Párbajozó hölgyek

  „Párbajt rendszerint csak férfiak szoktak vívni egymással. Nők sem mint vívófelek, sem mint segédek vagy tanúk nem szoktak szerepelni. A történelem azonban tud reá példát, hogy nők is párbajjal intézték el becsületügyüket. Knighton angol író tizennégy esetet említ, mikor főrangú hölgyek fegyverrel állottak egymással szemben. Különösen a francia nemes asszonyok párbajoztak sokat. Jeanne D'Arc, az orléans-i szűz, párbajra kényszerítette Montmorency herceget, aki az ő hadvezéri képességeit becsmérelte. És a herceg súlyosan megsebesült az orléans-i szűz pallosától. Richelieu herceg két kedvese, De Nessle márkinő és Van Polignac grófnő pisztolypárbajt vívtak a hercegért, amelyben a grófnő ellőtte a márkinő egyik fülét. Colloredo grófnő súlyosan megsebezte Livien bárót vítőrpárbajban, amiért a báró őt becsületében megsértette. D'Eon lovag, XIV. Lajos korának egyik legfélelmetesebb párbajvívója, aki 52 párbajban győztes maradt, egy főrangú hölgy volt. Ugyanebben az időben élt egy párizsi színésznő, aki 41 győzelmes párbajt vívott. Híres vítőrvívó volt Saint-Balmont márkinő, akinek Chateauvillard szerint 400 párbája volt. Ő ölte meg párbajban híres vetélytársát, Maupin táncosnőt és Chaton Gay de Muret asszonyt. Olaszországban emlegetik Rona ezredes felesége és Bellegrade márkinő párbaját, amelyben az ezredesné súlyosan megsebesült.” [Clair, 435] [2]

  A könyvhöz írt kiváló előszóban - Clair Vilmos és a párbaj - Ságvári György hadtörténész megjegyzi: „Clair maga is bevallja a kötet előszavában előszavában, hogy "könyve kétségkívül hiányos, és egyes adatait nézve téves is lesz". Azt csak sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy eme bejelentésnek igyekszik is megfelelni, mert történeteiben valóban sok a pontatlanság, néha nagyvonalú a mesélés. A leírt párbajtörténeteket abban a formában csak kritikával és a szükséges pontosításokkal fogadhatjuk történeti tényként.” [Clair, 82] Ezzel a megjegyzéssel maximálisan egyet lehet érteni, és pontosan meghatározható az egész mű vívástörténeti használhatósága.

Egy következő bejegyzésben megtörténik a különböző női „párbajhősök” alaposabb elemzése.

_______________________________________________
1. Clair = 
   Clair Vilmos: Magyar párbaj - A párbaj története • Magyar párbajok • Párbajkódex.
   Osiris Kiadó, 2002.
2.  Párbajkódex, I. A párbajról általában.

Kozákolló

  Nagy élvezettel gyűjtöm a különös eszközökről szóló történeteket. A wikis Petőfi szócikket nézegetve gazdagodtam az alábbi legendával, amit a 87 éves rugonfalvi Jeddi Tamás mesélt az újságírónak. A történet Petőfi halálát próbálja még fordulatosabban ábrázolni, egy egzotikus kozákfegyver felhasználásával.

  „A kozák roham elől is egymagában menekült. Futott, amíg szusszal bírta. Dédapám is látta egyszer, még a csata közben, amint egy udvarban a sütőkemence tetején ült, és jegyzetelt. Rögtön felismerte, mert nem volt rajta katonai egyenruha, kihajtott ingnyakkal ült, mentét viselt, kezében nem volt sem kard, sem egyéb kézbeli a pennán kívül.

  Petőfit kozákollóval szúrták le.
  
