150 years

 One hundred and fifty years ago, on January 26 László Gerentsér, one of the most famous and influential Hungarian fencing masters of the 20th century was born in Szeged (Hungary). Among his peers were Italo Santelli (1866–1945) and László Borsody (1878–1939).

 His teaching carrier spanned a little bit more than four decades, from 1900 till 1941. He started as an assistant fencing master in Kolozsvár, and from 1907 till his death taught fencing – mainly sabre and foil – in Budapest.

In 1910

 In his book [1] Richard Cohen wrote about Gerentsér: „Santelli transformed Hungarian sabre, producing a stream of world and Olympic champions and first-class masters. Yet he was not alone. Two home-bred masters formed with him a famous triptych of Hungarian coaches: „The Officer”, László Borsody (who looked down on Santelli, only a sergeant), and „The Professor”, László Gerencsér.” (pp. 397–399)

His portrait in the salle, 

where he taught between 1930 and 1941

Salle & Fencing Museum [2]

 This salle is the oldest salle d'armes in Hungary, founded in 1930 and has remained largely intact since its creation. [3] One small room of the club is dedicated to the history of fencing and contains many artifacts from Árpád Németh's fencing collection. 

__________________________________________

1. By the Sword: A History of Gladiators, Musketeers, Samurai, Swashbucklers, and Olympic champions (2002)
2. A mock duel in the Fencing Museum.
3. OSC Vívóterem és Vívómúzeum, 1052 Bp. Semmelweis u. 2. I. emelet

Aranybulla

 A mostanában vetített Aranybulla c. sorozat 1. részében több vívójelenetet is láthatott a néző. Maga a sorozat kapott hideget-meleget, ehhez nincs is mit hozzátenni. Ebben a bejegyzésben csupán két vívójelenettel szeretnék foglalkozni.

A hercegi vívóedzés [9:21]

 Valamikor 1196 előtt járunk. Egy egykezes egyenes lovagi kardot látunk a felvételen. A lejátszás megállításával magunk is meggyőződhetünk a markolat hosszáról. [1] Az ifjú herceg kesztyűben vív -- a rendező kap egy piros pontot. Laza, kellőképpen látványos kardpörgetés, utána meg egy hatalmas vágás -- izomból --, miközben András mindkét kezével ráfog a kard meglehetősen rövid markolatára. Most ez miért is van? Egy egykezes kardnál? (Véleményem szerint ez egyértelműen egy fekete pont.) A vívók rétegelt fegyverkabátot (gambesont) viselnek, amiért egy újabb piros pont jár a filmeseknek. Egy pillanatra látjuk a herceg ellenfelét is, ő sisakot visel, hisz valószínűleg a támadható ellenfél (mozgó „vágóbábu”) szerepét tölti be. Védekező állása szintén kétkezes. András rendesen csapkodja a védekező „vágóbábu” kardját, ebből azonban túl sokat nem látunk, mert közben a kamera inkább a közeledő király (III. Béla) érkezését mutatja.

 Vagy három nagyobb vágás után a herceg bal vállával fellöki az edzőpartnert, aki a hátára esik, András fölé lép, lefelé tartva a majdnem függőleges pengét, mindkét kezével jól megmarkolja a kardot, magasan a feje fölé emeli és... Ekkor hangzik el a király dörgedelem: „András!!!” és a herceg megállítja lendülő kardját. Ez most mi lett volna, ha nem parancsol rá az apja? -- kérdezheti az érdeklődő szemlélő, de még inkább a tapasztaltabb (hagyományőrző) vívó. A herceg rendszeresen leszúrja a földön fekvő edzőpartnereit és jöhet a következő?! Komolyan? Az egész nem volt valami elegáns rendezői (?) megoldás.

 Pár költői kérdés: Miért van szénával (szalmával?) felszórva a zöld fű? Csupán a látvány kedvéért?! Miért is lángol valami egy tálban, miközben látjuk a király elhaladását? Netalán csak jól mutat? Vívás után ott melegedtek a vívók? 

 Most nézzük a mellékszereplők háttérvívását: általában egykezes kardfogást látunk, mindketten sisakban, szebb vívóállásban, bal kéz védekező helyzetben. Ez 9:27-nél látszik a legjobban. Szóval, a többi vívópárnál inkább egykezes kardhasználatot látunk. Lehet, hogy a rendező ezzel akarta kifejezni András indulatosabb természetét: a többiekhez képest ő két kézre fogja az egyébként egykezes kardját és sokkal agresszívabban támad, a vívópartnere meg kénytelen hasonlóképpen reagálni. További érdekesség: egyszer-kétszer látunk mókásan vívó apródokat.

Gertrúd vs András

 Ennek van némi előzménye: Andrásról már kiderült, hogy szeret vívni, így be kellett mutatni, hogy a jövendőbelije is kompetens vívó. Azt láthatjuk 16:44-től. Egyébként egy kellemes „vívótermet” mutat a kamera, 4 oszloppal kijelölt küzdőteret, amihez egy picit közel áll a két néző. Az elején még nem lehet tudni, hogy ki a sisakos vívó, aki két kézzel fogja a kardot. 

