Real monsters

___________ 

Eurolucta

 Jóval az első magyarországi HEMA-szervezet (SAGA, Schola Artis Gladii et Armorum) megalakulása előtt (2001), sőt jóval a rendszerváltás előtt jött létre az első hazai hagyományőrző egyesület, a Zrínyi Miklós Történelmi Haditorna Klub. Pár ritka kép a klub történetéből.

A megalakulás (1970) [1]

Az Ifjúsági Magazin címlapja

és riportja az egyesületről

Szacsky Mihály

Egy klasszikus hagyományőrző „küzdelem”

 Az utolsó képen könnyen felismerhető a pilisborosjenői vármásolat. Úgy tűnik, hogy akkoriban még volt ott egy felvonóhíd jellegű szerkezet. 

 Maga az Eurolucta szó egy évtizeddel későbbi fejlemény, a Zrínyi SE honlapja így ír erről: „1983-ban a távol-keleti sportoktól különálló mozgásos tevékenységként határozzuk meg, az EUROLUCTA, melynek mozgásanyaga alapvetően az európai vívó és birkózó könyvek alapján rekonstruált technikákat tartalmazza.”

Summary:

 A few photos from the 1970s depicting early years of Hungarian medieval reenactment. 

____________________________________________________

1. Lobogó, 1970. december 23., 52. szám

Mardjani

 Last year an interesting exhibition -- called A thousand and thousand signs (Ezer és ezer jel) [1]  -- displayed a collection of stunning artifacts from the Northern Caucasus, mainly from the Mardjani Foundation. Among those was a sabre from the 10th century. I mentioned this sabre in a 2019 post.

 Much better photos of the weapon can be found in the article entitled Hungarians in the Northern Caucasus? (Венгры на Северном Кавказе?), published by the foundation.

 No specific location within Karachay-Cherkessia has been mentioned in the article regarding the above sabre, which has a very prominent angle between the blade and the grip. Specification: total length 80.5 cm, length of the crossguard 9.0 cm.

The last half of the 9th or

the first half of the 10th century [2]

Inside of the hilt

Outside

 It was found near a small village, called Barakajevskaya stanica. The original parts, fittings have been used to create this modern reconstruction, made by M. V. and A. V. Gorelik. Specification: total length 89.5 cm, width of the scabbard 3.2 cm, length of the crossguard 10.6 cm. At the moment the ethnic attribution of these sabres is unclear: it could be Hungarian or Alan.  

_______________________________________________

1. The short Hungarian description of the sabre can be found on page 6. It is based on the Russian article published by the Mardjani Foundation.
2. The same is true for the first sabre.

Lexikon

 A magyar feltámadás lexikona Trianon tízéves évfordulójára jelent meg dr. Szentmiklóssy Géza szerkesztésében. Az ezer oldalas lexikon alcíme szerint a magyar legújabb kor történetét foglalja magába, és számos ismert, illetve kevésbé ismert vívómester életrajzát tartalmazza.

Bay Girolamo. Budapesten született, 1889-ben. Középiskolai tanulmányait és az iparművészeti főiskolát Budapesten végezte. 1910 óta működik mint vívómester. A Fővárosi Vívó Klubban kezdte meg működését. 1921-ben a fővárosban nyitotta meg torna- és vívótermét. Jelenleg a Budapesti Egyetemi Athletikai Club és a Műegyetemi Athletikai és Futball Club vívógárdája kerül ki keze alól; növendékei már nagyon sok szép sikert arattak úgy bel- mint külföldön. (455. o.)

Falchetto Ettore. Született Rómában, 1876-ban. Iskolai tanulmányait és a vívómesteri tanfolyamot Rómában végezte, 1900-ban kapta meg oklevelét. 1904-ben költözött Magyarországira, egy ideig Santelli ismert vívómester oldalán működött, majd Békéscsabán és Gyulán tanította a vívást. 1909-tól 1926-ig a Zombori Sport- egylet vívómestere volt. Keze alól sok hírneves magyar vívó került ki, többek között dr. Posta Sándor világbajnok és dr. Gombos Sándor Európa-bajnok. Fiatalabb éveiben mesterversenyeken is részt vett, több arany és ezüst érmet nyert. 1930-ban ünnepelte 30 éves vívómesteri jubileumát. Jelenleg az UTE és az NVE mestere. (569. o.)