  Amint mondtam, a veszély elől menekülő költő, bárki ajánlotta, hogy felveszi kocsijára vagy lova hátára, most sem fogadta el a felajánlást, pedig szorongatott helyzetben volt, s miért tette volna akkor, amikor még nem volt veszélyben. A buni eltérőig szaladt, ott leült kicsit megpihenni, s mert a kozákok nyomában voltak, újra futásnak eredt, kifelé tartott, az erdő felé. Az eltérőtől olyan 150 méterre szúrták le. Ezt onnan tudom, hogy még kisfiú voltam, amikor édesapám - 1926-ban vagy 27-ben lehetett - Segesvár felé mentünkben elvitt arra a helyre. Ott két román embert - egyikük 82, a másik akkor 90 éves lehetett, hosszú, gondozott körhajat viseltek, bocskort hordtak, nem olyan harisnya volt rajtuk, mint amilyent a székelyek viselnek, hanem olyan, mint amilyen az övéké - megkérdezett, hogy igaz-e, hogy itt esett el Petőfi. Azok tudtak magyarul is, apám is valamennyit románul. Pontosan itt - mutatta a helyet egyikük, mert az ő apja is itt esett el, a másik szerint rokona szerencsésen megmenekült.

  S ők határozottan állították, hogy a költőt kozákollóval szúrták át jobb felén, s baloldalán feküdt a földön. A kozákolló egy nagyon félelmetes fegyver volt, talpukon viselték a kozákok, s ahogy beledöfték a ló szügyébe vagy akár az ember testébe, az olló szétnyílt, s a belső szerveket teljesen szétroncsolta. Petőfit jobb oldalán érte a szúrás, mellette vértócsa volt, és iratok meg egy szíjas bőrtáska hevert valamivel távolabb tőle. A táskát átkutathatták, a benne levő iratokat szanaszét dobálták...”

Kristó Tibor: Petőfit kozákollóval szúrták le... (Hargita Népe, 2004.08.11)

Két jó térkép egy másik cikkből, amely sokkal tudományosabban próbálja vizsgálni 

az egész történetet:
| Az egész völgy | Részlet |

Nőnapi!

Kedves (Vívó)hölgyek, nagyon boldog nőnapot!

Egy részlet, ami kimaradt a grundvívó könyv végleges változatából.

„Kedves Olvasó, vajon lehet-e jó vívópartner egy nő?

   „Na, ne!ˮ - mondaná férfitársaim egy része, egyetértve azon hagyományőrzőkkel, akik szerint egy nőnek a (vár)konyhában a helye, esetleg táncolhat, énekelhet a bemutatókon, vagy aprócska füvészkertje lehet a helyi várban, de gyakorlófegyvert soha ne vegyen a kezébe. „...Általában a küzdősportok nem nagyon illenek a nőkhöz. Vonatkozik ez a közelharcszerű vívásra is, amely nem túlságosan alkalmas a női sajátosságok kidomborítására...ˮ - írta  Kalmár István kitűnő kardvívó a múlt század harmincas éveinek végén. A régi időkben a nők nagyon sokáig nem tanulhattak vívni, legalábbis tömegesen nem. Ha pedig mégis akadt pár olyan mester (hazánkban pl. Santelli, Gerentsér, Fodor), aki a múlt század első évtizedeiben hajlandó volt hölgyekkel is foglalkozni, akkor kezdetben a nőknek csak a vívótudomány morzsái jutottak. „Női vívók csak akkor gyakorolhattak - vívónyelven mondva: iskolázhattak - mesterrel, ha a férfiak már befejezték az iskolázást. Előbb nem, még akkor sem, ha érkezésben meg is előzték őket és rajtuk lett volna a sor. A férfiak nem gyakoroltak velük, csak egymásra voltak utalva. Az egymással folytatott edzések egyhangúvá váltak és lassították fejlődésüket, hiszen annak egyik fontos tényezője a különböző küzdőmodorú edzőtársakkal való gyakorlás. A mostoha körülmények miatt sokan elbátortalanodtak, kedvüket vesztették és abbahagyták a vívást. Vajon hány nagy tehetség veszett így el?ˮ [2]

 
  Őszintén örülök, hogy ezek az idők végleg elmúltak!