 Természetesen nem maradhat el a szokásos, ám vívástechnikailag erősen kérdőjeles filmes pörgés [16:50], [16:54], [17:02]. Imádnivaló a csuklyás ellenfél jól látható vicsorgása: [16:51], [17:07], akinek állandóan ide-oda csúszkál -- a nem megfelelő méretű -- lánccsuklyája. Végül a küzdelmet egy jól kivitelezett vállütés zárja le, amitől a csuklyás elterül a földön.

Vicces látvány a folyton csúszkáló csuklya

  A vívó leveszi sisakját és hoppá... kiderül, ő a szépséges Gertrúd, a kardforgató amazon!

 Akinek végre kesztyű is jutott a víváshoz [17:25]. Kimondottan jó a hercegkisasszony fegyverkabátja, meg a szép haja. Itt újra látszik az egykezes kard markolatának hossza [17:36]. Egy másik ilyen pillanat [17:48].

A markolat

- Elő azzal a karddal! -- mondja kihívóan Gertrúd a vendégnek. Válaszként András lazán vállára helyezi kardja pengéjét, egy-két pillanatig nagyon nézik egymás, aztán hirtelen elkezdődik a küzdelem. Mindezt felülről látjuk [18:07], a magyar herceg elég fura vívóállásban küzd: jobb kezében a kard, bal lába elől, de nincs pajzsa. Érdekes, hogy Gertrúd most már nem tartja fontosnak a sisakot, egy idegen vívóval szemben!

 András kimondottan nagy erővel, meglehetősen udvariatlanul támad egy lányt, közben pedig láthatunk egy kihagyhatatlan forgást [18:09].

________________________________________

1. Újra jól látszik, hogy a kard markolatán alig van hely két kéz számára [9:48].
   Balkezes vívó [9:54].

Gerevich 75

 75 éve halt meg id. Gerevich Aladár miskolci vívómester, a többszörös olimpiai bajnok Gerevich Aladár édesapja és első oktatója. Egész pontosan 1947. július 4-én hunyt el, 2021-ben egy róla szóló előadás után született meg az ötlet, hogy halálának 75. évfordulóján egy kiállítással emlékezzünk meg Gerevich mesterről. Sajnos ebből a kiállításból egyelőre nem lett semmi...

Sírja [1]

 Október végén páran úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a sírjához, gyújtunk mécsest és felidézzük a vele kapcsolatos történeteket. Eredetileg a Diósgyőri Vívó Egyesület (DVE) vezetőedzője is jelen lett volna ezen a rövid megemlékezésen, de egy műtét miatt ez sajnos meghiúsult. Végül a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend meg a miskolci grundvívók egy-egy képviselője tisztelgett a neves vívómester sírjánál.

RIP maestro Gerevich

 A miskolci vívómester életéről, munkásságáról és újságírói (!) tevékenységéről a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható egy rövid tanulmány, Az ismeretlen Gerevich (2021).

 

 Két évvel később – 2024. október 31-én – egy kellemes napsütéses csütörtökön Patócs Bélával (DVE) is elmentünk Gerevich sírjához. Jó volt sétálni a temetőben, felidézni a régi történeteket, megismerni a régmúlt egy-egy újabb szeletkéjét, pl. azt, hogy ebben a sírkertben volt eltemetve Hollós Endre ismert miskolci vívómester, akinek a sírját 15 éven keresztül a DVE vezetőedzője gondozta, egészen annak felszámolásáig.

2024

_____________________________________

1. Id. Gerevich Aladár szerény, ám gondozott sírja Miskolcon, a Mindszenti katolikus temetőben található (14. parcella, 8. sor, 2. sír).

Gerentsér (1934)

 Gerentsér László szinte összes könyvét már láttam, elolvastam: Atlétika (1911), A vívás és a vívómesterség rövid históriája (1928), Az épéevívás (1930), A modern kardvívás (1944). Számos egyéb tanulmányáról, érdekes cikkéről nem is szólva. Jean-Louis a modern francia vívóiskola megalapítójának élete és iskolája (1934) című rövid könyvecskéje volt az utolsó, amit még szerettem volna megnézni, habár maga a téma -- tőrvívás -- nem vonzott különösebben. Most ezt is elolvastam.

  Ez a tanulmány Arsène Vigeant francia vívómester Un maître d'armes sous la Restauration: petit essai historique (1883) c. történelmi esszéjének a fordítása, amihez Gerentsér előszót és epilógust írt. Ezek a szövegrészek különösen értékesek az utókor számára, hiszen betekintést engednek a kiváló magyar oktató gondolatvilágába. 

 Itt az 1934-ben, csupán 400 számozott példányban kiadott könyvecske teljes szövegét (56 oldal) tanulmányozhatja az olvasó.

Summary:

 The complete text of Gerentsér's translation of a short historical essay by Vigeant on the life of Jean-Louis is now available for all fencing enthusiasts who want to know more about the life of this famous French fencing master. This Hungarian booklet contains also a foreword and an epilogue written by maître Gerentsér.

Finis

 88 évnyi „könyvtárfogság” utána Gerentsér mester fordítása végre kiszabadult és most már mindenki számára könnyen hozzáférhető.