Gerentsér László dr., testnevelési igazgató és egyetemi vívómester. Szegeden született, 1873-ban. Középiskoláit Szegeden, a Piarista főgimnáziumban, egyetemi tanulmányait Budapesten a Pázmány Péter tudományegyetemen végezte. Utána egyévi önkéntesi katonai szolgálatát töltötte ki, amelynek végeztével két évig mint hadnagy szolgált a honvédségnél. 1900-ban a kolozsvári egyetemre hívták meg az újabb vívó- és test- nevelési rendszerek tanítására. Itt 1906-ban egyetemi lektor lett és ugyanakkor a kolozsvári piarista fogtam, testnevelési tanára. 1907 őszén a Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub vezetősége meghívta a sportok és a vívás tanításának ellátására. 1908-ban Bárczy István polgármester kinevezte a székesfővároshoz testnevelési előadónak; 1910-ben a tanács megválasztotta testnevelési tanárnak és 1913-ban testnevelési igazgatónak. így G. volt a székesfőváros első testnevelési igazgatója. 1924-ben a fővárosnál nyugdíjaztatta magát, Budapesten nyilvános vívótermet és testnevelési intézetet nyitott, de amellett megmaradt az egyetem és a BEAC vívómesterének. Egyetemi -hallgató korában mint a MAC atlétája, a modem tréningrendszer szerint értékes rekorderedményeket ért el és az atlétikában annyira kiképezte magát, hogy az 1908-as és az 1912-es olimpiai játékokon G. volt a magyar atlétáknak olimpiai trénere. Vívótanítványai közül számosán lettek az ország kitűnőségei, Posta Sándor dr. pedig olimpiai bajnokságot nyert. Az egyetemen 30 évi vívómestersége alatt több generációt nevelt kitűnő vívóvá. Mint a főváros tanügyi-testnevelési osztályának előadója és testnevelési igazgatója, keresztülvitte a községi iskolák testnevelési reformját. Bevezette a svédtornát, atlétikát, úszást, sportszerű játékokat, atlétikai osztály versenyeket, a gyógytornát, a leányiskolákban a leányatlétikát, népies és nemzeti táncokat, valamint még sok korszerű újítást valósított meg. Először rendezte azokat az év végi iskolai sportünnepélyeket, amelyeken a ritmikus tornagyakorlatokon kívül bemutatásra kerültek a fiúnövendékek atlétikája és a lányok táncai, valamint a cserkész játékok. Tervei szerint és irányítása mellett készültek el az első gyermekjátszóterek és fejlődött ki az iskolai játék intézménye. Szakirodalmi működése is értékes. Számos cikke jelent meg sport- és napilapokban. Önálló munkái: Atlétika, A vívás és vívómesterség története, A francia vívósport és az épéevívás, A modern kardvívás tankönyve című műve most van sajtó alatt. A Magyar Vívómesterek Országos Egyesületének ügyvezető alelnöke és a M. Kir. Vívómester Vizsgáló Bizottság előadója. (615-616. o.)

Horváth Sándor, igazgató. Született Csongrádon, 1870-ben. Iskolai tanulmányait több vidéki városban és Budapesten végezte. Oktatói működését a budapesti elemi, később polgári iskolákban kezdte meg, majd testnevelési szakfelügyelővé nevezték ki. A Nemzeti Tornaegylet vívómestere volt, 1925-ben a Budapesti Sportegylethez hívták meg. Egy ideig tanára volt a Tornatanárképző iskolának is. Mint vívómester szép eredményeket mutathat fel, mert rövid idő alatt sikerült egyesületét, a BSE-t, a III. osztályból az I. osztályba átvinnie. Közismert művelője a szakirodalomnak. Több tankönyve van használatban. A budapesti vívómesterek egyik legkimagaslóbb alakja, hosszú éveken át egyesületének elnöki tisztét is betöltötte. Éveken át a Tornatanárok Országos Egyesületének elnökeként intézte a tornatanárok ügyeit. (691. o.)

