"A huszárok kiképzése
A katonai kiképzés mindig lóháton történt, egy-két napig egy nyújtófa szerű bottal tanulták a huszár hatvágást, majd 2-3 nap múlva már karddal tanulták a huszár hatvágást. Ehhez a hat vágáshoz, vagyis a kard suhintásához erős kar kellett, azért huszárnak többnyire erős embereket vettek be. Ez abban állt, hogy villámgyorsan egy-két másodperc alatt úgy kellett a suhintásokat alkalmazni, hogy az ellenségnek először a két karját kellett levágni, majd combra vágni és a kard alulról felhúzva magunktól elfelé vágva, ezen utolsó vágással az ellenség fejét kellett levágni. Ezt a huszár hatvágást a nagyapám nekünk kis unokáinak a nyújtófával nagyon sokszor bemutatta. Amikor a nyújtófát a kezébe vette, körülnézett, a szobában nincs-e közel hozzá valamelyik kis unoka a hét közül, és azután olyan villámgyorsan suhintott és vágott a nyújtófával, hogy a levegőben a nyújtófát nem is láttuk, csak a suhintását, illetve súgását hallottuk. Akit folyton arra kértünk, hogy még csak egyszer csinálj, az csinálta is többször lelkesedve, a szemei csillogtak, mondhatnánk szikráztak még 70 éves korában is, és minden alkalommal megjegyezte, hogy "hej, csak jó vezér kellett volna a magyarnak". Mikor már tudták a hatvágást természetesen lovon ülve, és vágtatás közben kellett ezeket a vágásokat gyakorolni. Azután megtanították őket, hogyan kell pisztplyt megtölteni, a puskaport, golyót vagyis lőni a pisztolyból, szintén lovon ülve tanulták. A puskaport, golyót, amely ólomból volt, zacskóban kapták és külön a gyutacsot, vagyis a kapsznit. A lövést embernagyságú púpú vagy töltött zsák figurákra. Mikor egy-két hét alatt mindezt megtanulták, mentek a csoporthoz, ahol az ütközetekbe csatákba vitték őket.
EA 2055, 9.
Hatvani Szabó Etelka gyűjtése, Szegvár (Csongrád megye), 1947"
Dömötör Ákos: Hősök és vértanuk
Mondák és visszaemlékezések a szabadságharcról. Bp., 1998, 114. oldal.
Összefoglaló:
"Az 1848-49-es szabadságharc mondáinak és visszaemlékezéseinek a gyűjteménye zömében eddig kéziratos anyagot, évtizedek óta szerényen megbúvó feljegyzéseket tár az olvasó elé. ... A szabadságharc legendás tábornokai ... sokszór igen ellentmondásosan jelennek meg a népi emlékezetben, éppen úgy, mint a császári elnyomást szolgáló Haynau, vagy Rózsa Sándor, a széles körben ismert betyárvezér. Furcsa kémekről szóló izgalmas történetek, a kortörténet tarka mozaikjai, a hétköznapi emberekhez közel álló vibráló életképek érzékeltetik, hogy nemzeti történelmünk népköltészeti visszatükröződése számos ismeretlennek tűnő részletre irányíthatja a figyelmet."
EA = Etnológiai Adattár; centenáriumi gyűjtés kéziratai
2014-02-28
2014-02-24
Az X-vágás nyomában
Egyes szablyavívók néha arról vitáznak, hogy vajon a huszár hatvágás, hétvágás vagy egyéb X-vágás képviseli az igazán autentikus magyar kardvívó hagyományt. Mások egyenesen valami - hihetetlenül különleges - magyar sajátosságnak kiáltanának ki a hatvágást. Érdemes alaposabban és főleg érzelmi túlfűtöttség nélkül megvizsgálni a kérdést.
