"Olasz" vívás

"Egy beszélgetéssel kezdenék, amely a legendáriumban maradt fenn:
Az Olaszországból hazatért és huszárnak állt újonc és a kiképzője közt zajlott ez a beszélgetés. Az újonc dicsekedett a külhonban szerzett vívótudásával és annak nagyszerűségével. Majd az öreg huszár imígyen szólott:
– Osztá’ kigyelmi ismeri-e a hatvágást?
– …?
– Oszt’ ismeri-é a huncutvágást?
– …?
– No akkor gyűjjék oszt’ megmutatom magának." [1]

Lássunk egy kis háttérinformációt.
"– Hát testvír, a kardot tudod-e jól forgatni? – kérdé a Württemberg-huszár...
– Még egyéves huszár sem vagyok, bajtárs – válaszolék –, de azért a kardot csak meg tudom   forgatni. Tanultam ám vívni is ily rövid idő alatt.
– Igen ám, megtanultad a hatvágást, úgy-e testvír? – szólt a Württemberg-huszár.
– ...Hanem hát tanultátok-e a csalfa vágást, meg a komisz vágást?" [2]

   Nem nehéz észrevenni, hogy egy magyar Württemberg-huszár [3] kérdi egy szintén magyar Mátyás-huszártól [4], Imreh Sándor visszaemlékezéseiben. Ebből faragta valaki a fenti "legendát"...

   Elég valószínűtlen, hogy egy magyar ember kb. 1840 és 1890 között elmegy Olaszországba, megtanul vívni, aztán hazatér és beáll huszárnak. Inkább egy mondvacsinált, pontatlan és mesterségesen kreált "ellenségképet" látok az egészben.

Jegyzetek:
1. http://szablyavivas.hu/ismertetok-leirasok/szablyavivas-alapok/
2. http://szablyavivas.blogspot.hu/2014/04/huszar-hatvagas-2-resz.html
3. Régi császári huszárezred, 2 (?) százada átállt a magyar oldalra.
4. A szabadságharc kitörése után alapított új huszárezred, 15. sorszámmal.

Monstrum

Karol Radziwill szablyája (XVIII. sz. eleje)

1,7 kg, teljes hossz: 108 cm,
penge: 94,5 cm; ívmagasság: 8 cm.
Rendelkezett hüvelykujjvédő gyűrűvel (paluch).

Emlékverseny

Közzétették a Pintér Tamás (Oroszlán) Emlékversenyen részt vevő vívók sorsolását. Jó látni, hogy van közöttük barantás (legalább négy), a Szablya Iskolája képviselője, sőt mameluk hagyományőrző.  

Karosi szablyák (1.)

"A három karosi temetőből összesen 11 szablya kerül elő. Ezen belül az I. temető területéről 2 db látott napvilágot:... A II. temetőben 8 sírban (5., 6., 11., 20., 36., 41., 50., 52.) találtunk szablyákat, illetve azok maradványait. A III. temetőben nyugvók közül viszont csak a 11., vezéri sírba jutott e fegyver egy díszes példánya... A karosi szablyák zömének hossza 82-85 cm között ingadozik, ennél csak a két előkelő, gazdag sírban talált fegyver hosszabb: a II/11. sír szablyája 90,1 cm, a II.52. sírban lelt fegyver 87,0 cm hosszú. Utóbbi hegye azonban letört, csakúgy, mint a III/11. sírban fekvő szablyáé, tehát valószínűleg ezek hossza is elérte a 90 cm-t. A pengék szélessége 2,6-3,0 cm között váltakozik. A pengék kivétel nélkül egyenletesen, enyhén íveltek. Valamennyi alsó végét kétélűre köszörülték, fokéllel látták el. Ennek hossza csak három esetben mérhető: II/6. sírban 24,0 cm, II/36. sírban 21,5 cm. Ennél jóval rövidebb volt a II/11. sír szablyájának fokéle: 17,5 cm, s itt határozottan megfigyelhető az elman is. E fegyver tehát mind hosszát, mind az elmant, s annak hosszát tekintve is eltér a többi karosi szablyától... Valamennyi szablyán - a két, előbb említett vezéri fegyveren kívül [1] - megfigyelhető a vércsatorna [2], átlag 50,0 cm hosszúságban." (178. o.)

"Kovács L. adatai szerint az eddig ismert 140 szablyából síregyüttes részeként 99, temetőkből származó szorványként 20, régészeti megfigyelés nélküli szórványként 10, lelőhely nélküli szorványként 11 db került elő... Szembetűnő az egyébként ritka leletnek számító szablyák magas száma: a 129 ismert lelőhelyű példányból 51 a szabolcsi-zempléni temetőkből került elő!" (185. o.)

"A 92 eddig ismert kétélű kardot tartalmazó lelőhelyből 21 esik a Felső-Tisza-vidékére. Feltűnő, hogy - szemben az előzőekben megismert képpel - közülük csak egy van a Bodrogközben! A Kárpát-medence területén összesen 12 olyan leletegyüttes ismeretes, mely szablyát és kardot egyaránt tartalmaz. Ezek közül egyetlen egy - a csekeji - alkalmas elemzésre, ez viszont mind máig közöletlen... A fejedelmi kíseret rangos, X. század közepén záródó temetőiből kétélű kard egyetlen esetben sem került elő, ahonnan viszont kimutatták, azokat - a hagyományos terminológia szerint - köznépi temetőként határozhatjuk meg. Úgy tűnik tehát, az új kíséretet az addiginál eltérő szempontok alapján szervezték meg." (205. o.)

Révész László:
A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza-vidék X. századi történetéhez. Miskolc, 1996
________________________________
1. Ezeken a fegyvereken azért nem tanulmányozható a pengevájat, mert a hüvelyek rározsdásodtak a pengére.

2. Szakmaibb kifejezés a pengevájat.

A nők és a vívás, 2.

  A pozsonyi "verseny egyik érdekessége a hölgyek nemzetközi versenye volt, hiszen ennek megrendezése 1909-ben ez igen nagy sikert jelentett. A győzelmet Tary Gizella szerezte meg, aki a Fodor-intézetben tanult vívni, és olyan magas szinten sajátította el a vívás tudományát, hogy Santelli mester javaslata és gyűjtőakciója nyomán 1924-ben nevezték a párizsi olimpia hölgyek tőrversenyére, ahol a hatodik helyet szerezte meg. Ő volt az első magyar hölgyolimpikon."

  "A pozsonyi versenynapok egyik érdekessége, hogy a legjobb vívók a Makay vívóterembe járó hölgyekkel is gyakorolhattak. Erre Posta mindig nagy szeretettel gondolt vissza. „Nem azt ambicionáltam, hogy közülük a legerősebbel vívjak, mondhatnám a leggyengébbet választottam, aki „véletlenül” a legcsinosabb volt… Ebben a hölgyversenyben fölényesen győztem, mert meghívást kaptam a tőrleckék folytatására – a verseny után.”"

Forrás:

Posta Sándor kardvívó kalandos élete a kolozsvári vívóteremtől a párizsi olimpiáig (II.)
Killyéni András (2013. július 27.)

  "Magyarországon a nők csak az 1880-as években kezdtek vívni. Ekkorra elfogadottá vált, hogy a vívással „nem vétenek a jó erkölcs és az ízlés ellen”. Carl Ede vívómester próbálta meghonosítani a női vívást, de Fodor Károly mester teremtette meg a tömegbázist. Tanítványainak zöme a Színművészeti Akadémiáról került ki. Közben a női kardvívás nyom nélkül megszűnt, a tőrvívás azonban egyre több tanítványt hódított meg. Magyarországon az első „hölgy-tőrversenyt” 1909-ben rendezték meg Pozsonyban, Tary Gizella, egy fiatal színésznő győzött."

Forrás:

http://sportszertar.wordpress.com/vivas_tortenet/

A nők és a vívás, 1.

Az egyik fórumon jelent meg az alábbi hozzászólás: "...Ha belegondolunk, hogy kb. 100 éve nem is nagyon oktatattak vívást nőknek, a szabadvívásra nem is gondolhattak, arra hogy férfiakkal vívjanak pedig pláne. Még a XX. sz. 20-30-as éveiben a női vívóknak meg kellett várniuk, amíg a vívómester iskolázik az összes férfi versenyzővel és csak utána kerültek sorra ők, annak ellenére, hogy esetleg korábban érkeztek a terembe (lásd Elek Ilona visszaemlékezéseit)." Zárójeles megjegyzés: Talán annyit érdemes lenne pontosítani, hogy a hozzászólás elsősorban magyarországi helyzetre vonatkozott.

Erre válaszolva írta az egyik kedves vívókollegám: "Annyira nem vívhattak a nők, hogy még 1816-ból is találtam megörökített eseményt, amikor a nők szabadvívtak férfiakkal. Száz éve az éppen 1914 akkor már bőven vívtak a nők tömegesen."

