Botvívás

  Egy kedves netes vívóismerős linkelt a fórumon egy érdekes videót az etióp botvívásról: az anyagot az On the Spot stábja készítette 2012-ben (Cseke Eszter és S. Takács András). Jól látszik, hogy a másik bot felső harmadát „támadják” a bemutató során (0:56), gyakran a kamera csak az egyik botharcost mutatja, aki elégedetten vigyorog magában (1:02), bár néha-néha meg is csapják az edzőtársat. András megjegyzi: „Látszik, hogy nem akarják bántani egymást, csak gyakorolnak.” (1:38) Izgalmas volt megfigyelni: milyen védőfelszerelést használnak a rituális küzdelmek során. Mivel a videó felkeltette az érdeklődésem, így utánanéztem a dolognak.

Szuri rúdvívás (3:57) [1]

  Egy német szócikkből  - Donga-Kampf - kiderültek a szabályok [2] meg az, hogy milyen további védőfelszerelést használnak. [3] A 2-3 m-es botokat nevezik dongának, aminek gyakran „érdekes” formájú az egyik vége, mondhatnánk fallikus. ;-)

  Egy brit sorozat - Last Man Standing - egyik epizódjából [4] is érdekes dolgok derültek ki. Itt a helyi oktatók három ember választottak ki az öt egészséges jelölt közül. Ők egymással küzdöttek meg, nem pedig a helyi fickókkal. Volt egy résztvevő, aki öttusázik; na, az ő mozgásán lehetett látni, hogy tanult vívni és viszonylag gyorsan elsajátította a botvívás alapjait. A harmadik és negyedik részt érdemes megnézni. [5] 

  Utána átnéztem jó sok YT videót. Ezek közül pár izgalmasabb került kiválasztásra. Kiderült, hogy a harcosok többsége tényleg egy szál semmiben csapkodja teljes erőből az ellenfelet, de vannak, akik egész komoly mennyiségű védőfelszerelést aggatnak magukra. Erre jó példa a következő, 2013-as videó.

Donga fighting. (6:34)

  Összességen talán az alábbi videó tetszett a legjobban, színvilágilag, a felszerelés és a küzdelem bemutatása szempontjából. Két falu versenyzőinek a küzdelme, nincs túl nagy kavarás, mint egyes felvételeken, ahol teljesen követhetetlen - ki küzd kivel. Néhány érdekesebb pillanat: közeli felvételek a fejvédről (0:36), egy egész érdekes kötél lábszárvédő, egy találat eredménye (0:46), felszerelés (0:57), fejvéd (1:22), bal láb belső része (2:07).

Travels to the Edge Donga (2:49)

__________________

1. Ez inkább amolyan bemutató küzdelem (gyakorló vívás) vastagabb botokkal. A tényleges szabadvívás során sokkal hajlékonyabb botokat használnak a különböző etióp törzsek. Ha tényleg rudakkal küzdenének a helyiek, akkor rengeteg törött végtag lenne a végén.
2. „...dem Gegner durch Schläge blutige Treffer am Kopf oder an den Beinen zuzufügen oder ihn durch Hebel zur Aufgabe zu zwingen.” Győzelem: vérző seb fejre, vagy vérző seb lábra; vagy kiütés, ez már a Last man... c. sorozatban hangzik el.
3. „Bei einem Donga-Kampf werden die empfindlichen Körperteile in Gras oder heute auch in allerlei Helme und Schütze aus Zivilisationsabfällen gehüllt, meist jedoch werden die Hände und Ellbogen durch schmale Schilde aus geflochtenem Gras geschützt.” Tehát fejvédet is használnak, amit mindenféle hulladékból készítenek, a kézfejet gyakran egy kisebb pajzs védi, ami fűből fonnak.
4. Ethiopian Suri Stick fighting.
5. Part 3: „Just like a Suri” (4:34) Itt látszik, hogy mekkora hurkák maradnak a vékonyabb botok után. Part 4: A résztvevők bemutató vívása a törzsi vezetők előtt és a kiválasztás.
6. Helyi szépségek alsó ajka (0:51), meg nagyon jó lassításokat lehet látni.

