Fless

Mostani magyarítása lerohanás.

 „A modern vívás a lábmozgásnak egy régi s már teljesen elfeledett módját újította fel az utolsó évtizedekben, mely nálunk úgyszolván csak pár éve honosodott meg. [1] Ez a fless, a feltaláló francia nemzet nyelvén la fleche. De Chasseloup Laubat márki, Thiercelin mester és Collignon kezdték mintegy negyedszázaddal ezelőtt [2] újra divatba hozni ezt az elfeledett lábmozgást, amely vívóinknál újabban igen szokásos lett. Joseph Renaud [3] mondja, hogy  a fless nem más, mint a "passe an avant" <előrelépés> egy fajtája, amelyet a XVII. és XVIII. századokban éppen úgy használtak, mint a kitörést. Valóban, amikor minden utcasarkon vívtak egymással párbajt az emberek, különböző öltözékben és rossz kövezeten, hepehupás talajon, csak félkitörést használhattak s ha kellett, megtoldották a bal láb előredobásával, mint ahogy a mostani flesselők csinálják.
  A francia módszer szerint a flesst helyesen úgy hajtjuk végre, hogy félkitörésben lévén, a testsúlyt erősen a jobb lábra helyezzük, ekkor a bal lábat olyan távolságra, amennyire csak lehetséges a jobb láb elé lendítjük, talpát teljesen laposan a földre helyezzük és most a jobb lábbal félkitörésbe megyünk és így a félkitörés helyzetéből szúrunk vagy vágunk (J. Renaud). Ilyképen a lendület nem viszi magával távolabbra a vívót, mint amennyire szabad.
  Igen sok vívó a flessnél teljesen elveszti teste felett az uralmat és ebből a kétségbeesett támadásnak egy fajtáját csinálják, amely teljes” testütközéshez vezet. [GE, 113-114]

  „A fless nagyon meglepő és praktikus támadási mód, de csak akkor, ha ritkán használják. Főleg olyan ellenféllel szemben kell alkalmazni, aki folyton hátrál s az ellenfél legkisebb támadására visszamegy anélkül, hogy szándéka volna védeni. Ily esetben a támadó jól teszi, ha támadását azonnal folytatja flessel." Csak akkor érdemes elkezdeni a tanulását, ha már jól mennek a lábtechnikák alapmozgásai. „Nem szabad semmit sem túlzásba vinnünk, mert egyoldalúak leszünk s ellenfelünk így hamar kiismerhet. Lehet, hogy valaki évekig tud eredményeket elérni egyoldalúsága mellett is, de előbb-utóbb utolérik és legyőzik a kevésbé tehetségesek is, ha igazi klasszikus vívásra törekszenek.” [GE, 117-118]

Nem valószínű, hogy érdemes lenne megtanulni a lerohanás modern változatát (ennek részletes leírását lásd [GA, 36]), de a régebbi változat talán érdekes lehet.

Érdekes Tomanóczy leírása: „A „lerohanás” (Fless) a kirobbanásszerűen...” [TG, 141-142] 2340 (Itt már megjelenik a futás. Arlow nem ismerte a lerohanást, hisz ő az olasz Barbasettitől tanulta az olasz kardvívást. )
_______________________
1.  Gerentsér 1941 decemberében zárta le a könyvet, 1942. január 12-én halt meg, művet a tanítványai - Bay Béla, Rajczy Imre - adták ki 1944-ben.

2. 1941 - kb. 25 év = 1916 körüli időszakról beszél Gerentsér.

3. Ide kerülnek majd J. Renaud adatai. 

ToDo: Teljes TG idézet

Inkvartata

A grundvívás könyvben csak érintőlegesen - és érdekességként - lett megemlítve az inkvartata vívóakció.

Idézet a könyvből:
 „A modern sportvívás - legjobb tudomásom szerint - egyetlen olyan akciót ismer, melynél megtörténik a vívóvonal elhagyása. „Beugrásnál előreugrunk, akként, hogy jobb lábunk egy lábnyira előre a vívóvonalra essék, míg a bal láb 45° alatt a vívóvonaltól jobbra kerül, bal vállunkat pedig erélyesen hátrarántjuk.” [AR, 18;  171, 52. ábra] Egy másik leírás szerint „először kis kitörést csinálunk, majd bal lábbal hátra és jobbra kilépünk, s a kosarat egyidejűleg balra eltoljuk.” [TG, 208; 71. ábra] A beugrás, más néven inkvartata leírása csak érdekességként került az edzés anyagába. Ezen vívóakció gyakorlásával várjunk addig, míg nem sikerül megtanulni az egyszerűbb oldalmozgási lehetőségeket.” [GV, 145] [1]

Mivel a recenzens vívómester is megjegyzést fűzött ehhez a részhez, ezért érdemes pár dolgot tisztázni.

