Török kor (3.)

Egy másik töredék a török korból.

Egy kép Heinrich von Gunterrodt De Veris Principiis Artis Dimicatoria (1579 ) könyvéből.

Török kor (2.)

A végvári vitézeink szablyavívásával kapcsolatban nagyon-nagyon kevés adatunk van, legalábbis jelenleg. Ezért olyan értékes minden apró morzsa, ami segít abban, hogy jobban értsük a török kor vívását.

 

Egy kép Sebastian Heußler (Heussler) Neu Kunstlich Fechtbuch (1615) könyvéből.

"Sebastian Heußler was a 17th century German Freifechter. A native of Nuremberg, Germany, he was the eldest son of printer Leonhard Heußler, and as a youth he was trained in his father's craft. It is unclear if he was apprenticed to Christoph Lochner, but he was working as a type-setter in Lochner's workshop by 1599. He married Sabina Prünsterer in 1601 and purchased a house in Nuremberg in 1603. Heußler probably certified as a master printer during this time, and he was listed in the records of the printing guild from 1601-04 and again in 1607.[1]

In 1608 at the age of 27, Heußler abandoned his craft and henceforth devoted himself to studying the Chivalric Art of Fencing that had captivated him since childhood (he may also have been studying fencing during his sabbatical from printing in 1505-06).[2] Heußler seems to have originally been a student of Hans Wilhelm Schöffer von Dietz, the fencing master of Marburg, which is also where his education in the style of Salvator Fabris began.[citation needed] He ultimately left his native Germany, where he said that the arts were less cherished, and traveled through Italy, France, England, and the Netherlands.[3] Heußler is described as both a Kriegsmann (man-at-arms) and monatsreiter ("month-rider"), which seems to indicate that like many fencing masters he supported himself as a mercenary.[4] He likely held the elite position of color guard in his unit,[2] as he would later author a book on the art of flag-waving. It's questionable how much time Heußler spent in Nuremberg after 1508; he moved his wife to a new home in 1615, but in 1617 when the old home was sold, his wife negotiated the deal in his absence.[4]

In 1615, Heußler authored a fencing manual entitled Neu Kunstlich Fechtbuch ("New Illustrated Fencing Manual"), illustrated by noted Nuremberg engraver Gabriel Weyer and printed by the son of his former master, Ludwig Lochner. The book treats the use of the rapier, a system described as being in the style of the famous Italian masters Ridolfo Capo Ferro da Cagli and Salvator Fabris.[3] The following year he co-authored his New Kůnstlich Fahnenbůchlein ("New Illustrated Flag-Waving Manual") with Johannes Renner. Heußler's fencing manual was apparently well-received, and was reprinted at least five times in different forms over the subsequent twenty years.

Little is known of Heußler's life after the publication of his books. Some sources assume him dead by 1630, but there is record of a General Sebastian Heußler serving the King of Denmark in 1645;[4] it cannot be determined at this time whether this is a reference to the fencing master or not."

Forrás: Wiktenauer

Rokonok

A kép szerkesztője a középkori falchionok típusait próbálta bemutatni, de az eredmény egy kissé vegyesre sikeredett. A legfelső tényleg egy falchion (valószínűleg a Thorpe), utána egy jellegzetes XV. sz. magyar szablya következik, fokéllel, S-keresztvassal [1], utána négy darab olasz storta (ottani falchion). A legalsó kettő pedig dussack (teszak): kardpenge, komplex markolat, ellensúlyként szolgáló markolatgomb (XVI. sz., a leírások szerint ilyenből sok van pl. Grazban). (Lásd a Dusägge bejegyzést)

Dussack (myarmoury):  1610 körüli dussack [2]

Frissítés: 2016. június 14.; 2017. december 19.
_________________________

1. Kovács S. Tibor, 66-67. o. "S" keresztvasú szablyák, 15. század (MNM Fegyvertár).

2. Lehet, hogy ez inkább egy storta. Eléggé eltér egy stájer szablyától (Dusägge).

Magyar szablyák (XIX. sz.)

Adatok a Wysocki-légió honlapjáról:
http://www.wysocki.hu/cikkek/arh2009/fegyvlov.htm

M1824 lovassági legénységi szablya:

Teljes hossz hüvellyel :  102 cm
Hüvely nélkül:               99,2 cm
Hüvelyhossz:                 88,6
Keresztvas hossza:       13, 8
Penge hossza:               85, 8 cm, szélessége:    3,5 cm, íve 5,6 cm
Súlya: hüvellyel:            172 dkg
hüvely nélkül:                80 dkg
Szabványos, kissé régies formájú markolat (újabb változata kissé „S”alakú markolatkengyeles), pengéje ívelt, egyélű, pengevájattal ellátott. (A pengevájat - közismertebb nevén a „vércsatorna” - nem a vér elvezetését, hanem a penge rugalmasságát és könnyítését szolgálta.)