  Erőnlétileg a hölgyek általában gyengébbek - még azonos testsúly esetén is, hiszen egy átlagos férfi nagyobb izom/testsúly aránnyal rendelkezik, mint egy vele azonos súlyú átlagos nő -, tehát a vágásaik, pengeütéseik és kötéseik gyengébbek, könnyebben el lehet tolni pengéjüket stb., de ennek ellenére állítom, hogy pompás edzőtársak lehetnek, csak meg kell találni őket.
   Miért és miben jók? Talán azért, mert nem izomból akarják megoldani a szabadvívás közben kialakuló helyzeteket, inkább a finomabb női megérzésre hagyatkoznak. Semmivel sem lassúbbak, mint a férfi vívók, ugyanakkor a történelmi víváshoz használt súlyosabb gyakorlóeszközök határozottan nehezek a számukra, főleg egy sportkardhoz képest. Ezért, ha úgy érezzük, hogy egy 700-800 g tömegű vívószablyával sokkal jobbak vagyunk a női vívótársunknál, akkor mindketten vegyünk sportkardot a kezünkben és készüljünk fel némi meglepetésre. Hölgyeknél néha felmerül olyan probléma, hogy nem merik megvágni vagy -szúrni az ellenfelüket, de idővel és megfelelő védőfelszereléssel a probléma megoldható. Véleményem szerint komoly hiba, ha a hölgyek még esélyt sem kapnak arra, hogy kipróbálják a történelmi vívást, főleg akkor, ha egy kis bátorítással kellemes, szorgalmas és kitartó vívópartnerek válhatnának belőlük, persze csak akkor, ha kedvet éreznek ehhez a kellemes időtöltéshez és történelmi időutazáshoz. Szerencsére hazánkban (is) egyre több az olyan hagyományőrző csapat vagy vívóiskola, ahol a hölgyek nemcsak egyenrangú partnerként vívhatnak, sőt versenyezhetnek, bíráskodhatnak, hanem akár oktatói (!) feladatokat is ellátnak: pl. az Ars Ensis Vívóiskolában 17,4% a női vívók száma, illetve az oktatók 16,7% (4/24) hölgy. [3] Ha nagy-nagy szerencséje van az embernek, akkor rátalál egy igazi tehetségre, aki komoly kihívást jelent a közös vívások során, de még a környékbeli hagyományőrző uraknak is jól fel kell kötniük azt a bizonyos gatyát, hogy legalább egy-egy döntetlent sikerüljön elérni egy ilyen pompás női vívóval szemben.
   Uraim, becsüljük meg az ilyen hölgyeket és vívás közben (is) vigyázzunk rájuk! Mindenkép érdemes beszerezni egy műanyag mellvédőt, mert a vívás gyakorlása számukra így sokkal biztonságosabb, mi pedig felszabadultabban tudjuk majd forgatni a kardot, ha velük vívunk.”
_____________________________________________________

1. Eredetileg szerettem volna kinyomtatni, akkor kezdtem csökkenteni terjedelmet. Utána pedig elfelejtettem visszatenni a pdf-be, ami fel lett töltve a MEK-re.

2. Elek Ilona - Elek Margit: Így vívtunk mi (1968). 

   A Kalmár István idézet is ebből a könyvből származik (9. o.)

3. Nagy Tamás 2014-es Free Schöller dolgozatában fellelhető adat alapján 

    (38 nő / 219 fő). Az Ars Ensis honlapja.

Jó könyv???

  2014-ben már foglalkoztam Eszes Máté 1988-ban kiadott könyvével, akkor még azt írtam róla: „Egy egész jó könyv, sajnos elég sok benne a pontatlanság.” Pár hete újra - most már alaposabban - átrágtam magam rajta, pl. elolvastam a Horthy-korszakról írt fejezetet, amit korábban kihagytam. A második nekifutásnak az volt az oka, hogy két vívókollega könyvének irodalomjegyzékében is szerepel a Híres bajvívások... c. mű mint felhasznált vagy javasolt irodalom. [1]

  Elég radikálisan megváltozott a véleményem. 

  A könyv Clair Vilmos ismert szerzeménye - Magyar párbajok Attila hun király idejétől 1923. év végéig (I-II), Bp. 1930 - alapján készült, illetve a Párbajkódex (1943, 28. kiadás) felhasználásával. Kiegészítve egy igen tendenciózus saját résszel, amely megpróbálja nevetségessé tenni a Horthy-korszakot, az akkori párbajügyeket. A XV. fejezetben - „Lovagias ügyek” a két világhaború között - találja meg az érdeklődő azokat a részeket, amitől erősen késő Kádár-kori feelingje lesz az embernek. [2]

  Összegzésként elmondható, hogy kimondottan problémásak:

• a korábbi bejegyzésben említett részek (túl nehéz lovagi páncélok stb.);
• a kritikátlanul, ellenőrzés nélkül a Clair-könyvből átemelt részek: pl. Bolyai mint párbajhős, női párbajok;
• a Horthy-korszak tendenciózus kezelése: az állítólagos levél; a jugoszláv király elleni merénylet taglalása során előforduló durva hibák, csúsztatások [3]; egy kitalált (?) párbajtörténet 1943-ból [4].

