West vs East

 A képen Mitsuo Maeda (1878-1941) japán harcművész - dzsúdós stb. - látható. Per pillanat nem lehet tudni, hogy pontosan mikor és hol készült a kép, illetve a többi szereplő személyazonossága sem ismert. Valamikor az 1910-es években fényképezhették a jelenetet, és egy 1997-ben kiadott japán könyvben publikálták a képet. 

 Erről a félvételről már társalogtunk 2012-ben a Schola Gladiatoria egyik topikjában. Mostanában újra nézegettem a fényképet és észrevettem, hogy Maeda egy igen jellegzetes olasz fejvédet visel (secondo mod. Parise, ami először Parise 1884-es könyvében került bemutatásra).

  Egy másik könyvben sikerült találnom egy olyan változatot, ahol egy rövid japán szöveg is kíséri a fenti fényképet. [1]

  Kíváncsi leszek, hogy némi segítséggel sikerül-e lefordítani és értelmezni a szöveget.

________________________________

1. A könyv pontos adatait azért nem adom meg, hogy ne befolyásolja a fordítást végzőket. (Most már megadhatóm.)
2. A japán szöveg „megfejtése”: az első hat katakana jel felismerése, átmásolása nem okozott különösebb gondot. フエンツンク゛és a Google fordítója már adta is a választ: fencing (vívás) Maeda wikis szócikke alapján ismertem a neve kandzsis változatát, így ez sem okozott nagyobb problémát. (Az utolsó két jel.) Aztán itt kezdődtek a gondok: fel kellett ismerni a kandzsi jeleket! Ebben segített a find kanji by radical honlap. Az első siker a 左 jel volt, fordítása bal. Tehát a kép bal oldalán Maeda látható, ami nem egy hű, de nagy felfedezés, viszont egy eredeti japán felirat is igazolja, hogy a képen tényleg ő szerepel. A következő jel a 道 volt, szerintem ezt minden hm-es simán felismeri: dó. Megkínlódtam a 剣 jellel, sehogy sem sikerült kikeresni a listáról. Aztán megnéztem a bokken szócikket, és bingó: kard! Együtt: kendó vagy kardforgatás. Ezen a ponton végleg elakadtam, az istennek sem sikerült megfejteni a homályosan látszó 対 jel alapvonását, ami után ki lehetett volna keresni a kandzsi listáról. Némi pihenés után jött az isteni szikra: van egy európai vívás szavunk, mellette pedig a japán ellenpárja, mi van, ha a kettő között ott lappang a versus szó kandzsi jele? És bingó: a 対 tényleg az! 
3. A második képen látható japán szöveg: フエンツンク゛_対_ 剣道 _左_前田. (Csak az olvashatóság miatt raktam be pár szóközt.) Hevenyészett fordítása: (európai) vívás japán vívással (kendóval) szemben, bal oldalt Maeda. Netalán: európai vívás japán vívás ellen... 
4. Sajnos - jelen tudásom alapján - nem igazolható egy 2007-es angol könyv fordítása. Abban a 200. oldalon szerepel a fenti fénykép, meg az elemzett japán szöveg, és mellett a következő angol szöveg: „Maeda (Left) challenges fencer with wooden sword”. Nem tudjuk, hogy pontosan ki hívta ki a másikat, illetve hogy Maeda kezében tényleg fakard lenne.
5. Bunasawa, Nori; Murray, John: Mitsuyo Maeda: The Toughest Man Who Ever Lived (2nd ed.). Judo Journal, 2007. 

Vaszabla =/= vasszablya

 A blog rendszeres olvasói egész biztosan emlékeznek arra, hogy a hun korban még nem voltak szablyák. (Ezzel két bejegyzésben is foglalkoztunk korábban: Hun „szablya”, Hun „szablya” II.) A hunok hosszú, egyenes, kétélű kardokkal kalandozták végig Eurázsiát. 

Hun egyenes kardok

  Így az olvasók - nyilvánvalóan - pillanatok alatt ki fogják szúrni az alábbi szövegben rejtőzködő hibát: „A hun előkelők temetkezéseire jellemző volt a sírtól külön elrejtett halotti áldozat; ilyen a Pécs-Üszögpusztán előkerült leletegyüttes (kard aranylemezes tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj aranyborítása, aranyozott pálcarudas vasszablya, nyeregkápa aranyborítása, arany kantárdíszek), és a kiemelkedő nagyszéksósi lelet (arany nyakperec, aranycsatok, nyereg- és kardhüvelydíszek, lószerszámveretek, rekeszdíszes arany szíjvégek, faedények aranypántjai és egy perzsa borostyánkehely).” [wiki: Hunok]

   

   Igen! Én is pontosan arra gondoltam ;-)

   Persze ilyenkor mindig hasznos egy gyors ellenőrzés.

 „A Pécs közelében levő Üszögpusztán még 1900-ban kiásták azt a sírt, amelynek helyes kiértékelésére csak a húszas, illetve ismét az ötvenes évek folyamán került sor. A sírlelet csonkán került múzeumba, de még így is 66 darabból áll. Olyan tárgyak ezek, amelyek a legfelsőbb katonai vezető réteg régészeti hagyatékára jellemzőek, és szoros rokonságban állnak a Bátaszéken és a lengyelországi Jakuszowicén kiásott sírok leleteivel. Arany lószerszám véretekből, nyeregborításokból, szalagokból, szíjborításokból és kardborításokból, valamint a tegez és az „arany-íj" borítólemezeiből áll. Hozzátartoznak még a vas nyílhegyek, egy lándzsacsúcs, egy kétélű egyenes kard és egy zabla.” [VMMI]

  Most már csak arra voltam kíváncsi, hogy kb. hányszor lett idézve a hibás szöveg. Kiderült - elég sokszor! Sőt, azt is sikerült megtalálni, hogy melyik szövegrészt olvasta hibásan az egyik wikipédista, valamikor 2007 legvégén.

