szabad 75 dekánál nehezebbnek lennie, mert súlyosabb karddal már nem lehet vívni." [AR, 228] (Arlow-határ) [1]
Újra és újra elolvasva az idézetet, az egész oldalt, illetve a fejezet elejét úgy tűnik, hogy a következő dolgokra gondolhatott a szerző:
a) egy átlagos fizikummal rendelkező, képzetlen ember, akit fel kell készíteni a párbajra (paukolás), nem tud hatékonyan forgatni egy 750 g-nál nehezebb párbajszablyát; nem vívni fog vele, hanem félelmében kaotikusan csapkod majd (lásd Gárdonyi Géza esetét a barátjával, eredmény: egy majdnem levágott bal kar, két megsérült párbajsegéd); [2]
b) egy tapasztaltabb vívó ugyan hatékonyabban fogja forgatni a nehezebb kardot, de egy ilyen kiélezett helyzetben túlságosan belelendül majd, és nem fogja határolni a vágásait (erőszakosan átvágja a védéseket és hatalmasokat fog támadni stb.) (lásd Wesselényi párbaját, eredmény: egy eltört markolatkengyel, 4 levágott ujj; Herczeg Ferenc egyetlen honaljvágással sebesítette meg ellenfelét, aki a szakszerűtlen ellátás miatt pillanatok alatt elvérzett);
c) és minden egyéb, ami a két véglet között még elképzelhető.
Szóval, meztelen felsőtesttel meg egy nehéz szablyával már nem vívás lesz a párbaj során, inkább élet-halál harc, méghozzá úgy, hogy a felek nem is lesznek teljesen tisztában a bevállalt kockázat mértékével.
A lényeg az idézet szövegkörnyezetében keresendő: Arlow csupán a szablyapárbajokra tesz megállapítás, hiszen pár sorral később leírja: "A rendes párbajkard súlya 40-60 dkgr., a penge szélessége 12-16 mm. széles szokott lenni." Csupán lejegyzi a korabeli szokásokat, egy ajánlást tesz, nem pedig egy általános és örök érvényű megállapítást, amely egyformán igaz a római lovassági kardra (II-III. sz.), a németalföldi rapierra (XVII. sz.) vagy a huszár szablyára (XIX. sz.), és egyáltalán az egész vívásra.
___________________________
- 2018-as kiegészítés: Mivel ez az adat Arlow 1902-es könyvében jelenik meg, így VSz a vívómester megérdemli, hogy a nevét viselje ez a határérték.
- Ez az állítólagos karlevágás Clair Vilmos (2002) könyvének olvasása után maradhatott meg: „...sőt bal karját szinte tőből levágta”. A korabeli újságok (1890) sokkal pontosabban tudósítottak az esetről.
2015-10-07
2015-10-02
Ví-tan (2.)
Eddig Domján János 1839-ben megjelent könyvét csak az OSZK-ban lehetett tanulmányozni, már ha valaki vette a fáradságot és beült a könyvtár hangulatos olvasótermébe. Arról nincs adatunk, hogy az országban vagy külföldön ebből a vívókönyvből hány példány létezik még, az OSZK-ban őrzött példány Nográd Vármegye Múzeumából került a könyvtárba.
Ebben a bejegyzésben csak kedvcsinálásként, gyorsan "átlapozzuk" ezt az értékes forrásmunkát, anélkül, hogy komolyabban elemeznénk annak tartalmát. A szerző 1839. május elsején írta a könyv előszavát, a Ví-tan-ban szurdavívás (tőrvívás) és kardvívás (szablyavívás) alapjait mutatja be, miközben megemlíti a többi vívásnemet is. Domján szerint a szablyavívás "nemesebb és nemzeti", a tőrvívás "művészibb, s a kéz gyakorlásra igen szükséges. Azonban nem következik, hogy aki szurdával bánni nem tud, karddal sem tanulhat meg, áll egyik a másik nélkül." [1] A szerző megfigyelése szerint a török kard igen görbe, a francia, lengyel és magyar kard többnyire megegyezik egymással [2]. Megtudhatjuk, hogy a hárítólapot 1839-ben még védvasnak nevezték és a pengének három része van: töve, közepe és hegye.
Ha Domján több támogatást kapott volna a környezetétől, akkor már 1840 környékén megjelenhettek volna magyar nyelvű könyvek a lándzsa-, szurony- vagy ökölvívásról (!), sőt "50 arczkifejezés és művészi állás" [3] is bemutatásra kerülne, "ha mind ezek hazánkban némi pártolásra jutnának."
Király Sándor jóvoltából ez a könyv - az első magyar nyelvű vívókönyv - mostantól online is olvasható, kutatható. Köszönet érte!
http://www.facebook.com/download/1472367323072968/Hu_B1_265529.pdf
(halott link; megszüntett FB-csoport)
Hála Chris Gordon-nak a könyv továbbra is elérhető:
https://www.scribd.com/document/283634276/Fencology-J-Domjan-1839#
(A Google is megtalálja, fencology scribd keresőszavak segítségével.)