  A párbajok iránt érdeklődők számára sokkal hasznosabb az Osiris Kiadó által, 2002-ben megjelentetett könyv, ami tartalmazza mindhárom Clair könyvet, mentes a rendszerváltás előtti politikai felhangoktól, és amelyhez egy kiváló előszót írt Ságvári György történész-muzeológus. Ezt a könyvet egy másik bejegyzésben mutatnám be.

  Csak erős idegzetűek!

Horthy-levél?
„…​Minthogy az utóbbi napokban Magyarország ellen szórt alantas gyanúsítások messze meghaladják a megengedhető határokat, és én felelősnek érzem magam hazám becsületéért, nem marad más kiút számomra, minthogy személyes elégtételt követeljek az államfőtől. (…) A legsúlyosabb feltételek mellett kívánok vele párbajozni: a fegyvernem megválasztását átengedem neki.” [5]

  Egy könyvismertetőben olvasható a folytatás: „E sorokat vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója fogalmazta, s a levelet Masaryk csehszlovák köztársasági elnöknek címezte! Elképesztő? Valóban az. Ám a kor „becsületkódexe” számtalan, hasonlóan elképesztő párbajt „diktált”, hiszen aki úriembernek számított, nem térhetett ki a tiltott, de bizonyos társadalmi rétegek által megkövetelt elégtételkérés, illetve -adás kényszere elől. A szerző e témakörben párját ritkító összefoglalásában jó néhány olyan, korának és történelmünknek kiemelkedő egyénisége szerepel, akiket e veszedelmes „divat” nemegyszer veszélybe sodort - sokszor nevetséges csekélységek miatt.” [moly] [6]

A merénylet
  „II. Sándort, Jugoszlávia királyát 1934. október 9-én horvát usztasák Marseille-ben meggyilkolták. Csakhamar kitudódott, hogy a merénylőket a jugoszláv határ közelében, magyar területen létesített kiképzőtáborban készítették fel. Itt, Jankapusztán gyártották azt a könyv alakú bombát is, amellyel a merényletet végrehajtották. A gyilkosok zsebükben magyar útlevéllel és Budapestről kapott pénzzel indultak szeptember végén Budapestről... Amikor 1934 végén és 1935 elején a csehszlovák sajtóban leleplező cikkek és Horthy személye elleni támadások jelentek meg a marseille-i merénylet kapcsán ... Horthy ... párbajra hívó levelet fogalmazott.”
  Nem II., hanem I. Sándort ölték meg. Konkrétan 1 gyilkosról tudunk: egy macedón terroristáról, 1 usztasa megijedt és elmenekült a helyszínről, 2 társa ott sem volt. Nem Jankapusztán képezték ki őket. A királyt nem felrobbantották, hanem lelőtték. Bomba volt, de nem használták. Nem gyilkosok, 1 db gyilkos.
  Ormos Mária részletesen foglalkozik a jankapusztai tábor működésével, tényleges céljával (82. o.), a tábor felszámolásával (118. o.), a csökkenő csehszlovák sajtókampánnyal (188. o.), a szovjet elvtársak véleményével (193. o.), végül az egész ügy - magyar szempontból - kimondottan sikeres lezárásával (199. o.). Horthynak nem volt semmi különösebb oka egy kihívás megfogalmazására. (Eddig nem találtam az állítólagos levél nyomát, Eszes Máté pedig nem ad meg konkrét forrást.)
   Az Ormos-könyv 1968-ban jelent meg, 20 évvel később illett volna beleolvasni, mielőtt valaki belekezd a tendenciózus bekezdés megírásába.

_______________________________________________________

1. Pl. Hidasi Gergely könyve is hivatkozik rá.

2. Eszes Máté, 1988, 127-137. o.

3. Érdemes összevetni 132. oldal állításait a történelmi tényekkel. (Lásd pl. Sz. Ormos Mária: Merénylet Marseille-ben. Kossuth Könyvkiadó, 1968).