M1827 lovastiszti szablya huszár- és ulánustisztek számára:

Teljes hossz hüvellyel:   101 cm
Hüvely nélkül:               97.2 cm
Hüvelyhossz:                88,2 cm
Penge hossza:              85 cm, szélessége: 3,3 cm, íve 6,0 cm
Szabványos forma, jellegzetessége az oldalra kihajtható mellékkengyel. Funkciója a kézfej fokozottabb védelme. A kengyel működtetésére két fajta rugórendszert  fejlesztettek ki: villarugó (korábbi), nyomógomb alakú rugó (későbbi).

M1836 gyalogsági szablya:

Teljes hossz hüvellyel:     83,5 cm
Hüvely nélkül:                 78,4 cm
Hüvelyhossz:                  70 cm
Keresztvas hossza:         12,3 cm
A penge hossza:              64,5 cm
Penge szélessége:           3,3 cm
Penge íve:                       3,1 cm
Súly hüvellyel:                 93 dkg
Hüvely nélkül:                 66 dkg

E fegyvert elsősorban a sorgyalogság és a honvédzászlóaljak altisztjei használták. Harci jelentőssége nem volt már inkább jelvényként valamint fegyelmező eszközként volt használatban. Aránylag rövid , de szélesebb ívelt pengéjű , markolata a tiszti szablyához hasonló, felül előrehajló „S” alakú kengyellel. Fekete bőrhüvelyét sárgaréz szerelékek erősítették meg. Viselői szuronnyal közös ún. papucsban hordták bal vállon átvetve a jobb oldalon széles fekete szíjon.

M1837 gyalogostiszti szablya:

Teljes hossz hüvellyel:       98,8 cm
Hüvely nélkül:                   98,0 cm
Hüvelyhossz:                    83,0 cm
Keresztvas hossza:           14,0 cm
Penge hossza:                  82,6 cm                 Szélessége: 2,7 cm
Súlya hüvellyel:                117 dkg
Hüvely nélkül:                  98 dkg

Az  M1837 a vezénylet eszköze volt a tiszteknél. Népszerűsége révén a szabadságharc jelképévé és nemzeti fegyverré vált. Számtalan kivitelben került ki a mesterek kezei közül. E fegyvereken sok esetben megfigyelhető az egyéni ízlés és divat, amelyeknek e fegyvereken szabad teret engedtek. A tisztek egy rész hordta a márciusi forradalom jelképét az ún. jurátus szablyát, annak ellenére, hogy ez sohasem volt katonai fegyver.

M1845 lovastiszti szablya:

Teljes hossz hüvellyel:        95 cm
Hüvely nélkül:                    91,6 cm
Hüvelyhossz:                     81,? cm
Penge hossza:                   78,0 cm                 Szélessége: 4,8 cm, íve: 5,4 cm
Súlya hüvellyel:                 161 dkg
Hhüvely nélkül:                  90 dkg

Az osztrák hadsereg 1845 –ben az összes lovastisztet egységes fegyver használatára kötelezte. Ezek formáját az angol lovasság szablyájáról kölcsönözték. A fegyver nem a kincstár tulajdonát képezte, hanem tiszti magántulajdont, így a legkülönbözőbb formákban jelentek meg a szablyák. Csupán a markolatkosár alakja volt az előírásosnak megfelelő.

Huszár hatvágás (2.)

"– Hát testvír, a kardot tudod-e jól forgatni? – kérdé a Württemberg-huszár.
– Mert hej, aki angyala van, nekünk, huszároknak az ám a professziónk. Igyál már, nó!
– Még egyéves huszár sem vagyok, bajtárs – válaszolék –, de azért a kardot csak meg tudom forgatni. Tanultam ám vívni is ily rövid idő alatt.

– Igen ám, megtanultad a hatvágást, úgy-e testvír? – szólt a Württemberg-huszár. – Jaj testvír, az a hatvágás olyan forma gyakorlat, mint amikor az egy íves kicsiny porontyot olyan taszigálható kerek szíkbe helyezik la, hogy járni tanujjík. Igyál már nó testvír! Az a hatvágás – folytatá – csak arra való, hogy a kézcsukló mindenfelí könnyen hajojjík. Hanem hát tanultátok-e a csalfa vágást, meg a
komisz vágást?