Kétségtelen, hogy külföldön más volt a helyzet. Arról a bizonyos vívás 1816-os vívásról Rowlandson készített rajzot (köszönet a kollegának a hivatkozásért), az eseményre Henry Angelo londoni vívótermében került sor. Számos érdekes eleme van a történetnet, de erről majd máskor, inkább lássuk a honi helyzetet.

Kozák Péter Illem, sport és divat című könyvének (2004) 7. fejezetében olvashatunk a legrészletesebben arról, hogy milyen volt a magyarországi női vívás XIX. sz. utolsó évtizedeiben. Néhány részlet:

"A nők kezükbe sem vették a „fleurette-et” vagy a „rapirt”, amíg el nem terjedt a népszerű Erzsébet királynőről, hogy szívesen forgatja a tőrt és a kardot.[17] Erzsébet igazi sportlady volt, nagy lovaglásokon és vadászatokon vett részt,[18] reggeli után rendszeresen tornagyakorlatokat folytatott, s az 1880-as évek elején vívni támadt kedve. A királyné vívómesteréül Friedrich Ferencet kérték fel, a francia származású mestert, aki nyugdíjazásáig a pesti tudományegyetem vívótanára volt. A királyné szívesen tartózkodott Budán vagy Gödöllőn, s ilyenkor Friedrich mester naponta órát adott neki és leányának Mária Valéria főhercegnőnek is.[19] Az öregedő Friedrich mestert a kortársak „győzhetetlennek” hívták, aki életében csak egyetlenegy vereséget szenvedett el, az anekdota szerint épp a felséges királyné „amazon kardjától.”[20]

A nők vívása Bécsben ekkor már nem volt újdonság. Joseph Hartl bécsi vívómester a bécsi „tanítóképezde” és a konzervatórium tornatanára az Adlergassén felállított vívóiskolájában női kurzust is beindított.[21] Nem tudjuk, hogy Hartl vívótermében mióta oktatott hölgyeket? Erzsébet Friedrich Ferencet 1882-ben kérte fel a királyi család vívómesterének.[22] A Pesti Hírlap 1884-ben, Hartl és tanítványainak budapesti vendég-szereplése idején azt közölte, hogy „a nők vívását Bécsben csak az elmúlt évben kezdték emlegetni.”[23] A Pesti Hírlap híradásából tehát 1883-ra következtethetünk, ez esetben nem nehéz összefüggést találni Erzsébet váratlan vívószenvedélye és Hartl női vívótanfolyama között."

Hartl mester és a nyolc bécsi amazon 1884. április 20-án tartották meg a budapesti bemutatójukat, illetve április 22-én versenyvívásra is sor került a Vigadó nagytermében. Mindenki lelkesen dícsérte a produkciót, de "a bécsi vívónők bemutatóját kísérő lelkesedés hamar lehanyatlott. Hartlékat feltehetően az érdeklődés hiánya miatt nem sikerült megnyerni egy újabb vigadóbeli fellépésre." Később Sztrakay Norbert próbálkozott a női vívás népszerűsítésével, ennek eredményeként jelent meg A magyar kardvívás, mint női testgyakorlat című munkája 1895-ben. A könyvbeli fényképek alapján ismerjük a szablyavívást tanuló hölgyek nevét, de a női vívás nem tudott széles körben elterjedni.

A magyar vívómesternek "a női tőrvívással szembeni bizalmatlansága teljesen irreleváns volt – mivel az elmúlt századvég hölgyei sem a tőrt, sem a kardot nem forgatták" - ezzel zárja a Kozák Péter a vívással kapcsolatos részt. - "Sztrakay Norbert kardiskolája a 19. század vége sporttörténetének egy szokatlan, furcsa fejezete maradt, akárcsak a nagy konkurens Hartl bécsi vívóamazonjai."

Nagy kár, hogy kor hölgyei közül csak nagyon kevesek tapasztalhatták meg a vívás örömét.

1798 M

1798 M. osztrák legénységi huszárszablya

 „A szablya súlypontja kb. a keresztvastól 100 mm-re van ott, ahol a császári sas vésete kezdődik. Ennél a szablyánál a markolat kicsit hosszabb és nagyobb és vastagabb anyagból csinálták. Így a súlya is nagyobb lehet.”

Méretei:
súlya:                       1,01 kg
teljes hossza:           990 mm
penge hossza:          845 mm
fokél hossza:            kb. 190 mm
ívmagassága:           57 mm
penge szélessége:    40 mm [1]
gyártó:                      ,,POTTENSTEIN” (az egyik gyártó)

"A penge mindkét lapján a császári sas bevésete látható, ami 99 mm hosszú."

Hüvely méretei:
súlya:                      1,2 kg
hossza:                    886 mm

„A 1848/49-es szabadságharc alatt az újonc huszárezredek (13-14-15-16-17-18-dik) és a szabadcsapatok lovassága használta.”

Forrás: szurony.com

[1]:

A penge a markolat mellett 40,2 mm széles és 8 mm vastag, kb. a súlypontnál: 38,1 mm és 6 mm, a közepén 37,5 mm és 4,7 mm, illetve a végén (pár cm-re a hegytől) 36,5 mm és 2,5 mm (a fokél miatt).

http://szurony.com/uploads/img4f945228b7c56.jpg

  A nehéz pengék között voltak még úgynevezett Máriás vagy Madonnás szablyák.

„1740-től 1780-ig ezeket a széles pengéjű szablyákat használták a magyar nemesi testőrség tisztjei, a huszártisztek, a gyalogságnál a gránátos, határőr és vadászalakulatok tisztjei. A többfajta karcolt motívummal díszített, feliratos 40-60 mm széles pengék először úgynevezett genovai pengék voltak, a későbbiekben osztrák kardgyárak készítették a pengéket pl. Pottenstein.”

Frissítés (2016):
A kép alapján még a szablya súlypontja is becsülhető: ~180 mm a keresztvastól.

Grundvívás

"A grundvívás lenyége, hogy egy megfelelően szabályozott, biztonságos és komolyabb anyagi ráfordításokat nem igénylő környezetet teremtsen az európai történelmi vívás gyakorlásához, miközben komoly intellektuális és testi kihívásokkal szembesíti a résztvevőket."

"Megközelítőleg a XIX. sz. elejétől a XX. sz. közepéig tartó időszakban gyakorolt európai vívás, illetve annak irásos forrásai alapszintű szintézise kíván lenni, hiszen - tudomásom szerint - az 1944-ben, posztumusz kiadásban megjelent Gerentsér László mű volt az utolsó olyan magyar vívókönyv, mely még részletesen foglalkozott a párbajjal, annak előkészítésével, tehát a vívás harcművészeti vetületeivel is. Nemcsak egy adott időszak vagy irányzat vívásával (pl. a Keresztessy-féle régi magyar szablyavívással vagy a bécsújhelyi katonai vívómesteri tanfolyamon oktatott Igálffy-rendszerrel) kíván foglalkozni, hanem sokkal inkább a modern idők szükségleteinek és elvárásainak megfelelő, ugyanakkor az egyetemes vívástechnikai elveket a legmesszemenőkig érvényesítő szintézis szeretne lenni..."

Részlet egy készülő könyvből (2014).

1861 M

1861 M gyalogostiszti szablya

Méretek:

Teljes hossza:         882 mm,
Penge:                    750 mm,
Penge szélessége:   28 mm (tőnél),  24 mm (középen),
Penge vastagsága:  8 mm (tőnél),  5 mm (középen),

Súlya:                    606 g

"Gyalogostiszti, osztrák-magyar, 1861. M.PALKENFLUG & GOTTLIEB Budapest mesterjegye a 22 mm magas pengezömökbe beütött. A penge mindkét oldala 16 mm széles homorulattal könnyített. Éle a felső harmadig élesre köszörült, középre hegyezett, 102 mm-es fokéllel kialakított. Háborús felkészítésű. Hárítólapja széles, a jobb és bal oldalon ívesen felfelé hajlik. Hátsó vége négy bordájú, árkolt, hengerrel zárul, mely 32 mm hosszú és aláhajló. Előtte 20x4 mm-es kettős áttöretet a kardbojt befűzésére készítették. Elöl a hárítókengyele ívesen kettőzött S alakban fel- és visszahajlik, majd a markolatkupak alatt a markolattüskét körülöleli. A markolatkupak teteje ovális, hátul és hosszú nyúlványán három bordájúra kovácsolt. A kupak tetejét excentrikus, ovális csavar zárja, ely a markolattüske elszegecselését eltakarja. Cápabőrrel bevont, bordás, fa markolatát két sima és egy sodrott sárgaréz drótból kialakított tekercs díszíti. Alul két homorulattal és három árokkal tagolt forrasztott gyűrű veszi körül, mely a markolatnyúlvány alsó végét is magába foglalva rögzíti a markolatnyúlványt."

A Nádasdy Múzeum leírásából.
http://huszarok.nadasdymuzeum.hu/targy.php?targy=3055&fajta=13&keres=50

Karikás ostor (2.)