Leszák Károly, ny. m. kir. lionv. igazgató-vívómester. Született Bazin városban, 1865-ben. Iskolai tanulmányainak befejezése után a pozsonyi 31. gyalogezrednél teljesített csapatszolgálatot. 1891-ben elvégezte a bécsújhelyi katonai vívó- és tornatanári tanfolyamot és ebben az évben vezényelték a Ludovika Akadémiára, ahol közel harminc évig tanította a vívást. Sok kiváló vívó került ki a keze alól. - Ezek közül a legismertebbek: vitéz Ujfalussy Gábor tábornok, Berti László és Filótás Ferenc ezredesek és Békessy Béla őrnagy. Ezeken kívül számos előkelő személyiséget részesített vívóoktatásban, többek között id. Wekerle Sándor miniszterelnököt, Zoltán Elek altábornagyot és Csergeő államtitkárt. Mint a Budapesti Budai Tornaegylet mestere, 28 év óta sok neves vivőt nevelt: Dunay Bertalan többszörös vívóbajnokot, dr. Apáthy Jenőt, dr. Szelényi Gézát és vitéz Uhlyarik Jenő dr.-t. L. 1896-ban a millenniumi nemzetközi versenyen kardban I., tőrben III. díjat, 1897-ben Velencében pedig a tör- és kardvívásban egy-egy aranyérmet és tiszteletdíjat nyert. 1902-ben az V. hadsereg-vívóversenyen tőrben az első helyre került és a kardban is értékes helyezést nyert el. Két aranyérmet és tiszteletdíjat kapott. Két könyvet irt a kardvívásról, amelyek még most is használatosak. Kitüntetései: Signum Laudis, koronás arany érdemkereszt a katonai érdemkereszt szalagján, az arany érdemkereszt és a Magyar Vívó Szövetség aranyérme. (807. o.)

Lovas Gyula. Született Szegeden, 1870-ben. Iskolai tanulmányainak befejezése után az egyik szegedi vívómester oldalán kezdte mű ködösét, majd rövid idő múlva a Szolnoki Tornaegylet hívta meg. Később Kecskeméten tanította a vívást, harmincöt évvel ezelőtt pedig felköltözött a fővárosba és vívótermet nyitott. Keze alól sok hírneves vivő került ki, többek között Petschauer Attila és ???? Gizella. Számos mesterversenyen vett részt és rendkívül értékes eredményeket ért el. A szép-irodalomnak lelkes művelője, több könyve jelent meg, fiatalkorában hírlapírással is foglalkozott. (815. o.)

Rákossy Gyula. Budapesten született, 1865-ben. Iskolai tanulmányait Budapesten végezte és orvosi pályára készült. Mint harmadéves orvostanhallgató kezdte a vívást az egyetemi hallgatókból alakult Budapesti Sportklubban. Néhány hónap múlva a vezetőség felkérésére már vívóoktatásban részesítette klubtársait. Ötödéves orvostanhallgató korában félbeszakította orvosi tanulmányait s a vívómesteri pályára lépett, amelyen már négy és fél évtizede működik. 1894-ben külföldi tanulmányútra indult és a francia tőrvívást Párisban, Louis Merignactól, a kiváló mestertől sajátította el. 1896-ban a Magyar Vívómesterek Egyesületének megalakításában tevékenyen közreműködött és több éven át elnöke volt. 1898- ban átvette az Országos Kaszinó vívógárdájának vezetését és azóta is, immár 33 éve vezeti. 1909-ben a bécsi Akademie der Fechtkunst és a párisi Academie D‘Épée de Paris a vívás terén kifejtett eredményes munkásságának elismeréséül tagjai sorába iktatta. 1900 óta a Klotild palotában tart fenn önálló vívótermet, amelynek a háború előtti időkben br. Vojnits Sándorral az élén, az egész Tisza-gárda és a Nemzeti Kaszinó előkelő vívótársasága látogatója volt. 1927 óta elnöke a vívómesterkérdés rendezésének előkészítésére alakult Magyar Vívómesterek Országos Egyesületének és 1928 óta tagja a magyar kir. Állami Vívómester Vizsgáló Bizottságának. 1929-ben a Kormányzó a magyar vívósport fellendítése körül szerzett érdemeiért legfelsőbb elismeréssel tüntette ki. Tanítványai közül Fuchs Jenő dr. érte el a legszebb eredményt, aki 1908-ban a londoni és 1912-ben a stockholmi olimpiász kardvívó világbajnoka lett. (941. o.)