– Azt sem tudom mi fán terem az, bajtárs – válaszolék.
– Úgy-e nem! No gondoltam – szólt a Württemberg-huszár, bajuszát megcsavarintva. – Jaj testvír, azokra a vágásokra nem tanít ám bennünket sem a regula [katonai szabályzat], azokra egymást tanítjuk, csak úgy titokban, mert hej nagy hasznát vesszük mi azoknak. Tígedet is megtanítlak, testvír, azokra, mindjárt, ha ugyan hamarosan megtanulod. Ej, aki angyala van, de igyál már nó!
– Iszom, bajtárs – szólék. (Pedig én már csak nyalogattam a bort.)
– Mindjárt megmutatom, testvír, azokat a vágásokat, de künn az udvaron, mert ebben a törpe, kicsiny szobában nem lehet ám karddal vívni. Korcsmárosné! – kiáltott a Württemberg-huszár. – Agyík csak ide egy lepedőt, vagy pedig egy nagy keszkenőt la! Mindjárt visszaadom!
– A manóba, bajtárs – szólék –, talán csak nem akar lepedőbe vagy keszkenőbe takarni, mint a pólyás gyermeket.
– Ne fílj, testvír, mindjárt megmutatom ín, mire szüksíges az, la!
– válaszolt a Württemberg-huszár. – Jer csak ki az udvarra.

Kimentünk.
– No testvír – szólt a Württemberg-huszár –, jer csak ide, hadd tekerem ezt a lepedőt a nyakad körül, mert nem akarlak ín megvágni, testvír, csak tanítni akarlak. A lepedővel aztán a nyakamat körülkötötte.
– Szükségtelen volt ez bajtárs – szólék. – Nem hiszem, hogy a kardjával hozzám érhessen. Kifogom a vágásait, mert tanultam ám én is vívni.
– Igen?! No jó! – szólt a Württemberg-huszár. – Vond ki csak a kardodat s védd nyakadat bal felül, hadd lássam, mikípp nem fírek ín a kardommal hozzád, testvír. Vívállásba helyeztem magamat, kardomat, szokás szerint, a fejemet fedezni, feltartottam, s Württemberg-huszár bajtársnak élesen a szeme közé néztem folyton. Meglehetős jártassággal védtem magamat, egy-egy lépést hátrálva és ismét előbbre haladva, a kardcsapásokat egymás után fogva ki, s már-már örvendtem a diadalnak, midőn a Württemberg-huszár a lábával nagyot toppantott, s kardja balfelől a nyakamon nyugovék, miközben jóízűen nevetett nagy bajusza alól.
– Próbáljuk meg még egyszer, bajtárs – mondám.
– Jól van, testvír – válaszolt a Württemberg-huszár –, akár tízszer is. De most nem fárasztalak olyan hosszasan, hamar le foglak vágni. Védd magad! Megkezdődött tehát köztünk ismét a harc, mely alatt minden erőmet arra kívántam fordítni, hogy a nyakamat balról megvédjem. Hasztalan, akárhogy védtem azt, a Württemberg-huszár kardja ismét csak a nyakamra surrant.

– Ez volt a komiszvágás, testvír – szólt a Württemberg-huszár –, de hátra van még a csalfavágás. Ezt legjobban lóháton lehetne megmutatni. Azonban így gyalogosan is megmutatom. Kípzeld csak, hogy ellensíg vagyok s atakírozok [rohamozok (attackieren, német)] reád lóháton; a kardomat így ni, szúrásra tartom, de jól vigyázz, testvír! A kardomat kiparírozd, különben keresztülszúrlak.
– Na már attól nem félek, bajtárs – válaszolék. – Jöjjön csak bátran s szúrjon, mert fogadom, félrecsapom a kardját.
– Meglátjuk, testvír – szólt a Württemberg-huszár nevetve. – Nézd csak, ín 10-12 lépésre távozom s úgy rohanok reád, szúrásra tartott karddal. No hát vidd magadat. Ezzel a Württemberg-huszár gyors léptekkel rohant reám, hogy keresztülszúrjon; midőn azonban előmbe ért és szúrni akart, én kardommal a szúrás veszélyétől magamat megvédendő, erősen lecsaptam jobbra, hogy az ő kardját a szúrás irányából félreüssem, de nagyon csalatkoztam, amidőn azt hittem, hogy a kardját ütöm félre, csak a puszta levegőben kanyarítottam egyet, míg a Württemberg-huszár kardja ismét a nyakamat érintette balról. Hogy a tisztelt olvasónak e huszár bravour-vágásról fogalma legyen, elmondom röviden, hogy Württemberg-huszár bajtársam azáltal szedett reá, hogy ő csak színleg szúrt, s midőn én a kardját félre akartam csapni, ő visszarántván kardját s villámgyorsasággal intézett vágást balról a nyakamra.