4. Minden forrásmegadás nélkül a szerző közöl egy levelet, amiben egy hadapródiskolás számol be egy párbajról, aminek szemtanuja volt. Az egész történet egy komoly kérdőjel!

5. Részlet az állítólagos levélből. Eszes i.m. 132

6. A szöveg a könyvborító hátlapján található.

7. Miért lenne párját ritkító? Egyszerűen felhasználja Clair Vilmos anyagát.

8. Kimondottan érdekes a szovjetek hozzáállása: „Minthogy a szovjet kormány meg volt győződve arról, hogy a magyar kormány szerepe a merényletben más országokéhoz képest elenyésző volt, a szovjet sajtó, valamint a szovjet politikusok és diplomaták ezt megelőzően sem kapcsolódtak be a Magyarország elleni hangulatkeltésbe és kampányba.” (Ormos, 193. o.)

Sajtóvisszhang

"Rendhagyó vívókönyv sajátos bemutatója
2017 február 01., szerda 08:21

  Többszörösen rendhagyó könyvbemutató részesei lehetnek, akik február 2-án, csütörtökön délután fél 5-kor ellátogatnak a Petőfi Sándor fiókkönyvtárba. Barta Emil ugyanis nemcsak elméleti, de gyakorlati bepillantást is enged abba, amiről A történelmi kardvívás alapjai című könyve szól.

  Nehéz is lenne „szabályos” bemutatót tartani egy olyan könyvnek, aminek a témája is rendhagyó! Nem kisebb vívótekintély, mint Gerevich Aladár írta le: „a vívást önállóan elsajátítani nem lehet” – mit lehet akkor kezdeni egy vívástanulást segítő könyvvel? Barta Emil hamar feloldja ezt az ellentmondást, anélkül, hogy vitába szállna a szaktekintéllyel. Az ő könyve ugyanis nem az olimpiai vívásról, nem a sportolóknak szól. Hanem, lényegében mindenki másnak…

  A miskolci szerző meghatározása szerint könyvében „az európai kultúrkör egykezes, történelmi kardvívásával foglalkozik”, és hasznos lehet „azoknak, kiknek nem adatott meg, hogy vívóedző útmutatása mellett sajátítsák el e szép és izgalmas sport alapjait”. Ő maga és két edzőtársa a bizonyíték arra, hogy ez az út járható.

  Aki mégsem hiszi, járjon utána február 2-án, csütörtökön délután fél 5-kor a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Petőfi Sándor Könyvtárában a formájában is rendhagyó könyvbemutatón. A történelmi kardvívás alapjai ugyanis egyelőre nem jelent meg nyomatásban (elektronikus formában elérhető), a szerző kézzelfogható „anyagként” gyakorlókardot visz a találkozóra."

Forrás: RoyalMagazin.hu

http://www.royalmagazin.hu/kultura-miskolc/konyv-ajanlo-zene-ajanlo-film-ajanlo/40530-rendhagyo-vivokonyv-sajatos-bemutatoja

_____________________________

 

  Egy meglepően  szakszerű cikk. A szerző láthatóan beleolvasott a könyv bevezetőjébe, talán a könyvtárosokkal is elbeszélgetett, mert csak nekik említettem a gyakorlókardot. Szóval, kimondottan kellemes meglepetés a fenti szöveg, ami tőlem teljesen függetlenül jött létre, és nem egy megrendelt hírdetésként került fel a honlapra. Csak gratulálni tudok a cikkírónak!

Előadás - kép

Pont egy hete tartottam meg a grundvívásról szóló könyv bemutatóját az egyik miskolci fiókkönyvtárban. Erről már írtam a fórumon. Most csak a meghívóról szeretnék mesélni, meg az előadáson feltett kérdésekről.

Sajnos a meghívó különösebb egyeztetés nélkül készült. Nem úgy, mint a 2013-as előadás meghívója, amikor találkoztam a grafikát készítő könyvtárossal, átadtam azokat a képeket, amiket szerettem volna megjeleníteni. Utána jóváhagyásra elküldte a kész meghívót stb. Most ezek a mozzanatok elmaradtak, így került fel  a meghívóra egy olyan középkori - máskülönben igen szép és érdekes - kard, ami legalább 300-350 évvel korábbi, mint az általam tanulmányozott időszak.

