A mostanában vetített Aranybulla c. sorozat 1. részében több vívójelenetet is láthatott a néző. Maga a sorozat kapott hideget-meleget, ehhez nincs is mit hozzátenni. Ebben a bejegyzésben csupán két vívójelenettel szeretnék foglalkozni.
A hercegi vívóedzés [9:21]
Valamikor 1196 előtt járunk. Egy egykezes egyenes lovagi kardot látunk a felvételen. A lejátszás megállításával magunk is meggyőződhetünk a markolat hosszáról. [1] Az ifjú herceg kesztyűben vív -- a rendező kap egy piros pontot. Laza, kellőképpen látványos kardpörgetés, utána meg egy hatalmas vágás -- izomból --, miközben András mindkét kezével ráfog a kard meglehetősen rövid markolatára. Most ez miért is van? Egy egykezes kardnál? (Véleményem szerint ez egyértelműen egy fekete pont.) A vívók rétegelt fegyverkabátot (gambesont) viselnek, amiért egy újabb piros pont jár a filmeseknek. Egy pillanatra látjuk a herceg ellenfelét is, ő sisakot visel, hisz valószínűleg a támadható ellenfél (mozgó „vágóbábu”) szerepét tölti be. Védekező állása szintén kétkezes. András rendesen csapkodja a védekező „vágóbábu” kardját, ebből azonban túl sokat nem látunk, mert közben a kamera inkább a közeledő király (III. Béla) érkezését mutatja.
Vagy három nagyobb vágás után a herceg bal vállával fellöki az edzőpartnert, aki a hátára esik, András fölé lép, lefelé tartva a majdnem függőleges pengét, mindkét kezével jól megmarkolja a kardot, magasan a feje fölé emeli és... Ekkor hangzik el a király dörgedelem: „András!!!” és a herceg megállítja lendülő kardját. Ez most mi lett volna, ha nem parancsol rá az apja? -- kérdezheti az érdeklődő szemlélő, de még inkább a tapasztaltabb (hagyományőrző) vívó. A herceg rendszeresen leszúrja a földön fekvő edzőpartnereit és jöhet a következő?! Komolyan? Az egész nem volt valami elegáns rendezői (?) megoldás.
Pár költői kérdés: Miért van szénával (szalmával?) felszórva a zöld fű? Csupán a látvány kedvéért?! Miért is lángol valami egy tálban, miközben látjuk a király elhaladását? Netalán csak jól mutat? Vívás után ott melegedtek a vívók?
Most nézzük a mellékszereplők háttérvívását: általában egykezes kardfogást látunk, mindketten sisakban, szebb vívóállásban, bal kéz védekező helyzetben. Ez 9:27-nél látszik a legjobban. Szóval, a többi vívópárnál inkább egykezes kardhasználatot látunk. Lehet, hogy a rendező ezzel akarta kifejezni András indulatosabb természetét: a többiekhez képest ő két kézre fogja az egyébként egykezes kardját és sokkal agresszívabban támad, a vívópartnere meg kénytelen hasonlóképpen reagálni. További érdekesség: egyszer-kétszer látunk mókásan vívó apródokat.
Gertrúd vs András
Ennek van némi előzménye: Andrásról már kiderült, hogy szeret vívni, így be kellett mutatni, hogy a jövendőbelije is kompetens vívó. Azt láthatjuk 16:44-től. Egyébként egy kellemes „vívótermet” mutat a kamera, 4 oszloppal kijelölt küzdőteret, amihez egy picit közel áll a két néző. Az elején még nem lehet tudni, hogy ki a sisakos vívó, aki két kézzel fogja a kardot.
Természetesen nem maradhat el a szokásos, ám vívástechnikailag erősen kérdőjeles filmes pörgés [16:50], [16:54], [17:02]. Imádnivaló a csuklyás ellenfél jól látható vicsorgása: [16:51], [17:07], akinek állandóan ide-oda csúszkál -- a nem megfelelő méretű -- lánccsuklyája. Végül a küzdelmet egy jól kivitelezett vállütés zárja le, amitől a csuklyás elterül a földön.
Vicces látvány a folyton csúszkáló csuklya
A vívó leveszi sisakját és hoppá... kiderül, ő a szépséges Gertrúd, a kardforgató amazon!
Akinek végre kesztyű is jutott a víváshoz [17:25]. Kimondottan jó a hercegkisasszony fegyverkabátja, meg a szép haja. Itt újra látszik az egykezes kard markolatának hossza [17:36]. Egy másik ilyen pillanat [17:48].
A markolat
- Elő azzal a karddal! -- mondja kihívóan Gertrúd a vendégnek. Válaszként András lazán vállára helyezi kardja pengéjét, egy-két pillanatig nagyon nézik egymás, aztán hirtelen elkezdődik a küzdelem. Mindezt felülről látjuk [18:07], a magyar herceg elég fura vívóállásban küzd: jobb kezében a kard, bal lába elől, de nincs pajzsa. Érdekes, hogy Gertrúd most már nem tartja fontosnak a sisakot, egy idegen vívóval szemben!
András kimondottan nagy erővel, meglehetősen udvariatlanul támad egy lányt, közben pedig láthatunk egy kihagyhatatlan forgást [18:09].
________________________________________
- Újra jól látszik, hogy a kard markolatán alig van hely két kéz számára [9:48].Balkezes vívó [9:54].