Karikás ostor (2.)

Jókai egyik leghíresebb regényében - A kőszívű ember fiai c. művében (1869) - is megjelenik a karikás, Boksa Gergő gulyás, volt kortesvezér és hírneves konfabulátor kezében. Lássunk pár részt:

A szalmakomisszárius

"...a híres kolompos az, ki mindenütt szeret ott lenni, ahol verekedni kell; hogy maradna hát el egy friss háborúból? Nincs ugyan katonásan öltözve; piros kihajtós viktóriadolmány van rajta, pitykés rajthúzlival, de oldalán rezes fringia, övében két pisztoly, s a vállán keresztülkötve egy karikás ostor, melynek suhogójába éles drót van fonva. Marciális alak."

"- Ej, mit nekünk az a sok szedett-vedett nép! - torzsalkodék a volt kortesvezér. - Elbánunk mink a magunk ellenségével magunk is. Voltam én már különb csetepatéban is, mint ez a mostani hajcihő, mikor a Papszászt restoráltuk. Akkor tetszett volna engem látni. Egymagam szétvertem ezer fehér tollast. Kilenc lyukat ütöttek a fejemen. Itt a helye most is, ni. Majd én mutatom meg, hogy hogyan kell elbánni a svalizsérrel! Ha én kieresztem ezt a drótos suhogómat, mind egymás után kiverem valamennyinek a szemét. Minek ide közénk ez a német meg a polyák? Ne rondítsa el velök a seregünket, méltóságos főkomisszárius úr."

A betyár

"- Jaj, uram! Mi történt? - nyavalygott a vitéz hajcsár. - Bezzeg mi történt? Odavagyok én már. Végem van már nekem örökre. Ketté van törve a derekam. Az ágyúgolyóbis. Huszonnégy fontos."

"...Legalábbis volt huszonnyolc fontos az a golyóbis, akinek a szele megütött. Úgy segéljen, láttam! Láncos golyóbis volt, kettő volt egymáshoz láncolva. Szakálla volt mind a kettőnek."

"- Most vegyétek el tőle a fegyvereit, ültessétek fel a lovára, aztán alá is út, fel is út. Az olyan katona, aki nem szégyenli a hátát megmutatni az ellenségnek, megérdemli, hogy botot kapjon az ellenségnek mutatott részére. Boksa Gergőtül elvették a rezes kardját, a fokosát, a pisztolyait, nyakába akasztották az ostorát, feltették a nyergébe, s aztán kikergették a táborbul lovastul együtt."

"- Megállj, betyár, mert rosszul jársz!
Boksa még jobban vágta a hátul maradozókat. A lovas gondolta, majd meghallod hát ezt, s kivonta egyik pisztolyát, és rásüté. A golyó ott fütyült el Boksa füle mellett. Boksa visszanézett rá.

- No nézd a bolondot, még meglő, amennyi esze van. No, még azt a másikat is frissen!
A lovas a másik pisztolyát is rálőtte, az sem talált.

- No, mármost meg karddal neki! - biztatá őt Boksa Gergő, s csak úgy féloldalt fordult felé a nyeregben, s csak úgy mókázott vele. Pedig ezúttal nem volt sem kardja, sem fokosa, sem pisztolya; de volt nemes elbúsulás a szívében. A lovas pedig nem tréfált, s szíjon lógó kardját marokra kapva, nekirugaszkodott a betyárnak.

A betyár odavágott hozzá a karikással bal felül. A lovas parírozta a vágást a kardjával bal felül, a karikás dróthegye arcul csípte jobb felül. Akkor a betyár egy másikat vágott hozzá az ostorral jobb felül. A lovas előrenyújtá kardját jobb felül, az ostor képen kapta bal felül. Átkozott fegyver az; ellenkező oldalán vág meg, mint ahova céloz. A lovas káromkodott németül, magyarul. Harmadszor aztán a lova orrára csippentett egy hegyeset az ostor végével a betyár, amitől a svalizsérló egyszerre két lábra ágaskodott, piruettet csinált, körülfordult, s ledobta a lovasát a hátárul.

Boksa Gergő pedig nem törődött vele tovább, hogy mi lesz a két darabbá vált ellenfeléből, hanem utánavágtatott a nyargaló gulyának, ráterelte a helyes irányra: sötét volt, köd is volt; oda mehetett vele, ahova akart." (MEK)

Ui.:
Köszönet az indexes Harcművészetek topik egy lakójának - Annatarnak -, aki említette, hogy ebben a regényben szó van a karikásról.

Karikás ostor (1.)

Használták-e a karikás ostort fegyverként? Két vélemény:

Igen, sőt...

"Had szóljak pár szót egy másik ősi használati eszközről, amit nem fegyverként ismerünk napjainkban és nem is akként használuk, de hozzáértő kezekben bizony halálos fegyverként is működhetett.