Róna Armand, ny. tornatanár, vívómester. Született Mátészalkán, 1888-ban. Iskolai tanulmányainak elvégzése után, 1907-ben, az egyik fővárosi polgári iskola tornatanára lett. 1924-ben, mint reáliskolai tanár vonult nyugalomba. Mint vívómester, az egyetemi sportegyesületnek volt vívómestere. Nevéhez fűződik a középiskolai vívás bevezetése. Részt vett a világháborúban, de később közérdekből felmentették s ekkor még odaadóbban foglalkozott iskolai testneveléssel. Jelenleg a közismert Fodor vívóiskola társtulajdonosa. Számos kiváló vívó került ki keze alól, többek között Hajdú János dr., az epeévivás bajnoka és a közismert női vivő: Havas Zsuzsa. A vívómesterek egyik vezéralakja, a Magyar Vívómesterek Országos Egyesületének vezető tagja. Már mint hivatásos vívómester, pályájának kezdetén több versenyen vett részt és szép helyezéseket ért el. (960. o.)

Santelli Itallo (lovag), oki. vívómester. Született Masa-Carrara (Olaszország), 1866-ban. Középiskolai tanulmányait Olaszországban végezte, azután az olasz katonai vívóakadémiát látogatta. Iskolája által rendezett versenyen első díjat nyert és ezért az Akadémia vívómesterévé nevezték ki. 1896-ban, a világkiállítás idején járt először Magyarországon, majd budapesti vívóklubok meghívására végleg a fővárosban telepedett le és 1897-ben nyitotta meg vívótermét. Az iskolájából kikerült vivők minden versenyen a legelsők közé kerültek és maga S. is mindegyik versenyen, amelyen mint hivatásos mester indult, értékes helyezést ért el. A vívásoktatás körüli érdemeiért a III. osztályú magyar érdemkereszttel, az olasz Tiszti Lovagrend érmével, az olasz Korona Lovagrenddel és a román Korona Lovagrenddel tüntették ki. Olaszországi lapokban gyakran jelennek meg cikkei, amelyek a magyar vívósport kérdéseivel foglalkoznak. Több mint három évtizedes vívómesteri működése alatt a magyar vívógenerációnak sok jeles bajnoka került ki keze alól. (973. o.)

Schlotzer Gáspár. Született Őrszálláson, 1874-ben. Iskolai tanulmányait Kalocsán végezte és ezután katonai pályára lépett. Részt vett a világháborúban és több kitüntetésben részesült, majd főhadnagyi rangban szerelt le. A legrégibb magyar vívómesterek közé tartozik, előbb katonai vívómester volt, jelenleg pedig a Wesselényi Vivő Clubnak vívógárdája kerül ki keze alól. Eredményesen szerepelt a vívómesterek versenyein. 1911-ben az első díjat nyerte a kardvívásban, míg a tőrversenyben a második helyre került. Két évtizeden át a kultuszminisztérium alkalmazásában is állott és 1924-ben segédhivatali igazgatói rangban vonult nyugalomba. (1006-1007. o.) 