A legfontosabb vágási irányokat feltüntető ábrák mindig is szerepeltek az európai vívókönyvekben: Fiore dei Liberi (~1404), Codex Wallerstein (korai 1400-as évek), Philippo Vadi (~1485), Achille Marozzo (1536), Kölner Fechtbuch (1550-es évek), Joachim Meyer (1560-70), Heinrich von Gunterrodt (1579), Salvator Fabris (1606), Jakob Sutor (1612), Bonaventura Pistofilo (1627), Theodori Verolini (1679) és Francesco Antonio Marcelli (1686) (lásd http://www.hroarr.com/the-onion-vor-nach-flow-exercises-part-6/), Giacomi di Grassi (1570) is megemlíti a hatvágást, mint a csukló erejének és hajlékonyságának növelésére szolgáló gyakorlatot. Ebből a felsorolásból Marcelli könyve különösképpen érdekes, mivel ez az első olyan vívókönyv, amiben vázlatosan leírásra kerül a szablya használata.
A lista hossza jól mutatja az ilyen vágási ábrák népszerűségét a hosszúkard-, rapier- és egyéb vívással foglalkozók körében, illetve azt, hogy jóval az újkori huszárság, mint önálló csapatnem, megjelenése előtt már készültek olyan vívókönyveket, amelyekben szerepeltek ilyen ábrák, ezért nehezen elfogadható a magyar huszárság bárminemű elsőbbsége ebben a kérdésben. Napjaink egyik népszerű változata (Six Cuts) Alfred Hutton (1839-1910) brit vívó, szakíró Cold Steel (1889) című könyvében található, aki maga is egy másik könyvből, nevezetesen Roworth (1798) könyvéből vette azt át.
Ezek az ábrák nem tartalmaznak semmiféle titkos tudást, csupán a legalapvetőbb (!) vágási irányokat mutatják be, illetve egy adott vívórendszer teljes tudásanyagának egy apró töredékét képezik. A hatvágás egyik legkorábbi magyar említése Erdélyi János Magyar közmondások könyve (Pest, 1851) című gyűjteményben található: ,,34,30. Megtette a hat vágást. Azaz megtette, a mit kell. – A hat vágás igen hires. A magyar gyermek mindennél inkább igyekszik ezt megtanulni, mint a huszár fő mesterségét. Szerintök a huszár első vágást tesz a ló jobb füle mellett le és oldalvást hátra, a másodikat ugyanott alulról fölfelé, a harmadikat a ló bal füle mellett fölfelé, a negyediket ugyanott lefelé, az ötödiket feje fölött körül kanyarítva, a hatodikat szúrással előre. Első négy vágással védi lova kantárát és vágja oldal felőli megtámadóját; az ötödikkel védi magát hátulról, a hatodikkal előre tör s támad. – Ez a hat vágás falusi magyarázata.ˮ Ebben az esetben a hatvágás nem is pontosan hat vágás, hanem 5 vágás és 1 szúrás. Akit részleteiben is érdekel a téma, annak érdemes beleolvasni pl. a Gyakorlati Szabályzat a Magyar Királyi Honvéd Lovasság számára kiadványokba (2. kiadás, 1889, 3. kiadás, 1917 utánnyomás).
Összegzésképpen elmondható, hogy véleményem szerint nincs ,,igaziˮ és kevésbé ,,igaziˮ hatvágás, mert ez koronként is változott, illetve egy adott korban is voltak egymással versengő rendszerek, amelyek eltérő vívókoncepció, számozás stb. mentén szerkesztették meg ezeket az ábrákat. Természetesen fontos megismerni a különböző vágási sémákat, de nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, hiszen ez olyan, mintha arról folyna komoly tudományos vita, hogy az abc első hat vagy hét betűjét kell megtanulni ahhoz, hogy valaki tudjon olvasni!
