2020-03-28

Versus II.

 Egy ideje gyűjtöm a kendósok és az európai vívók közti, régi találkozókról szóló beszámolókat. A témával kapcsolatban több bejegyzés is született:  Kendó (2016), West vs East (2018), Versus (2018). Ezekből kiderül, hogy legalább két dokumentált esetről tudunk, amikor kendósok európai vívókkal szemben léptek a jelképes pástra. A legjobban ismert eset Ando és Zablocki vívása 1976-ban, amiről számos fénykép is készült. Az eddig bemutatott találkozókon kívül van még egy további kubai eset is, azonban -- per pillanat -- nem állnak rendelkezésünkre részletesebb leírások (fényképek, újságcikkek stb.), így az egész történet eléggé bizonytalan.

  Egy véletlen folytán találtam egy jól dokumentált magyar esetet is, 1911-ből!

 Lássuk a részleteket. A történet 1907-ben kezdődik, amikor két japán dzsúdós európai bemutató-körúton vett részt és Budapesten is szerepeltek. A korabeli újságok így írtak az eseményről.

Japán vivőmester Budapesten. Tobari Takisaburo japán vivómester, aki yokohamai japán hadiiskolát végezte, társával, Ottával európai körúton van s jelenleg Budapesten tartózkodik. Ez alkalommal Santelli Italo lovag vivómester, kinek termét a japánok meglátogatták, tiszteletükre folyó hó 26-ikán (szombaton) este a Semmelweiss-utczai vívótermében vivóestélyt rendez. — Az estély legérdekesebb pontja a két japán mester egymásközti küzdelme lesz, melyet sajátságos nemzeti vivóöltözetükben, hatalmas egyenes kardjukkal fognak megvívni.” [1][2]

 Már önmagában ez is egy kimondottan izgalmas adatmorzsa, hiszen ez lehetett az első magyar-országi kendóbemutató! [3] Abban az időben Európában is ritkaság számba mentek a kendósok bemutatói. Angliában 1926-ban volt ilyen, erről Alex Bennett számol be kiváló könyvében. [4]

  Az 1907-es bemutató során a két japán vívó -- Tobari Takisaburo és társa -- egymással vívott kendós védőfelszelésben („sajátságos nemzeti vivóöltözetükben”) és japán vívókardokkal, melyeket a korabeli tudósító „hatalmas egyenes kard”-oknak nézte. Így utólag nehéz eldönteni, hogy a japánok pontosan milyen eszközzel vívtak, sinait vagy bokkent használtak a bemutató során. [5]

  Majdnem négy évvel később -- 1911 áprilisában -- a japán mester újra Budapestre látogatott. A Santelli-iskola vívóakadémiáján vett részt! [6] A Budapesti Hírlap így számolt be az esemény számunkra legizgalmasabb részéről: „A vivóakadémia keretében Tobari-Takisaburo japán vivómester és Santelli Italó japán vívást mutatott be. A hadidiszbe öltözött japán mester furcsa mutatványát, amint bambusz bottal védekezett Santelli kardja ellen, a közönség élénk derültséggel fogadta.” [7] 


  Erről a különleges vívásról Az Ujság számolt be a legrészletesebben: „Az estnek külön érdekessége volt Santelli és Tobari Takisaburo japán mester mérkőzése. Előbbi karddal, utóbbi bambuszbottal mérkőzött. Különösen hatott a japán mester már megjelenésével is. Szoknyanadrág, vastag bőrvértezet és fejére kötött arczvédő alkotta felszerelését. A japán mester határozottan nagy vivóérzékről és tehetségről tett tanúságot és a mutatványától a komoly sportértéket hasonló ellenféllel szemben valóban nem lehetett volna elvitatni. Így inkább különlegességével hatott a produkczió, mely a közönséget állandó derültségben tartotta.” [8]
_______________________________________________
  1. A korabeli újságcikkeket az eredeti helyesírással idézem.
  2. Magyarország, 1907. október 24. Teljesen azonos szövegű cikket találunk az aznapi Az Ujság-ban.
  3. A tényleges oktatás csak 1982-ben kezdődött el.
  4. Alexander C. Bennett: Kendo: Culture of the Sword. 205. o.
  5. Tobari Takisaburo (1872-1942), külföldi oldalakon számos adatot találunk róla, ő alapvetően dzsiudzsicus volt (Tenjin Shin'yo ryu).
  6. A Santelli iskola vivó-akadémiája kedden este lesz a fővárosi Vigadó nagytermében. Santelli mester akadémiája minden évben, úgy most is, zászlója alá gyűjti a legjobb magyar vivókat és mestereket és mindig gondoskodik valami külföldi jó erőről is. --- Az akadémia programmja: Maítre d'assout: Berty László százados, Szarvassy György, Zulavszky Béla századosok, dr Nagy Béla és Szántay Jenő főhadnagy. Iskolavivás: [...] Juniorok vívása: [...] Senior és mester vivás: Barakovich László—Halász Ferenc kard, Kovács Andor—Leszik Sándor kard, Sanesi Lionello mester—Melichár Otthmár mester tőr. Lovas Gyula mester—Hollósy Jenő mester kard, Gerevich Aladár mester—Krencsey Géza kard, Tobari Takisaburo mester—Santelli Italo mester kard. --- Szünet. — Díjkiosztása a Santelli háziverseny győzteseinek. --- Dr Hoór Egon— Kovács Andor kard, Santelli Italo mester — Guglielmetti Giovanni mester tőr. Bach Benő mester — Kautny Antal mester kard, Sanesi Lionello mester — Slotzer Gáspár mester kard, Mészáros Ervin— Guglielmetti Giovanni mester kard, Krencsey Géza — Melichár Ottmár. Gerevich Aladár mester — Lovass Gyula mester kard. --- Az akadémia este fél 8 órakor kezdődik.” Pesti Hírlap, 1911. április 4.
  7. Budapesti Hírlap, 1911. április 5.
  8. Az Ujság, 1911. április 5.

No comments:

Post a Comment