Vizy Károly (bocföldi), m. kir. ny. áll. honvédszázados, vívómester. Tamásiban született, 1865-ben. A körmöcbanyai főreáliskola 4. osztályának elvégzésével katonai pályára lépett és a cs. és kir. budapesti hadapródiskola növendéke lett, majd mint hadapród, a cs. és kir. 19. gyalogezredbe osztották be. 1887- ben, saját kérelmére, a m. kir. szegedi 5. honvéd féldandárhoz, mint tiszthelyettest helyezték át és itt 1888. év május hó 1-én hadnaggyá nevezték ki. 1891-ben, mint sportkedvelő, a m. kir. honvédelmi miniszter által a cs. és kir. bécsújhelyi torna- és vívóiskolába vezényelték; melyet 1892-ben jó eredménnyel elvégezve, főhadnagyi rangban, előbbi állomáshelyére vonult be, ahol csapatszolgálat teljesítése mellett az ezred tisztikarát, az egyévi önkéntesi tanfolyamot vívóoktatásban és az ezred legénységét pedig tornaoktatásban részesítette. 1895-ben, mint nyugállományba helyezett, a katonai kötelékből kiválva, a székesfővárosban nyilvános vívótermet nyitott, mely évtizedeken át a főváros egyik leglátogatottabb és legismertebb vívóterme volt. Sajátos, egyéni vívómódszerével sok kiváló vívót nevelt. 1914 augusztus hó 1-én hadiszolgálatra vonult be és különböző beosztásokban végig küzdötte a világháborút és 1918. november hó 20-án, mint a m. kir. 30. honvédgyalogezred 1/30. népfelkelő hadtápzászlóalj parancsnoka, a zászlóaljjal Podgoricáról (Montenegró) vonult vissza. A világháborúban teljesített szolgálataiért a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, a hadiékitménnyel, a legfelsőbb dicsérő elismerés a kardokkal és a Károly csapatkereszttel tüntették ki. 1922-ben, századosi rangban, nyugállományba vonult és azóta vívómesteri működését, saját egyéni rendszerében, magyar kardokkal tovább folytatja. 1930 május hó 31-én a m. kir. pénzügyőri tisztviselő- és altiszti karával nyilvános kardiskola-bemutatót tartott. (1121. o.)

Summary:

 Short biographies of several Hungarian fencing masters (or Italian masters working in Hungary) around 1930.

Thury kardja

 Alig két hét múlva fogunk megemlékezni Thury György halálának 450-ik évfordulójáról. A híres vitézt és kiváló kardforgatót 1571-ben ölték meg a törökök egy lesvetés során, Orosztony közelében. Thury levágott fejét egyenesen Isztambulba küldték, jelentésében Carolus Rym császári követ így írt erről: „Jelen hónap 10-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thúry György úrnak a fejét sok csapásoktól megcsonkítva, majd összevarrva a közös díván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézidobbal. A pasa Thúry fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy vigyék ki és tisztességgel temessék el”. [1]

Az egyik kardja

 A neves huszár legalább három évtizeden keresztül harcolt a törökökkel. Kiváló várparancsnok volt, nevéhez fűződik a várpalotai vár sikeres megvédése 1566 júniusában, amikor mindössze 500 katonájával tíz napig tartotta az erősséget a legalább tízszeres túlerőben lévő török ostromlókkal szemben, egészen a felmentő sereg megérkezéséig. Kortársai kimagasló kardforgató tudásáról is írtak, ő volt az 1550-es és 60-as évek egyik legismertebb bajvívója, több tucat véres párbajban győzedelmeskedett. Korai halála után -- ekkor még csak 52-53 éves lehetett -- egyik kedvenc kardját a II. Miksa császárnak küldték ajándékba. 1933-ban a díszes, arab pengével ellátott, 1070 mm hosszú kard visszakerült Magyarországra, a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertárába. Kovács S. Tibor a múzeum fegyverszakértője kiváló cikkében megemlíti, hogy a gyűjteményükben több hasonló, úgynevezett lóra való pallos található. Ezek átlagos hossza 115-119 cm, a pengék szélessége meg 5 cm. [2]

 A fenti két kép segítségével tudjuk csak igazán értékelni Thury kardjának impozáns méretét és művészi kidolgozottságát. [3]

____________________________________________________

1. Kovács S. Tibor: Huszárfegyverek a XV-XVII. században (2010), 152. o.
2. Kovács S. Tibor: Thúry György kanizsai kapitány pallosa. Folia historica 26. Budapest, 2008-2009. 77-84. o.
3. A 2017-es nagykanizsai kiállítás képei.

Thury's sword

 In less than two weeks' time many Hungarian reenactors will be commemorating the 450th anniversary of György Thury's death. The famous hussar and skilled swordsman was ambushed and killed by Turks in 1571 near Nagykanizsa. After the ambush his head was delivered to the sultan in Istambul. 

One of his swords.

 For nearly two decades he fought successfully against Ottoman invaders. Besides being an excellent commander, he was regarded by the contemporaries as one of the most outstanding duellists of 1550-60s. After his untimely death -- he was only 52-53 years old -- one of his favourite swords was sent to Vienna. In 1933 the Hungarian National Museum (HNM) received it back. [1]

Total length: 1070 mm. 

According to Tibor S. Kovács, curator of the HNM several other, very similar swords are in possession of the museum (average length: 115-119 cm, blade width: 5 cm).  

 The last two pictures give us a better understanding of the actual size and beauty of Thury's sword. [2]

____________________________________________________

1. Kovács S. Tibor: Thúry György kanizsai kapitány pallosa. Folia historica 26. Budapest, 2008-2009. 77-84. o.
2. An exhibition in 2017. (Gallery)

Del Serpente

  Wiktenauer lists this supposedly 13th century manuscript (Die Art und Weise, anzugreifen und zu verteidigen) in Treatises Morgue. [1] Meanwhile we have rather solid hits that this treatise may not existed at all!

 „The earliest supposed fencing literature in Italy is a tradition of a manuscript written by a „del Serpente” and dating to the last decade of the thirteenth century. The most detailed reference to this is by Karl E. Lochner...” [2]

 „Following Anglo, we must take this tradition as spurious, perhaps a conflation of the French Phelippe and Novati's edition of the Pisani-Dossi manuscript of Fiore dei Liberi, which was published in 1902 by the Instituto Grafico.” [4]

So RIP 

del Serpente's manuscript (~1295)!

________________________________________________________

1. „The Manuscript Morgue is for manuscripts that seem to have existed at one time, but for which we currently have no solid information or leads.”
2. Late Medieval and Early Modern Fight Books: Transmission and Tradition of Martial Arts in Europe (14th-17th Centuries). Brill, 2016, pp 291-293
3. About the above book: „Late Medieval and Early Modern Fight Books offers insights into the cultural and historical transmission and practices of martial arts, based on interdisciplinary research on the corpus of the Fight Books (Fechtbücher) in 14th- to 17th-century Europe.”
4. Page 293, in the section: The Italian Schools of Fencing: Art, Science, and Pedagogy
5. Footnotes (page 292): 

   

   
   

Marozzo

 Egy HEMA-ról szóló cikket szeretnék megosztani, ami a Pajtás c. úttörő lapban jelent meg 1979-ben Dávid Sándor tollából. A cikk teljes szövege:

Fegyver volt sportszer lett

 Mire d’Artagrian, a keményfejű gascognei legény Treville úr palotájában a földszintről felért az első emeletre, annyi párbajban vett részt, amennyi egy embernek egész életére is sok. Amint azt a Három testőr című kitűnő könyvből jól tudjuk, Athos, Porthos, és Aramis külön-külön is félelmetes bajvívó volt, s hősünknek mind a hármukkal meggyűlt a baja. Mai fejjel, mai ésszel nehéz elképzelni, hogy a párbajok tömege, úgyszólván semmiért történt, s ez nemcsak a regényekben volt így, hanem a való életben is. Meglökni valakit az utcán, rálépni valakinek a lábára, vagy csak „ferdén nézni” rá ... már elég ok lehetett a megvívásra. 

Vívóiskola az időszámítás előtt

 A vívás persze nem d’Artagnanékkal kezdődött, hanem sokkal előbb. És nem is volt annyira elegáns, mint az ő korukban. Mert ha — mondjuk — egy régi római harcos a csata hevében nagyot csapott rövid, tömzsi kardjával az ellenfele pajzsára, ismerve a vaskohászat akkori állapotát, az a kard bizony gyakran eltört. Ekkor aztán harcosunk eldobta, és bírókra, vagy ökölharcra kelt ellenségével, és a szépen indult vívópárbajt heves verekedéssel fejezte be. 