A legfontosabb vágási irányokat feltüntető ábrák mindig is szerepeltek az európai vívókönyvekben: Fiore dei Liberi (~1404), Codex Wallerstein (korai 1400-as évek), Philippo Vadi (~1485), Achille Marozzo (1536), Kölner Fechtbuch (1550-es évek), Joachim Meyer (1560-70), Heinrich von Gunterrodt (1579), Salvator Fabris (1606), Jakob Sutor (1612), Bonaventura Pistofilo (1627), Theodori Verolini (1679) és Francesco Antonio Marcelli (1686) (lásd http://www.hroarr.com/the-onion-vor-nach-flow-exercises-part-6/), Giacomi di Grassi (1570) is megemlíti a hatvágást, mint a csukló erejének és hajlékonyságának növelésére szolgáló gyakorlatot. Ebből a felsorolásból Marcelli könyve különösképpen érdekes, mivel ez az első olyan vívókönyv, amiben vázlatosan leírásra kerül a szablya használata.
A lista hossza jól mutatja az ilyen vágási ábrák népszerűségét a hosszúkard-, rapier- és egyéb vívással foglalkozók körében, illetve azt, hogy jóval az újkori huszárság, mint önálló csapatnem, megjelenése előtt már készültek olyan vívókönyveket, amelyekben szerepeltek ilyen ábrák, ezért nehezen elfogadható a magyar huszárság bárminemű elsőbbsége ebben a kérdésben. Napjaink egyik népszerű változata (Six Cuts) Alfred Hutton (1839-1910) brit vívó, szakíró Cold Steel (1889) című könyvében található, aki maga is egy másik könyvből, nevezetesen Roworth (1798) könyvéből vette azt át.
Ezek az ábrák nem tartalmaznak semmiféle titkos tudást, csupán a legalapvetőbb (!) vágási irányokat mutatják be, illetve egy adott vívórendszer teljes tudásanyagának egy apró töredékét képezik. A hatvágás egyik legkorábbi magyar említése Erdélyi János Magyar közmondások könyve (Pest, 1851) című gyűjteményben található: ,,34,30. Megtette a hat vágást. Azaz megtette, a mit kell. – A hat vágás igen hires. A magyar gyermek mindennél inkább igyekszik ezt megtanulni, mint a huszár fő mesterségét. Szerintök a huszár első vágást tesz a ló jobb füle mellett le és oldalvást hátra, a másodikat ugyanott alulról fölfelé, a harmadikat a ló bal füle mellett fölfelé, a negyediket ugyanott lefelé, az ötödiket feje fölött körül kanyarítva, a hatodikat szúrással előre. Első négy vágással védi lova kantárát és vágja oldal felőli megtámadóját; az ötödikkel védi magát hátulról, a hatodikkal előre tör s támad. – Ez a hat vágás falusi magyarázata.ˮ Ebben az esetben a hatvágás nem is pontosan hat vágás, hanem 5 vágás és 1 szúrás. Akit részleteiben is érdekel a téma, annak érdemes beleolvasni pl. a Gyakorlati Szabályzat a Magyar Királyi Honvéd Lovasság számára kiadványokba (2. kiadás, 1889, 3. kiadás, 1917 utánnyomás).
Összegzésképpen elmondható, hogy véleményem szerint nincs ,,igaziˮ és kevésbé ,,igaziˮ hatvágás, mert ez koronként is változott, illetve egy adott korban is voltak egymással versengő rendszerek, amelyek eltérő vívókoncepció, számozás stb. mentén szerkesztették meg ezeket az ábrákat. Természetesen fontos megismerni a különböző vágási sémákat, de nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik, hiszen ez olyan, mintha arról folyna komoly tudományos vita, hogy az abc első hat vagy hét betűjét kell megtanulni ahhoz, hogy valaki tudjon olvasni!
Három huszár
"Three hussars practicing with sabers
Prints, Drawings and Watercolors from the Anne S.K. Brown Military Collection
Caricatures and cartoons
Notes:
Oblong folio, small folio, 4to, 8vo, 12mo, etc., unbound; mounted and bound in red cloth, white leather label st. gold "Austrian Army in Poland, 1848-50 - original drawings", by Macdonald, '63; upright folio. Title provided by cataloger."
http://repository.library.brown.edu/studio/item/bdr:242401/