Honfoglaló?!

2. sz. sír

  Egy kiváló ukrán régészeti cikk [1] két érdekes fegyverről: egy szablyáról és egy egyenes kardról. Ritkán lehet látni ennyire precíz rajzokat a mellékletekről. Ebben a kisebb temetőben 4 sírt tártak fel a régészek. [2] A szablya a 2. sz. hamvasztásos sírban volt.

Teljes hossza ...........................: 70 cm

Penge hossza ...........................: 61,5 cm

Markolattüske .........................: 8,5 cm

Penge szélessége (max.) .........: 3,0 cm, a keresztvasnál

Íveltsége ..................................: 1,3 cm

Fokél .......................................: 11,5 cm [3] 

  A markolat a penge felé hajlott, egy szokatlan fém kiegészítés (7d) fedeztek fel mellette. [4] A szaltovói kultúrához tartozó, hivatásos harcos felszerelésének minősítette, a IX. század közepe és X. század eleje közé helyezte a szerző a sírt, amiben a mellékleteken kívül volt még némi égett csont és valamennyi faszén.

4. sz. sír

   Itt egy meghajlított kardot találtak az ukrán régészek.

Teljes hossza ...........................: 84 cm

Penge hossza ...........................: 73 cm

Penge szélessége (max.) .........: 4,0 cm [5]

Íveltsége ..................................: 0,5 cm

  A penge foka szinte teljesen párhuzamos a penge élével, és csak minimális íveltséggel rendelkezik (0,5 cm). A szokásos orosz régészeti terminológia szerint ez palas (egyélű, egyenes lovassági fegyver). Az utolsó 5,5 cm-n a penge jobban keskenyedik, de nincs hegye, a pengevége le volt kerekítve, sőt némileg tompítva. A karddal nem lehetett szúrni. A markolattüske vastagsága a keresztvasnál 0,65 cm. A keresztvas két enyhén hajlított lemezből lett kialakítva. Megtalálták a hüvely néhány szerelvényét is.

  Figyelembe véve a kard hosszát a régészek a VIII. század közepe és a IX. századra datálták az egyenes kardot.

  A szablya nagyon jellegzetes markolattal rendelkezik:

• gombos végű ellenzője van,
• aminek a közepén egy gúla található (lásd a karosi II/52. sz. sír szablyáját).

  További érdekesség a markolat speciális ujjtámasza, erre is tudunk egy karosi párhuzamot (II/11. sz. sír szablyája) (Karosi szablyák II.) A 2. sz. sírban talált kengyel is izgalmas, eléggé hasonlít a puhatalpas csizmákhoz használt ívelt, honfoglalás kori kengyelekhez, de ennek még utána kell nézni a Révész-féle monográfiában.

______________________________

1. НОВИЙ МОГИЛЬНИК САЛТІВСЬКОЇ КУЛЬТУРИ НА ХАРКІВЩИНІ (noviy-mogilnik-saltivskoyi-kulturi-na-harkivschini.pdf) A szaltovói kultúra új temetője Harkov környékéről. Zmiev Local Lore. 2015, №2
2. A Harkovi terület Zmijovi járásában található Mohnacs falu (Mokhnach) mellett tárták fel a sírokat.
3. Nem egyértelmű a szöveg, valószínűleg sajtóhibáról lehet szó.
4. Állítólag nincsenek kelet-európai párhuzamai, annyira különleges.
5. A keresztvasnál, aztán  fokozatosan 3,2 cm-re csökken a penge.

Szobrok

Thury György 

  Ohmann Béla 1958 és 1960 között készítette a szobrot. 

  Ezzel a marcona alakkal és a fura kardjával csak két apró probléma van: leginkább Dózsa Györgyre hasonlít a bajsza alapján, meg egy teljesen fantáziakardot ábrázol. A szobrász valami egészen furcsa valamit adott a vitéz kezébe: a) egy kétkezes kardot látunk, de Thury szerszámfogásban markolja a fegyvert, pont, úgy, mint a Szociáldemokrata Párt híres vörös munkása a hatalmas kalapácsot; b) a kard hárítólemeze leginkább egy párbajtőr kosarára emlékeztet; c) a legdurvább mégis a kard pengéje - bármelyik Aladdin-kard dísze lehetne.

A magyar vitéz c. szobor

  Ohmann már 1938-ban elkezdett kísérletezni furcsa kardokkal, a fenti képen egy igen szokatlan szablyát láthatunk, de legalább felismerhető a fegyver szablya jellege. Érdekes, hogy korábban teljesen normális kétkezes kardot is tudott faragni a szobrász, odafigyelve a részletekre, de még a kard helyes fogására is.

Ozorai Pipó (Szeged, 1930)

  Kár, hogy - nagy valószínűséggel - soha nem fogjuk megtudni: miért kezdett el fantáziakardokat faragni a szobrász? Ezzel mit akart üzenni?

_______________________________________________

1. Két kép a Wikipédiáról lett letöltve, az első eredetije pedig innen (a Várpalotai Városi Könyvtár honlapjáról).
2. A híres kalapácsos munkás Bíró Mihály plakáttervező alkotása, Fischer Tibor világbajnok birkózó volt a modellje.

„Baj”-vívás

  Baj-vívás mint sportos játék címmel tartottam foglalkozást a Széchényi Könyvtárban a Múzeumok Éjszakáján, június 23-án 17 és 18 óra között, a Díszterem előtti részen. Eredetileg az Oroszlános udvaron lett volna, de mivel oda egy másik múzeum egy oldtimer autós kiállítás is szervezett, hangosítással stb., így egy másik helyszín mellett döntöttünk (Ars Librorum). [1][2]

  Úgy számoltam, legalább 16-18 fő nézte végig a bemutató foglalkozást. Közülük két felnőtt (egy könyvtáros és egy fiatalember), több gyerek szórakoztatta a többieket azzal, hogy kipróbálta milyen érzés grundvívni; köztük kettő olyan gyerkőc, aki tanult olimpiai vívást: egy tőrvívó kislány, egy szemüveges kissrác, aki vívott, csak épp nem tudta megmondani, hogy pontosan mit. [3] A szabvány BSz-4 gyakorlókat használtuk, rajtam volt fejvéd, az edzőtársakra pedig nagyon vigyáztam. Izgalmas volt látni, hogy a felnőttek több vívómenetre is visszatértek. Természetesen a „szabadvívás” során nem volt szúrás, nem támadtam, inkább csak néha-néha kitértem, visszatámadtam, elővágtam...

  Elég sok mindenről sikerül beszélni, megmutattam a grundvívás vívóállását, az alaphárításokat (terc, kvart, kvint), az összes vágást, külön kitértem hatvágásra. (Ez a kissrácokat varázsolta el, láthatóan felcsillant a szemük.) Értelmes kérdések hangzottak el a penge részeiről, az ívről, mire jó, mutattam pl. a hárítás utáni beforgatásokat.

  A könyvtáros eredetileg csak fényképezni akart - valami hatalmas objektívű csodagéppel -, őt az érdekelte, hogy pontosan mi lesz a bemutatón. Előbb elmagyaráztam a kissé félrevezető címet, a magyarázás simán átalakult bemutatássá, onnantól kezdve már nem volt megállás: előbb átvette a bal kezébe, utána átadta a fényképezőgépet a kollégájának, és ekkor már el lehetett kezdeni az iskolavívást.

   A fiatalember - Balázs - rendkívül lelkesen támadott, főleg lábra és természetesen előkészítés nélkül, gyakran egy adott ritmusban, közben kissé csúszott a cipője. Megmutattam, hogy kötésben nem lehet megtartani a kitörést végző vívó testsúlyát, szépen át fogja tolni a sikeres védést is, és kötött vágás lesz belőle. Még nekem is elég változatos volt az egész történet. Őt egy plakátot is kapott, mert azon szerepelt a blog címe. Mindkét felnőtt ügyes volt, határozottan van tehetségük a víváshoz. Remélem, idővel találnak maguknak valami jó kis vívótársaságot, ahol csiszolni tudják majd az adottságaikat!

  A legvégén egy bácsi is kért pár beállást, főleg a magas szekond vívóállás nyerte el a tetszését, aztán mindenáron ki akarta húzni a kardot a „hüvelyéből”, mondtam: ez nem fog menni, mivel ez lenne a gyakorló védőrétege, ekkor némileg elveszítette ez érdeklődést. A kérdezgetős rész közben odajött egy budapesti buhurtos srác, vele is tudtam váltani pár szó. Egy apuka a kislányával pont lekéste az egészet, de sajnos akkor  már mennem kellett, így velük nem tudtam iskolázni.

  Jó volt tudni, hogy a budai vár déli végében a grundvívás villanhatott fel egy rövid időre, míg az északi hadállásokat - a Hadtörténeti Múzeumban - a szablyavívók foglalták el. ;-)

_____________________

1.  A foglalkozás nevét - szerencsére - nem én találtam ki, és azzal kezdtem, hogy amit látni fog a közönség az se nem bajvívás, se nem szokványos hagyományőrző bemutató.
2. Fidelio. Különszám 2018/7, 55. o.
3. Ezzel 272 főre bővül azok száma, akikkel ilyen-olyan formában vívtam.

Kijevi szablya

A Hojnovszkij-szablya [1]

Az 1893-as cikkben. [2]

  Valószínűleg magyar fegyverkovácsok munkája, korábban szablyakardnak vélték.

 „Feltehető, hogy a fenti tárgyak jelentős részét magyar mesterek készítették, mint ahogyan az ő munkájuk lehet a Kijevben előkerült ún. Hojnovszkij-szablya, valamint ugyanott az Aranykapu mellett előkerült kard markolatát borító palmettadíszes ezüstlemez is.” [3]

________________________________________________________

1. Muraseva 2012-es publikációjában.
2.  I. A. Hojnovskij: Raskopki velikoknjazeskogo dvora drevnego grada Kieva. Kiev, 1893. 
3. Fodor István: A magyarság baltikumi és skandináviai kapcsolatai a IX-XI. században a régészeti leletek alapján (1981): „A palmettadíszes aranyozott rézlemez-berakással díszített szablyát korábban G. F. Korzuhina keverék-fegyvernek, szablyakardnak (sablja-mec) tartotta, mivel szerinte pengéje szélesebb, mint a szablyáké [...] (A fegyver első közlése rossz rajzzal: I. A. Hojnovskij: Raskopki velikoknjazeskogo dvora drevnego grada Kieva. Kiev, 1893. 36-40. XX. t.) Kirpicsnyikov ezzel szemben kétségkívül helyesen sorolta e fegyvert a szablyák közé, hiszen pengéje semmivel sem szélesebb az átlagosnál (3,3 cm): A. N. Kirpicsnyikov: Drevncrusskoe oruzie (Moszkva-Leningrád, 1966) 65-66, 92-93, XXXIII. t. 2.”
4. Fodor cikkében is van egy rossz minőségű kép.
5. Szintén Fodor: „1977. június 7-én a Moszkvai Történeti Múzeumban alkalmam volt eredetiben is megvizsgálni a fegyvert s meggyőződni ez utóbbi álláspont helyességéről. Vitrinbe szerelt állapotban fotót is készíthettem róla, amelyet gyarlósága ellenére is itt közlök, mivel az összehajlított szablyát nem a Kirpicsnyikov által közölt oldalról mutatja. (3. kép.) A fotóról is egyértelműen megállapítható, hogy a markolattüske az él felé hajlik, tehát a fegyver nem lehet szablyakard (Sábelschwert, ld. 25. j.), a penge hajlása (vö. A. N. Kirpünikov: i. m. 92), valamint annak alsó részén megfigyelhető fokéi, továbbá keskeny volta pedig kizárja, hogy szablyamarkolatú kardnak véljük.”
6. „Ez pedig az ún. Hojnovszkij szablya, melyet Kijevben, vagy pedig annak környékén találtak. (19) Pengéjének hosszanti ékítménye vésett ezüstlemez, növényi ornamentikával. Jelenleg Moszkvában, az Állami Történeti Múzeumban őrzik, és néhány éve még annak egyik kiállításán volt látható. Hosszas tárgyalások és utánjárás nyomán sikerült a vitrinből kivetetnem, róla fényképfelvételt készíttetnem, melynek nyomán idehaza annak kiterített rajza is elkészült. (20) (3. kép) Sajnos ennek a szablyának a szerelése, azaz a keresztvas és markolatának egyes részei is, valamint a tokja, elkallódtak. Fontos momentum az, hogy ez a „kijevi" szablya valószínűleg sírba helyezésekor össze lett hajtva. Hasonló jelenség (nem tekintve az időben jóval korábbi, kelta analógiákat) korszakunkból, azaz a 9-10. századból a varég-orosz temetkezések köréből ismeretes. Ahhoz azonban, hogy az acélos pengéket össze lehessen hajtani, azokat feltétlenül ki kellett lágyítani, különben elpattantak volna.” Erdélyi István (1994)

West vs East

 A képen Mitsuo Maeda (1878-1941) japán harcművész - dzsúdós stb. - látható. Per pillanat nem lehet tudni, hogy pontosan mikor és hol készült a kép, illetve a többi szereplő személyazonossága sem ismert. Valamikor az 1910-es években fényképezhették a jelenetet, és egy 1997-ben kiadott japán könyvben publikálták a képet. 

 Erről a félvételről már társalogtunk 2012-ben a Schola Gladiatoria egyik topikjában. Mostanában újra nézegettem a fényképet és észrevettem, hogy Maeda egy igen jellegzetes olasz fejvédet visel (secondo mod. Parise, ami először Parise 1884-es könyvében került bemutatásra).

  Egy másik könyvben sikerült találnom egy olyan változatot, ahol egy rövid japán szöveg is kíséri a fenti fényképet. [1]

  Kíváncsi leszek, hogy némi segítséggel sikerül-e lefordítani és értelmezni a szöveget.

________________________________

1. A könyv pontos adatait azért nem adom meg, hogy ne befolyásolja a fordítást végzőket. (Most már megadhatóm.)
2. A japán szöveg „megfejtése”: az első hat katakana jel felismerése, átmásolása nem okozott különösebb gondot. フエンツンク゛és a Google fordítója már adta is a választ: fencing (vívás) Maeda wikis szócikke alapján ismertem a neve kandzsis változatát, így ez sem okozott nagyobb problémát. (Az utolsó két jel.) Aztán itt kezdődtek a gondok: fel kellett ismerni a kandzsi jeleket! Ebben segített a find kanji by radical honlap. Az első siker a 左 jel volt, fordítása bal. Tehát a kép bal oldalán Maeda látható, ami nem egy hű, de nagy felfedezés, viszont egy eredeti japán felirat is igazolja, hogy a képen tényleg ő szerepel. A következő jel a 道 volt, szerintem ezt minden hm-es simán felismeri: dó. Megkínlódtam a 剣 jellel, sehogy sem sikerült kikeresni a listáról. Aztán megnéztem a bokken szócikket, és bingó: kard! Együtt: kendó vagy kardforgatás. Ezen a ponton végleg elakadtam, az istennek sem sikerült megfejteni a homályosan látszó 対 jel alapvonását, ami után ki lehetett volna keresni a kandzsi listáról. Némi pihenés után jött az isteni szikra: van egy európai vívás szavunk, mellette pedig a japán ellenpárja, mi van, ha a kettő között ott lappang a versus szó kandzsi jele? És bingó: a 対 tényleg az! 
3. A második képen látható japán szöveg: フエンツンク゛_対_ 剣道 _左_前田. (Csak az olvashatóság miatt raktam be pár szóközt.) Hevenyészett fordítása: (európai) vívás japán vívással (kendóval) szemben, bal oldalt Maeda. Netalán: európai vívás japán vívás ellen... 
4. Sajnos - jelen tudásom alapján - nem igazolható egy 2007-es angol könyv fordítása. Abban a 200. oldalon szerepel a fenti fénykép, meg az elemzett japán szöveg, és mellett a következő angol szöveg: „Maeda (Left) challenges fencer with wooden sword”. Nem tudjuk, hogy pontosan ki hívta ki a másikat, illetve hogy Maeda kezében tényleg fakard lenne.
5. Bunasawa, Nori; Murray, John: Mitsuyo Maeda: The Toughest Man Who Ever Lived (2nd ed.). Judo Journal, 2007. 