 Ez a módszer viszont megint csak nem halt ki a régi rómaiakkal. Később, a középkorban, amikor a lovagok már nehéz páncélba öltöztek, s ehhez is megtalálták a megfelelő fegyvert, a két kézzel fogott és forgatott pallost, még mindig dívott ez a „birkózós csel”. A nehéz pálossal ugyanis csak nagy nekikészülődés után, és ritkán lehetett egyet-egyet — igaz, akkor súlyosat — vágni, s ha az ember úgy istenigazából odavágott, hát utánaszaladt maga is. Ezért aztán az ellenfelek állóhelyben hajlongtak, ijesztgették egymást, cseleztek, mígnem valamelyikük megunta és vágás helyett eldobta a pallost, gyorsan odalépett ellenfeléhez, ledöntötte (mekkorát lehetett a páncélban esni!), kicsavarta a kezéből a fegyvert.

Pallos helyett rapir

 Egy szó mint száz: a vívás ilyen vagy olyan formában azóta létezik, amióta világ a világ. Az első írásos (rajzos) emlék időszámításunk előtt 1190-ből származik. III. Ramszesz fáraó építette a mai Luxor közelében fekvő Madinet-Habu templomot, amelynek falát domborművek díszítik. A reliefen többek között fül-védős maszkot viselő vívókat láthatunk, sőt, megfejtették a feliratokat is, amelyek közül az egyik így szól: „Vigyázz és figyeld és csodáld bátor kezem suhintását!” Akkortájt tehát már vívtak, sőt, ismerték a vívás valamilyen sportszerű válfaját is — erre utal legalábbis a fejvédő. 

 Ám ne essünk túlzásba. A mindenkori vívóeszköz, a római rövid egyenes kard, a hosszú, kétkezi pallos, a husáng és minden más, a maga korában elsősorban fegyver, félelmetes fegyver volt. A vívást tehát évszázadokon, sőt évezredeken át ez tartotta életben. De amíg idáig eljutott, sokat változott. alakult maga a fegyver. Mivel a vívás tudománya minden korban nagy jelentőséggel bírt, igen hamar megszületett szakirodalma is. Spanyolországban 1295-ben jelent meg Filippo Dal Serpente kézírásos műve, az első vívószakkönyv, amely a vívás technikáját tárgyalja, ismerteti a fegyvert és a taktikát is.

 Az Opera Nova, Achille Marozzo bolognai vívómester munkája 1536-ban jelent meg — és bizonyíthatóan mérföldkövet jelent a modern vívás fejlődésének útján. Addig a kétkezi pallos, és a nehéz páncél volt az uralkodó. Marozzo mester találta fel az új fegyvert — a rapirt.

A rapir, bár még mindig súlyos fegyver, de már elég könnyű ahhoz, hogy fél kézzel is hasznosan forgatható legyen. Eleinte még vágni is lehet vele (hiszen lényegében egy hegyes, egyenes, hosszú fegyver), de hamarosan kizárólagosan szúrófegyverré válik. Marozzo után ötven évvel ugyanis a tudós, matematikus és építész Camillo Agrippa világosan bebizonyította, hogy a szúráshoz kevesebb erő szükséges, ráadásul sokkal nehezebb védeni, mint a vágást. 

A vágástól a szúrásig

 Közben persze a fegyver maga is átalakul. A lapos, elülső harmadában még éles penge keresztmetszete megváltozik, vaskosabb, lapos négyszög lesz, majd rövidesen felveszi mai alakját, amely leginkább a háromélű vonalzó keresztmetszetéhez hasonlít, vágóéle már nincs, hegye viszont, mint a tű. Már csak szúrnak vele. D’Artagnan és a három testőr fegyvere már ilyenforma. A szúrás biztosan hatol át a bő, lebernyeges ruházaton, nem akad fönn, mint a vágás. Egy időben a vívók bal kezében (illetve: a másik kezében) pajzsot, köpenyt, esti párbajoknál lámpást, vagy rövid pengéjű tőrt találunk. Ezzel a kezével, és a benne levő szerszámmal védett a vívó, míg a másik kezében levő rapirral támadott. Később aztán a könnyen kezelhető rapir átvette a védő feladatokat is, feleslegessé tette a másik kéz használatát. 

