Az előző bejegyzésben beígért kritikai észrevételek összefoglalója.
Mit mivel hasonlítunk össze?
Bálint Csanád régész:
„...Egyetlen hun temetőt sem ismerünk a Kárpát-medencéből, hanem csak hun koriakat, ugyanígy a kelet-európai sztyeppéről sem. Ázsiában közöltek ugyan „hun” sírokat, de ezen meghatározásuk kizárólag a kormeghatározáson alapul („V. századi”), ami etnikailag teljesen irreleváns.” [1] (Ez a kritika már több, hunokkal kapcsolatos wikipédiás szócikkbe is bekerült.)
Ki mondja meg egy sírról, hogy ki fekszik benne?
Csáji László szociálantropológus, néprajzkutató:
„Sok genetikus bizonyos szempontból a csúcstechnológia bűvöletében él, és saját tudáskészletének elsődlegességében, dinamikus fejlődésében hisz. E friss, néhány évtizedes múltra visszatekintő tudományág művelőinek legtöbb munkájában az elméleti és kutatásmódszertani kérdések tisztázása elsikkad, és a népekre, földrajzi helyekre, nyelvekre vonatkozó zavaros fogalomhasználatuk sok félreértéshez vezet. Csak egyetlen példát emelek ki: Neparáczki Endre – Török Tibor és Pálfi György témavezetésével írt – doktori dolgozatának 42. oldalán olvashatjuk egy összehasonlítás kategóriáit: „Archaikusok: 3 yamnaya kurgán, 1 Baraba sztyepp, 1 Starcevo neolit kori, 1 dunántúli vonaldíszes kerámia. Recens minták: 23 bolgár, 7 székely és csángó, 2 jordán, 2 mansi, 1 khanty, 1 altaji kazah, 1 han kínai.” Nem szükséges bölcsésznek vagy társadalomtudósnak lenni ahhoz, hogy észleljük a nehezen összehasonlítható kategóriák anomáliáit (figyelmet érdemel az is, hogy az összehasonlítás alapját képező minták – elenyésző – darabszáma jelenik meg az adott címkék után).
A természettudományos adatok önmagukban semmitmondók a nyelvi, etnikai folyamatok kérdéskörében. (Egészen más a helyzet, ha csupán egy genetikailag jól megragadható ún. haplocsoport elterjedéséről van szó, de az nem tévesztendő össze az előbbiekkel.) Ha egy genetikus adatához (pl. minták halmazához vagy egy haplocsoporthoz) hozzárendeli azt a fogalmat, hogy „hun”, „xiongnu”, „ázsiai”, „honfoglaló magyar”, „kelet-európai”, „székely”, „kelta”, „szláv”, „bolgár”, „szverdlovszki” vagy „andronovó kultúra”, ezt biztosan nem genetikai szempontok alapján teszi, mivel ezek nem „populáció- vagy filogenetikai” szakfogalmak. Átveszi őket, és tartalmukat a történeti- és társadalomtudományok segítsége nélkül önkényesen, vagy csak néhány szakirodalmi forrást kiemelve próbálja használni.” [2]
Összegzésként a néprajzkutató így folytatja: „A populációgenetika és filogenetika hazai szakemberei közül tehát sokan felismerték, hogy az interdiszciplináris munka nélkül a genetikai adatok értelmezhetetlenek, biológusok vagy genetikusok értelmezési kísérletei nem elég hitelesek a társadalomtudományok és történeti tudományok szakembereinek bevonása nélkül. Sajnálatosnak tartanám, ha a Szegedi Tudományegyetemen a Természettudományi és Informatikai Kar Genetikai Tanszékén végzett munka során nem tartanák szükségesnek ezt az együttműködést. Török Tibor hvg.hu-n adott interjúja és Neparáczki Endre (...) PhD értekezése alapján úgy tűnik, hogy abban a kutatócsoportban ilyen párbeszédre egyelőre nem került sor.” [2]
Egy ingerült vita
A Heti Válaszban megjelent cikk szerint: „2017. május 4-én ingerült vitába fulladt egy doktoridolgozat-védés a Szegedi Tudományegyetemen. A disszertáció címe A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel volt, szerzője a Biológia Doktori Iskola fiatal kutatója, Neparáczki Endre. Több forrásból hallottuk, hogy régészek és nyelvészek dühösen cincálták a dolgozatot, és néhányan még az eredményhirdetés előtt kivonultak.„” [3]
Ebben a cikkben fogalmaz meg további észrevételeket Csáji László néprajzkutató:
„...Kiket tartunk „hunoknak”? Nem egyetlen, jól körülhatárolható népet jelentett ez: térben és időben elkülönülő államok léteztek Belső-, majd Közép-Ázsiában és Európában, ahol e fogalom inkább politikai névként jelent meg. A „hun” egy etnokulturális és hatalmi folyamat emblematikus fogalma lett. Hasonlóan sokrétű, mint most az „európai”. Nehezen értelmezhető, hogy egy genetikus kiket és miért tekint hunnak, de biztosan nem genetikai érvek alapján teszi.”
