Gyíkleső

  Mint minden izgalmas kultúrtörténeti barangolás, ez a bejegyzés is egy teljesen rutin kereséssel indult, amikor azt szerettem volna megtudni, hogy a Harcművészetek topik hány hozzászólásában lett megemlítve a vívás. Rögtön találtam is egy izgalmas hozzászólást 2006-ból:

A vívás afféle "úri passzió"- azon a bizonyos pozsonyi diétán (országgyűlés) is ezért érezte magát "parasztok által legyőzöttnek" az a két francia mester, akik egy huszár hadnagytól és egy bakonyi kanászgyerektől szenvedtek el olyan súlyos sérüléseket, hogy fel kellett adni eddigi hivatásukat... Az egyik így vélekedett az esetről: "...a magyarok ténylegesen barbárok. Magas-kultúrának nincs helye abban az országban... a vívást csak néhány jóravaló fiatal gyakorolja... a többiek csak a durva verekedést ismerik, nincs bennük lovagi szellem... rúgnak, ütnek a vívás közben... néha lefogták a vívó kezemet, aztán kirúgták belőle a kardot... ráadásul a nézőknek még imponált is ez a barbár színjáték..."

Ők is vívni szerettek volna. Sajna nem ismerték a vívás szemléletű és a harc szemléletű küzdelmi módszerek különbözőségét... [2]

  Csettintettem is rendesen!

  Hű, egy kanászgyerek, aki ledarált egy külhoni vívómestert; ez már tényleg valami. Csupán annyi a gond ezzel a szép, honfiúi kebleket melengető történettel, hogy - nagy valószínűséggel - egy szó sem igaz belőle. No, de ne siessünk ennyire előre... Induljunk el előbb a Bakonyba, hátha arrafelé tudnak valamit az öregek erről a daliás kanászgyerekről. Sajnos, az ottani bácsik csak a vállukat vonogatták, meg valami Guglifalvát emlegettek, ahol talán tudnak valamit a népek a híres bojtárról.

  Bizony tudtak ám! Kiderült, a bakonyi kanászbojtár vs külföldi vívómester történetet már 1903 előtt leírta a Tóth Béla által összeállított hatkötetes A magyar anekdotakincs (1898-1903). Hangos könyvként megtalálható a MEK-en: Gyíkleső és a fokos.

  Az ízes magyarsággal felolvasott történetből kiderül, hogy egy pozsonyi diétára ellátogatott egy vívómester, aki - mint mondta - francia módi szerint „verekedett” és azzal kérkedett, hogy ő bizony mindenkit legyőz. És tényleg - gyíklesőjével jól helybenhagyott pár fiatal urat Pozsonyban, erre egy dunántúli gróf felvetette, hogy bizony az ő bakonyi kanászának a fokosa többet ér, mint a francia módi szerint forgatott díszkardocska. A mit sem sejtő vívómester elfogadta a kihívást, kiállt szépen a méretes kanászbojtárral szemben, megszúrta az egyik fülcimpáját, aztán a másikat, végül a fickó orrát vette volna célba, de a gróf bíztatására („Üsd, fiam, üsd! Hiszen azért vagy itt!”), több sem kellett a srácnak, a méretes fokosával odanyomott egyet a vívómesternek, és KO.

  Hát ennyi a történet. Szép is, kerek is, minek elemezzem. De azért vívástörténeti forrásként nem használnám. ;-))) Ennek az adomának van egy másik feldolgozása is (2016): A bajnok - meg a somogyi kanász. Az alaptörténeten csupán annyit igazított a szerző, hogy nála egy gonosz talján vívómester terrorizálja a budapesti kaszinókat valamikor az 1880-as évek közepén. Hullanak az emberek, mint egy Kill Bill remake-ben, hiszen már vagy 8-10 embert ölt meg az olasz, akit biztosan Gualtiero Malatestának hívtak, mint az Alatriste c. film egyik főgonoszát. Ja, meg az egyetlen ütés előtt volt egy komolyabb fokosbemutató.

Summary:
  An anecdote from around 1903 that a Hungarian herdboy defeated a foreign fencing master with his shepherd axe. Nice anecdote, but a very unlikely encounter.

_____________________________________________________

1. Gyíkleső  – rövid díszkard; szurony. Tréfás névadás, arra céloz, hogy az ilyen fegyver nem való komoly harcra. (Magyar etimológiai szótár)
2. 51181. sz. hozzászólás