 Ezt a fegyvert nevezték el a franciák epée-nek. a spanyolok espadon-nak, az olaszok spadá-nák, az angolok small sword-nek, a németek degen-nek. Hozzánk évszázadokig nem jutott el, mert nálunk, és Európának ezen a felén még nagyon sokáig a keleti görbe kard volt a vívófegyver. Amikor aztán, mint sportfegyver mégis eljutott: párbajtőr lett a neve. Le Percbe du Coudray 1635-ben azonban már egy új szálfegyverről ír könyvében. Ez az epée-nél hajlékonyabb, könnyebb (pengéjének keresztmetszete négyzet) és a vívók iskolázásánál, egymás közti gyakorlatozásánál vált be kitűnően. A neve: fleuret. Azaz nálunk: tőr. 

 A francia Enciklopédiában (1735) már szerepel az „escrime” szó, és említést tesznek a vívósisakról is. Még a nagy francia forradalom előtt feltalálják a maihoz hasonló fémrostélyos sisakot — és ezzel már el is érkeztünk ahhoz a korhoz, amelyben a vívás elkezdhetett csak sporttá válni. 

Jelképes legyőzetés

 Persze ehhez még sok minden kellett. A párbajláz megfékezésére például magában a vívásban találták meg az eszközt. Szigorították a szabályokat, az úgynevezett konvenciókat. Ilyen konvenció például: a támadást védeni kell. És csak a védés után jöhet a viszont-támadás — a riposzt. A szigorú szabályok mellett a nagyobb tudású vívók már sokféleképpen nyilvánvalóvá tehették fölényüket, nem kellett ellenfelük megsemmisítésére törekedniük. Hosszú és ellentmondásos folyamat végén ugyan, de létrejött, elfogadottá vált a jelképes legyőzetés ténye. Ekkor vált sporttá a vívás. 

 A párbajtőrrel 1933 óta vívnak elektromos találatjelző gép előtt. A tőrvívásban 1955-ben vezették be a gépet, és kész van már (de nem használják) a kardgép. A találatot nem a kiserkenő vér, hanem színes lámpák jelzik. A küzdelem izgalma azonban megmaradt. Néhány szót kíván még a vívókard története — amely csak 1833-ig nyúlik vissza. Amikor is Giuseppe Radaelli olasz vívómester az addig sportvívásra alkalmatlan, görbe vagy egyenes, de nehézkes kard helyett új fegyvert készített: a könnyű, egyenes pengéjű vívókardot, amellyel szúrni és vágni egyaránt lehet. Így méltó társa a párbajtőrnek és a tőrnek. 

 Hogy milyen is ma egy párbajtőr, a vívófegyverek „doyenje”? Teljes hossza legfeljebb 1 méter, ebből a háromélű, hegyben végződő penge hossza maximálisan 90 cm lehet. A markolatot fogó kezet egy kör (pontosabban félgömb) alakú, 13,5 cm átmérőjű kosár védi. A fegyver teljes súlya a 770 grammot nem haladhatja meg. A tőr pengéje ugyanilyen hosszú, de súlya csak fél kiló, s ugyanilyen súlyú 88 centis pengéjével a kard is. A vívás, bár évezredek óta él, talán soha olyan népszerű nem volt (a sportvívás biztosan nem), mint napjainkban, az egész világon. Hazánkban különösen az, bizonyára azért, mert a legeredményesebb olimpiai sportágunk, az újkori olimpiákon vívóink eddig huszonkilenc aranyérmet szereztek. (Dávid Sándor)

* * *

Mai szemmel kimondottan izgalmas olvasni ezt a szöveget. Majd lesz egy kis elemzés és hibajavítás is.

_________________________________________________

1. Pajtás, 1979. december 20. (Megtalálható az ADT-n.)