A kérdésekről majd a következő bejegyzésben lehet olvasni.

Kritika

Egy kedves vívókolléga véleménye könyvemről.

 

„Ímhol a kritikám [...] könyvéről:
   Az elmúlt 1-2 év izgalmas időszak volt, négy könyv is született a történelmi szablyavívás gyakorlatáról, különböző megközelítésből dolgozó szerzőktől. Ha akarok, sem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a többi könyv között értékeljem a Grundvívást is.
 

Ami a legjobban tetszik a könyvben, hogy alapos, érthető és (ha hülyén is hangzik) "segítőkész". Nem jutott eszembe jobb kifejezés, de ahogy olvastam, olyan érzésem volt, hogy milyen nagy segítség ez egy teljesen kezdőnek, vagy a történelmi vívás iránt érdeklődőnek. Mindenféle sallang és körítés nélkül céltudatosan elmagyarázza azt, hogyan tudja valaki tényleg elkezdeni a vívást, minimál beruházással, egy parkolóban. :) Nagyon fontos pozitívumnak tartom, hogy ír gyakorlatilag minden hazai szablyavívó csoportról, szervezetről, és a nemzetközi HEMA vonalról is. Az is jó, hogy benne van több szervezet szabályrendszere is, de önmagában az, hogy bemutatja kicsit a vívótársadalmat, nagyon tetszik. Ilyesmit máshol még nem olvastam, ez az első, amiért egy tök kezdőnek ajánlanám, és ajánlom is a vívótársaimnak.

Maga a rendszer a 20. század eleji sportvívás, csak sportkard helyett párnázott gyakorlókarddal, ami leginkább Gerentsér László vívómester könyvére épül. Szépen megy végig az egyszerű dolgoktól a bonyolultakig, 1 évnyi, heti 1 edzésre lebontva. Módszertant is lehet belőle tanulni, ami nagyon fontos a hosszútávú munkához. Tetszik, hogy a világos magyarázatok mindenhol alá vannak támasztva a korabeli (főleg Gerentsér) utasításokkal, tanácsokkal. Az is egy fontos és megfontolandó tanács (bár a könyv legvégére került), hogy kedvcsinálónak egy "kortalan", nem specifikus vívórendszert érdemes megismerni.

Nagyon rossz részt, vagy szerintem hibás elképzelést nem találtam a könyvben, ezért meg kellett erőltetnem magam, hogy negatívumokat találjak: ;)

Ami nem tetszik, az a könyv felépítése. A tananyag 50 edzésre van bontva. 1-1 edzés leírása általában több oldalas, nagyon sok információ szerepel benne, és érdekességek is. Terjedelmes, ami önmagában előny, mert szeretek sokat olvasni a vívásról. Az rendben van, hogy nekiülve, és végigolvasva logikus rendszert követ, de ha vissza szeretnék keresni valamit, vagy gyorsan rá szeretnék pillantani, hogy mi után milyen konkrét gyakorlat jöjjön, az nagyon nehéz. Az edzésleírások folyamatosan követik egymást, az már segítség lenne, hogy mondjuk minden edzés új oldal tetején kezdődne. Ilyen szempontból pl. Arlow könyve sokkal használhatóbb, mert elég rápillantani a tömör felsorolásszerű gyakorlatleírásokra, hogy lássam, hol mit szeretne tanítani. Kicsit úgy érzem, hogy kár a sok érdekességért, ami elveszik a hosszú edzésleírásokban. Csak ötlet, de lehet, úgy szerencsésebb lett volna, ha a technikák részletes leírása egyben megtörténik, az érdekességek, elméleti részek (mint pl. más szervezetek szabályrendszerei, a szablya részei, stb.) is egy helyen vannak összeszedve. A konkrét, számozott edzések pedig már csak sokkal tömörebben kerülnek leírásra, valahogy így: 1. edzés: elmélet - vívóvonal, vívóállás, szablya részei, gyakorlat - lépés előre és hátra. 2. edzés... Hidasi Gergő könyve valahogy így épül fel, és egyszerűbb is gyorsan belelapozni, hogy akkor a következő edzésen mi legyen.

A másik dolog csak félig-meddig kritika, mert tudom, hogy U. részben más szempontokra helyezi a hangsúlyt, mint én. Röviden, nekem túl sportvívás jellegű a grundvívás rendszere. Tudom, hogy többször ki van emelve a könyvben, hogy a történelmi fegyverek jóval nehezebbek voltak, mint a sportkard, illetve a grundvívás eszköze is eleve nehezebb, mint a sportkard. A technikák is nagyrészt a sportvívás mentén haladnak, inkább érdekességként vannak megemlítve az eltérések. Oké, a lényeg, hogy "adni, de nem kapni" ellentétben az olimpiai kard szabályaival le van írva. Viszont mégiscsak szerepel a címben a történelmi vívás, tehát említés szintjén szerepelhetne benne, hogy pusztakezes elemek alkalmazása is változtat sok dolgon, de még inkább a tényleges vágás taglalása hiányzik. Nem csak eltalálni fontos a célt, hanem el is vágni. Egyre többen próbálkoznak tesztvágással, az átütő/vágó erő egyből új szempontokat tesz fontossá, stb. Érdekességként lenne benne helye ezeknek is, akkor is, ha te magad nem műveled ezeket.

A tényleges vágás (nincs kedvem leírni a vágásmechanika szót, nehogy valaki rácuppanjon :D ) egy kortalan, nem specifikus vívórendszer része kell, hogy legyen, ha csak minimális mértékben is. Ha teljesen kihagyjuk, akkor egyből specializált lesz. Tudom, hogy kevéssé érdekel a vágás, roncsolás, szétverés, birkózás része a dolognak. Azt is tudom, hogy a grundvívás ez, és kész, ezért neveztem csak félig-meddig kritikának. Vagy ezeket a következő könyvbe szántad? ;) (...)

Mindent összevetve, egy teljesen kezdőnek, akit a szablyavívás érdekel, ezt ajánlanám első könyvnek, mert megtanít egy használható vívórendszert, és a módszertant is, hogy hogyan érdemes haladni. Olvasmányos, emészthető stílusban ismerheti meg az olvasó a vívó szakkifejezéseket, így könnyebben boldogul majd később a külföldi vívókönyvekkel is (sajnos a hagyományőrző vonal idegenkedik a szakszavaktól), és betekintést nyújt a mai szablyavívó társadalomba. A többi könyv segítségével pedig bárki tovább specializálódhat, amerre csak szeretne. (...)”

Köszönet az építő jellegű kritikáért!

Kalózok, 1881

Brownrigg kapitány - a HMS London raktárhajó parancsnoka - utolsó küzdelmében bőven volt kardakció, így ez még simán ontopik lenne az indexes vívótopikban. Viszont ott azt igértem, hogy leállok a hajós témával.

Simplex kollega írta: "A "20 percig úgy küzdött, mint egy oroszlán" és a 20 random sérülés nekem eléggé durva cutlass használatra utal ;)" (4908. hsz.), meg "...és hogy azért igen heves cutlassezés alakult ki, az persze irreleváns..." (4916. hsz.).

Nem kétséges, hogy az arabok kardokat is használtak a rajtaütésszerű támadás során. Hogy pontosan milyeneket - sajnos - nem tudjuk, így inkább ne használjuk a cutlass szót, ami ebben a szövegkörnyzetben brit tengerészkardra utalna. Egészen jó leírás marad ránk az eset [1] végjátékáról:

"Brownrigg alone offered serious resistance. He seized a rifle, shot one of his assailants, and, standing in the stern sheets with the clubbed weapon, held out manfully in spite of twenty wounds, two at least of which would have been mortal. Nor did he desist until he fell shot through the heart." [2]

Hősiesség ide vagy oda, de azért sokatmondó: "Brownrigg determined to verify her nationality, but without taking the precautionary measure of arming the crew." Well... Az előző idézet jó magyarázatot ad a levágott ujjakra is. [3]
_________________________
Megjegyzés: A támadó arabok nem kalózok voltak, hanem rabszolgakereskedők, bár lehet, hogy mellékállásban kalózkodással is foglalkoztak. A brit járőrök a rabszolgákat szállító hajókat próbáltak elfogni Afrika keleti partjainál. Viszont a kalózós cím némileg izgalmasabb!

