Az egyik fórumon jelent meg az alábbi hozzászólás: "...
Ha belegondolunk, hogy kb. 100 éve nem is nagyon oktatattak vívást nőknek, a szabadvívásra nem is gondolhattak, arra hogy férfiakkal vívjanak pedig pláne. Még a XX. sz. 20-30-as éveiben a női vívóknak meg kellett várniuk, amíg a vívómester iskolázik az összes férfi versenyzővel és csak utána kerültek sorra ők, annak ellenére, hogy esetleg korábban érkeztek a terembe (lásd Elek Ilona visszaemlékezéseit)." Zárójeles megjegyzés: Talán annyit érdemes lenne pontosítani, hogy a hozzászólás elsősorban magyarországi helyzetre vonatkozott.
Erre válaszolva írta az egyik kedves vívókollegám: "
Annyira nem vívhattak a nők, hogy még 1816-ból is találtam megörökített eseményt, amikor a nők szabadvívtak férfiakkal. Száz éve az éppen 1914 akkor már bőven vívtak a nők tömegesen."
Kétségtelen, hogy külföldön más volt a helyzet. Arról a bizonyos vívás 1816-os vívásról Rowlandson készített rajzot (köszönet a kollegának a hivatkozásért), az eseményre Henry Angelo londoni vívótermében került sor. Számos érdekes eleme van a történetnet, de erről majd máskor, inkább lássuk a honi helyzetet.
Kozák Péter
Illem, sport és divat című könyvének (2004) 7. fejezetében olvashatunk a legrészletesebben arról, hogy milyen volt a magyarországi női vívás XIX. sz. utolsó évtizedeiben. Néhány részlet:
"
A nők kezükbe sem vették a „fleurette-et” vagy a „rapirt”, amíg el nem terjedt a népszerű Erzsébet királynőről, hogy szívesen forgatja a tőrt és a kardot.[17] Erzsébet igazi sportlady volt, nagy lovaglásokon és vadászatokon vett részt,[18] reggeli után rendszeresen tornagyakorlatokat folytatott, s az 1880-as évek elején vívni támadt kedve. A királyné vívómesteréül Friedrich Ferencet kérték fel, a francia származású mestert, aki nyugdíjazásáig a pesti tudományegyetem vívótanára volt. A királyné szívesen tartózkodott Budán vagy Gödöllőn, s ilyenkor Friedrich mester naponta órát adott neki és leányának Mária Valéria főhercegnőnek is.[19] Az öregedő Friedrich mestert a kortársak „győzhetetlennek” hívták, aki életében csak egyetlenegy vereséget szenvedett el, az anekdota szerint épp a felséges királyné „amazon kardjától.”[20]
A nők vívása Bécsben ekkor már nem volt újdonság. Joseph Hartl bécsi vívómester a bécsi „tanítóképezde” és a konzervatórium tornatanára az Adlergassén felállított vívóiskolájában női kurzust is beindított.[21] Nem tudjuk, hogy Hartl vívótermében mióta oktatott hölgyeket? Erzsébet Friedrich Ferencet 1882-ben kérte fel a királyi család vívómesterének.[22] A Pesti Hírlap 1884-ben, Hartl és tanítványainak budapesti vendég-szereplése idején azt közölte, hogy „a nők vívását Bécsben csak az elmúlt évben kezdték emlegetni.”[23] A Pesti Hírlap híradásából tehát 1883-ra következtethetünk, ez esetben nem nehéz összefüggést találni Erzsébet váratlan vívószenvedélye és Hartl női vívótanfolyama között."
Hartl mester és a nyolc bécsi amazon 1884. április 20-án tartották meg a budapesti bemutatójukat, illetve április 22-én versenyvívásra is sor került a Vigadó nagytermében. Mindenki lelkesen dícsérte a produkciót, de "
a bécsi vívónők bemutatóját kísérő lelkesedés hamar lehanyatlott. Hartlékat feltehetően az érdeklődés hiánya miatt nem sikerült megnyerni egy újabb vigadóbeli fellépésre." Később Sztrakay Norbert próbálkozott a női vívás népszerűsítésével, ennek eredményeként jelent meg
A magyar kardvívás, mint női testgyakorlat című munkája 1895-ben. A könyvbeli fényképek alapján ismerjük a szablyavívást tanuló hölgyek nevét, de a női vívás nem tudott széles körben elterjedni.
A magyar vívómesternek "
a női tőrvívással szembeni bizalmatlansága teljesen irreleváns volt – mivel az elmúlt századvég hölgyei sem a tőrt, sem a kardot nem forgatták" - ezzel zárja a Kozák Péter a vívással kapcsolatos részt. - "
Sztrakay Norbert kardiskolája a 19. század vége sporttörténetének egy szokatlan, furcsa fejezete maradt, akárcsak a nagy konkurens Hartl bécsi vívóamazonjai."
Nagy kár, hogy kor hölgyei közül csak nagyon kevesek tapasztalhatták meg a vívás örömét.