Vaszabla =/= vasszablya

 A blog rendszeres olvasói egész biztosan emlékeznek arra, hogy a hun korban még nem voltak szablyák. (Ezzel két bejegyzésben is foglalkoztunk korábban: Hun „szablya”, Hun „szablya” II.) A hunok hosszú, egyenes, kétélű kardokkal kalandozták végig Eurázsiát. 

Hun egyenes kardok

  Így az olvasók - nyilvánvalóan - pillanatok alatt ki fogják szúrni az alábbi szövegben rejtőzködő hibát: „A hun előkelők temetkezéseire jellemző volt a sírtól külön elrejtett halotti áldozat; ilyen a Pécs-Üszögpusztán előkerült leletegyüttes (kard aranylemezes tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj aranyborítása, aranyozott pálcarudas vasszablya, nyeregkápa aranyborítása, arany kantárdíszek), és a kiemelkedő nagyszéksósi lelet (arany nyakperec, aranycsatok, nyereg- és kardhüvelydíszek, lószerszámveretek, rekeszdíszes arany szíjvégek, faedények aranypántjai és egy perzsa borostyánkehely).” [wiki: Hunok]

   

   Igen! Én is pontosan arra gondoltam ;-)

   Persze ilyenkor mindig hasznos egy gyors ellenőrzés.

 „A Pécs közelében levő Üszögpusztán még 1900-ban kiásták azt a sírt, amelynek helyes kiértékelésére csak a húszas, illetve ismét az ötvenes évek folyamán került sor. A sírlelet csonkán került múzeumba, de még így is 66 darabból áll. Olyan tárgyak ezek, amelyek a legfelsőbb katonai vezető réteg régészeti hagyatékára jellemzőek, és szoros rokonságban állnak a Bátaszéken és a lengyelországi Jakuszowicén kiásott sírok leleteivel. Arany lószerszám véretekből, nyeregborításokból, szalagokból, szíjborításokból és kardborításokból, valamint a tegez és az „arany-íj" borítólemezeiből áll. Hozzátartoznak még a vas nyílhegyek, egy lándzsacsúcs, egy kétélű egyenes kard és egy zabla.” [VMMI]

  Most már csak arra voltam kíváncsi, hogy kb. hányszor lett idézve a hibás szöveg. Kiderült - elég sokszor! Sőt, azt is sikerült megtalálni, hogy melyik szövegrészt olvasta hibásan az egyik wikipédista, valamikor 2007 legvégén.

  „Pécs-Nagykozár-Üszögpuszta – „Pécsüszög” (Baranya megye) 1900-ban szőlőforgatás közben 70 cm mélyen, az agyagréteg határán talált hun áldozat. Ember- vagy állatcsont, égett csontmaradvány nem volt a közelben. Annak ellenére, hogy a teljes lelet már eredetileg sem került múzeumba (s azóta is fogyott, csonkult), az egyik legteljesebb áldozati együttes. A leletek: kard aranylemez tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj hosszabb végének aranylemez borítása, vas kopjacsúcs, 4 db háromélű nyílhegy, aranyozott pálcarudas vaszabla, nyereg első kápájának és nyeregdeszkájának hálómintás aranylemez borításai és a hátsó kápa arany szegélydísze, ló fejkantárának levél és félhold alakú arany csüngődíszei és téglalap alakú – részben rekeszekkel díszített – szíjveretei, préselt arany szíjvégek, ezeken kívül egyelőre nem ismert rendeltetésű díszített aranypántok és sima borítólemezek. Az aranylemezeken nincs égésnyom, halotti vagy áldozati máglyán sosem voltak. A lelet kora a 434–454 közötti két évtized.” [1]