és Mende Balázs paleoantropológus: „Ez a kérdés kizárólag az archeogenetika eszközeivel nem vizsgálható. Az, hogy ma mit nevezünk „hunnak”, elsősorban történeti és régészeti konstrukció, biológiailag önmagában nem definiálható. (...) A hun-magyar rokonságra csak akkor tekinthetünk értelmes genetikai vizsgálat kiindulópontjául, ha a történeti-régészeti interpretáció hitelesen megadja annak kereteit. Ennek feltételei hiányoznak: a genetikai hasonlóság kimutatása önmagában nem járul hozzá a kérdés tisztázásához.”
Az orientalista
Róna-Tas András nyelvész, orientalista véleménycikkében fogalmazza meg az alábbi észrevételeket. [4]
Szalmabáb érvelés?
„Itt a nyelvészeti kapcsolat (finnugor rokonság, helyesen finnugor nyelvrokonság), az etnikai csoport (két népcsoport) és a genetikai, vagyis populációs kapcsolat között egyenlőséget tett a szerző, ezzel egy senki által nem állított tételt mond ki, majd cáfol.”
Tatár? Mongol?
„Ezeket veti össze a szerző egy mai, recens bargut-mongol és egy meghatározatlan földrajzi azonosítású tatár elszigetelt egyén haplotípusával. Ezután arról értekezik, hogy a tatárok csak a tatárjárás idején kerültek a mai helyükre. Nem tudja, hogy a ma tatárnak nevezett csoportok török nyelvűek, történetük eltér a mongolokétól.”
Hun minta?
„Végül bevon egy elszigetelt, ásatag, hunnak mondott mintát (Vezér utcai lelet), amelyről azt sem tudjuk, hogy a birodalmat vezető réteg germán vagy autochton vagy bevándorolt részéhez tartozott. A csontváz elsődleges leírása szerint „A koponyáján europid és mongolid formai jellegzetességek egyaránt megfigyelhetők”. Ennek az ismeretlen csontváznak ázsiai hun felmenőket valószínűsít, majd erre további hipotézisépületeket konstruál, hogy tudniillik a karosiak (!) „anyai vonalon Belső-Ázsiából származnak”.”
„...kikerülhetetlen az a kérdés, hogy miért szembesülünk visszatérő módon azzal, hogy a tudomány, itt éppen a biológia, egyes képviselői átlépik kompetenciájuk határait?”
De ki védi meg Neparáczki Endrét?
Pl. a saját témavezetője, Török Tibor: „Ennek ellenére első bejelentéseink régészeti körökben igen ellenséges fogadtatásban részesültek. Folyamatosan azt a kioktatást kapjuk, hogy a nyelvészeti rokonság független a genetikai rokonságtól, ezért nem létező álláspontot cáfolunk.” [5] És egy lelkes újságíró - Czakó Gábor -, aki számos cikkben (pl. Attila és Árpád nyelve, Magyar Idők) próbálta védeni a hunokat és Neparáczkit. Azonban ezek a cikkek, inkább filippikának tűnnek, mint kiegyensúlyozott és tárgyilagos elemzésnek. Egy kis ízelítő a cikkek hangulatából:
„Akárcsak Alexandriában, s miként megtörténhet ez Berlintől Londonig azokkal a könyvekkel, melyek vagy ellenkeznek a Koránnal, ezért rászolgáltak a tűzhalálra, vagy benne vannak, akkor pedig fölöslegesek.”
„Hunfalvysta nyelvészeti elképzelésnek alárendelt történettudományunk máig adós a korábban érkezett s azóta is itt élt magyarok történetének föltárásával. Ahelyett, hogy legalább most munkához látott volna – nyilván ezeregy oka volt, hogy miért nem tette –, gőzerővel ostorozni kezdte az immár doktor Neparáczki Endrét és témavezető tanárát, Török Tibort, aki időközben a maga kutatását is megjelentette.”
„Fehér-feketének mutatkozó kérdések tudományos vizsgálatának eredménye sem perdöntő minálunk. A leleplezettek általában vállat vonnak: na és?”
Természetesen a fenti idézetek csupán felvillantanak pár gondolatot az említett anyagokből, a bővebb megismerésükhöz mindenképpen érdemes elolvasni a cikkek teljes szövegét.
___________________________________________________________
- Bálint Csanád: Szürrealizmus, genetika és egyebek: rövid reagálás a „honfoglalók ősei hunok voltak” felvetésre.
- Csáji László Koppány: DNS-bázisú társadalom- és nyelvtörténet?
- Borbás Barna: Huns not dead? (online és nyomtatott változat)
- Róna-Tas András: A tudományok határai.
- HVG: Genetikusok szerint a honfoglalók ősei hunok voltak... (A genetikus csoportot vezető Török Tiborral a Szegedi Tudományegyetem professzora, Boldogkői Zsolt beszélgetett.)