Jókai egyik leghíresebb regényében - A kőszívű ember fiai c. művében (1869) - is megjelenik a karikás, Boksa Gergő gulyás, volt kortesvezér és hírneves konfabulátor kezében. Lássunk pár részt:

A szalmakomisszárius

"...a híres kolompos az, ki mindenütt szeret ott lenni, ahol verekedni kell; hogy maradna hát el egy friss háborúból? Nincs ugyan katonásan öltözve; piros kihajtós viktóriadolmány van rajta, pitykés rajthúzlival, de oldalán rezes fringia, övében két pisztoly, s a vállán keresztülkötve egy karikás ostor, melynek suhogójába éles drót van fonva. Marciális alak."

"- Ej, mit nekünk az a sok szedett-vedett nép! - torzsalkodék a volt kortesvezér. - Elbánunk mink a magunk ellenségével magunk is. Voltam én már különb csetepatéban is, mint ez a mostani hajcihő, mikor a Papszászt restoráltuk. Akkor tetszett volna engem látni. Egymagam szétvertem ezer fehér tollast. Kilenc lyukat ütöttek a fejemen. Itt a helye most is, ni. Majd én mutatom meg, hogy hogyan kell elbánni a svalizsérrel! Ha én kieresztem ezt a drótos suhogómat, mind egymás után kiverem valamennyinek a szemét. Minek ide közénk ez a német meg a polyák? Ne rondítsa el velök a seregünket, méltóságos főkomisszárius úr."

A betyár

"- Jaj, uram! Mi történt? - nyavalygott a vitéz hajcsár. - Bezzeg mi történt? Odavagyok én már. Végem van már nekem örökre. Ketté van törve a derekam. Az ágyúgolyóbis. Huszonnégy fontos."

"...Legalábbis volt huszonnyolc fontos az a golyóbis, akinek a szele megütött. Úgy segéljen, láttam! Láncos golyóbis volt, kettő volt egymáshoz láncolva. Szakálla volt mind a kettőnek."

"- Most vegyétek el tőle a fegyvereit, ültessétek fel a lovára, aztán alá is út, fel is út. Az olyan katona, aki nem szégyenli a hátát megmutatni az ellenségnek, megérdemli, hogy botot kapjon az ellenségnek mutatott részére. Boksa Gergőtül elvették a rezes kardját, a fokosát, a pisztolyait, nyakába akasztották az ostorát, feltették a nyergébe, s aztán kikergették a táborbul lovastul együtt."

"- Megállj, betyár, mert rosszul jársz!
Boksa még jobban vágta a hátul maradozókat. A lovas gondolta, majd meghallod hát ezt, s kivonta egyik pisztolyát, és rásüté. A golyó ott fütyült el Boksa füle mellett. Boksa visszanézett rá.

- No nézd a bolondot, még meglő, amennyi esze van. No, még azt a másikat is frissen!
A lovas a másik pisztolyát is rálőtte, az sem talált.

- No, mármost meg karddal neki! - biztatá őt Boksa Gergő, s csak úgy féloldalt fordult felé a nyeregben, s csak úgy mókázott vele. Pedig ezúttal nem volt sem kardja, sem fokosa, sem pisztolya; de volt nemes elbúsulás a szívében. A lovas pedig nem tréfált, s szíjon lógó kardját marokra kapva, nekirugaszkodott a betyárnak.

A betyár odavágott hozzá a karikással bal felül. A lovas parírozta a vágást a kardjával bal felül, a karikás dróthegye arcul csípte jobb felül. Akkor a betyár egy másikat vágott hozzá az ostorral jobb felül. A lovas előrenyújtá kardját jobb felül, az ostor képen kapta bal felül. Átkozott fegyver az; ellenkező oldalán vág meg, mint ahova céloz. A lovas káromkodott németül, magyarul. Harmadszor aztán a lova orrára csippentett egy hegyeset az ostor végével a betyár, amitől a svalizsérló egyszerre két lábra ágaskodott, piruettet csinált, körülfordult, s ledobta a lovasát a hátárul.

Boksa Gergő pedig nem törődött vele tovább, hogy mi lesz a két darabbá vált ellenfeléből, hanem utánavágtatott a nyargaló gulyának, ráterelte a helyes irányra: sötét volt, köd is volt; oda mehetett vele, ahova akart." (MEK)

Ui.:
Köszönet az indexes Harcművészetek topik egy lakójának - Annatarnak -, aki említette, hogy ebben a regényben szó van a karikásról.

Karikás ostor (1.)

Használták-e a karikás ostort fegyverként? Két vélemény:

Igen, sőt...

"Had szóljak pár szót egy másik ősi használati eszközről, amit nem fegyverként ismerünk napjainkban és nem is akként használuk, de hozzáértő kezekben bizony halálos fegyverként is működhetett.

Ez az eszköz a mai is használatos pásztor eszköz a karikás ostor. Itt jegyeznénk meg, hogy a karikás használatánál, nem az lehetett a fő cél, hogy minél hangosabban szóljon, hanem a precíz és pontos kezelés. Igaz, hogy lehetett hangos cserdítésekre is használni, de így valószínűleg csak állatok terelésére, esetleg ijesztgetésre használhatták. Napjainkra ennyi maradt fenn ebből! A hatalmas durranás valójában egy „hangrobbanás”, amit a sudár gyors visszarántásával érhetünk el. Bebizonyosodott, hogy a karikás ostornak a sudara visszarántáskor átlépi a hangsebességet, elérheti akár a hangsebesség másfélszeresét is.

Honfoglaló eleink a karikás sudarába fémszálakat, vékony pengéket fontak és ezzel egy gyakorlott harcos ki tudta ütni az ellenséges harcos szemét, át tudta vágni a torkát, a lovakat megvakította egy csapással. Képzeljék el mi történt a megvakított, ez által megvadult lovakkal. Pillanatok alatt széttördelhették a csatarendet. Az 1848-as szabadságharcban szabadcsapatok is harcoltak, és ezek közt Rózsa Sándor vezetésével bizony betyárok is voltak. Ők is használtak karikás ostort fegyverként.

Az osztrák hadsebészek felfigyeltek egy különös dologra. A dragonyosok, vértesek sisakjain és mellpáncélján szabályos kerek lyukak voltak, lőfegyvernek tűnő sebekkel, de nem voltak kimeneti nyílások. Később, elmondások szerint, a betyárok ólomgolyókat fontak a sudárba és azzal verték le a dragonyosokat, vérteseket.

De használták még a karikást szakrális alkalmakkor! Temetéseken pl. nem volt ritka, hogy a halottat az ostorok pattogtatásai közepette kísérték utolsó útjára. De az esőfelhők „szétverését” is az ostorok durranásszerű hangjának tulajdonították."

Forrás: http://bulcsu-vezer.webnode.hu/a-ix-x-szazadi-fegyverekrol/




Esetleg...
"Karikás ostor
Nem tudom, hogy X. századi eleink ismerték és (fegyverként) használták e ezt a valódi "hungarikumnak" tekinthetõ pásztoreszközt, mert erre nézve semmilyen adatot (sem meggyõzõen cáfolót, sem egyértelmûen bizonyítót) nem találtam. Mindössze szívbõl remélni merem, hogy már akkoriban is létezett és olyan köztiszteletben álló tárgy volt, mint a késõbbi alföldi magyar pásztorvilágban. (De éppen az iránta való feltétlen tisztelet mondatja velem, hogy csak az használja nyilvános bemutatók során, aki valóban ismeri! Vérlázító otrombaság és siralmas látvány, amikor magukat hagyományõrzõnek tartó alakok a földet karikás ostorral csapkodják. Tudniillik:
1. A pásztortársadalomban azt a zöldfülût, aki nem tudta rendesen használni az ostort, és ügyetlenül a földre ütötte a végét, kinevették és lenézték (ráadásul ez tönkre is teszi az ostor csapóját...)
2. A természettel együtt élõ állattartó ember számára elképzelhetetlen olyan "fõbenjáró bûn", hogy a Földanya hátát ostorral verje!"

Forrás: http://www.emesepark.hu/htm/al_menu/kis_reg_es_ter/viselet/egyeb_fegyverek.htm

Csappon vagy Sappon?

Természetesen Sapponnak kell ejteni a Chappon-család tagjainak a vezetéknevét, mivel francia származású családalapítóról van szó: Louis Chappon (1802-1878), vívómesterről. Több fia (vagy unókája) - Károly, Samu és Géza - is vívómesterként kereste a kenyerét, ami nem volt egy könnyű feladat, főleg ha 12 gyereke van az illetőnek, konkrétan ennyi lánya és fia volt Chappon Samunak.

Szóval, ebben az esetben nem a régi magyar nevek kiejtésére vonatkozó szabályt kell alkalmazni (pl. Cházár, kiejtése: Császár), hanem a francia szavak kiejtésére érvényes szabályokat: pl. a "champagne" szó kiejtése sampány (pezsgő).

