Egy kép Heinrich von Gunterrodt De Veris Principiis Artis Dimicatoria (1579 ) könyvéből.
2014-05-21
Török kor (2.)
A végvári vitézeink szablyavívásával kapcsolatban nagyon-nagyon kevés adatunk van, legalábbis jelenleg. Ezért olyan értékes minden apró morzsa, ami segít abban, hogy jobban értsük a török kor vívását.
"Sebastian Heußler was a 17th century German Freifechter. A native of Nuremberg, Germany, he was the eldest son of printer Leonhard Heußler, and as a youth he was trained in his father's craft. It is unclear if he was apprenticed to Christoph Lochner, but he was working as a type-setter in Lochner's workshop by 1599. He married Sabina Prünsterer in 1601 and purchased a house in Nuremberg in 1603. Heußler probably certified as a master printer during this time, and he was listed in the records of the printing guild from 1601-04 and again in 1607.[1]
In 1608 at the age of 27, Heußler abandoned his craft and henceforth devoted himself to studying the Chivalric Art of Fencing that had captivated him since childhood (he may also have been studying fencing during his sabbatical from printing in 1505-06).[2] Heußler seems to have originally been a student of Hans Wilhelm Schöffer von Dietz, the fencing master of Marburg, which is also where his education in the style of Salvator Fabris began.[citation needed] He ultimately left his native Germany, where he said that the arts were less cherished, and traveled through Italy, France, England, and the Netherlands.[3] Heußler is described as both a Kriegsmann (man-at-arms) and monatsreiter ("month-rider"), which seems to indicate that like many fencing masters he supported himself as a mercenary.[4] He likely held the elite position of color guard in his unit,[2] as he would later author a book on the art of flag-waving. It's questionable how much time Heußler spent in Nuremberg after 1508; he moved his wife to a new home in 1615, but in 1617 when the old home was sold, his wife negotiated the deal in his absence.[4]
In 1615, Heußler authored a fencing manual entitled Neu Kunstlich Fechtbuch ("New Illustrated Fencing Manual"), illustrated by noted Nuremberg engraver Gabriel Weyer and printed by the son of his former master, Ludwig Lochner. The book treats the use of the rapier, a system described as being in the style of the famous Italian masters Ridolfo Capo Ferro da Cagli and Salvator Fabris.[3] The following year he co-authored his New Kůnstlich Fahnenbůchlein ("New Illustrated Flag-Waving Manual") with Johannes Renner. Heußler's fencing manual was apparently well-received, and was reprinted at least five times in different forms over the subsequent twenty years.
Little is known of Heußler's life after the publication of his books. Some sources assume him dead by 1630, but there is record of a General Sebastian Heußler serving the King of Denmark in 1645;[4] it cannot be determined at this time whether this is a reference to the fencing master or not."
Forrás: Wiktenauer
Egy kép Sebastian Heußler (Heussler) Neu Kunstlich Fechtbuch (1615) könyvéből.
"Sebastian Heußler was a 17th century German Freifechter. A native of Nuremberg, Germany, he was the eldest son of printer Leonhard Heußler, and as a youth he was trained in his father's craft. It is unclear if he was apprenticed to Christoph Lochner, but he was working as a type-setter in Lochner's workshop by 1599. He married Sabina Prünsterer in 1601 and purchased a house in Nuremberg in 1603. Heußler probably certified as a master printer during this time, and he was listed in the records of the printing guild from 1601-04 and again in 1607.[1]
In 1608 at the age of 27, Heußler abandoned his craft and henceforth devoted himself to studying the Chivalric Art of Fencing that had captivated him since childhood (he may also have been studying fencing during his sabbatical from printing in 1505-06).[2] Heußler seems to have originally been a student of Hans Wilhelm Schöffer von Dietz, the fencing master of Marburg, which is also where his education in the style of Salvator Fabris began.[citation needed] He ultimately left his native Germany, where he said that the arts were less cherished, and traveled through Italy, France, England, and the Netherlands.[3] Heußler is described as both a Kriegsmann (man-at-arms) and monatsreiter ("month-rider"), which seems to indicate that like many fencing masters he supported himself as a mercenary.[4] He likely held the elite position of color guard in his unit,[2] as he would later author a book on the art of flag-waving. It's questionable how much time Heußler spent in Nuremberg after 1508; he moved his wife to a new home in 1615, but in 1617 when the old home was sold, his wife negotiated the deal in his absence.[4]
In 1615, Heußler authored a fencing manual entitled Neu Kunstlich Fechtbuch ("New Illustrated Fencing Manual"), illustrated by noted Nuremberg engraver Gabriel Weyer and printed by the son of his former master, Ludwig Lochner. The book treats the use of the rapier, a system described as being in the style of the famous Italian masters Ridolfo Capo Ferro da Cagli and Salvator Fabris.[3] The following year he co-authored his New Kůnstlich Fahnenbůchlein ("New Illustrated Flag-Waving Manual") with Johannes Renner. Heußler's fencing manual was apparently well-received, and was reprinted at least five times in different forms over the subsequent twenty years.
