Bolyai a párbajhős?!

Újra és újra előbukkan az a történet, amelyben Bolyai János párbalyozik 13 vagy 17 császári tiszttel, megöli vagy csak simán összekaszabolja őket, miközben rajta egy karcolás sem esik. Azon már meg sem lepődünk, hogy az összes párbaj egy napot történik és a magyar matematikus alig pihen, legfeljebb egy keveset hegedül két vívás között.

Az egyik alapváltozat:
"A hagyomány szerint Bolyai János mérnökkari tisztként egyszer konfliktusba került egy nehézlovassági ezred teljes tisztikarával, aminek eredményeként mind a tizenhármukat kihívta kardpárbajra. Az akkori értékrend szerint a vértes ezredek német tisztikara számított a hadsereg elitjének, akik szinte kivétel nélkül az udvarhoz közelálló arisztokrácia tagjai voltak. Mérhetetlenül lenéztek minden más fegyvernemet, az európai viszonylatban is kiválóan képzett mérnökkart is, így valószínűleg különösebb aggodalom nélkül tekintettek a párbaj elé, különösen, amikor meghallották a kért feltételeket.

Bolyai két dolgot kötött ki: egy napon kis szünetekkel egymás után verekszik meg velük, s két menet között pihenésképpen játszhat egy kicsit a hegedűjén. Azt nem tudni, hogy Bolyai közismerten kiváló vívótudása, vagy hegedűjátéka sokkolhatta jobban az ellenfeleit, de valamennyit lábbal előre vitték le a pástról. Állítólag akkora szégyen lett a dologból, hogy az egész alakulatot összepakolták és átköltöztették a birodalom másik végébe."

Ezzel szemben a valóság egy kicsit más, nem annyira színes, mint egy legenda, de ennek ellenére szintén érdekes. „Az mese, hogy János annyiszor párbajozott, hogy alig „maradtak ép fülek Bécsben”. Egyetlenegy dokumentum vagy szavahihetõ visszaemlékezés sem maradt fenn, ami igazolná, hogy Jánosnak több párbaja lett volna, mint egy „hivatalban” lévõ tisztnek. Önéletrajzában maga is megírja, hogy nagyon elavult és túlhaladott dolog a párbaj. Tisztjelölt korában (kadétnövendékként) néhány párbaja lehetett. Önéletrajzában olvashatjuk: „több ízben volt kedvetlen összejõvésem s kardra hivattam, mi mellett azonban szerencsésen elkerültem minden tetemes sértést. Én magam csakugyan (egy esetet még az akadémián, kadet koromban kivéve...) senkit ki nem hívtam” [2]. Marosvásárhelyen egy párbaja sem volt. Az pedig, hogy az édesapját kihívta volna párbajra, a legnagyobb hazugság. Ezt a tiszti szabályzat tiltotta és János matematikai pontossággal betartotta a szabályzatot, a tiszti becsület tételeit.”

„Hints Dánielné visszaemlékezései szerint János el-eljárt a marosvásárhelyi tiszti vívóterembe, de miután mindig õ gyõzött és észrevette, hogy ezért nem látják szívesen, többet aztán oda se ment el.”

Kiss Elemér – Oláh Gál Róbert: Bolyai János ismeretlen arca

   2017-ben azzal lehetne  kiegészíteni ezt a bejegyzést, hogy Bolyai apja leginkább a párbajtól és a nőktől féltette a fiát. [1] Talán nem véletlenül, hiszen az Üdvtan mellekletében Bolyai János így írja le a nemiséggel folytatott küzdelmeit: „...vég-célomat csak-ugyan, meg Istennek hála! nem feledtem el, ’s néha hónapokig, sőt évekig is mind tisztán (szüzen) éltem: időről időre még is nem tudtam egészen meg-győzni a’ nemben [nemileg] bü’ [bűvösnek, igézőnek] ostromát...”, meg „oly erősen szerentsés azonban még eddig, Isten ’s nagy vigyázatom után, voltam hogy leg-alább minden franctól [syphilistől] tisztán maradtam, mi-is ma nagy ritkaság. Olykori e’beli félre-lépéseimnek egészségem gyengülése, el-rontására nézve elég kárát is tapasztaltam’s tapasztalom...”. (Önjellemzés) [2]

   Kutatásai során Czeizel Endre sem talált olyan adatokat, melyek alátámasztották volna Bolyai gyakori párbajozását. „Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy évfolyamának legjobb vívója volt, bár az életrajzaiban említett »rengeteg« párbajnak nincs bizonyítéka. Sőt, Bolyai János írásaiban ezt az értelmetlen virtuskodást igencsak kárhoztatta.” Czeizel Endre: Tehetség / talentum - Jó szerencse, semmi más? Bp., 2015. 173. o.
__________________________________________

1. Benkő Samu:

   „A nők különös helyet foglalnak el a két fiatal férfi életében, és az apai szem ezt mindkettőjüknél észrevette: ha Széchenyi Ferenc arra inti fiát, hogy „fiam, óvakodj mindentől, de legkivált a játéktól és a táncosnőktől”, akkor Bolyai Farkas azt írja az övének: „én téged a duellumtől féltelek leginkább s a fejérnépektől”. Szenvedélyeik féken tartására mindketten személyükre szabott magatartásfilozófiát dolgoztak ki. Az önelemzés önfenntartó elemmé válik mind kettőjüknél. Igyekeztek papírra vetni lelkük minden rezdülését: a naplóíró Széchenyi és az Üdvtan utópiáját számtalan önéletrajzi feljegyzéssel színesítő Bolyai ugyanis mindig papír fölé hajolva, kezében tintába mártott tollal (némelyek szerint grafomániás buzgalommal) teremtett rendet, s keresett meg nyugvást szenvedélyektől zaklatott lelkivilágában.” Benkő Samu: Bolyai és az Akadémia. Magyar Tudomány, 2010/6.

2. Bolyai János önjellemzése. Részletek az Üdvtan-hoz készült önéletrajzi jegyzetekből

    VI. évfolyam 12. szám · 2002. december