Ezenkívül sikerül konzultálni Chappon Samu egyik dédunokájával, aki megírta, hogy a családban mindig is Sapponnak ejtették a híres elődök vezetéknevét.

Handzsár

...avagy az Aladdin kard nyomában.

Az egésznek egy vacak wikipédiás szócikk az oka (lásd a Handzsár szócikk régi változatát, meg a vitalapot). Ebben egy olyan "kardról" írnak, amely - a legjobb tudomásom szerint - soha sem létezett. A szócikk írója egy kezdő wikipédista volt, aki tulajdonképpen nem is hibás, hogy ilyen lett az egész, hiszen egy hitelesnek vélt, a National Geographic-ban megjelent cikket használt forrásként (részletek a vitalapon). Kénytelen leszek teljesen átírni. (Pár nappal később el is készült a cikk új változata.)

Handzsár közel-keleti tőr.
Régi oszmán-török neve hancar, amit az arab khanjar (“tőr”) szóból származtatnak. Modern török neve: hançer.

Az arab handzsár
Ez egy ívelt pengéjű, rövid szúrófegyver, mely több néven ismert az Arab-felszigeten. Marie-Christine Heinze tanulmánya [1] szerint ezt jellegzetes ívelt, a markolatnál meglehetősen széles és utána fokozatosan keskenyedő pengével rendelkező tőrt az Arab-félsziget keleti részén (Ománban, az Emirátusokban, Muszkátban, Szaúd-Arábia keleti részén, valamint Sziriában és Irakban) khanjar-ként (ejtsd: (k)handzsár) ismerik, míg a félsziget nyugati részén (főleg Jemenben és Szaúd-Arábia nyugati tájain) a janbiya (ejtsd: dzsanbija vagy dzsambija) kifejezést használják erre a fegyverre. Kelet-Jemenben és Nyugat-Ománban a lakosság szinonimaként használja a két szót. Heinze tanulmányában az szerepel, hogy a jemeniek többsége a janbiyát kimondottan helyi, jemeni kifejezésként tartja számon, míg a khanjar az irodalmi arab nyelv szavaként él a köztudatban.

Az oszmán-török handzsár
Ez a kézifegyver egy egyenes, kétélű tőr, melynek hossza 20-30 cm a Pallas Nagylexikon (1893-1900) szócikke szerint, és a többnyire ékesített markolatán soha sincs keresztvas. Vígh István fegyver- és hadtörténész szerint "a kétélű tőrt, az ókori eredetű handzsárt, melynek korabeli elnevezése bicsak volt, a törökök mellett az arab és a kaukázusi területeken is használták." [2]

Handzsár és jatagán
"A nyugati és hazai szakirodalom mind a mai napig keveri a jatagán és a handzsár fogalmát. A helyes definíciót Marija Sercer szerint D. J. Freyer és G. C. Stone adták meg: a handzsár ősi arab eredetű szó, és erős, kétélű tőrt jelent, míg a jatagán kora újkori török szó, és hosszú, egyélű késformát takar." [3]
___________________________

1. A preliminary glossary of dagger-related terms, Jemen-Report 44/2013

2. http://www.egriugyek.hu/eger-ugye/589-oszman-fegyverek-egerben.html

Vígh István Jatagán és handzsár az Oszmán Birodalomban című kiadvány (50 oldal, katalógus).
A Történeti Tárház kiállítása az Osmania magángyűjtemény darabjaiból, Eger, 2012. március 28. - 2013. január 3.


3. Vígh István: Szulejmán szultán jatagánja és a mohácsi csata
http://mohacsicsata.blogspot.com/2012/04/szulejman-jataganja-1_22.html

Szpáhi

Vége a nyárnak, "indulhat" a kutatás, ami - természetesen - eddig sem szünetelt.

 
Egy valamikori ellenfél: deli szpáhi (Melchior Lorck fametszete, 1576).

"Lorck produced the most thorough visual record of the life and customs of Turkey in the 16th century, to this day a unique source... Of the three and a half years (1555-1559) that Lorck spent in the Turkish capital, approximately one and a half were spent with the rest of the entourage in confinement at the caravanserai where the Germans had been installed...

In 1555 at the caravanserai, the Elci Hani, Lorck produced engraved portraits of Busbecq and his co-envoys, Ferenc Zay and Antun Vrančić (Antonius Verantius), a few drawings of animals and a view over the rooftops of the city from one of the top windows of the lodging. In the periods of greater freedom however, he drew ancient and modern monuments of the city as well as the customs and dresses of the various peoples gathered from all parts of the Ottoman Empire. At the end of his sojourn, he must have been spending extensive time with the Turkish military, as he was later able to portray a large number of different ranks and nationalities in the Ottoman army."

Chappon (3.)

További két kép Chappon Lajos 1839-ben kiadott, német nyelvű könyvéből. Az ábrák két aukciós oldalról lettek letöltve. A második kép - Die tiefe Wolte - nagy valószínűséggel a könyvből való, már a betűtípis miatt is, meg a kitörés megnevezésére használt Wolte is előfordult már. Az első kép pedig valószínűleg szintén a Chappon könyvből származik, de egészen biztosat csak akkor lehet majd tudni, ha valaki elmegy az OSZK-ba és lefényképezi...

Hasonlóság

A fenti két kép alapján elmondható, hogy a második kép - amely Leszák Károly 1906-ban kiadott könyvéből származik - is Borsody Lászlót ábrázolja. 1906-ban Borsody már a Ludovika Akadémián oktatott kardvívást, valószínűleg Leszák volt a főnöke, akit 1912-ben nevezhettek ki fővívómesternek, őt Borsody követte ebben a beosztásban 1916-tól. 

A Magyar Szablyavívó Iskola által feltöltött kép inspirálta a fenti keresést.

Szablya (~1500)

A fenti szablya hüvelyén található a legrégebbi huszárábrázolásunk.

Sokkal jobb képek is vannak erről a szablyáról, de azokra még egy keveset várni kell.

Legrégebbi huszár

A legrégebbi, ismert huszárábrázolás (1500 körül).

Részlet a szablya hüvelyérol: kopjás-tárcsás huszár.

Lugosi József, Temesváry Ferenc: Kardok.
Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988, 40.A kép.
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

Chappon-dinasztia

Már eddig is lehetett tudni, hogy Chappon Samu vívómester 1926-ban halt meg Szegeden.

"Itt tért meg (†1926) közanyánk ölébe Chappon Samu báró, aki a kardvívás titkairól írt három kiadást megért, testes kötetet... A temetőt megszüntették, helyén lakóházak magasodnak az égnek. Ám ha halottak napja közelg, előkeresem, és magam elé terítem a régi fényképeket. Szememmel lassúdan végigsimogatom Bérczy Vilma nevét, vén Babarczy Pál fejfáját, a csákányhalált halt Rózsa-körösztöt. És akkor Horatiussal elmondhatom, hogy a rókusi őskert nem halt meg egészen..."

Apró Ferenc Régi séta a rókusi temetőben

Most sikerült megtalálni a gyászjelentését.

"Báró Kronensterni Chappon Samu Pál, vívó és torna tanár augusztus 17-én délelőtt 9 órakor 68 éves korában és boldog házasságának 43 évében hosszú kínos szenvedés és a halotti szentségek felvétele után... rókusi temető... örök nyugalomba helyezni.

 Szeged 1926. augusztus 17.

Báró Chappon Matild, testvére

Báró Chappon Lászlóné

Báró Chappon Samuné

Báró Chappon Károlyné

Báró Chappon Gilbertné

Báró Chappon Antalné

Báró Chappon Gézáné"

Jó nagy család!

Chappon (2.)

Azért kíváncsi lennék, hogy pontosan mit jelent ez Die ganze Volte akció. Jól láthatóan egy szabályos kitörés közben mutatja a vívót, korabeli vívószandálban és egy masszívabb vívókesztyűvel a jobb kezén, amiben akár szablyavívást is lehetett gyakorolni. Ugyanakkor nem teljesen érthető a kezében levő eszköz. Csuklóerősítéshez használta? Jó lenne látni a szöveget, illetve a többi ábrát (összesen 80 ábra van a könyvben). A Volte szó sem teljesen érthető, hiszen a kitörés az Ausfall lenne, a Volte közben - általában - letérnek a vívóvonalról.

Chappon Lajos

Pár kép az egyik első, ismert magyarországi vívómester első művéből, Theoretisch-praktische Anleitung zur Fecht-Kunst (Pest, 1839). Az első képen olvasható az ajánlás: István főhercegnek, a későbbi nádornak (őt oktatta Chappon). 

A másodikon látható a szerző, igen elegáns öltözetben és a vívás professzoraként ;-)

Magyar szablya (2.)

A hibásan leírt FRIHGIA szó miatt a keresés egy érdekes lengyel találatot adott. Egy ingyenes hírdetési oldalon kínálták eladásra a lenti XVII. sz. szablya pontos másolatát.