– Hagyjunk fel, testvír, a gyakorlattal s menjünk be a kocsmába, mert borunk meghűlt eddig – szólt a Württemberg-huszár. Bementünk s ismét a borosasztal mellett foglaltunk helyet.
– Miképp viheti e vágásokat oly gyorsan végbe, bajtárs? – kérdém –, hogy szándéka észrevehetetlen. Pedig ugyancsak a szeme közé néztem.
– Ez a mestervágás a mi titkunk – válaszolt a Württemberghuszár –, és ismeretlen az ellensíg előtt is, mert amidőn annak nyitjára reá jönne, már az atyaúristenhez a mennyországba vándorolt. Nagyon ritka eset az, testvír, hogy az ellensíg e vágások elől megmenekülni tudjon. Hosszas gyakorlattal lehet ezeket csak megtanulni. Megtanulnátok ti is, csak lennítek sokáig a mi közelünkben. De igyál, testvír, aki angyala van ennek a subickos világnak. Már megint fogytán van az icce, la!
Alig ürítettünk még egy pohár bort, testvéries egyetértéssel, midőn az utcán trombitaszó harsant meg."    184-186. oldal

Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben
Írta: Imreh Sándor (1830. április 11. - 1895. december 25.), volt Mátyás-huszár (15. huszárezred)

Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta Pászti László
OSzK, Gondolat Kiadó, Bp. 2003
"Két önálló füzetet jelentetett meg, az elsőt 1880-ban Visszaemlékezés az 1848–1849. évi szabadságharcra Erdélyben címmel. Nem tudjuk, mi motiválhatta, hogy ekkor végre megírja emlékeit, de a könyv nagy sikere bizonyára ösztönzőleg hatott rá a későbbiekben... Második füzete, melyben már bővebben írta meg az eseményeket, 1882-ben látott napvilágot, Emlékek az 1848–49-ik évi szabadságharc korszakából Erdélyben címmel."

"Imreh Sándor visszaemlékezéseinek 206 oldalnyi terjedelmű, fólió méretű kötetes kéziratát az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi Fol. Hung. 1022. jelzeten. Mint korábban jeleztem, a szerző részletekben már közreadta visszaemlékezéseit, de teljes terjedelmében jelen kiadásban lát először napvilágot."

Zabłocki

 

Egy kép a Zabłocki könyvből

(Krakkói Múzeum, lengyel szablya a XVII. sz. (Ia típus), 129)

Szablyavívás a török korban

Egyik kedves szablyavívó ismerősöm egy igen érdekes dologba kezdett:

Kísérleti projekt

Rögtön talált is pompás képeket a Nádasdy Múzeum gyűjteményéből, pl. ezt:

NFM - HuT 94.50.1
Pengehossz:                 825 mm
Szélesség:                    38 mm
Fokél hossza:               247 mm
Keresztvas:                  212 mm

Pompás!

Aki hasonló adatokat keres, annak érdemes megtalálni Wojciech Zabłocki, lengyel vívó és olimpikon 1989-ben kiadott könyvét Cięcia prawdziwą szablą. Ebben rengeteg lengyel, magyar, török, tatár szablyát dolgoz fel igen részletesen. A könyvben nagyon jó rajzok vannak, pontos méretekkel: ívmagasság, pengeprofil stb.

Kozákok (2)

Knizhka dlja molodih soldat kavalerii (1887)

Írta: Krestovski százados

Rövid ismertető (könyvecske) lovassági újoncok részére (31. és 32. ábra)

"Szúrás balra!" (a támadás két fázisa)

Kozákok

Érdemes megfigyelni, hogy szinte pont úgy állnak, mint a korabeli orosz vívókönyvekben (1880-1914): vívóállásban a testsúly a bal lábon, kitörésben a bal térd teljesen a lábfej fölé-elé kerül,
szúrásnál a hüvelykujj nyújtva a markolaton.

Teljesen olyan védőfelszerelést használnak, mint a magyar király honvéd lovasság
részére kiadott 1917-s gyakorlati szabályzatban szerepel.
Rögtön látszik, hogy itt combra is támadtak.