Ez az eszköz a mai is használatos pásztor eszköz a karikás ostor. Itt jegyeznénk meg, hogy a karikás használatánál, nem az lehetett a fő cél, hogy minél hangosabban szóljon, hanem a precíz és pontos kezelés. Igaz, hogy lehetett hangos cserdítésekre is használni, de így valószínűleg csak állatok terelésére, esetleg ijesztgetésre használhatták. Napjainkra ennyi maradt fenn ebből! A hatalmas durranás valójában egy „hangrobbanás”, amit a sudár gyors visszarántásával érhetünk el. Bebizonyosodott, hogy a karikás ostornak a sudara visszarántáskor átlépi a hangsebességet, elérheti akár a hangsebesség másfélszeresét is.

Honfoglaló eleink a karikás sudarába fémszálakat, vékony pengéket fontak és ezzel egy gyakorlott harcos ki tudta ütni az ellenséges harcos szemét, át tudta vágni a torkát, a lovakat megvakította egy csapással. Képzeljék el mi történt a megvakított, ez által megvadult lovakkal. Pillanatok alatt széttördelhették a csatarendet. Az 1848-as szabadságharcban szabadcsapatok is harcoltak, és ezek közt Rózsa Sándor vezetésével bizony betyárok is voltak. Ők is használtak karikás ostort fegyverként.

Az osztrák hadsebészek felfigyeltek egy különös dologra. A dragonyosok, vértesek sisakjain és mellpáncélján szabályos kerek lyukak voltak, lőfegyvernek tűnő sebekkel, de nem voltak kimeneti nyílások. Később, elmondások szerint, a betyárok ólomgolyókat fontak a sudárba és azzal verték le a dragonyosokat, vérteseket.

De használták még a karikást szakrális alkalmakkor! Temetéseken pl. nem volt ritka, hogy a halottat az ostorok pattogtatásai közepette kísérték utolsó útjára. De az esőfelhők „szétverését” is az ostorok durranásszerű hangjának tulajdonították."

Forrás: http://bulcsu-vezer.webnode.hu/a-ix-x-szazadi-fegyverekrol/




Esetleg...
"Karikás ostor
Nem tudom, hogy X. századi eleink ismerték és (fegyverként) használták e ezt a valódi "hungarikumnak" tekinthetõ pásztoreszközt, mert erre nézve semmilyen adatot (sem meggyõzõen cáfolót, sem egyértelmûen bizonyítót) nem találtam. Mindössze szívbõl remélni merem, hogy már akkoriban is létezett és olyan köztiszteletben álló tárgy volt, mint a késõbbi alföldi magyar pásztorvilágban. (De éppen az iránta való feltétlen tisztelet mondatja velem, hogy csak az használja nyilvános bemutatók során, aki valóban ismeri! Vérlázító otrombaság és siralmas látvány, amikor magukat hagyományõrzõnek tartó alakok a földet karikás ostorral csapkodják. Tudniillik:
1. A pásztortársadalomban azt a zöldfülût, aki nem tudta rendesen használni az ostort, és ügyetlenül a földre ütötte a végét, kinevették és lenézték (ráadásul ez tönkre is teszi az ostor csapóját...)
2. A természettel együtt élõ állattartó ember számára elképzelhetetlen olyan "fõbenjáró bûn", hogy a Földanya hátát ostorral verje!"

Forrás: http://www.emesepark.hu/htm/al_menu/kis_reg_es_ter/viselet/egyeb_fegyverek.htm

Csappon vagy Sappon?

Természetesen Sapponnak kell ejteni a Chappon-család tagjainak a vezetéknevét, mivel francia származású családalapítóról van szó: Louis Chappon (1802-1878), vívómesterről. Több fia (vagy unókája) - Károly, Samu és Géza - is vívómesterként kereste a kenyerét, ami nem volt egy könnyű feladat, főleg ha 12 gyereke van az illetőnek, konkrétan ennyi lánya és fia volt Chappon Samunak.

Szóval, ebben az esetben nem a régi magyar nevek kiejtésére vonatkozó szabályt kell alkalmazni (pl. Cházár, kiejtése: Császár), hanem a francia szavak kiejtésére érvényes szabályokat: pl. a "champagne" szó kiejtése sampány (pezsgő).

Ezenkívül sikerül konzultálni Chappon Samu egyik dédunokájával, aki megírta, hogy a családban mindig is Sapponnak ejtették a híres elődök vezetéknevét.

Handzsár

...avagy az Aladdin kard nyomában.

Az egésznek egy vacak wikipédiás szócikk az oka (lásd a Handzsár szócikk régi változatát, meg a vitalapot). Ebben egy olyan "kardról" írnak, amely - a legjobb tudomásom szerint - soha sem létezett. A szócikk írója egy kezdő wikipédista volt, aki tulajdonképpen nem is hibás, hogy ilyen lett az egész, hiszen egy hitelesnek vélt, a National Geographic-ban megjelent cikket használt forrásként (részletek a vitalapon). Kénytelen leszek teljesen átírni. (Pár nappal később el is készült a cikk új változata.)

Handzsár közel-keleti tőr.
Régi oszmán-török neve hancar, amit az arab khanjar (“tőr”) szóból származtatnak. Modern török neve: hançer.