"Replika: Szabla Węgierska XVII wiek z książki W.Zabłockiego (Szable Świata) dług.całkowita 940mm.głownia 820mm.szer.głowni pod jelcem 33mm.na zastawie 31mm.pióro 33mm.grubości pod jelcem 6mm.na piórze 4mm.dług.pióra 280mm. wraz z młotkiem ,krzywizna 40mm. waga 0,90kg wyważenie 240mm.od jelca.Głownia płaska z dwoma strudzinami,na zewnęcznej stronie głowni napis 'FRIHGIA" .Jelec stalowy esowaty o dług. 120mm.wraz z kabłąkiem dług.100mm.paluch pasowany.Rękojeści drewniana obciągnięta skórą,kapturek migdałowy mosiężny typ węgierski.Głownia szabli wykonana z stali resorowej kuta,hartowana,odpuszczana i polerowana.SZABLA DO WALKI."

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a kép W. Zabłocki könyvéből (A világ szablyái) való, viszont most az is kiderült, hogy egy ilyen, viszonylag pontos másolatnak mi a tömege: 0,90 kg (a keresztvasnál mérve 6 mm, a fókélnél pedig 4 mm vastag a penge). A lengyen szövegben hüvelykujj-gyűrű - paluch - is meg van említve, valamint kovácsolt, edzett penge.

Magyar szablya

XVII. sz. magyar szablya (Muzeum Narodowe, Krakkó), ott a felirat: "Frihgia", azaz fringia. Érdekességek: súlypont: 240 mm, a penge ívmagassága: 42 mm. Annyit sikerült megérteni a lengyel szövegből, hogy a szablya súlyelosztása igen alkalmassá teszi lendített vágások és csuklóvágások végzésére.

Hergsell (1888)

 
Két kép, kedvcsinálónak, Gustav Hergsell O šermu šavlí (On Sabre Fencing) című könyvéből. Az első kiadás németül jelent meg 1885-ben, Unterricht im Sabelfechten (128 oldal), a második kiadás (1888) ennek cseh fordítása (110 oldal, 8 rajz). Az alsó képen a XIX. sz. utolsó évtizedeinek divatos szablyafogása látható (angol szakszóval posting). Valószínűleg azzal magyarázható, hogy a méretes vívókesztyűkben (lásd fenti kép) így volt kényelmes megfogni a viszonylag nehéz pengével és szűk markolattal rendelkező szablyákat. Később ez a fogás eltűnik, mivel az olimpiai kardvívásban előírás, hogy hüvelykujj milyen távolságra legyen kosártól.

Prím-szekond

  Az egyik szablyavívó kollega kérdése volt a következő: "Lenne egy kérdésem: most olvastam Tomanóczy Gusztáv vívókönyvét (1942), és abban azt írja, hogy a terc-rendszer a "magyarabb", a prím-szekond pedig az olasz. Ezt máshol még nem olvastam, mi a véleményed erről?" Nem tőlem kérdezte, de mivel érdekel a téma röviden válaszolnék.

"In the years between the World Wars, László Borsody, returning to earlier principles of Hungarian sabre fencing, developed a system of sabre play that depended upon the articulation of the wrist and fingers, and a defensive system that consisted of the parries of third, fourth, and fifth executed with the arm strongly bent to keep the advanced target well out of the antagonist's reach, as distinguished from the sabre defensive system of Italo Santelli comprising the three parries of second, first, and fifth, executed with the arm three quarters extended (Gaugler 1998:392; 418)."

  Angol wiki, a Borsody Lászlóról szóló szócikk, amiben igen sok mindent ki kellene javítani, de konkrétan ez a megállapítás teljesen helytálló, hiszen Santelli rendszerében a szúráson volt a hangsúly. Az 1900-as évek előtt a prím-szekond rendszer volt az uralkodó: Igálffy-rendszer, amit a bécsújhelyi vívóintézetben is tanítottak, de ezt használta a régi magyar kardiskola is (Keresztessy). Utána az új olasz kardiskolában is a vonal-parád elmélet szerint vívtak. Aztán több magyar vívómester - pl. Borsody, Gerentsér - kezdte el fejleszteni a háromszögelő (terc-kvart-kvint) hárítási rendszert. Viszont nem ők találták ki, mivel már a XIX. sz. vége felé a híres bécsi Joseph Hartl is a terc-rendszert használta és tanította (ő volt az, aki női tanítványaival körbeutazta a világot, 1884(?) még Budapestre is eljutott, és nagy valószínűséggel ő inspirálta Sztrakay Norbert könyvet a női kardvívásról).

Müller (1847)

 

  Ezek a képek Philipp Müller vívókönyvéből (szablya és vívótőr) vannak, amit 1847-ben adtak ki görög nyelven Athénban. Címe: Theoretische u. praktische Anleitung zur Fechtkunst, Mit 15 lithogr. Tafeln.

A szerző vívást oktatott az ottani katonai akadémián.

  Érdekes a védőfelszerelés: a szablyavíváshoz is tőrvívás "maskot" - tulajdonképpen a mostani fejvéd rostélya - használtak, amit kiegészítettek a fejvágások tompítására szolgáló hurkaszerű védőréteggel (Wurst). További érdekesség a lábat védő rész. A későbbiekben ez ki fog kopni a szablyavívás gyakorlatából, mivel nem fognak lábra támadni.

Híres bajvívások...

Véletlenül került a kezembe Eszes Máté Híres bajvívások, hírhedt párbajok című könyve (1988, Bp., Népszava, 1997, Bp., Móra Kiadó). Egy egész jó könyv, sajnos elég sok benne a pontatlanság.

"A kardpárbaj csöppet sem volt veszélytelenebb, mint a pistolypárbaj. Ha eret vágott a kard, a sebesült menthetetlenül elvérzett." (XVI. o., Képmellékletek)

A szerző nem veszi figyelembe, hogy milyen feltételek mellett voltak - tényleg - életveszélyesek a kardpárbajok: nehéz, kifent pengék, bandázsok nélkül, szúrás engedélyezésével, illetve pancser párbajsegédekkel, akik nem tudtak vagy nem mertek időben beavatkozni, meg tapasztalatlan orvosokkal, akik pl. jégkockával próbálták elállítani az artériás vérzést.

Aztán meg a szokásos mítoszok.

"A tetőtől talpig páncélba öltözött lovagot kísérői sokszor csak emelőszerkezettel tudták lóra ültetni. Ha leesett róla harc közben, könnyen végzetessé vált a baleset." (V. o.)

"A lovag az ötven-hatvan kilót nyomó páncélt csak apródja, fegyverhordozója segítségével tudta magára ölteni. Korabeli ábrázolásokon gyakori jelenet, amint kötéllel, csigával emelik fel a lóra a súlyos páncélba bújtatott lovagot. A ránehezedő túlsúly aztán megbosszulta magát a csatatéren, mert könnyű sérülés esetén is magatehetetlenné vált, a testét fogva tartó vaskalodában elvérzett vagy megfulladt." (26. o.)

Ezt a rész még elemezni sem érdemes, annyira hibás.

Egy zárógondolat:

"Bajvívás, párviadal, párbaj. E három szóban különböző korok emberének életre-halálra szóló igazságkereső, hamisságot elleplező dühe sűrűsödik. Az oklevelek, krónikák, művészi alkotások segítségével felvillantott kultúrképek meggyőzgetik az olvasót, milyen döbbenetes módon mondott csődöt a józan emberi ész." (139. o.)

Csak csendes jegyezném meg, hogy párviadalok nem mindig szóltak életre-halálra, a párbajok - különösképpen a kardpárbajok - pedig a legritkább esetben voltak ilyenek. A halálos párbajokért főleg a tapasztalatlan segédeket terhelte a felelősség.

Borsody

Borsody László (1878-1939)
honvéd fővívómester, a modern magyar kardvívás egyik megteremtője

Egy segítőkész wikipédista közreműködésével sikerült megtalálni a halotti anyakönyvi bejegyzését (81/1939., Bp., II. ker.) és a gyászjelentését.

A bejegyzésből (1939. január 27.):

" Borsody László, nyugállományú magyar kir. őrnagy, Bp., II. ker., Fő u. 40.; 

r. kath.;

60 éves;

<elhalálozás időpontja> 1939. január 25., déli 12 óra;

<a házastársa rovat> üres! [1]

<szülei> néhai Borsody Sándor, néhai Fuchs Róza;

<halál oka> fejlövés, koponyatörés, öngyilkosság;

<bejelentő> Kolumbár Istvánné [2]"

A gyászjelentésből az derül ki, hogy számos elő testvére volt: István, Sándor, Erzsébet (özv. Horváth Ferencné), Ilona (Kolumbár Istvánné). [4] Meg van adva, hogy életének 61-ik évében hunyt el, hirtelen. A gyászjelentésre valaki ráírta "Öngyilkos". Szerepel: ny. őrnagy, aligazgató [3]. "Engesztelő szent mise-áldozat az elhunyt lelkiüdvéért január 30-án a kapucinus atyák Fő-utcai plébániatemplomában." [539]

____________________________

1.  Másoknál még az elhunyt házastársat is megadták, tehát nagy valószínűséggel agglegény volt.
2.  A testvére, szül. Borsody Ilona (a gyászjelentésből). A gyászjelentésben KOLUMBÁN szerepel.
3. Valószínűleg az Országos Testnevelési Tanács aligazgatója volt, mert ebben a minőségében várta 1937-ben a párizsi világbajnokságról hazatérő vívóinkat. (Javítás: 1936 novemberében ment nyugdíjba, előtte a SPOTI aligazgatója volt.)
4. A családjával kapcsolatban lásd: itt

Balassa (2.)