1. Részletesebben itt (Simplex linkje):

http://www.old-merseytimes.co.uk/brownrigg.html

2. B. Gough: Pax Britannica: Ruling the Waves and Keeping the Peace before Armageddon (2014)

3. British Naval Swords... könyv Post-Napoleonic War Sword Actions.

Angelo-dinasztia

A Vívás mint harcművészet topikban már többször említettük a nevét. Megérdemel egy rövid összefoglalót, amihez felhasználom Matt Easton előszavát, amit az Infantry Sword Exercise (1845) c. könyvhöz írt.

Fontos tudni, hogy 3 híresebb Angelo volt:

az alapító, .................... Domenico Angelo (1717-1802) [1]
a fia, ............................ Henry Angelo (1756-1839) [3]
és az unoka, ................ Henry Charles Angelo (1780-1852)

A nagypapa gazdag olasz kereskedő fiaként beutazta Európa, és nem meglepő módon Párizsban töltött tíz évet, ahol szorgalmasan tanult vívni a kor legjobb francia mestereitől, meg élvezte az életet. Aztán kaland kalandot követett: van benne híres angol színésznő meghódítása, elegáns vívásbemutató, a brit felső tízezer megismerése, és egy fényes londoni karrier, aminek a megkoronázása a trónörökös vívásoktatása, nem kicsi celebség [2] és egy komoly vívóiskola megalapítása. Ő adta ki a híres L’Ecole des armes c. művészi kiadványt (1763), ami csak Domenico életében további 3 kiadást ért meg.

Ami számunkra fontos: civil volt. [5]

A fia, szintén vívómester [4], 1785-ben vette át az apja vívóiskoláját. Két évvel később angolra fordította apja könyvét. Ő adta ki a szintén híres Hungarian and Highland broadsword c. könyvet, Rowlandson pazar képeivel. Nekem ő is teljesen civilnek tűnik.

Az unoka 1817-ben lett a vívóiskola vezetője, ami egészen 1897-ig maradt fenn vívóintézményként. 1812 nyarán kidolgozott egy tengerészkard (cutlass) rendszert a brit haditengerészet számára. Az Admiralitás jóváhagyásával, 1813 és 1820 között ez a rendszer volt a tengerészkard-kiképzés szabvány rendszere a flottánál. [7] Ehhez egy adalék.

"Before Henry Charles even took over the running of the Angelo school he had, in around 1812, already been involved in the creation of a naval cutlass system. Edward Anthony Angelo, Henry Charles’ brother, recorded some detail as to the birth of the Naval Cutlass Exercise:
   “During the blockade of the Scheld and Dutch ports, in the summer of 1812, my brother was on a visit to his friend, Captain Rainier, of the 'Norge' frigate, and whilst on board that ship, thinking it might be beneficial, and an amusement, to the sailors, he drilled the crew in an appropriate use of their cutlasses, and it met with such approbation and practice in other ships, that it ultimately became a portion of the instruction for the Navy, on board the 'Excellent' in Portsmouth.”
   This Naval Cutlass Exercise was subsequently adopted by the Admiralty as a standard exercise for naval cutlass between 1813 and 1820. It was evidently revised and simplified into a system with only three guards some time before 1830." (Matt Easton)

1833 lett a brit hadsereg kardoktatási főfelügyelője (Superintendent of Sword Exercise in the Army), egészen 1852-ig bekövetkezett haláláig. Na, őt lehet katonai "beszállítónak" nevezni. Ő írta az 1845-ös könyvet, amit sokan - köztük Burton is [6] - kritizáltak, ennek ellenére még évtizedekig kiképzőkönyvként használták.
____________________________________________

1. Persze volt neki bombasztikus olasz neve is: Angelo Domenico Malevolti Tremamondo.

2. Ha jól megnézzük, akkor látszik, hogy a keresztnevén vált ismerté.

3. Henry Charles William Angelo.

4. Nincs adat arról, hogy a nagypapának tényleges képesítése lett volna. Londonban 1754-1758 először lovaglást oktatott, és csak 1758-ban a felmerülő pénzügyi gondjai miatt kezdett bele a vívásoktatásba.

5. Egy fórumos vitához kapcsolódik: civil vs katonai vívómesterek.

6. Aki viszont képesített vívómester volt. Franciaországban szerezte a mesterlevelét.

7. Hasonló rendszer dolgozott ki 1812 körül William Pringle Green hadnagy. (További adatok az indexes vívótopikban (4886. hsz.))