„Az Orbán Janos és báró Maasburg közötti parbaj.
Ezen párbaj előzményeit lapunk korábbi közleményeiből már ismerik olvasóink, most annak lefolyásáról, mint párját ritkító esetről, — adunk hirt.
A segédek tudomással bírván arról, hogy szemfüles rendőrségünk legfőbb ambicziójának a párbaj megakadályozását tekinti s a párbaj megvívása előtti napon a segédek lakása, sőt Tóth Kálmán tanyája is szemmel tartatik, egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy a „rettentő” főkapitány kijátszására a párbaj Budapesten, Fodor Károly vivótermében vívassák meg. S ez alkalommal a segédek báró Maasburg részéről Melczer nyug. kapitány és Zsoldos Ferencz, Orbán János részéről pedig Rákossi Gyula és Tóth Kálmán voltak.
Ezen párbajeset talán unikum a maga nemében. Mert az többször megesett már, hogy vivni nem tudó ember tüzes kirohanással zavarba hozván ellenfelét, azt levágta, de hogy egy magát nem is védő egyén győzedelmesen kerüljön ki a kardpárbajból, olyat nem hallottunk soha.
Az eset így esett meg.
A felek szokás szerint egymástól pár ölnyi távolságban felállíttatván, tudtukra adatott, hogy az „en garde” és „rajta” vezényszavakra előlépni ós összecsapni tartoznak. Az első vezényszó elhangzása után Orbán ur hevétől elkapatván, beugorva, ellenfelét hevesen megtámadni készült s miután a „rajta” vezényszó még nem lett kimondva, állásába visszarendeltetett. Orbán urat ezen eset ugy látszik, kihozta phlegmájából, mert midőn másodszor elhangzott a vezényszó, kardját szurási tempóban tartva, oly hevesen rohant előre, hogy a vezető párbajsegéd attól tartva, hogy báró Maasburg az eltiltott szúrás áldozata lehet, Orbán ur kezéből a kardot kiütötte.
Ez nem tudván mire vélni a dolgot hogy fegyvertelen létére ellenfele által le ne kaszaboltassék Maasburgot megrohanta s annak kardiát a markolat felett elkapta, s ez alkalommal fejével annak kardjába rohant. Erre a segédek s egyik orvos közbelépvén, Orbánt elvezetni akarták, de ez az első pillanatban sebesülést nem érezvén, kardját s a küzdelem folytatását követelte. Csak nagy nehezen lehetett vele megértetni, hogy fején egy csontig ható szúrással, súlyosan megsebesült.
Megjegyzendő, hogy az egész eset alig egy másodpercz müve volt s báró Maaszburg a kardját még csak meg sem mozdította.Tartozunk annak a kijelentésével, hogy báró Maasburg a párbaj egész lefolyása alatt a lehető legkorrektebbül viselkedett s tudtunkkal ezen ügy a lovagiasság követelményeinek értelmében végkép elintézettnek tekintendő.”
Szentesi Lap, 1892. december 16. (3. old.)
Az előzmények nem túlságosan érdekesek, de azért legyenek meg.
(Az OCR-es szöveg korabeli helyesírásán nem változtattam.)
"A minap a nagyvendéglő éttermében mulatott ifj. Maasburg Sándor báró, többed magával, czigányzene mellett. Ugyanezt cselekedte egy mellék helyiségben Orbán János báró gyógyszerész; aki azonban — mellesleg megjegyezve — van akkora demokrata, hogy bárói czimét nem szokta használni.
Orbán úrhoz bement a Maasburg báró társaságában lévő Füsti Molnár Sándor ur, és felkérte őt, hogy menjen át hozzájuk mulatni, hol szívesen látott vendég lesz. Orbán ur engedve e felhívásnak, bement az étterembe; hol azonban a szokásos bemutatások alkalmával ifj. Maasburg Sándor báró által otromba módon meg lett sértve.
Orbán ur a helyiségből eltávozván, másnap Tóth Kálmán és Novobáczky Győző urak által mind Maasburg bárót, mind Füsti Molnár Sándort kihivatta; az előbbit az általa elkövetett durva sértésért, az utóbbit pedig azért, mivel őt annak a sértésnek kitette Füsti ur készséggel beismervén Orbán ur fellépésének jogosultságát, hajlandónak nyilatkozott tőle oocsánatot kérni; ami tényleg meg is történt. De ugyanakkor Füsti ur kinyilatkoztatta, hogy Maasburg bárótól, illetlen viselkedéséért, most már ő is elégtételt kér. Ez eljárást és felfogást teljesen korrektnek és férfiasnak kell elismernünk; s csak helyeselhetjük, hogy az ügy Orbán és Füsfi urak között ily elintézést nyert. Hátra van most már a párbaj egyrészről Orbán ur és Maasburg báró, másrészről Füsti ur és ugyancsak Maasburg báró között.
Lapunk zártáig nem sikerült értesülést szereznünk az ügy fejlődése felől. Minden oda mutat azonban, hogy békés elintézésről alig lehet szó.”
Szentesi Lap, 1892. december 9.
Ezen párbaj előzményeit lapunk korábbi közleményeiből már ismerik olvasóink, most annak lefolyásáról, mint párját ritkító esetről, — adunk hirt.
A segédek tudomással bírván arról, hogy szemfüles rendőrségünk legfőbb ambicziójának a párbaj megakadályozását tekinti s a párbaj megvívása előtti napon a segédek lakása, sőt Tóth Kálmán tanyája is szemmel tartatik, egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy a „rettentő” főkapitány kijátszására a párbaj Budapesten, Fodor Károly vivótermében vívassák meg. S ez alkalommal a segédek báró Maasburg részéről Melczer nyug. kapitány és Zsoldos Ferencz, Orbán János részéről pedig Rákossi Gyula és Tóth Kálmán voltak.
Ezen párbajeset talán unikum a maga nemében. Mert az többször megesett már, hogy vivni nem tudó ember tüzes kirohanással zavarba hozván ellenfelét, azt levágta, de hogy egy magát nem is védő egyén győzedelmesen kerüljön ki a kardpárbajból, olyat nem hallottunk soha.
Az eset így esett meg.
A felek szokás szerint egymástól pár ölnyi távolságban felállíttatván, tudtukra adatott, hogy az „en garde” és „rajta” vezényszavakra előlépni ós összecsapni tartoznak. Az első vezényszó elhangzása után Orbán ur hevétől elkapatván, beugorva, ellenfelét hevesen megtámadni készült s miután a „rajta” vezényszó még nem lett kimondva, állásába visszarendeltetett. Orbán urat ezen eset ugy látszik, kihozta phlegmájából, mert midőn másodszor elhangzott a vezényszó, kardját szurási tempóban tartva, oly hevesen rohant előre, hogy a vezető párbajsegéd attól tartva, hogy báró Maasburg az eltiltott szúrás áldozata lehet, Orbán ur kezéből a kardot kiütötte.
Ez nem tudván mire vélni a dolgot hogy fegyvertelen létére ellenfele által le ne kaszaboltassék Maasburgot megrohanta s annak kardiát a markolat felett elkapta, s ez alkalommal fejével annak kardjába rohant. Erre a segédek s egyik orvos közbelépvén, Orbánt elvezetni akarták, de ez az első pillanatban sebesülést nem érezvén, kardját s a küzdelem folytatását követelte. Csak nagy nehezen lehetett vele megértetni, hogy fején egy csontig ható szúrással, súlyosan megsebesült.
Megjegyzendő, hogy az egész eset alig egy másodpercz müve volt s báró Maaszburg a kardját még csak meg sem mozdította.Tartozunk annak a kijelentésével, hogy báró Maasburg a párbaj egész lefolyása alatt a lehető legkorrektebbül viselkedett s tudtunkkal ezen ügy a lovagiasság követelményeinek értelmében végkép elintézettnek tekintendő.”
Szentesi Lap, 1892. december 16. (3. old.)
Az előzmények nem túlságosan érdekesek, de azért legyenek meg.
(Az OCR-es szöveg korabeli helyesírásán nem változtattam.)
"A minap a nagyvendéglő éttermében mulatott ifj. Maasburg Sándor báró, többed magával, czigányzene mellett. Ugyanezt cselekedte egy mellék helyiségben Orbán János báró gyógyszerész; aki azonban — mellesleg megjegyezve — van akkora demokrata, hogy bárói czimét nem szokta használni.
Orbán úrhoz bement a Maasburg báró társaságában lévő Füsti Molnár Sándor ur, és felkérte őt, hogy menjen át hozzájuk mulatni, hol szívesen látott vendég lesz. Orbán ur engedve e felhívásnak, bement az étterembe; hol azonban a szokásos bemutatások alkalmával ifj. Maasburg Sándor báró által otromba módon meg lett sértve.
Orbán ur a helyiségből eltávozván, másnap Tóth Kálmán és Novobáczky Győző urak által mind Maasburg bárót, mind Füsti Molnár Sándort kihivatta; az előbbit az általa elkövetett durva sértésért, az utóbbit pedig azért, mivel őt annak a sértésnek kitette Füsti ur készséggel beismervén Orbán ur fellépésének jogosultságát, hajlandónak nyilatkozott tőle oocsánatot kérni; ami tényleg meg is történt. De ugyanakkor Füsti ur kinyilatkoztatta, hogy Maasburg bárótól, illetlen viselkedéséért, most már ő is elégtételt kér. Ez eljárást és felfogást teljesen korrektnek és férfiasnak kell elismernünk; s csak helyeselhetjük, hogy az ügy Orbán és Füsfi urak között ily elintézést nyert. Hátra van most már a párbaj egyrészről Orbán ur és Maasburg báró, másrészről Füsti ur és ugyancsak Maasburg báró között.
Lapunk zártáig nem sikerült értesülést szereznünk az ügy fejlődése felől. Minden oda mutat azonban, hogy békés elintézésről alig lehet szó.”
Szentesi Lap, 1892. december 9.
No comments:
Post a Comment