Balassa, Konstantin
Die militärische Fechtkunst. Eine Darstellung der im Kriege vorkommenden Fechtarten, mit Beseitigung aller beim Kunstfechten vorkommenden, vor dem Feinde aber nicht füglich verwendbaren Stiche. Hiebe und Paraden, zum Gebrauche für Infanterie und Cavallerie. (wiki)

Mit 26 Abbildunen nebst einem Anhange über das Kunstfechten mit dem Säbel. Mit 16 Abbildungen. (h. 4-r. 4 és 67 l.) Pest, 1860. Herm. Geibel. 2.40
67 pages, with illustrations, dimensions: 20 x 27 cm

A képek Alex Kiermayer jóvoltából lettek feltöltve.

Balassa Konstantin

Egy érdekes kordokumentum lenne, ha hozzáférhető lenne online. A KuK lovassági és gyalogos kardhasználatát mutatja be, a XIX. sz. első felében. Pár kép ízelítőnek.

Modern kozákok (2.)

Egy 2011-es verseny képei:

A háttérben kozák lándzsavívás látható, ottani megnevezése: pikavívás.

Modern kozákok (1.)

Versenyeken az utódok ilyen saska (kb. kozák szablya) gyakorlókat használnak.

Hagyományőrzés?

Egy barantás FB megjegyzésből:

"Ha egyetemes népszerűségre törekszel, akkor ne csinálj és ne mondj semmit. Annak ellenére hogy én se értek egyet vele azt mondom: ha valaki röhög rajta, tegye. Várom a másik oldalon a "bezzeg" példát.

Véleményem szerint: valódi hagyományőrző társadalom NINCS. A hagyományőrzők maguk a hagyományőrzés szót nem voltak képesek definiálni, így most a fazekas, a lovagi hagyományőrző meg a néptáncos mind-mind hagyományőrző. Ebbe ne menjünk most bele jobban, csak azért írtam, hogy ez az a társaság, aki most szerinted röhög rajtunk. Azok a "hagyományőrzők", akikkel meg érdemes tartani a kapcsolatot, maguk is szerveznek versenyeket (OB-t, NB-t, VB-t, vagy épp hogy hívják azt). Példának okáért: mennyivel jobb, ha egy versenyt Végvári Vitézek Viadalának hívnak? Hol vannak a végváriak? És a vitézek? Őket miért nem röhögik ki?

Jó dolog amúgy az önkritika, kell gyakorolni és amúgy lehet hogy jogos is. Csak ne a hagyományőrzők legyenek a mérce..."

  Hazánkban a hagyományőrző szó tényleg egy kissé elmosodótt fogalmat takar. Külföldön jobban elkülönül a re-enactor és a living history. VSZ nincs azzal semmi gond, hogy a hagyományőrzés tágabban értelmezett változatában jelen van a fazekasság, a néptánc és a kodex alapú lovagi vívás, utána pedig mindenki leszűkítheti a maga kis részterületére. A minőségi katonai hagyományőrzés már jó ideje jelen van hazánkban, teljesen felesleges úgy tenni, mintha ez a "partikuláris" tevékenység nem képviselne komoly értéket.

  Azzal nincs gond, hogy egy több száz tagot számláló szervezet minek nevezi a rendezvényét, viszont az némileg furcsa, ha egy VK-án csak mutatóban jelenik 1-2 külföldi csapat, az is a környező országokból. Talán érdemesebb lenne egy kevésbé bombasztikus jelzőt választani a máskülönben színvonalas verseny megnevezésére.

A kiröhögés helyett hasznosabb egymás kölcsönös megértése és a kapcsolódási pontok keresése.

(A szerző nem hagyományőrző.)

Szablyaábrázolás

Az egyik legkorábbi szablyaábrázolás (1392), tudomásom szerint ettől csak a Képes krónikában (~1360) található ábrázolások régebbiek. Érdemes megfigyelni a felfüggestés ábrázolásának hitelességét, illetve a hüvely furcsa ívét (elképzelhető, hogy a festő kezdetleges pespektíva megjelenítési képessége a ludas). (wiki)

Török kor (3.)

Egy másik töredék a török korból.

Egy kép Heinrich von Gunterrodt De Veris Principiis Artis Dimicatoria (1579 ) könyvéből.

Török kor (2.)

A végvári vitézeink szablyavívásával kapcsolatban nagyon-nagyon kevés adatunk van, legalábbis jelenleg. Ezért olyan értékes minden apró morzsa, ami segít abban, hogy jobban értsük a török kor vívását.

 

Egy kép Sebastian Heußler (Heussler) Neu Kunstlich Fechtbuch (1615) könyvéből.

"Sebastian Heußler was a 17th century German Freifechter. A native of Nuremberg, Germany, he was the eldest son of printer Leonhard Heußler, and as a youth he was trained in his father's craft. It is unclear if he was apprenticed to Christoph Lochner, but he was working as a type-setter in Lochner's workshop by 1599. He married Sabina Prünsterer in 1601 and purchased a house in Nuremberg in 1603. Heußler probably certified as a master printer during this time, and he was listed in the records of the printing guild from 1601-04 and again in 1607.[1]

In 1608 at the age of 27, Heußler abandoned his craft and henceforth devoted himself to studying the Chivalric Art of Fencing that had captivated him since childhood (he may also have been studying fencing during his sabbatical from printing in 1505-06).[2] Heußler seems to have originally been a student of Hans Wilhelm Schöffer von Dietz, the fencing master of Marburg, which is also where his education in the style of Salvator Fabris began.[citation needed] He ultimately left his native Germany, where he said that the arts were less cherished, and traveled through Italy, France, England, and the Netherlands.[3] Heußler is described as both a Kriegsmann (man-at-arms) and monatsreiter ("month-rider"), which seems to indicate that like many fencing masters he supported himself as a mercenary.[4] He likely held the elite position of color guard in his unit,[2] as he would later author a book on the art of flag-waving. It's questionable how much time Heußler spent in Nuremberg after 1508; he moved his wife to a new home in 1615, but in 1617 when the old home was sold, his wife negotiated the deal in his absence.[4]

In 1615, Heußler authored a fencing manual entitled Neu Kunstlich Fechtbuch ("New Illustrated Fencing Manual"), illustrated by noted Nuremberg engraver Gabriel Weyer and printed by the son of his former master, Ludwig Lochner. The book treats the use of the rapier, a system described as being in the style of the famous Italian masters Ridolfo Capo Ferro da Cagli and Salvator Fabris.[3] The following year he co-authored his New Kůnstlich Fahnenbůchlein ("New Illustrated Flag-Waving Manual") with Johannes Renner. Heußler's fencing manual was apparently well-received, and was reprinted at least five times in different forms over the subsequent twenty years.

Little is known of Heußler's life after the publication of his books. Some sources assume him dead by 1630, but there is record of a General Sebastian Heußler serving the King of Denmark in 1645;[4] it cannot be determined at this time whether this is a reference to the fencing master or not."

Forrás: Wiktenauer

Rokonok

A kép szerkesztője a középkori falchionok típusait próbálta bemutatni, de az eredmény egy kissé vegyesre sikeredett. A legfelső tényleg egy falchion (valószínűleg a Thorpe), utána egy jellegzetes XV. sz. magyar szablya következik, fokéllel, S-keresztvassal [1], utána négy darab olasz storta (ottani falchion). A legalsó kettő pedig dussack (teszak): kardpenge, komplex markolat, ellensúlyként szolgáló markolatgomb (XVI. sz., a leírások szerint ilyenből sok van pl. Grazban). (Lásd a Dusägge bejegyzést)

Dussack (myarmoury):  1610 körüli dussack [2]

Frissítés: 2016. június 14.; 2017. december 19.
_________________________

1. Kovács S. Tibor, 66-67. o. "S" keresztvasú szablyák, 15. század (MNM Fegyvertár).

2. Lehet, hogy ez inkább egy storta. Eléggé eltér egy stájer szablyától (Dusägge).

Magyar szablyák (XIX. sz.)