Az Arlow könyv 52. ábrája - Beugrás belső arcvágással (inquartata) - alapján nem kapunk túl használható útmutatást az akció végrehajtásával kapcsolatban. (Nem túl jó a fénykép minősége, sőt a vívók elhelyezkedése sem teljesen egyértelmű.)

 Sokkal könnyebben értelmezhető a Tomanóczy könyv (1942) vonatkozó szakasza. Ebből kiderül, hogy egy utolsó ütemű feltartó vívóakcióról van szó, amelynek a „befejező vágása vagy szúrása a belső felső résekre esik: inkvartata a nevük” [TG, 208], végrehajtása pedig a fenti idézetben van leírva. A 71. ábra azt illusztrálja, amikor a támadó - a bal oldali vívó - nagytávolságról egyenes fejvágást hajt végre (kitörésben látható) [2], míg a terc- vagy szekondállásból induló, védekező fél apró kitöréssel csökkenti a vívók közötti távolságot, majd bal lábbal kilép jobbra és hátra, ezzel szinte kitér a fejvágás elől. (Az Arlownál szereplő váll hátrarántás is ezt a célt szolgálja.) Közben a védekező balra tolt kosárában elakad a támadó pengéje, és a feltartó szúrás eléri az ellenfél bal mellkasát (belső felső rés). Tomanóczy még annyit fűz hozzá az inkvartatahoz, hogy „az utolsó ütemű feltartó szúrások (vágások) végrehajtása rendkívül nehéz: ehhez kitűnő tempóérzék, nagy gyakorlati készültség és gyorsaság szükséges”.
__________
1. 34. edzés, Oldalmozgás szakasz.

2. Ez a 208. o. szereplő első példából derül ki.

[TG], 1. rész

A jövőben többször is szeretnék foglalkozni a korábban már megemlített A vívás kézikönyve c. művel, amit Tomanóczy Gusztáv, m. kir. őrnagy és Gellér Alfréd, m. kir. fővívómester, a M. Kir. „Toldi Miklós” Honvéd Központi Testnevelési Intézet tanárai írtak 1942-ben.

„Előszó
...A magyar vívósport holtpontra jut, s ezzel hanyatlásnak indul, ha nem tud olyan nagy tömeget megmozgatni, amelyből rátermettségük és szorgalmas munkájuk révén, a fiatal tehetségek egész sorozata léphet majdan a nagy elődök nyomdokaiba.
   A vívás nehéz sport... Sok, szakképzett oktatót kíván. Ilyen pedig aránylag - különösen a vidéken - kevés van, mert a vívómesteri pálya nem vonzó; az elszegényedett magyar társadalom ugyanis nem tudja anyagilag is értékelni a vívásoktatók testi és lelki fáradalmakkal egyaránt terhes, áldozatos munkáját.
   ... A m. kir. „Toldi Miklós” honvéd központi testnevelési intézet... tanárai által szerkesztett, évtizedes oktatói tapasztalatok eredményeiből leszűrt, korszerű, a túlságos részletezéstől mentes, csupán a lényeget nyújtó, bőséges ábrával ellátott, mindhárom fegyver iskolázásához vezető, elősegítő és a munkát megkönnyítő vívótansegédletet bocsát a magyar vívótársadalom rendelkezésére.
   Meggyőződésem, hogy ez a könyv, nemcsak a szakképzett oktatóknak lesz értékes segédeszköze, hanem a gyakorlott vívóknak is, különösen, ha olyan helyre kerülnek, ahol mester nem áll rendelkezésükre. Ennek birtokában ugyanis nemcsak maguk dolgozhatnak rendszeresen és szakszerűen tovább, hanem a vívás iránti lelkesedéstől vezetve, egész kis vívógárdát gyűjthetnek maguk köré...
   Ha ez a tansegédlet csak kevéssel is hozzájárul ennek a célnak eléréséhez, megelégedés töltheti el mindazokat, akik... ennek a műnek megjelenését elősegítették.

Budapest, 1942.

vitéz Somfay Elemér alezredes
a m. kir. „Toldi Miklós” honvéd központi
testnevelési intézet parancsnoka”

Néhány rész pont olyan, mintha a mostani helyzet precíz leírása lenne :-(((