  „Pécs-Nagykozár-Üszögpuszta – „Pécsüszög” (Baranya megye) 1900-ban szőlőforgatás közben 70 cm mélyen, az agyagréteg határán talált hun áldozat. Ember- vagy állatcsont, égett csontmaradvány nem volt a közelben. Annak ellenére, hogy a teljes lelet már eredetileg sem került múzeumba (s azóta is fogyott, csonkult), az egyik legteljesebb áldozati együttes. A leletek: kard aranylemez tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj hosszabb végének aranylemez borítása, vas kopjacsúcs, 4 db háromélű nyílhegy, aranyozott pálcarudas vaszabla, nyereg első kápájának és nyeregdeszkájának hálómintás aranylemez borításai és a hátsó kápa arany szegélydísze, ló fejkantárának levél és félhold alakú arany csüngődíszei és téglalap alakú – részben rekeszekkel díszített – szíjveretei, préselt arany szíjvégek, ezeken kívül egyelőre nem ismert rendeltetésű díszített aranypántok és sima borítólemezek. Az aranylemezeken nincs égésnyom, halotti vagy áldozati máglyán sosem voltak. A lelet kora a 434–454 közötti két évtized.” [1]

  Szóval a szegény kolléga a vaszablát olvasta vasszablyának, és lett egy olyan „lelet” a neten, ami „igazolta” a hun szablyák létezését. Természetesen a wikis szócikkben javítottam a hibát.

______________________________________

1. Bóna István et al: Hunok – gepidák – langobardok. Balassi, 1993.

Aranyszablya

 A vércsatornával, a fokéllel kapcsolatban korábban már idéztem Hidán Csaba történész, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola vezetőjének véleményét. Az egyik blogbejegyzésben röviden be lett mutatva a 2015-ben megjelent könyve is.

 Most két régi képet szeretnék megosztani a vívóiskola korábbi időszakából. Egy régebbi honlapról töltöttem le őket, valamikor 2011-ben.

  Ezekkel a képekkel az indexes topikban is foglalkoztunk. Különösen akkor szembetűnő a védőfelszerelés mennyiségi és minőségi változása, ha megnézzük az Aranyszablya egyik 2014-es videóját, ahol több asszót is láthat az érdeklődő (csoportkép védőfelszereléssel: 0:27, fa- és fémszablyás asszók: 1:02).

Gerentsér (1942)

  Ezt a bronz érmét Dabóczi Mihály szobrászművész készítette 1942-ben. Egy évvel később pedig befejezte a vívómester homoki mészkőből faragott síremlékét. A művész abból a szempontból is érdekes, hogy ő is vívott: Santellinél is, meg a BEAC-ban is. 

 „Dabóczi Mihály szikár termete ismert volt a vívótermekben is. Fiatalkorától hódolt ennek a sportágnak. A Marosvásárhelyi SE-ben tanulta, együtt gyakorolt Szabó Lászlóval és Csiszár Lajossal, Santelli Italo későbbi mester-tanítványaival. A harmincas–negyvenes években volt a BEAC első osztályú tőrözője, párbajtőrözője, de elsősorban kardvívója. Veszélyes balkezes vágásainak és szúrásainak gondolatától ma is összeborzonganak azok, akik még viaskodhattak vele. Nagy küzdő volt a páston és az életben egyaránt. Szívósan, székely módra. Nagy vitatkozó hírében állt. Sportszeretetéről nemcsak a sok érem, dísztárgy tanúskodik, amelyek a kemény csaták emlékét őrzik, hanem a művész számos sporttárgyú alkotása, többek között A vívó; a harmincas évek elején első sikerét hozó Futó; a vívás elmélyült mesteréről és tudósáról, Gerentsér Lászlóról készített plakett és a süttői márványból faragott síremlék a Farkasréti temetőben: az életnagyságúnál nagyobb tanító megtört és meghajló alakja. A Santelli Italóról mintázott emlékérmek – az 1930-as években vívóakadémiák, versenyek győzteseinek adományozták – már régóta numizmatikai értékűek. A Maestróról készült bronz domborművét 1980-ban bekövetkezett halála előtt még a Sportmúzeumnak ajándékozta, ennek mását Santelli Italo síremlékén helyeztette el. Ritkaságszámba megy az Elek Ilonáról készített érem is. Gipszben, terrakottában formálta meg többek között Kabos Endre olimpiai bajnok, továbbá Klell Kálmán sporttörténész és Szabó László mester portréját.” [2]

________________________________________

1. A kép Prohászka László Dabóczi Mihály (2006) c. könyvéből származik. (MEK)
2. Kő András: Dabóczi Mihály, a vívók szobrásza. (2005)
3. Az idézetben süttői márvány szerepel, de sokkal valószínűbb, hogy mészkőből készült. (Érdemes megnézni a síremlékről készült képet.)