________________________________________________________
Megjegyzések:
1. Ez érdekes megfigyelés, főleg annak fényében, hogy ebben a korban a francia tőrvívás dominált, a vívást tanulók általában tőrvívással kezdtek és csak utána sajátítottak el a szablyavívás alapjait. Sokkal később, 1895-ben Sztrakay Norbert is megfogalmazta: a tőrvívás előzetes ismerete nélkül is megtanulható a szablya hatékony használata.
2. Ez nem annyira meglepő, mivel elképzelhető, hogy a szablya (részben) magyar közvetítéssel került Lengyelországba, valamikor Báthory István korában, illetve a franciaországi megjelenése könnyen összekapcsolható Bercsényi László ottani ténykedésével, nevezetesen az első francia huszárezred megszervezésével.
3. Nem teljesen egyértelmű, hogy mire gondol a szerző, de mivel a gymnastica köréhez tartozonak említi a következőket: "járás, tagfeszitésék, művészi állások, s ehhez tartozó arczkifejezések p.o. az ábrándozás, bátorság, bámulás, csudálkozás, düh, erőlködés, fájdalom, félelem, ijedség, kétségbeesés, könyörgés, parancsolás, remény, stb. a művészi állásokkal egyezőleg összekötve minden szinésznek legfőbb tulajdona, melly nélkül nem is szinész", ezért elképzelhető, hogy alapszintű színpadi ismeretekről lehet szó. Ezt erősíti egy másik idézet is: "Szükséges még a vivás a szinészeknek is, kik ez által állást és járást nyernek."
Korabeli védőfelszerelés szablyavíváshoz
Ebben a bejegyzésben csak kedvcsinálásként, gyorsan "átlapozzuk" ezt az értékes forrásmunkát, anélkül, hogy komolyabban elemeznénk annak tartalmát. A szerző 1839. május elsején írta a könyv előszavát, a Ví-tan-ban szurdavívás (tőrvívás) és kardvívás (szablyavívás) alapjait mutatja be, miközben megemlíti a többi vívásnemet is. Domján szerint a szablyavívás "nemesebb és nemzeti", a tőrvívás "művészibb, s a kéz gyakorlásra igen szükséges. Azonban nem következik, hogy aki szurdával bánni nem tud, karddal sem tanulhat meg, áll egyik a másik nélkül." [1] A szerző megfigyelése szerint a török kard igen görbe, a francia, lengyel és magyar kard többnyire megegyezik egymással [2]. Megtudhatjuk, hogy a hárítólapot 1839-ben még védvasnak nevezték és a pengének három része van: töve, közepe és hegye.
Vívóállások
Ha Domján több támogatást kapott volna a környezetétől, akkor már 1840 környékén megjelenhettek volna magyar nyelvű könyvek a lándzsa-, szurony- vagy ökölvívásról (!), sőt "50 arczkifejezés és művészi állás" [3] is bemutatásra kerülne, "ha mind ezek hazánkban némi pártolásra jutnának."
Király Sándor jóvoltából ez a könyv - az első magyar nyelvű vívókönyv - mostantól online is olvasható, kutatható. Köszönet érte!
http://www.facebook.com/download/1472367323072968/Hu_B1_265529.pdf
(halott link; megszüntett FB-csoport)
Hála Chris Gordon-nak a könyv továbbra is elérhető:
https://www.scribd.com/document/283634276/Fencology-J-Domjan-1839#
(A Google is megtalálja, fencology scribd keresőszavak segítségével.)
________________________________________________________
Megjegyzések:
1. Ez érdekes megfigyelés, főleg annak fényében, hogy ebben a korban a francia tőrvívás dominált, a vívást tanulók általában tőrvívással kezdtek és csak utána sajátítottak el a szablyavívás alapjait. Sokkal később, 1895-ben Sztrakay Norbert is megfogalmazta: a tőrvívás előzetes ismerete nélkül is megtanulható a szablya hatékony használata.
2. Ez nem annyira meglepő, mivel elképzelhető, hogy a szablya (részben) magyar közvetítéssel került Lengyelországba, valamikor Báthory István korában, illetve a franciaországi megjelenése könnyen összekapcsolható Bercsényi László ottani ténykedésével, nevezetesen az első francia huszárezred megszervezésével.
3. Nem teljesen egyértelmű, hogy mire gondol a szerző, de mivel a gymnastica köréhez tartozonak említi a következőket: "járás, tagfeszitésék, művészi állások, s ehhez tartozó arczkifejezések p.o. az ábrándozás, bátorság, bámulás, csudálkozás, düh, erőlködés, fájdalom, félelem, ijedség, kétségbeesés, könyörgés, parancsolás, remény, stb. a művészi állásokkal egyezőleg összekötve minden szinésznek legfőbb tulajdona, melly nélkül nem is szinész", ezért elképzelhető, hogy alapszintű színpadi ismeretekről lehet szó. Ezt erősíti egy másik idézet is: "Szükséges még a vivás a szinészeknek is, kik ez által állást és járást nyernek."
Subscribe to:
Posts (Atom)