Little is known of Heußler's life after the publication of his books. Some sources assume him dead by 1630, but there is record of a General Sebastian Heußler serving the King of Denmark in 1645;[4] it cannot be determined at this time whether this is a reference to the fencing master or not."
Forrás: Wiktenauer
2014-05-13
Rokonok
A kép szerkesztője a középkori falchionok típusait próbálta bemutatni, de az eredmény egy kissé vegyesre sikeredett. A legfelső tényleg egy falchion (valószínűleg a Thorpe), utána egy jellegzetes XV. sz. magyar szablya következik, fokéllel, S-keresztvassal [1], utána négy darab olasz storta (ottani falchion). A legalsó kettő pedig dussack (teszak): kardpenge, komplex markolat, ellensúlyként szolgáló markolatgomb (XVI. sz., a leírások szerint ilyenből sok van pl. Grazban). (Lásd a Dusägge bejegyzést)
Dussack (myarmoury): 1610 körüli dussack [2]
Frissítés: 2016. június 14.; 2017. december 19.
_________________________
1. Kovács S. Tibor, 66-67. o. "S" keresztvasú szablyák, 15. század (MNM Fegyvertár).
2. Lehet, hogy ez inkább egy storta. Eléggé eltér egy stájer szablyától (Dusägge).
Magyar szablyák (XIX. sz.)
Adatok a Wysocki-légió honlapjáról:
http://www.wysocki.hu/cikkek/arh2009/fegyvlov.htm
M1824 lovassági legénységi szablya:
Teljes hossz hüvellyel : 102 cm
Hüvely nélkül: 99,2 cm
Hüvelyhossz: 88,6
Keresztvas hossza: 13, 8
Penge hossza: 85, 8 cm, szélessége: 3,5 cm, íve 5,6 cm
Súlya: hüvellyel: 172 dkg
hüvely nélkül: 80 dkg
Szabványos, kissé régies formájú markolat (újabb változata kissé „S”alakú markolatkengyeles), pengéje ívelt, egyélű, pengevájattal ellátott. (A pengevájat - közismertebb nevén a „vércsatorna” - nem a vér elvezetését, hanem a penge rugalmasságát és könnyítését szolgálta.)
M1827 lovastiszti szablya huszár- és ulánustisztek számára:
Teljes hossz hüvellyel: 101 cm
Hüvely nélkül: 97.2 cm
Hüvelyhossz: 88,2 cm
Penge hossza: 85 cm, szélessége: 3,3 cm, íve 6,0 cm
Szabványos forma, jellegzetessége az oldalra kihajtható mellékkengyel. Funkciója a kézfej fokozottabb védelme. A kengyel működtetésére két fajta rugórendszert fejlesztettek ki: villarugó (korábbi), nyomógomb alakú rugó (későbbi).
M1836 gyalogsági szablya:
Teljes hossz hüvellyel: 83,5 cm
Hüvely nélkül: 78,4 cm
Hüvelyhossz: 70 cm
Keresztvas hossza: 12,3 cm
A penge hossza: 64,5 cm
Penge szélessége: 3,3 cm
Penge íve: 3,1 cm
Súly hüvellyel: 93 dkg
Hüvely nélkül: 66 dkg
E fegyvert elsősorban a sorgyalogság és a honvédzászlóaljak altisztjei használták. Harci jelentőssége nem volt már inkább jelvényként valamint fegyelmező eszközként volt használatban. Aránylag rövid , de szélesebb ívelt pengéjű , markolata a tiszti szablyához hasonló, felül előrehajló „S” alakú kengyellel. Fekete bőrhüvelyét sárgaréz szerelékek erősítették meg. Viselői szuronnyal közös ún. papucsban hordták bal vállon átvetve a jobb oldalon széles fekete szíjon.
M1837 gyalogostiszti szablya:
Teljes hossz hüvellyel: 98,8 cm
Hüvely nélkül: 98,0 cm
Hüvelyhossz: 83,0 cm
Keresztvas hossza: 14,0 cm
Penge hossza: 82,6 cm Szélessége: 2,7 cm
Súlya hüvellyel: 117 dkg
Hüvely nélkül: 98 dkg
Az M1837 a vezénylet eszköze volt a tiszteknél. Népszerűsége révén a szabadságharc jelképévé és nemzeti fegyverré vált. Számtalan kivitelben került ki a mesterek kezei közül. E fegyvereken sok esetben megfigyelhető az egyéni ízlés és divat, amelyeknek e fegyvereken szabad teret engedtek. A tisztek egy rész hordta a márciusi forradalom jelképét az ún. jurátus szablyát, annak ellenére, hogy ez sohasem volt katonai fegyver.