Az arab handzsár
Ez egy ívelt pengéjű, rövid szúrófegyver, mely több néven ismert az Arab-felszigeten. Marie-Christine Heinze tanulmánya [1] szerint ezt jellegzetes ívelt, a markolatnál meglehetősen széles és utána fokozatosan keskenyedő pengével rendelkező tőrt az Arab-félsziget keleti részén (Ománban, az Emirátusokban, Muszkátban, Szaúd-Arábia keleti részén, valamint Sziriában és Irakban) khanjar-ként (ejtsd: (k)handzsár) ismerik, míg a félsziget nyugati részén (főleg Jemenben és Szaúd-Arábia nyugati tájain) a janbiya (ejtsd: dzsanbija vagy dzsambija) kifejezést használják erre a fegyverre. Kelet-Jemenben és Nyugat-Ománban a lakosság szinonimaként használja a két szót. Heinze tanulmányában az szerepel, hogy a jemeniek többsége a janbiyát kimondottan helyi, jemeni kifejezésként tartja számon, míg a khanjar az irodalmi arab nyelv szavaként él a köztudatban.

Az oszmán-török handzsár
Ez a kézifegyver egy egyenes, kétélű tőr, melynek hossza 20-30 cm a Pallas Nagylexikon (1893-1900) szócikke szerint, és a többnyire ékesített markolatán soha sincs keresztvas. Vígh István fegyver- és hadtörténész szerint "a kétélű tőrt, az ókori eredetű handzsárt, melynek korabeli elnevezése bicsak volt, a törökök mellett az arab és a kaukázusi területeken is használták." [2]

Handzsár és jatagán
"A nyugati és hazai szakirodalom mind a mai napig keveri a jatagán és a handzsár fogalmát. A helyes definíciót Marija Sercer szerint D. J. Freyer és G. C. Stone adták meg: a handzsár ősi arab eredetű szó, és erős, kétélű tőrt jelent, míg a jatagán kora újkori török szó, és hosszú, egyélű késformát takar." [3]
___________________________

1. A preliminary glossary of dagger-related terms, Jemen-Report 44/2013

2. http://www.egriugyek.hu/eger-ugye/589-oszman-fegyverek-egerben.html

Vígh István Jatagán és handzsár az Oszmán Birodalomban című kiadvány (50 oldal, katalógus).
A Történeti Tárház kiállítása az Osmania magángyűjtemény darabjaiból, Eger, 2012. március 28. - 2013. január 3.


3. Vígh István: Szulejmán szultán jatagánja és a mohácsi csata
http://mohacsicsata.blogspot.com/2012/04/szulejman-jataganja-1_22.html

Szpáhi

Vége a nyárnak, "indulhat" a kutatás, ami - természetesen - eddig sem szünetelt.

 
Egy valamikori ellenfél: deli szpáhi (Melchior Lorck fametszete, 1576).

"Lorck produced the most thorough visual record of the life and customs of Turkey in the 16th century, to this day a unique source... Of the three and a half years (1555-1559) that Lorck spent in the Turkish capital, approximately one and a half were spent with the rest of the entourage in confinement at the caravanserai where the Germans had been installed...

In 1555 at the caravanserai, the Elci Hani, Lorck produced engraved portraits of Busbecq and his co-envoys, Ferenc Zay and Antun Vrančić (Antonius Verantius), a few drawings of animals and a view over the rooftops of the city from one of the top windows of the lodging. In the periods of greater freedom however, he drew ancient and modern monuments of the city as well as the customs and dresses of the various peoples gathered from all parts of the Ottoman Empire. At the end of his sojourn, he must have been spending extensive time with the Turkish military, as he was later able to portray a large number of different ranks and nationalities in the Ottoman army."

Chappon (3.)

További két kép Chappon Lajos 1839-ben kiadott, német nyelvű könyvéből. Az ábrák két aukciós oldalról lettek letöltve. A második kép - Die tiefe Wolte - nagy valószínűséggel a könyvből való, már a betűtípis miatt is, meg a kitörés megnevezésére használt Wolte is előfordult már. Az első kép pedig valószínűleg szintén a Chappon könyvből származik, de egészen biztosat csak akkor lehet majd tudni, ha valaki elmegy az OSZK-ba és lefényképezi...

Hasonlóság

A fenti két kép alapján elmondható, hogy a második kép - amely Leszák Károly 1906-ban kiadott könyvéből származik - is Borsody Lászlót ábrázolja. 1906-ban Borsody már a Ludovika Akadémián oktatott kardvívást, valószínűleg Leszák volt a főnöke, akit 1912-ben nevezhettek ki fővívómesternek, őt Borsody követte ebben a beosztásban 1916-tól. 

A Magyar Szablyavívó Iskola által feltöltött kép inspirálta a fenti keresést.

Szablya (~1500)

A fenti szablya hüvelyén található a legrégebbi huszárábrázolásunk.

Sokkal jobb képek is vannak erről a szablyáról, de azokra még egy keveset várni kell.

Legrégebbi huszár

A legrégebbi, ismert huszárábrázolás (1500 körül).

Részlet a szablya hüvelyérol: kopjás-tárcsás huszár.

Lugosi József, Temesváry Ferenc: Kardok.
Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988, 40.A kép.
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest