Egy fénykép (1932)

 A Vívómúzeum fénykép-gyűjteményében találkoztam az alábbi felvétellel. A leírás szerint a fénykép 1932-ben készült, és Piller György olimpiai bajnokot meg a szintén bajnok Petschauer Attilát ábrázolja. Némileg kétkedéssel nézegettem a fotográfiát, mivel a bal oldali férfi valahogy nem hasonlított Pillerre.

 Úgy éreztem, érdemes lesz alaposabban utánajárni az egésznek. Jó megérzés volt! Némi keresés után kiderült, hogy Petschauer jobbján Lukács Pál színész látható, aki az olimpia évében nagyon segítőkészen és bőkezűen látta vendégül a magyar olimpikonokat. 

Lukács bemutatja a vívózseni és újságíró 

Petschauer Attilát az Universal stúdiójában [1]

Filmbemutató után, indulás előtt: 

Lukács és felesége Petschauer társaságában [1]

 Lukács Pál és a magyar olimpikonok találkozásáról, az együtt töltött napokról a Nemzeti Sportban olvashatunk egy jó cikket, ebből idéznék egy rövid részt: „Hollywood nagylelkű magyar sztárja tehát jelesre vizsgázott hazafiságból, úriemberi mivoltából, eleganciájából mit sem veszített Amerikában. Ugyanakkor imázsára kötelességszerűen is ügyelnie kellett [...]:

„Lukács Pál, a Vígszínház egykori művésze, a Hollywoodban is világhírt szerzett Oscar-díjas művész volt a főszurkoló. Többször volt, hogy majdnem elájult az izgalomtól. A versenyek végeztével pedig bent, az olimpiai faluban történeteivel, kalandjaival szórakoztatott bennünket. Csak egyszer, az egyik eredményhirdetésnél jött zavarba, hiszen szerződése szigorúan előírta, hogy nyilvános helyen sehol sem veheti le a kalapját, nehogy a gyengébb nem képviselői kiábránduljanak a kissé, bizony, már kopaszodó sztárból. Így azután, amikor a himnuszunkat játszották az olimpiai stadionban, Lukács Pál felugrott a nézőtérről és kiszaladt a feljáróba…””

_________________________________

1. Szabó Gábor: Ötkarikás Hollywood – a mozisztár Lukács Pál esete a magyar olimpikonokkal a „film-Bábelben” (2021) (online)
2. Lassan már 2 éve annak, hogy írtam a Vívómúzeumnak a hibáról, de még mindig a téves adat szerepel a honlapon:                                                                                                                            
   
   
   

HEMA pofon

Elnököt pofozó „lovag”

 Egy 28 éves férfi felpofozta a délkelet-franciaországi Tain-l'Hermitage-ban látogató francia elnököt, Emmanuel Macront. Vajon mi motiválta a fiatalember támadását?

 Egy teljesen átlagos elnöki látogatáson, egy teljesen átlagos tömeg üdvözlése során Franciaország legfőbb közjogi méltósága -- szó szerint -- beleszaladt egy méretes pofonba. A felvételek tanulsága alapján az elnök kiszállt a kocsijából, fiatalosan elfutott a tömeget elválasztó kordonig, egy profi politikus lelkesedésével integetett, és már elkezdte volna a szokásos kézfogásokat, amikor egy fiatal férfi bal kezével udvariasan megfogta az elnök jobb alkarját..., a másik kezével meg lekevert Macronnak egy méretes pofont.

Mit lehet tudni az elkövetőről?

 Már több hírportál is beszámolt arról, hogy a 28 éves, büntetlen előéletű Damien Tarel volt az elkövető, aki egy középkori európai harcművészetekkel foglakozó klubnak az elnöke. Az AMHE Saint-Vallier Facebook-oldala mostanra mára elérhetetlen, de így is számos dolgot megtudhatunk a főleg középkori hosszúkardvívást gyakorló társaságról. Saint-Vallier egy alig 4000 fős település Drôme megyében, Franciaország délkeleti szegletében, a Rhone folyó mellett. A nagyközség polgármestere szerint Tarellel meg a társával eddig semmilyen problémájuk nem volt, egyesületükkel részt vett a közösség életében, pont úgy, mint a többi helyi egyesület. A Reuters egyik forrása szerint Damien „egy kicsit elveszett, egy kicsit kocka” helyi lakos.

 A francia AMHE betűszó a történelmi európai harcművészeteket jelenti (angol nyelvterületen a HEMA kifejezés használatos). Ugyanakkor a francia szövetség (FFAMHE), mely az ország hagyományőrző vívással foglalkozó klubjait tömöríti egy ernyőszervezetbe kiadott egy közleményt arról, hogy a Saint-Vallier-i klub soha nem volt tagja a szövetségnek, nem fizettek tagdíjat, és ők egyáltalán nem ismerik ezt a társaságot. Egyébként a betűszót bárki szabadon használhatja, mivel az nem élvez semmilyen jogvédelmet, illetve vívóklubot is bárki korlátozás nélkül alapíthat az országban -- írta Jean Charles Ize, a FFAMHE regionális képviselője.

 A neten fellelhető képek tanúsága szerint a társaság főlég műanyag kardokat használ a középkori vívás gyakorlása során. A sajnálatos esemény kellemetlen helyzetbe hozhatja a hagyományőrző vívással foglalkozókat Franciaországban, akiknek alapvetően semmi közük egy politikailag motivált támadás elkövetőjéhez. Sajtóhírek alapján a házkutatás során fegyvereket is találtak a rendőrök: egy kardot, egy tőrt és egy régimódi puskát, amit törvényesen birtokolt Tarel. A kardokról nem tudni, hogy ezek vajon életlen gyakorlófegyverek voltak, vagy élezett, emberélet kioltására alkalmas eszközök.

 Pillanatnyilag nem világos, hogy Damien Tarel pontosan miért is követte el tettét. A nyomozás során otthonában megtalálták a Mein Kampf-ot, valamint kiderült, szélsőjobboldali véleményformálók YouTube-csatornáit követi, így elképzelhető, hogy ilyen jellegű motivációval magyarázható az elnöknek kiosztott, egyáltalán nem lovagias „középkori” pofon.

Pályázat

 A járvány miatt sok-sok hetet késett a tavalyi Istvánffy Gyula honismereti gyűjtőpályázat kiértékelése és eredményhirdetése. Végül most csütörtökön ez is megtörtént. A pályázaton Az ismeretlen Gerevich - a miskolci vívósport atyamestere c. dolgozattal indultam.

 Nagyon kellemes élmény volt az egész történet: az ötlet felbukkanása, az izgalmas kutatás, az írás és aztán maga az eredmény, főleg úgy, hogy először vettem részt egy ilyen pályázaton. A legizgalmasabb rész pedig a bírálatok megismerése volt.

 „Ez a pályamunka egy önálló kutatómunka eredményeként létrejött kiforrott, hiánypótló írásmű. Hivatkozásai pontosak, talán csak egy-két fotó forrásának feltüntetése hiányzik. Kiérlelt, publikálásra alkalmas munka.” 

(B. M., néprajzkutató)

 „Tartalmi érdemein túl elismerésre méltó, hogy a szerző primer forrásokkal dolgozott, választékos nyelvezete, tagoltsága élvezetes olvasmánnyá teszi a művet, amely csak elenyésző stilisztikai és helyesírási hibát tartalmazott. [...] Véleményem szerint a pályamunka kiváló, hiánypótló munka [...], egyben biztatom a szerzőt arra, hogy hasonló színvonalon folytassa sporttörténeti kutatásait.” 

(N. A., történész, muzeológus)