Adatok a Wysocki-légió honlapjáról:
http://www.wysocki.hu/cikkek/arh2009/fegyvlov.htm

M1824 lovassági legénységi szablya:

Teljes hossz hüvellyel :  102 cm
Hüvely nélkül:               99,2 cm
Hüvelyhossz:                 88,6
Keresztvas hossza:       13, 8
Penge hossza:               85, 8 cm, szélessége:    3,5 cm, íve 5,6 cm
Súlya: hüvellyel:            172 dkg
hüvely nélkül:                80 dkg
Szabványos, kissé régies formájú markolat (újabb változata kissé „S”alakú markolatkengyeles), pengéje ívelt, egyélű, pengevájattal ellátott. (A pengevájat - közismertebb nevén a „vércsatorna” - nem a vér elvezetését, hanem a penge rugalmasságát és könnyítését szolgálta.)

M1827 lovastiszti szablya huszár- és ulánustisztek számára:

Teljes hossz hüvellyel:   101 cm
Hüvely nélkül:               97.2 cm
Hüvelyhossz:                88,2 cm
Penge hossza:              85 cm, szélessége: 3,3 cm, íve 6,0 cm
Szabványos forma, jellegzetessége az oldalra kihajtható mellékkengyel. Funkciója a kézfej fokozottabb védelme. A kengyel működtetésére két fajta rugórendszert  fejlesztettek ki: villarugó (korábbi), nyomógomb alakú rugó (későbbi).

M1836 gyalogsági szablya:

Teljes hossz hüvellyel:     83,5 cm
Hüvely nélkül:                 78,4 cm
Hüvelyhossz:                  70 cm
Keresztvas hossza:         12,3 cm
A penge hossza:              64,5 cm
Penge szélessége:           3,3 cm
Penge íve:                       3,1 cm
Súly hüvellyel:                 93 dkg
Hüvely nélkül:                 66 dkg

E fegyvert elsősorban a sorgyalogság és a honvédzászlóaljak altisztjei használták. Harci jelentőssége nem volt már inkább jelvényként valamint fegyelmező eszközként volt használatban. Aránylag rövid , de szélesebb ívelt pengéjű , markolata a tiszti szablyához hasonló, felül előrehajló „S” alakú kengyellel. Fekete bőrhüvelyét sárgaréz szerelékek erősítették meg. Viselői szuronnyal közös ún. papucsban hordták bal vállon átvetve a jobb oldalon széles fekete szíjon.

M1837 gyalogostiszti szablya:

Teljes hossz hüvellyel:       98,8 cm
Hüvely nélkül:                   98,0 cm
Hüvelyhossz:                    83,0 cm
Keresztvas hossza:           14,0 cm
Penge hossza:                  82,6 cm                 Szélessége: 2,7 cm
Súlya hüvellyel:                117 dkg
Hüvely nélkül:                  98 dkg

Az  M1837 a vezénylet eszköze volt a tiszteknél. Népszerűsége révén a szabadságharc jelképévé és nemzeti fegyverré vált. Számtalan kivitelben került ki a mesterek kezei közül. E fegyvereken sok esetben megfigyelhető az egyéni ízlés és divat, amelyeknek e fegyvereken szabad teret engedtek. A tisztek egy rész hordta a márciusi forradalom jelképét az ún. jurátus szablyát, annak ellenére, hogy ez sohasem volt katonai fegyver.

M1845 lovastiszti szablya:

Teljes hossz hüvellyel:        95 cm
Hüvely nélkül:                    91,6 cm
Hüvelyhossz:                     81,? cm
Penge hossza:                   78,0 cm                 Szélessége: 4,8 cm, íve: 5,4 cm
Súlya hüvellyel:                 161 dkg
Hhüvely nélkül:                  90 dkg

Az osztrák hadsereg 1845 –ben az összes lovastisztet egységes fegyver használatára kötelezte. Ezek formáját az angol lovasság szablyájáról kölcsönözték. A fegyver nem a kincstár tulajdonát képezte, hanem tiszti magántulajdont, így a legkülönbözőbb formákban jelentek meg a szablyák. Csupán a markolatkosár alakja volt az előírásosnak megfelelő.

Huszár hatvágás (2.)

"– Hát testvír, a kardot tudod-e jól forgatni? – kérdé a Württemberg-huszár.
– Mert hej, aki angyala van, nekünk, huszároknak az ám a professziónk. Igyál már, nó!
– Még egyéves huszár sem vagyok, bajtárs – válaszolék –, de azért a kardot csak meg tudom forgatni. Tanultam ám vívni is ily rövid idő alatt.

– Igen ám, megtanultad a hatvágást, úgy-e testvír? – szólt a Württemberg-huszár. – Jaj testvír, az a hatvágás olyan forma gyakorlat, mint amikor az egy íves kicsiny porontyot olyan taszigálható kerek szíkbe helyezik la, hogy járni tanujjík. Igyál már nó testvír! Az a hatvágás – folytatá – csak arra való, hogy a kézcsukló mindenfelí könnyen hajojjík. Hanem hát tanultátok-e a csalfa vágást, meg a
komisz vágást?

– Azt sem tudom mi fán terem az, bajtárs – válaszolék.
– Úgy-e nem! No gondoltam – szólt a Württemberg-huszár, bajuszát megcsavarintva. – Jaj testvír, azokra a vágásokra nem tanít ám bennünket sem a regula [katonai szabályzat], azokra egymást tanítjuk, csak úgy titokban, mert hej nagy hasznát vesszük mi azoknak. Tígedet is megtanítlak, testvír, azokra, mindjárt, ha ugyan hamarosan megtanulod. Ej, aki angyala van, de igyál már nó!
– Iszom, bajtárs – szólék. (Pedig én már csak nyalogattam a bort.)
– Mindjárt megmutatom, testvír, azokat a vágásokat, de künn az udvaron, mert ebben a törpe, kicsiny szobában nem lehet ám karddal vívni. Korcsmárosné! – kiáltott a Württemberg-huszár. – Agyík csak ide egy lepedőt, vagy pedig egy nagy keszkenőt la! Mindjárt visszaadom!
– A manóba, bajtárs – szólék –, talán csak nem akar lepedőbe vagy keszkenőbe takarni, mint a pólyás gyermeket.
– Ne fílj, testvír, mindjárt megmutatom ín, mire szüksíges az, la!
– válaszolt a Württemberg-huszár. – Jer csak ki az udvarra.

Kimentünk.
– No testvír – szólt a Württemberg-huszár –, jer csak ide, hadd tekerem ezt a lepedőt a nyakad körül, mert nem akarlak ín megvágni, testvír, csak tanítni akarlak. A lepedővel aztán a nyakamat körülkötötte.
– Szükségtelen volt ez bajtárs – szólék. – Nem hiszem, hogy a kardjával hozzám érhessen. Kifogom a vágásait, mert tanultam ám én is vívni.
– Igen?! No jó! – szólt a Württemberg-huszár. – Vond ki csak a kardodat s védd nyakadat bal felül, hadd lássam, mikípp nem fírek ín a kardommal hozzád, testvír. Vívállásba helyeztem magamat, kardomat, szokás szerint, a fejemet fedezni, feltartottam, s Württemberg-huszár bajtársnak élesen a szeme közé néztem folyton. Meglehetős jártassággal védtem magamat, egy-egy lépést hátrálva és ismét előbbre haladva, a kardcsapásokat egymás után fogva ki, s már-már örvendtem a diadalnak, midőn a Württemberg-huszár a lábával nagyot toppantott, s kardja balfelől a nyakamon nyugovék, miközben jóízűen nevetett nagy bajusza alól.
– Próbáljuk meg még egyszer, bajtárs – mondám.
– Jól van, testvír – válaszolt a Württemberg-huszár –, akár tízszer is. De most nem fárasztalak olyan hosszasan, hamar le foglak vágni. Védd magad! Megkezdődött tehát köztünk ismét a harc, mely alatt minden erőmet arra kívántam fordítni, hogy a nyakamat balról megvédjem. Hasztalan, akárhogy védtem azt, a Württemberg-huszár kardja ismét csak a nyakamra surrant.

– Ez volt a komiszvágás, testvír – szólt a Württemberg-huszár –, de hátra van még a csalfavágás. Ezt legjobban lóháton lehetne megmutatni. Azonban így gyalogosan is megmutatom. Kípzeld csak, hogy ellensíg vagyok s atakírozok [rohamozok (attackieren, német)] reád lóháton; a kardomat így ni, szúrásra tartom, de jól vigyázz, testvír! A kardomat kiparírozd, különben keresztülszúrlak.
– Na már attól nem félek, bajtárs – válaszolék. – Jöjjön csak bátran s szúrjon, mert fogadom, félrecsapom a kardját.
– Meglátjuk, testvír – szólt a Württemberg-huszár nevetve. – Nézd csak, ín 10-12 lépésre távozom s úgy rohanok reád, szúrásra tartott karddal. No hát vidd magadat. Ezzel a Württemberg-huszár gyors léptekkel rohant reám, hogy keresztülszúrjon; midőn azonban előmbe ért és szúrni akart, én kardommal a szúrás veszélyétől magamat megvédendő, erősen lecsaptam jobbra, hogy az ő kardját a szúrás irányából félreüssem, de nagyon csalatkoztam, amidőn azt hittem, hogy a kardját ütöm félre, csak a puszta levegőben kanyarítottam egyet, míg a Württemberg-huszár kardja ismét a nyakamat érintette balról. Hogy a tisztelt olvasónak e huszár bravour-vágásról fogalma legyen, elmondom röviden, hogy Württemberg-huszár bajtársam azáltal szedett reá, hogy ő csak színleg szúrt, s midőn én a kardját félre akartam csapni, ő visszarántván kardját s villámgyorsasággal intézett vágást balról a nyakamra.