  Szóval a szegény kolléga a vaszablát olvasta vasszablyának, és lett egy olyan „lelet” a neten, ami „igazolta” a hun szablyák létezését. Természetesen a wikis szócikkben javítottam a hibát.

______________________________________

1. Bóna István et al: Hunok – gepidák – langobardok. Balassi, 1993.

Aranyszablya

 A vércsatornával, a fokéllel kapcsolatban korábban már idéztem Hidán Csaba történész, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola vezetőjének véleményét. Az egyik blogbejegyzésben röviden be lett mutatva a 2015-ben megjelent könyve is.

 Most két régi képet szeretnék megosztani a vívóiskola korábbi időszakából. Egy régebbi honlapról töltöttem le őket, valamikor 2011-ben.

  Ezekkel a képekkel az indexes topikban is foglalkoztunk. Különösen akkor szembetűnő a védőfelszerelés mennyiségi és minőségi változása, ha megnézzük az Aranyszablya egyik 2014-es videóját, ahol több asszót is láthat az érdeklődő (csoportkép védőfelszereléssel: 0:27, fa- és fémszablyás asszók: 1:02).

Gerentsér (1942)

  Ezt a bronz érmét Dabóczi Mihály szobrászművész készítette 1942-ben. Egy évvel később pedig befejezte a vívómester homoki mészkőből faragott síremlékét. A művész abból a szempontból is érdekes, hogy ő is vívott: Santellinél is, meg a BEAC-ban is. 

 „Dabóczi Mihály szikár termete ismert volt a vívótermekben is. Fiatalkorától hódolt ennek a sportágnak. A Marosvásárhelyi SE-ben tanulta, együtt gyakorolt Szabó Lászlóval és Csiszár Lajossal, Santelli Italo későbbi mester-tanítványaival. A harmincas–negyvenes években volt a BEAC első osztályú tőrözője, párbajtőrözője, de elsősorban kardvívója. Veszélyes balkezes vágásainak és szúrásainak gondolatától ma is összeborzonganak azok, akik még viaskodhattak vele. Nagy küzdő volt a páston és az életben egyaránt. Szívósan, székely módra. Nagy vitatkozó hírében állt. Sportszeretetéről nemcsak a sok érem, dísztárgy tanúskodik, amelyek a kemény csaták emlékét őrzik, hanem a művész számos sporttárgyú alkotása, többek között A vívó; a harmincas évek elején első sikerét hozó Futó; a vívás elmélyült mesteréről és tudósáról, Gerentsér Lászlóról készített plakett és a süttői márványból faragott síremlék a Farkasréti temetőben: az életnagyságúnál nagyobb tanító megtört és meghajló alakja. A Santelli Italóról mintázott emlékérmek – az 1930-as években vívóakadémiák, versenyek győzteseinek adományozták – már régóta numizmatikai értékűek. A Maestróról készült bronz domborművét 1980-ban bekövetkezett halála előtt még a Sportmúzeumnak ajándékozta, ennek mását Santelli Italo síremlékén helyeztette el. Ritkaságszámba megy az Elek Ilonáról készített érem is. Gipszben, terrakottában formálta meg többek között Kabos Endre olimpiai bajnok, továbbá Klell Kálmán sporttörténész és Szabó László mester portréját.” [2]

________________________________________

1. A kép Prohászka László Dabóczi Mihály (2006) c. könyvéből származik. (MEK)
2. Kő András: Dabóczi Mihály, a vívók szobrásza. (2005)
3. Az idézetben süttői márvány szerepel, de sokkal valószínűbb, hogy mészkőből készült. (Érdemes megnézni a síremlékről készült képet.)