Kedves (Vívó)hölgyek, nagyon boldog nőnapot!
Egy részlet, ami kimaradt a grundvívó könyv végleges változatából.
„Kedves Olvasó, vajon lehet-e jó vívópartner egy nő?
„Na, ne!ˮ - mondaná férfitársaim egy része, egyetértve azon hagyományőrzőkkel, akik szerint egy nőnek a (vár)konyhában a helye, esetleg táncolhat, énekelhet a bemutatókon, vagy aprócska füvészkertje lehet a helyi várban, de gyakorlófegyvert soha ne vegyen a kezébe. „...Általában a küzdősportok nem nagyon illenek a nőkhöz. Vonatkozik ez a közelharcszerű vívásra is, amely nem túlságosan alkalmas a női sajátosságok kidomborítására...ˮ - írta Kalmár István kitűnő kardvívó a múlt század harmincas éveinek végén. A régi időkben a nők nagyon sokáig nem tanulhattak vívni, legalábbis tömegesen nem. Ha pedig mégis akadt pár olyan mester (hazánkban pl. Santelli, Gerentsér, Fodor), aki a múlt század első évtizedeiben hajlandó volt hölgyekkel is foglalkozni, akkor kezdetben a nőknek csak a vívótudomány morzsái jutottak. „Női vívók csak akkor gyakorolhattak - vívónyelven mondva: iskolázhattak - mesterrel, ha a férfiak már befejezték az iskolázást. Előbb nem, még akkor sem, ha érkezésben meg is előzték őket és rajtuk lett volna a sor. A férfiak nem gyakoroltak velük, csak egymásra voltak utalva. Az egymással folytatott edzések egyhangúvá váltak és lassították fejlődésüket, hiszen annak egyik fontos tényezője a különböző küzdőmodorú edzőtársakkal való gyakorlás. A mostoha körülmények miatt sokan elbátortalanodtak, kedvüket vesztették és abbahagyták a vívást. Vajon hány nagy tehetség veszett így el?ˮ [2]
Őszintén örülök, hogy ezek az idők végleg elmúltak!
Erőnlétileg a hölgyek általában gyengébbek - még azonos testsúly esetén is, hiszen egy átlagos férfi nagyobb izom/testsúly aránnyal rendelkezik, mint egy vele azonos súlyú átlagos nő -, tehát a vágásaik, pengeütéseik és kötéseik gyengébbek, könnyebben el lehet tolni pengéjüket stb., de ennek ellenére állítom, hogy pompás edzőtársak lehetnek, csak meg kell találni őket.
Miért és miben jók? Talán azért, mert nem izomból akarják megoldani a szabadvívás közben kialakuló helyzeteket, inkább a finomabb női megérzésre hagyatkoznak. Semmivel sem lassúbbak, mint a férfi vívók, ugyanakkor a történelmi víváshoz használt súlyosabb gyakorlóeszközök határozottan nehezek a számukra, főleg egy sportkardhoz képest. Ezért, ha úgy érezzük, hogy egy 700-800 g tömegű vívószablyával sokkal jobbak vagyunk a női vívótársunknál, akkor mindketten vegyünk sportkardot a kezünkben és készüljünk fel némi meglepetésre. Hölgyeknél néha felmerül olyan probléma, hogy nem merik megvágni vagy -szúrni az ellenfelüket, de idővel és megfelelő védőfelszereléssel a probléma megoldható. Véleményem szerint komoly hiba, ha a hölgyek még esélyt sem kapnak arra, hogy kipróbálják a történelmi vívást, főleg akkor, ha egy kis bátorítással kellemes, szorgalmas és kitartó vívópartnerek válhatnának belőlük, persze csak akkor, ha kedvet éreznek ehhez a kellemes időtöltéshez és történelmi időutazáshoz. Szerencsére hazánkban (is) egyre több az olyan hagyományőrző csapat vagy vívóiskola, ahol a hölgyek nemcsak egyenrangú partnerként vívhatnak, sőt versenyezhetnek, bíráskodhatnak, hanem akár oktatói (!) feladatokat is ellátnak: pl. az Ars Ensis Vívóiskolában 17,4% a női vívók száma, illetve az oktatók 16,7% (4/24) hölgy. [3] Ha nagy-nagy szerencséje van az embernek, akkor rátalál egy igazi tehetségre, aki komoly kihívást jelent a közös vívások során, de még a környékbeli hagyományőrző uraknak is jól fel kell kötniük azt a bizonyos gatyát, hogy legalább egy-egy döntetlent sikerüljön elérni egy ilyen pompás női vívóval szemben.
Uraim, becsüljük meg az ilyen hölgyeket és vívás közben (is) vigyázzunk rájuk! Mindenkép érdemes beszerezni egy műanyag mellvédőt, mert a vívás gyakorlása számukra így sokkal biztonságosabb, mi pedig felszabadultabban tudjuk majd forgatni a kardot, ha velük vívunk.”
_____________________________________________________
1. Eredetileg szerettem volna kinyomtatni, akkor kezdtem csökkenteni terjedelmet. Utána pedig elfelejtettem visszatenni a pdf-be, ami fel lett töltve a MEK-re.
2. Elek Ilona - Elek Margit: Így vívtunk mi (1968).
A Kalmár István idézet is ebből a könyvből származik (9. o.)
3. Nagy Tamás 2014-es Free Schöller dolgozatában fellelhető adat alapján
(38 nő / 219 fő). Az Ars Ensis honlapja.