M1845 lovastiszti szablya:
Teljes hossz hüvellyel: 95 cm
Hüvely nélkül: 91,6 cm
Hüvelyhossz: 81,? cm
Penge hossza: 78,0 cm Szélessége: 4,8 cm, íve: 5,4 cm
Súlya hüvellyel: 161 dkg
Hhüvely nélkül: 90 dkg
Az osztrák hadsereg 1845 –ben az összes lovastisztet egységes fegyver használatára kötelezte. Ezek formáját az angol lovasság szablyájáról kölcsönözték. A fegyver nem a kincstár tulajdonát képezte, hanem tiszti magántulajdont, így a legkülönbözőbb formákban jelentek meg a szablyák. Csupán a markolatkosár alakja volt az előírásosnak megfelelő.
http://www.wysocki.hu/cikkek/arh2009/fegyvlov.htm
M1824 lovassági legénységi szablya:
Teljes hossz hüvellyel : 102 cm
Hüvely nélkül: 99,2 cm
Hüvelyhossz: 88,6
Keresztvas hossza: 13, 8
Penge hossza: 85, 8 cm, szélessége: 3,5 cm, íve 5,6 cm
Súlya: hüvellyel: 172 dkg
hüvely nélkül: 80 dkg
Szabványos, kissé régies formájú markolat (újabb változata kissé „S”alakú markolatkengyeles), pengéje ívelt, egyélű, pengevájattal ellátott. (A pengevájat - közismertebb nevén a „vércsatorna” - nem a vér elvezetését, hanem a penge rugalmasságát és könnyítését szolgálta.)
M1827 lovastiszti szablya huszár- és ulánustisztek számára:
Teljes hossz hüvellyel: 101 cm
Hüvely nélkül: 97.2 cm
Hüvelyhossz: 88,2 cm
Penge hossza: 85 cm, szélessége: 3,3 cm, íve 6,0 cm
Szabványos forma, jellegzetessége az oldalra kihajtható mellékkengyel. Funkciója a kézfej fokozottabb védelme. A kengyel működtetésére két fajta rugórendszert fejlesztettek ki: villarugó (korábbi), nyomógomb alakú rugó (későbbi).
M1836 gyalogsági szablya:
Teljes hossz hüvellyel: 83,5 cm
Hüvely nélkül: 78,4 cm
Hüvelyhossz: 70 cm
Keresztvas hossza: 12,3 cm
A penge hossza: 64,5 cm
Penge szélessége: 3,3 cm
Penge íve: 3,1 cm
Súly hüvellyel: 93 dkg
Hüvely nélkül: 66 dkg
E fegyvert elsősorban a sorgyalogság és a honvédzászlóaljak altisztjei használták. Harci jelentőssége nem volt már inkább jelvényként valamint fegyelmező eszközként volt használatban. Aránylag rövid , de szélesebb ívelt pengéjű , markolata a tiszti szablyához hasonló, felül előrehajló „S” alakú kengyellel. Fekete bőrhüvelyét sárgaréz szerelékek erősítették meg. Viselői szuronnyal közös ún. papucsban hordták bal vállon átvetve a jobb oldalon széles fekete szíjon.
M1837 gyalogostiszti szablya:
Teljes hossz hüvellyel: 98,8 cm
Hüvely nélkül: 98,0 cm
Hüvelyhossz: 83,0 cm
Keresztvas hossza: 14,0 cm
Penge hossza: 82,6 cm Szélessége: 2,7 cm
Súlya hüvellyel: 117 dkg
Hüvely nélkül: 98 dkg
Az M1837 a vezénylet eszköze volt a tiszteknél. Népszerűsége révén a szabadságharc jelképévé és nemzeti fegyverré vált. Számtalan kivitelben került ki a mesterek kezei közül. E fegyvereken sok esetben megfigyelhető az egyéni ízlés és divat, amelyeknek e fegyvereken szabad teret engedtek. A tisztek egy rész hordta a márciusi forradalom jelképét az ún. jurátus szablyát, annak ellenére, hogy ez sohasem volt katonai fegyver.
M1845 lovastiszti szablya:
Teljes hossz hüvellyel: 95 cm
Hüvely nélkül: 91,6 cm
Hüvelyhossz: 81,? cm
Penge hossza: 78,0 cm Szélessége: 4,8 cm, íve: 5,4 cm
Súlya hüvellyel: 161 dkg
Hhüvely nélkül: 90 dkg
Az osztrák hadsereg 1845 –ben az összes lovastisztet egységes fegyver használatára kötelezte. Ezek formáját az angol lovasság szablyájáról kölcsönözték. A fegyver nem a kincstár tulajdonát képezte, hanem tiszti magántulajdont, így a legkülönbözőbb formákban jelentek meg a szablyák. Csupán a markolatkosár alakja volt az előírásosnak megfelelő.