– Hagyjunk fel, testvír, a gyakorlattal s menjünk be a kocsmába, mert borunk meghűlt eddig – szólt a Württemberg-huszár. Bementünk s ismét a borosasztal mellett foglaltunk helyet.
– Miképp viheti e vágásokat oly gyorsan végbe, bajtárs? – kérdém –, hogy szándéka észrevehetetlen. Pedig ugyancsak a szeme közé néztem.
– Ez a mestervágás a mi titkunk – válaszolt a Württemberghuszár –, és ismeretlen az ellensíg előtt is, mert amidőn annak nyitjára reá jönne, már az atyaúristenhez a mennyországba vándorolt. Nagyon ritka eset az, testvír, hogy az ellensíg e vágások elől megmenekülni tudjon. Hosszas gyakorlattal lehet ezeket csak megtanulni. Megtanulnátok ti is, csak lennítek sokáig a mi közelünkben. De igyál, testvír, aki angyala van ennek a subickos világnak. Már megint fogytán van az icce, la!
Alig ürítettünk még egy pohár bort, testvéries egyetértéssel, midőn az utcán trombitaszó harsant meg."    184-186. oldal

Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben
Írta: Imreh Sándor (1830. április 11. - 1895. december 25.), volt Mátyás-huszár (15. huszárezred)

Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta Pászti László
OSzK, Gondolat Kiadó, Bp. 2003
"Két önálló füzetet jelentetett meg, az elsőt 1880-ban Visszaemlékezés az 1848–1849. évi szabadságharcra Erdélyben címmel. Nem tudjuk, mi motiválhatta, hogy ekkor végre megírja emlékeit, de a könyv nagy sikere bizonyára ösztönzőleg hatott rá a későbbiekben... Második füzete, melyben már bővebben írta meg az eseményeket, 1882-ben látott napvilágot, Emlékek az 1848–49-ik évi szabadságharc korszakából Erdélyben címmel."

"Imreh Sándor visszaemlékezéseinek 206 oldalnyi terjedelmű, fólió méretű kötetes kéziratát az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi Fol. Hung. 1022. jelzeten. Mint korábban jeleztem, a szerző részletekben már közreadta visszaemlékezéseit, de teljes terjedelmében jelen kiadásban lát először napvilágot."

Zabłocki

 

Egy kép a Zabłocki könyvből

(Krakkói Múzeum, lengyel szablya a XVII. sz. (Ia típus), 129)

Szablyavívás a török korban

Egyik kedves szablyavívó ismerősöm egy igen érdekes dologba kezdett:

Kísérleti projekt

Rögtön talált is pompás képeket a Nádasdy Múzeum gyűjteményéből, pl. ezt:

NFM - HuT 94.50.1
Pengehossz:                 825 mm
Szélesség:                    38 mm
Fokél hossza:               247 mm
Keresztvas:                  212 mm

Pompás!

Aki hasonló adatokat keres, annak érdemes megtalálni Wojciech Zabłocki, lengyel vívó és olimpikon 1989-ben kiadott könyvét Cięcia prawdziwą szablą. Ebben rengeteg lengyel, magyar, török, tatár szablyát dolgoz fel igen részletesen. A könyvben nagyon jó rajzok vannak, pontos méretekkel: ívmagasság, pengeprofil stb.

Kozákok (2)

Knizhka dlja molodih soldat kavalerii (1887)

Írta: Krestovski százados

Rövid ismertető (könyvecske) lovassági újoncok részére (31. és 32. ábra)

"Szúrás balra!" (a támadás két fázisa)

Kozákok

Érdemes megfigyelni, hogy szinte pont úgy állnak, mint a korabeli orosz vívókönyvekben (1880-1914): vívóállásban a testsúly a bal lábon, kitörésben a bal térd teljesen a lábfej fölé-elé kerül,
szúrásnál a hüvelykujj nyújtva a markolaton.

Teljesen olyan védőfelszerelést használnak, mint a magyar király honvéd lovasság
részére kiadott 1917-s gyakorlati szabályzatban szerepel.
Rögtön látszik, hogy itt combra is támadtak.

Szablyavívók fóruma

Kedves Olvasó!

Ha egy bejegyzéssel kapcsolatban van valamilyen megjegyzésed, kritikai észrevételed, akkor ne habozz, írd meg. Egy ilyen visszajelzéshez nem kell bejelentkezned, teljesen anonim módon is küldhetsz visszajelzést.

Miért is fontos egy-egy visszajelzés?

Korábban volt egy jó fórum a Militia.hu-on, ahol egész kellemeseket lehetett társalogni a vívásról általában, meg a szablyavívásról is, de sajnos ez a lehetőség már megszünt. Van 1-2 szablyavívó oldal a FB-n, de azt nem szeretjük.

A szablyavívás eszközei (BSz-4)

 Egy szablyavívós FB oldalon jelent meg:

"Kérdésem, a főleg azoknak szól, akik rálátnak a barantára. Az a Polifoammal bevont, se éle, se fokéle, se normálisan működő keresztvasa, se lapja, hogyan hasonlítható össze egy szablyához, aminek van fokéle, van hegye, éle, és rendes funkcionális markolata? Kérlek magyarázza már el nekem valaki közületek, az a polifoam izé, miért szablya és hogy mit fejleszt? De ezt most komolyan kérdezem!"

Akkor egy kis történelem.
Ez a mostani polifoam "izé", a BSz-4 egy viszonylag jó és főleg olcsó gyakorlófegyver, ami teljen alkalmas arra, hogy lehetőséget adjon a kezdő vívóknak arra, hogy minimális felszereléssel kipróbálják a szabadvívást. A BSz-1 gyakorlatilag egy fabunkó volt, aminek a súlypontja 24-26 cm-re volt a keresztvastól, a BSz-2 magja már műanyag cső volt, de csak nők használták és viszonylag gyorsan le tudták amortizálni a versenyzők. A BSz-3 a tavalyi Balassi Kupán (Erdély, 2013) jelenik meg: műanyag mag, keresztvas, bevonat nélküli markolat (erdélyi változat?). Szóval a mostani gyakorló a drótbevonatú markolatával, jobb súlypontjával (6-7 cm), tömegével (740-760 g) teljesen elfogadható.

Lehet vele gyakorolni a lábmunkát, hárításokat, támadásokat, a szablyaakciók egy jelentős részét. Nincs különösebb probléma a markolatával, van hegye, sőt még keresztvasa is (12 cm). A honfoglaláskori szablyáknak még kisebb volt a keresztvasa, de tudnék mutatni olyan képet, amin a perzsa szablyának csak 115 mm-s.

Nem mindenki akar fejvéd nélkül és kizárólag eredeti, pl. 1869-s mintájú szablyával gyakorolni. VSZ el kell fogadni, hogy vannak olyan vívók, akiknek per pillanat erre futja és kész. Számomra az is nyilvánvaló, hogy az ideális változat = megfelelő fém gyakorlófegyver (szerencsére ilyet gyártanak már nálunk) és a megfelelő védőfelszerelés együttes alkalmazása. Ezt sokan nem tudják megfizetni.

A polifoam gyakorlóval nem az eszköz a legnagyobb gond, hanem a szabályok. Jobban kellene küzdeni az "együttesek" ellen. Ezt csak megfelelő edzésvezetéssel, gondosan kidolgozott szabályokkal és azok következetes alkalmazásával lehetne megoldani.

Egy záró gondolat: a kendós sinai is egy, bambuszlemezekből összeszerelt, hengeres "izé" (a pontos méreteket nem tudnám megmondani, csak emlékezetből), a hegy körül olyan 27 mm, aztán fokozatosan egy vastagabb lesz. Szóval nincs jól kivehető éle, foka, lapja. Ennek ellenére egész jól lehet vele vívni, sőt a bírók arra is tudnak figyelni, hogy csak a "penge" megfelelő részével bevitt találatokat adják meg. A BSz-4 átlagos pengevastagsága kb. 45 mm.

Perzsa szablya

Perzsa szablya (méretekkel, PoB 245 mm) a XVI. századból.

West Point

West Point-i katonai akadémia, valamikor 1914 körül, 

majdnem szablyavívás

Huszárok (1917)